Hosszú menetelés egy dönteni képes társadalom felé

II. rész

Atomvita

A paksi kilowattóra nem csupán olcsóbb, hanem annak árában legnagyobb részt a beruházás (és üzemeltetés) során befektetett (részben magas szintű) munka képvisel. Az uránfűtőelem kisebb hányadot képez. Most olcsó az urán; ha kétszeresre nőne is az ára, a kilowattóra-költség alig nőne, az atomenergia gazdaságilag versenyképes marad. Ideális egy nyersanyagban szegény, jól képzett munkaerőben gazdag ország számára. Akkor mégis miért van hangos ellenzéke nálunk az atomenergia-fejlesztési programnak?

Első ok: a múlt évtizedekben divat volt Nyugaton támadni az atomenergiát. Érthető, miért. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba száz-kétszázezer embert ölt meg, zömükben polgári lakosokat. (Történelmi tény: Albert Einstein, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő előzetes tiltakozása ellenére.) A hidegháború légköri atomfegyver-kísérletei (elsősorban az 1960-as években) radioaktivitással szennyezték a Föld légkörét, ennek globális áldozatai Hirosimához mérhető számra becsülhetők. (Ezt Szaharov emlékiratai megerősítik. Fizikusok és orvosok mozgósították a közvéleményt, ami végül is a légköri kísérletek nemzetközileg garantált beszüntetéséhez vezetett.) Tíz esztendeje a harrisburgi atomerőmű üzemzavara megingatta a polgári atomerőművek abszolút biztonságába vetett hitet. (A védőburoknak köszönhetően nem volt közvetlen áldozat, a potenciális közvetett áldozatok száma sem éri el egyetlen kiadós közlekedési baleset áldozataiét.) 1986-ban a csernobili atomerőmű katasztrófája (nem messze hazánk határaitól) rámutatott az atomerőmű-üzemzavar határokon átnyúló veszélyeire. Ezért az elmúlt évtizedben több ország (USA, Ausztria, Svédország) leállította az atomerőművek építését. Mások (Franciaország, Szovjetunió, Japán) nem. Az atomerőmű ellenzőinek döntő érve Csernobil volt.

Az első nagy atomreaktorok pozitív visszacsatolásúak, inherensen instabilak voltak. (Hirtelen felmelegedés elforralta a vizet, megritkította a grafitot. Kevesebb neutron nyelődött el, a nukleáris láncreakció lavinaszerűen megszaladhatott, a reaktor tovább hevült, ami – nem nukleáris, hanem – hőrobbanáshoz vezethetett.) Erre elsőként Teller Ede mutatott rá. Ő érte el a hanfordi reaktorok leállítását. A Szovjetunióban a pozitív visszacsatolású óriás reaktorok stabilitását járulékos biztosítékokkal vélték elérni. 1986 áprilisában javító szándékú kísérlet céljából két fiatalember kikapcsolta a csernobili 4. reaktor biztosítóberendezéseit. Ez megszaladáshoz, európai méretű katasztrófához vezetett. Jelen sorok szerzője írta meg elsőként 1986-ban magyar újságban, hogy a 30 közvetlen áldozaton túlmenően a közvetett veszteség összesen ötjegyű (Magyarországon kétjegyű) számmal becsülhető. Mindenki egyetért, hogy pozitív visszacsatolású atomreaktort nem szabad építeni, a még üzemelőket le kell állítani (vagy negatív visszacsatolásúvá, megszaladást önként lefojtóvá) kell alakítani. A magyarországi reaktorok eleve strukturálisan negatív visszacsatolásúak. Véletlen felhevülés a neutronlassító közeg elvesztését, a láncreakció leállását eredményezné.

Hőrobbanás nélkül is elképzelhető radioaktivitás kijutása a környezetbe. Ezt a modern atomerőművek többszörös védelemmel kívánják megakadályozni, ez működött Harrisburgban. Az egyesülő Németország kormánya éppilyen szigorú követelményekre hivatkozva kívánja lezárni az NDK korábban épült atomerőművét. A paksi atomerőmű azonban védőházzal épült, figyelembe véve a harrisburgi üzemzavar után megszigorított nemzetközi normákat. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség reaktorbiztonsági osztálya 1988-ban (a KGST-atomerőművek közt elsőként) a paksi atomerőmű biztonságát ellenőrizte (amerikai és japán szakértői irányítással), jegyzőkönyvben fejezte ki megelégedettségét a tapasztaltak felett.

Újabb csernobili katasztrófa (globálisan potenciálisan 10 000, hazánkban akár 50 közvetett áldozattal) joggal elfogadhatatlan a közvélemény számára. Ugyanígy elfogadhatatlannak kell ítélni, hogy egy növényvédő szert termelő amerikai vegyigyár üzemzavara miatt (az indiai Bhopalban) ciánmérgezésben közvetlenül 3000 ember halt meg. Hogy 1952 decemberében egyhetes londoni szmog 4000 polgár halálát okozta. Hogy az Egyesült Államok útjain évente 50 000 (Magyarországon 1500) ember esik közlekedési balesetek áldozatául. Hogy a sztratoszféra ózonpajzsának kémiai szennyezés miatt bekövetkezhető 1 %-os ritkulása sok ezerrel növelheti a bőrrák-eseteket. Hogy egyetlen északi-tengeri olajtorony vagy jugoszláv szénbánya összeomlása 150 áldozatot követelt. Hogy nálunk minden millió tonna kibányászott szénre több bányász áldozat jut. Hogy évente Magyarországon 300 embert ölnek meg, és 5000-en követnek el direkt öngyilkosságot, de ennél is lényegesen nagyobb a dohányzás áldozatainak száma. Az 1990-es Föld Napja alkalmából a környezetvédők Magyarországon 30 000 főre becsülték a kémiai szennyezés (elsősorban kémiai levegőszennyezés) áldozatait.

Egyik adatba sem nyugodhat bele egy európai nép, akkor sem, ha tudja: ezek az adatok eltörpülnek korábbi századok járványainak és éhínségeinek vagy századunk két nagy európai és több ázsiai háborújának katonai és polgári áldozataihoz képest.

Aki a nyolcvanas években Nyugaton járt, könyvekben és folyóiratokban, de újságokban is szinte naponta olvashatott bolygónk éghajlatának szeszélyessé válásáról, fölmelegedéséről. Már nem kell külföldi forrásokra utalni. Az idei enyhe és csapadékhiányos telet, a három hónapos nyári aszályt közvetlenül tapasztaltuk. Mindez 30 milliárd forint kárt okozott mezőgazdaságunknak (jó 10 000 forint többletkiadást az idén minden családnak).

Nemzetközi tudományos megítélés szerint a felmelegedés fő oka, hogy az iparosodás folytán mind több szén-dioxid kerül a légkörbe, amit a növényvilág már nem képes feldolgozni. A jégkorszakban 19 ezrelék volt a levegő szén-dioxid-tartalma, a globális iparosodás kezdetén (1800) már 28 ezrelék, mára pedig 35 ezrelék fölé szökött. Várhatóan ismét megduplázódik a jövő század közepére. Márpedig ez a szén-dioxid (akár a kertészek melegházának üvegje) napközben beengedi a napfényt, de éjjel (és télen) visszafogja a talaj hőkisugárzását, így melegítvén a Földet. Ez lehet az enyhe telek, száraz nyarak magyarázata. A pusztai mediterrán éghajlat évente több kilométert csúszik észak felé. Búzánk megérik aratásra a nyári szárazság előtt, de a kukoricatermelés egyre kockázatosabb: az évszázad öt legmelegebb nyara a nyolcvanas évekre sűrűsödött. Fokozatosan Kanada, Lengyelország, a Szovjetunió válhat szemtermő övezetté. Közben – mint hőmérőben a higany – az óceán szintje is emelkedik, elárasztással fenyegetve a termékeny, ezért sűrűn lakott folyódeltákat: Hollandiát, Bangladest. Ebben a dél-ázsiai országban az árvizek milliókat űznek ki otthonukból, máris ezrek életét követelik. Pedig a felmelegedés lassú: 20-30 év késéssel követi a levegő összetételének változását.

Szén-dioxidot elsősorban a széntüzelés, másodsorban az olaj és benzin égése termel, kisebb mértékben a földgáz használata. (Utóbbiban a hidrogén oxidációja vízgőzt hoz létre.) Atomenergia alkalmazása nem befolyásolja az éghajlatot. A légkör szén-dioxid okozta melegedésére elsőként fizikusok, kémikusok, biológusok hívták fel a figyelmet egy évtizeddel ezelőtt. De már szóba került csúcstalálkozókon, az amerikai elnökválasztási kampányban. A kormányfők hágai értekezlete (amelyen Magyarország is részt vett) 1988 tavaszán a szén-dioxid-emisszió 20%-os csökkentését ajánlotta 15 éven belül. Tavaly a koppenhágai ENSZ-tanácskozáson az Európai Közösség (nem véletlenül holland és brit kezdeményezésre, harminc ország támogatásával) a fenti ajánlás kötelező végrehajtását próbálta elérni. (A javaslatot a fő szén-dioxid-kibocsátó szuperhatalmak, Amerika, Japán, a Szovjetunió vonakodása miatt csak felvizezve fogadták el.) Aki még mindig csak üres technokrata ijesztgetésnek látja az üvegházhatás erősödését, annak hadd idézzem, hogy James Lovelock (a bioszféra Gaia-modelljének megalkotója) és az Audobone Társaság (az amerikai környezetvédelem megszervezője) a széntüzelés kiváltását ajánlja atomenergiával, épp a fenyegető klímakatasztrófa miatt. Az európai egyházak tavalyi ökumenikus tanácskozásán szereplő Bázeli Manifesztum azt kívánja, hogy Európa 25 év alatt negyedére csökkentse a széntartalmú tüzelők felhasználását. II. János Pál pápa (akit nem szoktak technokratának ítélni) 1990-es újévi üzenetében a Teremtés integritását fenyegető három veszélynek a szén-dioxid-kibocsátást, a sztratoszféra ózonrétegét támadó kémiai anyagokat és a savanyú esőket ítélte.

Az energiaellátás éppoly függőséget jelent egy ország számára, mint a katonai megszállás vagy dollártartozás. (Az energia-ellátás fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Amerika és Anglia kész mozgósítani a parányi kuvaiti sejkség érdekében, de másfelé nézett, amikor az 50 milliós Pakisztánban elkergették a demokratikusan választott liberális kormányt.) 1990-ben még nem született realisztikus távlati energiakoncepció, pedig gazdasági függetlenségünkről, fellendülésünkről, európai normák megvalósításáról van szó. Ki is döntsön? Az energialobby, az atomlobby, az olajlobby, a szénlobby? Csak a következő választásig látó napi politikusok? (Egy erőmű 6-10 évig épül, és 30-40 évig üzemel. Mai szén-dioxidot okádó autóink és kéményeink hatására 2020-ban csecsemőket sodor majd el az árvíz valahol; ha mi nem is bánjuk, a nemzetek közössége kirekeszthet magából.)

Meggyőződésem, hogy a vezetés kötelessége a közvélemény nyílt, adatszerű tájékoztatása: mennyibe kerül 1 kilowattóra a termelőnél Pécsett (szén), Pakson (atom), Százhalombattán (olaj)? Mire köteleznek a vállalt (és küszöbönálló) nemzetközi környezettisztasági szerződések, ezeket akarjuk-e teljesíteni, és mi az ára szénerőműveink kéntelenítésének? Honnan és meddig garantálható a gázturbinák ellátása?

Egyszer majd a választók elé kell tárni a kérdést: milyen energiaár-emelést tartanak elfogadhatónak? Vagy meggyőzőnek érzik a magyar műszakiak szakértelmét atomerőművek felelős vezetésére? Piszkos, öreg autóink fontosabbak-e, vagy gyermekeink egészsége? Elvárják-e, hogy Nyugat-Európától eltérően nálunk az ólommentes benzin drágább legyen, mint a mérgező ólmos? Jó-e, hogy Budapest Európának egyik legszennyezettebb levegőjű városa?

Tudom, nem könnyű helyzetben lesz az állampolgár, ha ilyen kérdésekre kell felelni. Az újságíróknak is tanulniuk kell. De ez is hozzátartozik a demokráciához. Nem illik elhallgatniuk, hogy a budapesti levegő (általunk okozott) túlszennyezettsége ólommal, szén-monoxiddal nagyságrendileg nagyobb veszély, mint Csernobil (és mint Ófalu lenne).

Egyik egyetemünk felmérte a végzős középiskolások vélekedését e kérdésben: miből fedeznéd a lakosság növekvő energiaigényét a 90-es években? A gimnazisták 3%-a a fogyasztáskorlátozást, 5%-a a szénerőművek építését, 63%-a atomerőművek építését ajánlotta. A szakközépiskolások, szakmunkástanulók vélekedése hasonló. A probléma hátterét kicsit is ismerve könnyebb dönteni.

Meggyőződésem: szép számmal nyerne (értelmiségi, műszaki, munkás) szavazókat az a párt, amely nyíltan előállna egy hosszú távú energiaprogrammal. Amely megmondaná, mi a lehetősége és ára, hogy autónk fusson, mosógépünk forogjon a kilencvenes években is, és gyerekeink levegőjét se mérgezzük meg.