(Horváth Béla)

Nyomtatóbarát változat

Még a Duna felett kísért Bős–Nagymaros szelleme 3,8 milliárd schilling adóssággal, máris máshol bukkan elő a gigantománia búvópatakja, a Bécs–Budapest világkiállítás. Hamisan durrognak az érvek: „A világkiállítás pompás üzlet, a nemzetközi tapasztalatok alapján a világkiállítás megrendezése ugrásszerűién korszerűsíti az ország közlekedését, szállodahálózatát, a városképét.” A kiállítás mellett érvelők nem akarják tudni, hogy az infrastrukturális fejlettség nem következmény, hanem előfeltétel, és azt, hogy az 1945 óta megrendezett kiállításokból 11 pénzügyi fiaskónak bizonyult. Nem valószínű, hogy a rendező Egyesült Államok, Japán, Kanada, Belgium és Ausztrália ebből az alkalomból fejlődött ugrásszerűen.

A felmérések szerint Ausztria éves beruházásainak 8%-ával azonos összeget (kb. 25 milliárd schillinget) szándékozik a kiállítás bécsi részével összefüggő infrastruktúra-fejlesztésekre fordítani, Magyarország számára viszont az éves beruházási keret 52%-anak megfelelő terhet (kb. 160 milliárd forintot) jelentenek a szükséges infrastrukturális beruházások. Folyik a számháború, a bűvészkedés. Túl nagyvonalúan összegzett hozamok, szűkkeblűen felmért költségek, irreálisan alacsonyra becsült inflációs ráta, túlbecsült konvertibilis–turista arány és egyes szükséges létesítmények (kórházak, klinikák, rendelőintézetek) kifelejtése. A Magyar Nemzet 1989. VI. 6-i száma a brüsszeli látogatói rekord megdöntéséről írt. Ez napra lebontva 230 ezer látogató érkezését és ugyanennyi indulását jelentené. Repülőtereink a zajártalom miatt csak napi 6-7000 utast fogadhatnak, de problémát jelentene a centrumba való beszállítás is. Budapest Déli és Keleti pályaudvara naponta maximum 20-20 vonatot képes fogadni, de ezek tárolása, vízzel való feltöltése megoldhatatlan feladatot jelentene. A vonatok utazási sebessége lényegesen nem növelhető, mert ez esetben korszerűsíteni kell 400 km pályát, zárt pályát, zaj falat kell építeni, és nem áll rendelkezésünkre megfelelő mennyiségben kocsipark és mozdony.

Tehát el kell gondolkozni, hogy melyik híd vezet a jövőbe, és melyik a vakvilágba. „Bizonytalan eseménytől várni a kétes jövendőt, és közben a nemzet erejét, jólétét, bizodalmát napról napra próbára tenni mindinkább helytelen, sőt káros számítás” – mondta hajdan Deák Ferenc, de ezt hangoztatta Tajvan minisztere is. Adósságunk 1995-re eléri a 26-28 milliárd dollárt, ezért csak azt lehet tenni, hogy már most be kell jelenteni, hogy a világkiállítás rendezéséről lemondunk. Politikai érettségünket az elmúlt évben bizonyítottuk a világ felé, most gondolni kell a nép egészségére és boldogulására.

• Visszabeszélő