Skip to main content

Jugoszláv pillanatkép

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az ország helyzete egyre inkább a káosz felé közelít. A jelenlegi föderációt a szövetségi szervek munkatársain, a hadsereg egyes tisztjein kívül csak nagyon kevesen akarják fenntartani. Az igazi kérdés az, hogy a felbomló Jugoszláviából melyik köztársaság miképpen fog részesedni. A legélesebb küzdelem persze Horvátországban zajlik. A horvát politikusok azt szeretnék, ha a jelenlegi belső határok az újonnan létrejövő szuverén köztársaságok külső határaivá változnának. Szerbia számára ez nem fogadható el, a szerb politikusok azt szeretnék, ha a horvátországi szerb lakosság népszavazáson dönthetne arról, melyik köztársasághoz kíván tartozni. Ezt az érvet a horvátországi szerbek, szerbiai segítőik és a szövetségi hadsereg bizonyos körei katonai erővel is igyekeznek alátámasztani. Törekvésük sikerét bizonyítja, hogy a frontvonal egyre nyugatabbra húzódik, s hogy a Nagy Szerbia megvalósítását célul kitűző Szerb Nemzeti Megújhodás vezetője, M. Jovic nemrég úgy nyilatkozott, hogy pártjának törekvései már kilencven százalékban megvalósultak. A nagyszámú menekülő csak abban bízhat, hogy a horvát és szerb erőket az objektív viszonyok késztetik valamilyen megegyezésre. Egyrészt az a tény, hogy a katonák szülei szinte minden köztársaságban követelik, fiaikat ne vigyék a frontvonalba, másrészt az, hogy Szlovénia után immár Makedónia és Bosznia-Hercegovina is úgy döntött, hogy nem vonultatja be a hadköteleseket a Jugoszláv Néphadseregbe. A hadsereg így vagy komoly nehézségek elé néz, vagy egyértelműen szerb haderővé válik. Másfelől a horvát haderő nem elég erős ahhoz, hogy sikerrel vegye fel a harcot a szövetségi hadsereggel. Így talán van valami esély arra, hogy a szövetségi haderő és a horvát köztársaság legfelsőbb vezetői között lapzártakor zajló megbeszélések közelebb visznek a békés megoldáshoz. A szlovén vezetők mindenesetre jobbnak látják, ha a köztársaság kikerül a jugoszláv szövetségből. D. Rupel külügyminiszter az elmúlt hét elejétől diplomáciai offenzívát indított a köztársaság nemzetközi elismertetése érdekében. A nemzetközi elismerést természetesen Horvátország is szorgalmazza. A két köztársaság törekvéseinek sikerét nagymértékben befolyásolja a szovjet helyzet alakulása. A balti köztársaságok nemzetközi elismerése minden bizonnyal megkönnyíti a szlovén és a horvát függetlenség elismerését is. Másfelől az Orosz Köztársaság azon törekvése, hogy a Szovjetunió felbomlása esetén át kívánja alakítani a köztársaságok határait, rendkívül hasonló Szerbia törekvéseihez. Ez esetleg elriasztja a nyugati országokat attól, hogy komoly szerepet vállaljanak a jugoszláv válság rendezésében. Márpedig az események azt mutatják, hogy a köztársaságok önmaguktól nemigen képesek a viszály elsimítására. Szükséges lenne a Nyugat bizonyos típusú nyomásgyakorlása a békés megoldás érdekében. Kérdés azonban, hogy Nyugat-Európa képes-e ugyanolyan egységes álláspontot kialakítani Jugoszlávia kérdésében, mint amilyent kialakított a balti köztársaságok önállósági törekvésével kapcsolatban.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon