Skip to main content

Hidak a jelenbe

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Félelmek és remények


Nem, nem, nem a budapesti világkiállításról van szó. Nálunk még vitatott, hogy kap-e legalább egy hidat a világkiállítás. Hiszen a tervezett lágymányosi híd jó eséllyel torpedózná ezt meg.

Sevilláról van szó. Az 1992-es Expót egy szigeten rendezik meg, amelyet azóta félszigetté változtattak, feltöltötték a folyó medrét egy helyen. S ahol 7 új hidat építettek, melyekből kettő közvetlenül a kiállítási területet kapcsolja össze a várossal, a többi az országos úthálózathoz kapcsolódik.

Nem tervekről van szó. A munkálatokat 1987-ben kezdték, s ma már befejezték. Áll a hét híd.

Pedig szegény spanyoloknak a világkiállítás megrendezéséhez jóval nagyobb összegre van szükségük, mint Budapestnek (Budapest csak az egyik helyszín, tehát a költségeknek – elvileg – a felével kell nálunk számolni).

Sevillában a világkiállítási terület előkészítésére, infrastruktúrájára 1,4 milliárd dollárt költenek. (Nálunk az eddigi becslések 2 és 15 milliárd forint között mozognak.) Az 1987-es spanyol költségbecsléshez képest a költségek egyébként a kétszeresére növekedtek.

Természetesen ez csupán a költségek kisebb része. A környék infrastruktúrájának fejlesztésére a szervező ma körülbelül 7,5 milliárd dollárt szándékozik költeni. Ennek több mint 80 százaléka Spanyolország legelmaradottabb térségének, Andalúziának fejlesztését szolgálja, a többi Sevilláét. Az összeg közel felét útépítésre, valamivel kevesebbet vasútépítésre fordítanak, a tömegkommunikáció fejlesztésére 10 százaléknál valamivel többet. A költségek 85 százalékát – tehát a mintegy 7,5 milliárd dollárnak – költségvetési forrásból fedezik.

Vállalkozási forrásokról így – természetesen – csak a közvetlen kiállítási költségeknél, az 1,4 milliárd dollár esetében van szó. Ennek harmadát remélik finanszírozni a jegyek eladásából, közel felét a szponzorok támogatásából fedezik, a többit a kiállítás létesítményeinek eladásából.

A magyar kiállítók Sevillában – mint ismeretes – egy lepkeházat terveznek fölépíteni. Ehhez sürgősen el kellene kezdeni a kivitelezési tervek készítését. Különben lehetséges, hogy 1992-ben Sevillában nem lesznek magyarok, vagy teljesen más módon, mint ahogy most elgondolták.

Ettől persze még lesz Expo 1995.


















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon