Skip to main content

Nyílt levél Raffay Ernő Honvédelmi Államtitkár Úrhoz

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Államtitkár Úr!

A második világháború befejezése után Ausztria szovjet megszállási övezetében az egyik legnagyobb hadifogolytábor Zwettl közelében volt. Jogellenesen itt tartottak fogva több ezer magyar katonát, akik május 8-án kapituláltak. A betegeket részben a táborban elkülönített barakkokban, részben a táboron kívül létesített kórházban „kezelték” gyógyszer nélkül. Az elhunyt katonák többsége jeltelen sírokban nyugszik az allensteigi katonai temető ezer természetes gránit keresztje alatt, 3900-an. In Memoriam felirattal állítottak emléket a 4. parcellában Pákozdy Lajosnak, és f. év augusztus 1-jétől kopjafa hirdeti v. Heszlényi József emlékét is. Mindkét hősi halottunk a zwettli apátság halotti anyakönyvébe 1945. augusztus 1-jén nyert bejegyzést.

A magyar tábor parancsnokának, v. Heszlényi Józsefnek 1960-ig a polgári temetőben volt a sírja, és jelenleg ismeretlen helyen van.

A hadifogolysírok kutatása, gondozása német és osztrák részről példás. Az Erdélyi Világszövetség Magyarországi Szervezete együtt kíván működni a német és az osztrák Fekete Kereszttel, így elérhetjük azt, hogy Kelet-Európa két legnagyobb hadifogolytáborában közösen állítsunk fel méltó emlékművet. Ennek érdekében hazánkban is meg kell alapítani a Magyar Fekete Kereszt Társaságot a HM támogatásával.

Önerőből kívántam emlékoszlopot azoknak a bajtársaknak, akikkel együtt voltam a zwettli táborban, és ehhez kértem az Ön támogatását.

Egy mikrobuszt kértem július 30., augusztus 1-ji időpontra díjmentesen, hogy az általam elkészíttetett kopjafát és három személyt a helyszínre szállítsanak. Gondolom, csak a három kísérő feladatát kell meghatároznom. A temetőt kívántuk feltérképezni, hogy tudjuk, kik is vannak jelölt sírokban. Előzőleg tájékozódtam a HM-nél, hogy erre anyagi fedezetük nincs, ígéretet tettem, hogy az eredményt a HM-levéltár rendelkezésére bocsátom. Biztonság kedvéért hasonló kéréssel fordultam Lezsák Sándor úrhoz is.

Feltételezem, hogy államtitkár úr támogatta kérésünket, de nem úgy, ahogy kértem. Az EVSZM szervezet elnöke értesítést kapott, hogy a kért mikrobuszt rendelkezésre bocsátja a felmerült költségek megtérítése ellenében. Tekintettel arra, hogy nyugdíjam csak négy számjegyű, így biankó csekket nem írhatok alá. Amikor ezt a kiadmányt az illetékes aláírta, akkor fordultak meg sírjukban az elesett hősök, annál is inkább, mert ekkor indították útjára azon luxusautóbuszt, mely Barcelonába ment tisztekkel és feleségeikkel. Ilyen stafétát még a gazdag országok sem indítottak. Miért nem a kohászokat vagy a bányászokat küldték el? Mit vihettek tarsolyukban? Adósleveleinket, a munkanélküliek számát tartalmazó írást, és mit vehettek át? Azokat az aranyérmeket, melynek területen negatív világelsők vagyunk? Még a gondolat is megfordult bennem, hogy a négy évtized szelleméből még maradt valami a HM-ben!

Jelentem államtitkár úr, ha nehezen is, de vasúton kiszállítottuk a kopjafát, a koszorúkat a HM támogatása nélkül is, és feljegyeztünk ötvenhárom magyar nevet, akik ott nyugodnak. Örülök annak is, hogy ki tudtam fizetni a háromszáz forint „devizailletéket” a MNB-nek is.

Tisztelettel:

Horváth Béla

nyugdíjas, MDF-tag


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon