Kommunista diktatúra után nacionalista diktatúra?

Szilágyi Imre

Nyomtatóbarát változat

– Horvátországban és Szlovéniában már lezajlottak a választások. Mire lehet számítani Szerbiában?

– A legvalószínűbb egy Draskovic vezette jobboldali koalíció győzelme, mindjárt utánuk a szerb nacionalista kommunisták következhetnek, Miloseviccsel az élen. A szociáldemokraták nemigen jutnak be a parlamentbe a többségi elvű választási törvény miatt. A szerb ellenzék 11 pártja elutasítja ezt a törvényt, s ha nem változtatják meg, távol maradunk a választásoktól. Egészében véve hasonló helyzet várható, mint Horvátországban: a kommunista totalitárius diktatúrát nacionalista totalitarizmus váltja fel.

– Milyen irányba terelheti ez a változás a belső „határvitákat”?

– Jugoszláviában a kommunisták alatt nem valósult meg a demokratikus föderáció eszméje, ez ösztönözte a nacionalistákat, hogy az államszövetség radikális átalakítását követeljék. Horvátország és Szlovénia konföderációt szeretne, a többiek föderációt. Klasszikus módon értelmezett konföderáció mint önálló államok szövetsége csak Szlovénia esetében lehetséges, mert ott csak 10%-ot tesz ki a nem szlovén lakosság, s viszonylag tisztán érvényesülnek az etnikai határok. A többi területen foltokban vagy vegyesen helyezkednek el az egyes etnikumok, lehetetlen köztük éles határokat húzni. Ha mégis a konföderációt választják, háborúskodás várható a nemzeti kisebbségek miatt. A szociáldemokraták demokratikus, rugalmas föderációt javasolnak, Milosevicék és Draskovicék viszont egyaránt úgy vélik, hogy a domináns nép szuverenitása alapján kell meghúzni a köztársasági határokat.

– Mi az álláspontjuk Koszovó-ügyben?

– Szerintünk minden kisebbségnek rendelkeznie kell az emberi és polgári jogok teljes körével, kivéve azt az egy jogot, hogy leválhassanak Jugoszláviáról, és önálló államot alakíthassanak. Mi azt javasoljuk mind a szerbeknek, mind az albánoknak, hogy kulturális és területi autonómiára törekedjenek Horvátországon, illetve Koszovón belül, de ellenezzük az új, önálló állam szervezését. A horvát Tudjman kitart az albánok autonómiája mellett, azt viszont ellenzi, hogy a szerbek legalábbis kulturális autonómiához juthassanak Horvátországban. Milosevic autonómiát követel a horvátországi szerbeknek, ugyanakkor az albánok és a Vajdaság autonómiáját meg akarja szüntetni.

– Mi jellemzi a jelenlegi szerb párttérképet?

– A szociáldemokraták mellett van még néhány kisebb nem nacionalista és nem kommunista gyökerű erő Szerbiában: a Zöldek Pártja, a Jugoszláv Munkások Pártja, a Szocialista Demokrata Párt, a Jugoszláv Demokratikus Kezdeményezés, a Liberális Fórum. Pártunk a centrumtól balra áll, a Demokrata Párt pedig jobbra. Ez utóbbiak szintén beléptek az öt nagy párt koalíciójába: arra számítanak, hogy ha Draskovic pártja – mint legerősebb – győz, őket is beveszi a kormányba, s miniszteri pozíciókat osztogat, mivel a Draskovic-féle nacionalista-populista mozgalomnak nincsenek értelmiségi tagjai.

– Hogyan érzékelik Markovic „válságkezelési technikáinak” áldásait?

– Sikerült megállítania az inflációt, ami azonban most újra erősödik. A termelést erősen visszavetette: jelenleg a hírek szerint 1 millió 800 ezer embert kellene elbocsátani, s már most másfél millió munkanélküli van. A lakosságnak tehát akár 20%-a is munka nélkül maradhat, ami katasztrófához vezethet, mert az országnak nincs jó kiépített szociális védőhálózata. A független szakszervezetek még mindig nagyon gyengék, úgyhogy jelenleg csak mi képviseljük ezeknek az embereknek a jogait és érdekeit. Arra számítunk, hogy épp az ebből adódó szociális feszültségek új hullámával válunk szociáldemokrata tömegpárttá. Ebben a helyzetben gazdaságélénkítő programunkat is meg tudjuk valósítani, melynek három alapköve van: a parlamenti demokrácia intézményeinek és a közvetlen demokrácia formáinak együttes fejlesztése; a vegyes piacgazdálkodás és az erős szociálpolitika megvalósítása. Ha ez nem történik meg, akkor az emberek az átalakításnak csak a negatívumait fogják érzékelni, az inflációt, a munkanélküliséget, a társadalmi vagyon szétlopkodását, az új politikai elit hatalmi vetélkedését. Ilyen körülmények közt aránytalanul megnő a veszélye annak, hogy az emberek a demagóg jelszavak hirdetőihez csatlakozzanak.

– Milyen viszonyban áll pártja a többi politikai erővel?

– Nem vagyunk nacionalisták, tagjaink közt Jugoszlávia minden nemzetének tagjai megtalálhatók. A nem demokratikus pártokkal nemcsak azért lehetnek komoly nézeteltéréseink, mert nacionalisták, hanem sokkal inkább azért, mert nem demokratikusak. A mostani Horvátországban érvényesülő centralizáció még a kommunisták alatt sem volt ilyen erős: mindent saját kontrolljuk alá vonnak. Ennek ellenére nem hiszem, hogy teljesen kilátástalan a holnap: Vuk Draskovic ugyan nacionalista és nem demokrata, akár csak Tudjman, de bízunk benne, hogy e vad választási kampány végeztével ő is mérsékeltebb irányvonalat követ. Markovic elnök koalíciója fontos eleme a képnek: olyan reformerőket tömörít, amelyek valódi átalakulást akarnak. Lehetséges, hogy Jugoszlávia Szociáldemokrata Pártja is e koalíció önálló tagja lesz, úgy, hogy megőrzi saját programjának és taktikájának autonómiáját.

– Milyen szerepe lehet a hadseregnek?

– A hadsereg eddig – Szlovéniát kivéve – nem avatkozott be a politikai életbe, de kihasználhatja a kisebbségek között dúló határviszályokat, s kezdeményezheti a hatalomátvételt a nyugalom érdekében. Az is elképzelhető, hogy csupán betiltja a nacionalista pártokat, s csupán egy gazdaságirányítást végző, adminisztratív kormányt fog támogatni. Ez lenne a kisebbik rossz. A nagyobbik rossz a polgárháború.

• Külföld