(Horváth Béla), –lt–

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az Ön főszerkesztésében megjelenő Beszélő 1992. március 21-i számának 3. oldalán –lt– szignóval jegyzett írással kapcsolatban kérem, szíveskedjék válaszírásomat a következő számukban közzétenni.

Budapest, 1992. március 24.

Üdvözlettel:

Horváth Béla







„Úgy hazudik, mintha csak telegrafálna” – mondta Bismarck 1869-ben a sajtóra célozva. S hogy miért jut ez eszembe 1992-ben? Mert olvastam a Beszélő március 21-i számának 3. oldalán –lt– aláírással közzétett hazugságot, idézem: „Március 15-e délutánján Szokolay Zoltán belügyminisztériumi főtisztviselő és Horváth Béla képviselő úr zászlaja alatt felsorakoztak a bőrfejűek a Szabadság téren.”

Ám a címbeli idézetet lehet folytatni: „az ellenzéki sajtó többnyire… (kihagyás tőlem – H. B.) elégületlenek, hivatásukat tévesztett emberek kezében van.” Hogy miért? Mert ha bizonyos újságírók látják Csurka Istvánt a Szabadság téren bőrfejűek között, de kiderült, hogy ez idő tájt az MDF-es politikus éppen amerikai magyar és zsidó szervezetekkel tárgyalt az Atlanti-óceán túlsó partján, akkor gyorsan, merészen megrágalmaznak egy másik MDF-est!

Plutarkhosz jegyezte fel, hogy volt Nagy Sándornak egy Medius nevű tányérnyalója, aki mindig hasonlóan tett, mint –lt– a Beszélő hasábján. Nos, én nem állítom, hogy –lt– tányérnyaló és kielégületlen, de az biztos, hogy víziói vannak. Zászlót látott a kezemben, és bizonyára úgy lengettem azt, mint –lt– a „fényes szelek” idején. És még bőrfejűeket is vezényeltem, úgy, mint egy ellenzéki képviselőnő a taxisblokád idején. Ám, nem kedves –lt–! Ön beteg, s gyógyíttassa magát, már csak azért is, mert újságíróként bizonyára ismeri: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad!”

Szokolay Zoltán egyébként jelen sem volt a Szabadság téren!

Horváth Béla országgyűlési képviselő

Tisztelt Horváth Béla képviselő úr!

Felhívom figyelmét, a „hegy lába”, az „ország kormánya”, „lenéz rá a nap” stb. ún. köznyelvi metaforákra. Ezek sorába tartozik az a „zászlaja alá” szófordulat. Jelentése: követi hívását, támogatja. Ahogyan a hegynek nincsen lába, az országnak kormánykereke, úgy valakinek a zászlaja alá úgy is fel lehet sorakozni, hogy az illető kezében nincsen zászló, sőt a személy fizikai jelenléte sem szükségeltetik. Szokolay Zoltán és az Ön korábbi megnyilvánulásaira bátorkodtam célozni. (Lásd pl. Közakarat Egyesület.)

Egyébként vajha Önnek csak annyi köze lenne a március 15-i Szabadság térhez, mint egy ellenzéki képviselőnőnek a taxisblokádhoz! Annak bizonyításával ugyanis egyelőre adós, hogy a taxisblokádot bárki hetekkel előbb kezdte volna előkészíteni, mint – többek között – Önök a televízió és a rádió vezetésével szembeni hisztériát.

Finom célzásáról –lt– esetleges kielégületlenségére sajnos ismét csak a teória aranyfáján fénylő gyümölcsök jutnak eszembe. E célzással elárulta, hogy feltételezése szerint –lt– nőnemű, hisz ha egy férfi egy másik hímneműt akar megvetően minősíteni, ritkán jut eszébe pontosan ez. A vitapartner megkülönböztetése neme szerint előítéletes gondolkodásmódról árulkodik. Az előítéletes személyiségről szóló elmélet pedig különlegesen gazdag. Hivatkoznék W. Allportra például. „Számos vizsgálat született, melyek mind arra hívták fel a figyelmet, hogy a »hazaffyság«, valamint az előítéletesség között szoros kapcsolat van. A szélsőségesen elvakult személyek közül kerülnek ki rendszerint a legnagyobb önjelölt patrióták. A nacionalizmus fellángolása és a kisebbségi csoportok üldözése közötti kapcsolat szemmel látható volt a náci Németországban. Ez alól persze más országok sem kivételek.” (Az előítélet, Bp. 1977)

–lt–

• Visszabeszélő