Nyomtatóbarát változat
„Az a tény, hogy a kivitelezési kapacitások ugrásszerűen nem növelhetők, kritikus helyzetet teremtett.” Ezt… a hetvenes évek európai és az 1968–1975 közötti magyarországi építési konjunktúra tapasztalatai alapján nem lehet eléggé hangsúlyozni… a magyar iparra ma már nem lehet számítani.
Elképzelhető, hogy az építési költségek alig 20 százalékát kitevő szerkezethez esetleg a homok és a cement lehet hazai, mint a jelenlegi szállodaépítkezések esetében, és valószínű, hogy az alvállalkozók még az ácsokat is repülőgépen hozzák majd ide, mint az Öböl menti emirátusokban. A szakipari munkákhoz valószínűleg mindent importálni kell.
Az itthon hiánycikknek számító alkatrészeket, felszereléseket vagy már a raktárból lopják el, vagy egyszerűen leszerelik és elviszik. A rosszul fizetett ellenőrző és átvevő szervezet vagy a vállalkozó vagy a vállalkozó szervezet által megvesztegetve, vagy a határidőt mindenáron tartani akaró megrendelő – esetleg éppen a hatóság – nyomására megfelelő minőségi ellenőrzés nélkül kénytelen lesz mindent átvenni, aminek következtében nem lehet majd megállapítani, hogy ki a felelős azért, hogy az egy év alatt tönkrement műtárgyakat toldozni-foldozni kell…
…a magyar ipar jelenlegi állapotával, az időtényezővel vagy a gyors építés költségnövelő hatásával mindenkinek szembe kell néznie, aki most Magyarországon világkiállításra vállalkozik."
(Részlet egy előkészítő tanulmány opponensi véleményéből.)
Friss hozzászólások
6 év 8 hét
8 év 34 hét
8 év 37 hét
8 év 37 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 41 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét