Győri Péter, M. László

Nyomtatóbarát változat

A statisztika margóján


„És lőn azokban a napokban, Augustus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék. …Mennek vala azért mindenek, hogy beírattasanak, ki-ki a maga városába. Felmérte pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt: Hogy beírattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő születésének napjai. És szüle az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyezteti őt a jászolba, mivel hogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.”
(Lukács evangéliuma)

A hajléktalan helyzetről sem a közigazgatás, sem a hozzá kapcsolódó statisztikai apparátus nem vesz ma tudomást, a hajléktalanokat nem regisztrálja senki, így a hajléktalanok megszámolatlanok. A következőkben elsősorban az 1980-as népszámlálás margóján számszerűen megjelenő peremhelyzeteket soroljuk elő.

A helyi államigazgatás nyilvántartásában nem szereplő, nem ismert zugok, lakóhelyek és lakók nem kerülnek be a népszámlálásba. A csövezők, hajléktalanok (a tereken, utcákon, pályaudvarokon, kazánházakban, szárítóhelyiségekben, messzi lakatlan tanyákon kunyhókban élők) egy részével a számlálóbiztosok sem találkoznak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a meg nem számolt hajléktalanok miatt az ország tényleges népessége mindig valamivel több, mint amit a népszámlálások mutatnak.


Magyarországon 1980. január 1-jén a statisztika szerint 8400 fő csak ideiglenes lakcímmel rendelkezett, állandóval nem. (A népszámlálás nem számol el azokkal, akik ugyan szerepelnek a nyilvántartásban, de nem találták meg őket, és természetesen nem foglalkozik a bejelentés fiktív jellegével.)

A népszámlálás majdnem kizárólag a lakásban lakó népességgel foglalkozik. Pedig – mint látni fogjuk – százezrek élnek „intézeti háztartásban”, és vannak mások is, akik nem lakásban laknak, hanem ún. „egyéb lakóegységben” élnek. A meghatározás szerint ún. lakott egyéb lakásegység az a nem lakás (üzlet, iroda, műhely, raktár, mosókonyha, garázs, présház stb.), melyet műszaki átalakítás nélkül legalább egy személy lakóhelyként használ, valamint az ideiglenes, mozgó és egyéb létesítmények (lakókocsi, uszály, vasúti kocsi, barlang, kunyhó, bódé stb.) lakott helyisége. Ilyen, eufémisztikusan „lakott egyéb lakásegységnek” nevezett helyen találtak 28 378 főt (Budapesten 7622 főt).

A lakásokon belül a lakás fekvése szerint „egyéb” kategóriába sorolódnak a pincék, barlangok, földbe vájt „lyukak”, ilyenben találtak 776 főt (Budapesten 217 főt).

A lakásokban lakók jogcíme szerint „egyéb” jogcímen vették számba azokat, akik a teljes lakást szívességi jogcímen vagy jogcímnélküliként lakták. Így lakott 20 533 fő (Budapesten 5420 fő).

100 ezer albérletes lakásban albérlőként lakott 175 ezer fő (Budapesten 49 ezer fő), egyszobás lakásban albérlő 22 ezer fő, 10 ezer ágybérletes lakásban ágybérlőként 19 ezer fő élt (Budapesten 7,3 ezer), egyszobás lakásban ágybérlő 15 ezer fő.


Vályog-, sár-, döngölt föld falazattal rendelkező és egyben alapozás nélküli lakás 331 754 db (Budapesten 2539 db). Ún. „egyéb falazatú lakást” (?) (bádog-, fa-, papír-, lemez- stb.) 4486 db-ot találtak (Budapesten 2130 db-ot). (Itt a lakók számát nem tudjuk.)

Szobával nem rendelkező „lakásban” élt 50 532 fő (Budapesten 20 371 fő).

Egyszobás lakásban hatan vagy többen éltek: 26 ezer fő.


Egyszobás, komfort nélküli lakásban élt: 1548 ezer fő (Budapesten 225 ezer fő).

Olyan lakott lakást, melyben egy lakóra 4 négyzetméternél kevesebb szoba-alapterület jut, számba vettek összesen 135 ezer db-ot (Budapesten 34 ezer db-ot).

Budapesten legfeljebb 19 négyzetméteres „lakásban” élt 37 ezer fő.


Olyan, 30 négyzetméternél kisebb lakásban, ahol egy családon kívül más család vagy személy is lakik, összesen 166 ezer fő élt.

Az 1984-es mikrocenzus adatai szerint nem szobában, hanem konyhában és egyéb helyiségben alszik rendszeresen 137 ezer fő.


Az ingatlankezelő és -közvetítő vállalatok kimutatásai szerint 1985-ben Budapesten szükséglakás 12 343 db, életveszélyes lakás 5735 db, bontandó lakás 7834 db (ez utóbbiakban él 8176 család), átmeneti lakás 1360 db.


Visszatérve az 1980-as népszámláláshoz. Lakott lakást lakónépesség nélkül (amelynek van állandóra bejelentett lakója, de „ideiglenesen” máshol lakik, s ott vették számba) összesen 45 ezer db-ot találtak, ebből 21 ezer egyszobás lakás (Budapesten 13 ezer db, egyszobás 7,2 ezer db). A lakások közül nem lakott lakás (melynek se állandó, se ideiglenes bejelentett lakója nincs) 125 853 db (Budapesten 18 ezer db, községekben 76 ezer db).

A népességből nem lakásban élt 360 615 fő.


„Lakott gazdasági építményt” (nem lakás céljára épített lakott kisebb gazdasági épület: műhely, raktár, mosókonyha, garázs stb.) számba vettek 1189 db-ot, „lakott ideiglenes, mozgó vagy egyéb létesítményt” (lakott kunyhó, bódé, lakott lakókocsi, autóbusz-karosszéria, vasúti vagon, cirkuszkocsi, hajó, uszály, lakott barlang stb.) találtak 2787 db-ot, intézeti épületet összeírtak összesen 4122 db-ot.


A népszámlálás során összeírt intézeti személyek (akik a népszámláláskor az intézetben állandóra bejelentett személyek és máshol nincs állandó lakásuk, vagy bejelentett ideiglenes lakói az intézetnek): csecsemő-, gyermekotthonokban, diákotthonokban, nevelőintézetekben, gyermekvárosokban 191 ezer fő, munkásszállásokon, lakott felvonulási építményekben (barakkokban), alkalmazotti szálláshelyeken, rendházakban stb. 92 ezer fő, szociális otthonokban, szeretetházakban stb. 33 ezer fő, kórházakban, egészségügyi gyermekotthonokban, munkaterápiás intézetekben, alkoholelvonó intézményekben stb. 60 ezer fő.

Csak más forrásból tudható, hogy a „bütetés-végrehajtási intézetekben” 1987 végén 22,5 ezer ember található.

Az elősorolt – sokszor egymást átfedő! – adatok mögött sok ezer potenciális hajléktalan ember, család húzódik meg. Nagy többségük lakástalan, otthontalan, egy részük kényszerűen földönfutó. A statisztika azt nem mondhatja meg, hány ember él teljes bizonytalanságban, szívességből valahol, hány társunknak nincs biztonságos otthona.

Győri Péter

Bognár Szabolcs dossziéjából


(M. László 30 éves, elvált, egy gyermek apja 12 éve „szabadult” a Szolnok megyei Gyiviből. Hullámzó mértékű betegsége: paranoid schizoprenia. Négy éve ismerem, ma már nem tegezem, mert – kérésem ellenére – ő nem tegez. Számára „Szabolcs úr” vagyok. Esettanulmány helyett legutóbbi levele:)

Tisztelt Szabolcs úr!

Az utolsó találkozásunk óta ügyem olyan fejleményeket nyert, amely következtében minden reményem, további életem kimenetele az ön támogatása nélkül tudom a semmivé lenne, számomra biztosan tragédiává válna. Ön tudja azt, hogy lakásügyi helyzetem, rossz szociális életem része volt betegségem kialakulásának, amely már hosszú idő óta kísér. 1978 óta állok idegbeteg-gondozói kezelés alatt, és nem tett el azóta egyetlen év sem, hogy hónapokat ne feküdtem volna kórházban, vagy ne lettem volna tartós betegállományban.

Egész életemben nem volt állandó lakásom. Miután betöltöttem a 18. évemet és megszűnt az állami gondozásom, beírták nekem anyámék címét, ahol valójában soha nem laktam és ők sem engedték. A hatóságokat csak az érdekelte, hogy legyen beírva állandó lakás. Később anyámék elköltöztek, a régi épületet lebontották – ami továbbra is szerepelt még hosszú évek után is a személyi igazolványomban.

Teljesen magamra maradtam. Jobb híján munkásszállókra kényszerültem és egészen odáig ott laktam, vagy az utcákon, tereken és pályaudvaron. Nagykorúságomat elérve Szolnokon nem maradhattam, nem volt hol, kiért és miért beadnom a lakáskérelmemet és megtelepednem ott. Meg aztán nem akartam visszasüllyedni oda, ahonnan csecsemő koromban elindultam. Anyámék üldöztek, egyetlen éjszakai szállást sem adtak, a család több tagja bűnöző, vagy többszörösen visszaesett börtönviselt volt.

Pestre jöttem, testvéreim, rokonaim nem fogadtak be, így elhelyezkedtem dolgozni és munkásszállásra mentem. Sok munkásszálláson laktam és elmondhatom azt, hogy belefáradtam, és nem kívánom azt az ott zajló életet senkinek sem. Az ott lakók többségének hétvégeken és ünnepeken volt hová menniük haza, csak nekem nem. Sokáig szenvedtem az egyedülléttől, a magánytól, az otthontalanságtól, a sehova sem tartozástól.

Végül úgy látszott, hogy rám mosolyog a szerencse. Megismerkedtem egy budapesti lánnyal, akivel 1978 júniusában házasságba léptünk. A VIII. ker.-ben laktunk a testvérénél, ahová ideiglenesen bejelentettek. Nem rajtam múlott az, hogy nem sikerült. A fiamtól való elszakadás fájt a legjobban, és akkor már idegileg tejesen kikészültem.


Újra munkásszállók, újra az utca, aztán kórház és így tovább. És ez így megy hosszú évek óta. Nincs esélyem arra, hogy valaha is igazi állandó lakásom és otthonom legyen, éspedig itt Pesten, ahol szeretném. Hontalan vagyok a hazában is, ahol megszülettem, amelynek állampolgára lennék. Nincs esélyem arra, hogy összegürcöljek egy házra, hogy építsek, vagy egyáltalán arra, hogy lakást kapjak.

Lenne más megoldás is. Esetleg benősülnék. Elvennék egy olyan lányt vagy asszonyt, akinek lakása van. Igen ritka a siker. Ez visszaélésekre adhat okot. Függenek valakinek a szeszélyétől, számítva arra hogy akkor dob ki, vagy szed fel újabb krapekot, amikor csak akar.


Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mit keresek én ebben az országban, így, ilyen jövővel és élettel, ami itt rám vár. Az utóbbi időben egyre sűrűbben ötlik fel bennem annak gondolata, hogy amennyiben ez nem sikerül, kérnem kellene kivándorlásom engedélyezését, vagy búcsút mondok ennek az életnek.

Nem bírom tovább, Szabolcs úr. Tettem valamit azért, hogy jobb legyen. Ez év augusztus 23-án feltörtem egy lakást a …ker. …u. …fsz. …sz. alatt, és még aznap bejelentkeztem állandóra. A lakás egy 3x4 m-es szobából, fürdőszobából és egy 1,5x1,5 m-es előszobából áll. Szeretném megtartani, és azt, hogy ne dobjanak ki. Szeretnék a Szabolcs úrtól tanácsot kérni, mit tehetek, és szeretném ügyemben a segítségét kérni. A Szabolcs úr tudja, mit jelentene nekem az a lakás, maga biztosan tudna segíteni rajtam. Minden reményem magában van. De ha véletlen nem sikerül, én azt nem élném túl.

Élettársam, T. Julianna terhes és kórházban van. Vele szeretnék élni, ha hagynak.

Ha lehet, megkeresem magát, remélem nem lesz késő.

Tisztelettel M. László

• gazdaság