Skip to main content

Ha tag, ha nem tag – ügyintéző!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


– Ezek szerint ön a lapokból értesült arról, hogy állítólag az MSZMP ideiglenes ügyvezető elnökségének tagja tenne?


– Ezt úgy pontosítanám, hogy a lapokban olvastam egy Sipos Béláné nevet. Arra is gondolhatok, nem feltétlenül én vagyok az, hiszen ez gyakori név, sok tehet belőle. De mivel sokan megkerestek azóta, hogy én vagyok-e az, szükségesnek véltem, hogy nyilvánosságra hozzam, nem rólam van szó. Engem ugyanis senki sem kérdezett meg arról, tagja kívánok-e lenni egy ilyen testületnek.

– Azért mégiscsak feltételezhető, hogy önre gondoltak a lista összeállítói, hiszen ön egy időben közel állt ehhez a csoportosuláshoz – a Ribánszki Róbert nevével jegyzett társasághoz. Néhány hónapja az egyik „nagygyűlésükön”, a Csepeli Sportcsarnokban rendezetten ön még házigazda is volt… Igaz, azután szeptemberben, amikor önt is jelölték a lemondó tanácselnök posztjára, az önt a csepeli közvéleménynek bemutató interjúban a Marxista Egységplatformhoz, Ribánszki Róberthez fűződő viszonyát firtató kérdésre válaszolva elmondta, jó ideje nem tart kapcsolatot ezzel a társasággal.


– Év elején megkeresett Ribánszki Róbert. Egyebek között arról beszélgettünk, hogy néhány embert aggodalommal tölt el az MSZMP helyzetének, politikájának változása, mindennapjainak kérdései. Hogy szinte hátrálva, önmaga adja föl bizonyos pozícióit. Arra a következtetésre jutottunk, erősíteni kellene az MSZMP-t, de nem külön szervezetben, hanem a párton belül. Így jött azután az ötlet, hogy szervezzünk nagygyűléseket különböző helyeken, és a munkásokkal váltsunk szót ezekről a dolgokról. Néhány ilyen rendezvényen jelen is voltam. De kezdett számomra nyilvánvalóvá válni, hogy egy bizonyos törzsközönség vesz részt ezeken a fórumokon, s nyilvánít véleményt rendszeresen, s egyre kevésbé azok vannak jelen, akik számára ezt rendeztük. Olyan légkör alakult ki, amelyben ez a tevékenység már túl balosnak tűnt. Nem akarok most más kifejezést használni. A csepeli gyűlés után úgy éreztem, nem biztos, hogy ez jó dolog, és elmaradtam, nem jártam tovább a rendezvényeikre, és senkivel sem tartottam közülük a kapcsolatot.

Az október 28-i angyalföldi országos MSZMP-aktívaértekezletet megelőző este felhívott lakásomon Ribánszki Róbert, aki nekem egyébként nagyon régi ismerősöm. A hetvenes évek elején főnökömet is tisztelhettem benne: a XXI. kerületi pártbizottság első titkára volt, én munkatársként, később pedig titkárként dolgoztam mellette egy ideig. Az aktívaértekezletet megelőző telefonon elmondtam neki az aggályaimat.

Ribánszki Róbert biztatott, menjek el erre a szombati országos gyűlésre, mert majd az ottani hangulat segít. (Ennek ellenére nem ígértem meg, hogy elmegyek. Arról pedig szó sem volt, hogy alakult egy bizottság, s abban esetleg számítanának a munkámra.)

– Tehát nemcsak hogy nem kérték fel, hogy legyen az MSZMP ügyvezető testületének tagja, de még arról sem győződtek meg, hogy egyáltalán pártjuk tagja lesz-e.


– Valóban. A kongresszuson történtek bennem sok kérdőjelet hagytak. Egyik részről ugye azt mondják, hogy nem szűnt meg az MSZMP, mert senki sem mondta ezt, másik részről pedig azt vallják, megalakult egy új párt, amelyik a régi jogutódjának tekinti magát. Az azonban biztos, ha nincs MSZMP, akkor az én 30 eves tagságom is megszűnt. Jogom van eldönteni, hogy belépek-e egy magát ennek jogutódjának nevező pártba vagy nem.

– Egyébként tervezgeti, hogy belép az MSZMP-be?


– Egyre inkább az az elhatározás kezd bennem megérlelődni, hogy semmibe sem lépek bele. De témánkhoz visszatérve, én a péntek esti bizonytalankodó, vívódó beszélgetést lezárva szombaton reggel nem mentem el az országos értekezletre. Csak annyit tudtam az ott történtekről, amennyit a televízióközvetítésből megtudhattam.

– Mit gondol az MSZMP feltételezett 120 ezer fős tagságáról?


– Saját esetemből kiindulva – nem tudom, én vagyok-e az egyetlen személy ebben a bizottságban, akit nem kérdeztek meg. Vajon mindenki tudta, mindenki mondta, hogy vállalja? Honnan tudjam, hogy ez a 120 ezer tag valóban 120 ezer? Mint ahogy azt sem tudni, más pártok mennyire mondanak valós számot.

PS.: Lapzárta előtt még két, a közzétett listán feltüntetett személytől sikerült telefonon megkérdeznem, hogyan lett tagja az MSZMP ideiglenes ügyvezető testületének. Orosz József, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének funkcionáriusa úgy nyilatkozott: nem volt ugyan jelen az október 28-i országos értekezleten, de előzőleg „megkonzultálták” vele, hogy beveszik az ügyvezetők közé.

Másodikként Rét Péternét, a SZOT munkatársát hívtam fel.

Hogyan is került volna másképp az ügyvezető elnökségbe – mondta –, mint hogy megválasztották. Igaz, ő sem volt jelen az ominózus gyűlésen, de hát ez mit sem változtat a lényegen: megbeszélték vele a dolgot. S hogy mikor jutott tudomására, hogy jelölni kívánják? Akár ki is találhattam volna: idejében. Mikor meg szerettem volna tudni, hogy pontosan melyik napon kérték fel, hirtelen valamilyen gyanú támadhatott a SZOT munkatársában, s arra lett kíváncsi, kivel is beszél tulajdonképpen. A rend kedvéért megismételtem a magam s az orgánum nevét. A hölgyet azonban ez sem nyugtatta meg, hiszen azt ugyebár mindenki mondhatja, hogy a Beszélő munkatársa.

Különben telefonon ő nem szeret ilyesmikről szót váltani. Egyébként is a munkahelyén kerestem (a SZOT-ban), s ő pusztán szabadidejében folytat párttevékenységet, a munkahelyén ő csak dolgozik. Következésképp most nem is nyilatkozik, tudhattam meg nem sokkal négy óra előtt.



























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon