In–ns

Nyomtatóbarát változat

Körlevelet intézett nemrég a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal a kórházakhoz, azt tudakolván, óhajtanák-e megváltoztatni a nevüket. Az itt olvasható lista a közvélemény-kutatásból született előterjesztésből származik. Ebben az Egészségügyi és Sportbizottság nevében dr. Szolnoki Andrea (SZDSZ) elnök ajánlja a Fővárosi Közgyűlésnek a változtatások jóváhagyását. A dokumentum szerint „Az intézményi dolgozók véleményének kikérése, illetve a helyi önkormányzatok képviselőivel történt egyeztetés után ez ideig a következő kórházakban született döntés a névváltoztatással kapcsolatban:…”. Vagyis ez a lista még bővülhet.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy a dolgozók – pontosabban a véleményt nyilvánító dolgozók – túlnyomó többsége támogatta kórházának egy katolikus szent emberről való elnevezését, viszont ellenezte a szocialista mártírokról – Jahn Ferencről, Kállai Éváról – valót? Az, hogy az egészségügyi dolgozók többsége hívő katolikus volna, nem valószínű. Egyrészt összesen tizenhat százaléka a megkérdezetteknek vallotta egyáltalán valamely egyház hívének magát egy most nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint, másrészt az orvosok között nemrég még igen sokan az MSZMP tagjai voltak. Egyetlen magyarázat van a jelenségre, és ez az igazodás. Már az általános iskolában megtanultuk, hogy úgy álljunk az óra elején, jelentéskor az előttünk álló mögött, hogy se jobbra, se balra ki ne lógjunk. Ezt az igazodást sok szervezet, például az erősen hierarchizált orvosi kar is megköveteli tagjaitól. Nem véletlen tehát, hogy most, amikor a kommunista egészségügyi miniszter helyét egy katolikus (kereszténydemokrata) népjóléti vette át a bársonyszékben, mindenki ehhez próbál igazodni, az – egyébként szabad demokrata vezetésű – fővárosi hivataltól az önkormányzati bizottságon át a nővérekig. Az igazodás az egészséges életösztön jele, működnek a túlélési reflexek. Vagyis a félelem. Ahelyett, hogy a megnőtt szabadsággal élnének, megpróbálnak a régi módon élni, a régi módon beilleszkedni az újba. Hogy menynyire külsődleges az igazodás, az igyekezet, azt a Jahn Ferenc Kórház-Rendelőintézet esete mutatja. Jahn Ferenc ugyanis a szegények orvosa volt Kispesten, szocialista, tagja a Nemzetközi Szocialista Orvosinternacionálé vezetőségének. A második világháború végén a fegyveres ellenállás résztvevőjeként tartóztatták le a németek. Dachauban, egy koncentrációs táborban halt meg 1945-ben. Vajon elképzelhető-e hívő emberről, hogy nem tiszteli a mártírt, a hőst akkor is, ha nem az ő hitét vallja? Szerintem nem. Akik ezeket a névváltoztatásokat elhatározták, azok talán még hitetlenebbek, mint azok, akik nyíltan ateistáknak vallják magukat, hiszen nem az érdemet nézik, hanem a külsőségeket.

Nem lenne mégis jobb megvárni ezekkel az átnevezésekkel azt az időt, amikor ezeket az intézményeket átveszi a katolikus egyház, és bennük katolikus orvosok gyógyítanak majd katolikus betegeket a katolikusok pénzén? Addig pedig, amíg közkórházak, viselhetnék a régi, mindenki által ismert nevüket.

• Hátsó oldal