Skip to main content

[Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az Ön főszerkesztésében megjelenő Beszélő 1992. március 21-i számának 3. oldalán –lt– szignóval jegyzett írással kapcsolatban kérem, szíveskedjék válaszírásomat a következő számukban közzétenni.

Budapest, 1992. március 24.

Üdvözlettel:

Horváth Béla







„Úgy hazudik, mintha csak telegrafálna” – mondta Bismarck 1869-ben a sajtóra célozva. S hogy miért jut ez eszembe 1992-ben? Mert olvastam a Beszélő március 21-i számának 3. oldalán –lt– aláírással közzétett hazugságot, idézem: „Március 15-e délutánján Szokolay Zoltán belügyminisztériumi főtisztviselő és Horváth Béla képviselő úr zászlaja alatt felsorakoztak a bőrfejűek a Szabadság téren.”

Ám a címbeli idézetet lehet folytatni: „az ellenzéki sajtó többnyire… (kihagyás tőlem – H. B.) elégületlenek, hivatásukat tévesztett emberek kezében van.” Hogy miért? Mert ha bizonyos újságírók látják Csurka Istvánt a Szabadság téren bőrfejűek között, de kiderült, hogy ez idő tájt az MDF-es politikus éppen amerikai magyar és zsidó szervezetekkel tárgyalt az Atlanti-óceán túlsó partján, akkor gyorsan, merészen megrágalmaznak egy másik MDF-est!

Plutarkhosz jegyezte fel, hogy volt Nagy Sándornak egy Medius nevű tányérnyalója, aki mindig hasonlóan tett, mint –lt– a Beszélő hasábján. Nos, én nem állítom, hogy –lt– tányérnyaló és kielégületlen, de az biztos, hogy víziói vannak. Zászlót látott a kezemben, és bizonyára úgy lengettem azt, mint –lt– a „fényes szelek” idején. És még bőrfejűeket is vezényeltem, úgy, mint egy ellenzéki képviselőnő a taxisblokád idején. Ám, nem kedves –lt–! Ön beteg, s gyógyíttassa magát, már csak azért is, mert újságíróként bizonyára ismeri: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad!”

Szokolay Zoltán egyébként jelen sem volt a Szabadság téren!

Horváth Béla országgyűlési képviselő

Tisztelt Horváth Béla képviselő úr!

Felhívom figyelmét, a „hegy lába”, az „ország kormánya”, „lenéz rá a nap” stb. ún. köznyelvi metaforákra. Ezek sorába tartozik az a „zászlaja alá” szófordulat. Jelentése: követi hívását, támogatja. Ahogyan a hegynek nincsen lába, az országnak kormánykereke, úgy valakinek a zászlaja alá úgy is fel lehet sorakozni, hogy az illető kezében nincsen zászló, sőt a személy fizikai jelenléte sem szükségeltetik. Szokolay Zoltán és az Ön korábbi megnyilvánulásaira bátorkodtam célozni. (Lásd pl. Közakarat Egyesület.)

Egyébként vajha Önnek csak annyi köze lenne a március 15-i Szabadság térhez, mint egy ellenzéki képviselőnőnek a taxisblokádhoz! Annak bizonyításával ugyanis egyelőre adós, hogy a taxisblokádot bárki hetekkel előbb kezdte volna előkészíteni, mint – többek között – Önök a televízió és a rádió vezetésével szembeni hisztériát.

Finom célzásáról –lt– esetleges kielégületlenségére sajnos ismét csak a teória aranyfáján fénylő gyümölcsök jutnak eszembe. E célzással elárulta, hogy feltételezése szerint –lt– nőnemű, hisz ha egy férfi egy másik hímneműt akar megvetően minősíteni, ritkán jut eszébe pontosan ez. A vitapartner megkülönböztetése neme szerint előítéletes gondolkodásmódról árulkodik. Az előítéletes személyiségről szóló elmélet pedig különlegesen gazdag. Hivatkoznék W. Allportra például. „Számos vizsgálat született, melyek mind arra hívták fel a figyelmet, hogy a »hazaffyság«, valamint az előítéletesség között szoros kapcsolat van. A szélsőségesen elvakult személyek közül kerülnek ki rendszerint a legnagyobb önjelölt patrióták. A nacionalizmus fellángolása és a kisebbségi csoportok üldözése közötti kapcsolat szemmel látható volt a náci Németországban. Ez alól persze más országok sem kivételek.” (Az előítélet, Bp. 1977)

–lt–
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon