Skip to main content

Kedves (kőszeg)!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Ki való múzeumba? (Beszélő, 1992. augusztus 15.)


Az ördögbe is, jól megsértettél. Cikkedben a Fővárosi Közgyűlés liberális képviselői mint a keresztény-nemzeti eszmék uszályában fetrengő társutasok festetnek le irónod által. Úgy kötöd hátra sarkunkat (amelyen vitézi sarkantyúkat vélsz látni), hogy előtte nem tájékozódtál megfelelően. Lássuk a dolgokat magukat. Örülök, hogy a szoborkert ötlete tetszik (habár kicsit koppintás, a recski meg békéscsabai Lenin-rezervátum tervére hajaz – csak mi meg is csináljuk). A hódítás meg meghódolás signumai ugyanis nem valók egy szabad város köztereire. Már a jó öreg asszírok is megjelölték – mint tulajdonlott barmot a billoggal – hódoltatásuk színtereit, ha elmasírozik az ármádia, tudja azért a főtéren promenádozó polgár, ki az úr a háznál. Így tettek az oroszok is, csak éppen maradtak. Én meg utáltam, hogy egy hegytetőn álló nyolctonnás bronziván talpa alatt kell élnem (az asszociáció talán túl direkt, de valós). De mindezekben talán, egyetértünk, legalábbis írásodból így veszem ki.

Az első kormost Ságvári miatt kaptuk. A kulturális bizottság nem javasolta eltávolítását. A közgyűlési szavazás visszautalta a döntést a II. kerülethez. Tessék ott érdeklődni. (Vagy inkább megsúgom: az ottani BIT elkérte és megkapta a szobrot. Tőlük.)

A második kormos a „spanyolosok” emlékműve miatt sajgat. Nem találom a közgyűlés elé került előterjesztésben. Amúgy: sok gonosz dolog történt a spanyol polgárháború alatt mindkét oldalon. De az igazságért életüket adók megérdemlik a tiszteletet. Az igazság pedig a köztársaság oldalán volt.

A harmadik léniasuhintás a legfájdalmasabb, mert legigaztalanabb. Szavaid úgy kerekednek, mintha a közgyűlés eszement liberálisai a nemzetáruló, esküszegő (mert az volt!) Hindy Ivánt egy még gyengébb pillanatukban majd hőssé avatni képesednének, s efelé mutat a Budai Önkéntes Ezred emlékművének lerombolása. Másról van szó. Az őszinte tiszteletünkre méltó alakulatot megörökíti vérmezei emlékművük. Tisztességes ember annak lerontására nem gondol. De a II. kerületi dolog emlékművi úton elkövetett történelemhamisítás. Meg kell nézni. Magad is mondod: a budaiak nem voltak kommunisták. Azon a hogyishívjákon pedig a rohamozó bakák a vörös csillag fényében fürdenek. Nem kell magyaráznom a szimbolikát. A csillagos elvtársak éppoly serénységgel igyekeztek átfaragni a történelmet, mint ma a tulipánosok egy része. (Pedig itt-ott lyukacsos ismereteiket kellene inkább javítgatni.) Nincs kedvem ezt továbbra is nézni.

Kedves (kőszeg)!

(Te írtad csupa kisbetűvel…) Mérgem párologván, itt az ideje komolyra fordítani a szót. A Hegyinek címzett szavaiddal lényegében egyetértek. Másfelől óvok attól, hogy túl komolyan vegyük a históriai lomtárban való kutakodását néhány jobbat ki nem találni tudónak. A baj nagyobb, ezt Te igazán jól tudod. Nem szabad azt hinnünk, hogy a naftalinból elővett díszmagyar szaga nem csavarja a polgárok orrát. A történelemtanárt kifütyülték. Még valami: megeshet, hogy mocsári trogloditák szobrot állítanak Hindynek. Akkor majd megyek ledönteni. Szerintem Csillaghegyről is jönnek egypáran…












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon