![Nyomtatóbarát változat Nyomtatóbarát változat](/sites/all/modules/print/icons/print_icon.gif)
A cím nem az ötvenes években a földalatti vasút állomásaihoz tervezett falképekre vonatkozik, hanem a hetvenes évek avantgárd művészetére. Péntek, hat órától lehetett megtekinteni a február 2–16. között nyitva tartó, Galántai György rendezte kiállítást, amely a balatonboglári Kápolna-tárlatokon szereplő műveket, dokumentumokat, művészeti szamizdatokat mutatta be. Érdekes volt a nemrég még illegálisan terjesztett kiadványokat tárlókban, üveg alatt látni. Noha egyik-másikból még vásárolni is lehetett, a legfiatalabbak számára ez már történelem, s a betiltott kiállítások művei múzeumi tárgyak is lehetnének, sőt, alighanem lesznek is.
A hetvenes évek elején a balatonboglári kápolna lett a földalatti művészek, és nemcsak képzőművészek, de többek között a performerek, kísérleti filmesek, színházasok találkozóhelye. Egészen addig, amíg ’73-ban a rendőrség be nem zárta.
Most viszont a későn érkezők előtt maga Galántai zárta be a Kossuth-klub kapuját. Olyan sokan voltak ugyanis kíváncsiak az eseményre, hogy nem fértek be. A kívülrekedtek a füstös és zajos előtérben, hangszórókon keresztül hallgathatták Tábor Ádám bevezetőjét. Tábor, mintha csak megérezte volna a közelgő kritikákat, megpróbálta megmagyarázni, hogyan találkozik a művészeti avantgárd törekvése a szabad demokraták politikájával. Hogy a politika nem eleve idegen az avantgárdtól, azt bizonyította a személyesen felolvasó Balaskó Jenő balladája Angyal Istvánról, a kivégzett ’56-os forradalmárról. Balaskó mellett Algol László is személyesen adta elő versét. Másokat, meghaltakat, távollevőket, színészek tolmácsoltak. Hallhattuk Erdélyt, Hajast, Najmányit, Szentjóbyt, Molnár Gergelyt és másokat. Levetítették Szentjóby „Kentaur” című filmjét.
Végül a „korszak túlélőinek” beszélgetése zárta volna a programot. A beszélgetés érdekesen is indult, de mert a Kossuth-klubot szokás szerint 11-re ki kellett üríteni, alig tartott többet egy óránál. Szinte csak felkértek, Balaskó, Beke, Galántai, Legéndy, Rajk jutottak szóhoz.
Felmerült a kérdés, hogy a kor avantgárd művészete mennyire volt politikus, és milyen szerepet játszott az ellenzéki mozgalomban. Kiderült, hogy maga az avantgárd sem volt olyan egységes, mint ahogy azt ma gondolnánk. Megfért benne a magyar irodalmi hagyományból induló Balaskó, a Najmányit és önmagát „technokratának” nevező Rajk, vagy az autodidakta-autonóm Legéndy Péter. És a politikával való kapcsolatuk is sokféle, kezdve az ’56-os nemzedékkel, Erdéllyel, Balaskóval, folytatva a radikális anarchista Szentjóbyval és végezve a szabad demokrata Rajkkal.
Szóltak a művészet és politika jelen kapcsolatáról is. Többek között azért is, mert az estet, a Szabadelvű Esték sorozat keretében, az SZDSZ szervezte. Voltak, akik a politika és művészet ennyire közvetlen összekapcsolódását kifogásolták, és elhangzott az is, hogy a politika tartsa magát távol a kultúrától. Magyarországon a művészetre sok olyan tartalom rakódott rá az elmúlt időkben, amit a politikai nyomás miatt más területeken nem lehetett kifejezni. Fennállhat annak a veszélye, hogy progresszív művészeteknek a jövőben az fog számítani, ami politikailag progresszív eszmékhez kötődik. Reméljük, a művészetet mégsem fogják ilyen szűk ideológiai keretek között értékelni, és a különböző pártok nem csupán csak eszközt látnak benne. Ezért mondta Beke László, hogy ne a művészet támogassa a politikát, hanem a politika a művészetet.
A demokrácia a művésznek is meghozza a választás szabadságát. Ha akar, politikus művész lesz, vagy nem lesz az, ha nem akar.
Friss hozzászólások
6 év 27 hét
9 év 5 nap
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 5 hét
9 év 6 hét
9 év 6 hét
9 év 8 hét
9 év 8 hét
9 év 9 hét