lt [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

A miniszterelnöktől, aki médiatörvény hiányában még mindig a tévéelnök munkáltatója, világos jelzések érkeztek arról, hogy elégedetlen a tévéhíradóval, noha a főszerkesztő személyében már jóval a választások előtt, 1994 márciusában megállapodtak a tévé élére kiszemelt Székely Ferenccel. (Akkor az MSZP még úgy képzelte, hogy a médiatörvény gyors elfogadásáig Székely kormánybiztosként vezényli majd a tévét.) E jelzések – értesüléseink szerint – olykor telefonon érkeztek esténként a tévé elnökéhez, például 1994. augusztus 20-án, amikor az Iváncsán elővezetett vagyonadóval kapcsolatban a Híradó azonnal helyet adott Pető Iván elutasító reakciójának is. Ilyen telefon követte azt a Híradó-adást is, amelyben az Új Demokrata című hetilap szerkesztőségét ért támadásról számoltak be, s Bencsik András főszerkesztő ebből az alkalomból ismét emlegette Horn Gyula pufajkáját. A tévénél szállongó – a miniszterelnöki hivatalból származó – értesülések szerint a miniszterelnök persze nem nézi személyesen a Híradót, hanem azt egy időben a Ferenczy Press főszerkesztője, Pálos Tamás – korábbi MTI-vezér – szemlézte számára. Pálos úr azonban azt mondta a Beszélőnek, hogy ez nem igaz.

Horváth Ádám tévéelnök és Székely Ferenc alelnök – nyilván a kormányoldalról érzékelhető elégedetlenségtől nem függetlenül – nem voltak kibékülve a Híradóval, ám az MSZP őszi kongresszusa után – talán a közelgő helyhatósági választásokra való tekintettel – maga Horn Gyula „szólt le” nekik, hogy hagyják békén Betlent.

Máté László, az MSZP másik alelnöke, akit az üzletemberek lobbystájaként tartanak számon, kevesebb jóindulattal viseltetett a Híradó főszerkesztőjével szemben. Az MSZP-hez közel álló üzleti körökben például aligha váltott ki osztatlan lelkesedést néhány gazdasági tárgyú híradós anyag, ami egyébként megfelel a kényes ízlésű hírfogyasztók igényeinek, mivel nem párt-sajtótájékoztatókról számolt be, hanem tényfeltáró jellegű volt. Például az a majd ötperces blokk, amely a Dunaholding Ibusz-tranzakciójáról szólt. (A Dunaholding vezére Horn Gyula egyik tanácsadója.) Nem szaporodott Horn Gyula környezetében Betlen barátainak száma, amikor január végén a régi tévés Csák Elemér lett a kormányszóvivő, s nem tett jót neki egy márciusi olaj manipulációs összeállítás sem, amelyben a megszólaltatott vámparancsnok elmondta, hogy a gyanúsított cégek, a Stoller, a Spectrum és a Kordax különféle pártkapcsolataikra hivatkoztak.

Betlen menesztéséről már március óta forgalomban voltak különböző híresztelések. Szaporodtak a szemrehányások, hogy Torgyán és általában az ellenzék túl sokat szerepel, s már az SZDSZ sem elégedett vele. Áprilisban főnökei tudtára is adták, hogy jó lenne, ha lemondana. Az már valószínűleg csak rosszízű véletlen, hogy éppen Kenedi Jánosnak a Nyilvánosság Klub nevében megfogalmazott s a Magyar Hírlapban május 9-én közreadott kritikus elemzése után három nappal közölték vele fölmentését. Az SZDSZ médiafelelőse, Molnár Péter még aznap délután telefonon közölte Horváth Ádámmal, hogy az SZDSZ nem fog beleszólni a tévéelnök döntésébe. Igaz, nem sokkal később, pártvezetéssel történt egyeztetést követően újra felhívta, és közölte, hogy az „önmegtartóztatás” nem jelent egyetértést. Az ellenzék hirtelen szeretni kezdte Betlent, Pető Iván pedig azóta megmagyarázta a rádióban, hogy rosszul venné ki magát, ha az SZDSZ-pártisággal vádolt Betlenért az SZDSZ emelne szót. Még ugyanaznap (május 22.) estére kiderült, hogy az SZDSZ magyarázatot kér a tévé elnökétől. Meg lennénk lepve, ha a nyilvánosság előtt igazi magyarázatot kapna.

• Belföld