Skip to main content

Lépéscsere

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Jugoszláv közgazdászok vitája


Növekvő jövedelemkülönbségek

A. Markovic programját alapvetően elfogadó Z. Popov (Újvidék), R. Beklic (Szarajevó) és D. Veszelinov (Belgrád) helyesli, hogy Markovic a központi szövetségi kormány szerepét erősítve a tulajdonformák szabadsága mellett szállt síkra, s jelentősnek tartja a vállalati törvény adta lehetőségeket, melyek a piacgazdaság irányába mutatnak. Z. Popov nagyra értékeli, hogy Markovic elválasztja a pártot az államtól. Mindhárman fontos lépésnek tartják, hogy a kormány belső használatra, a lakosság számára is konvertibilissé tette a dinárt, de hangsúlyozzák, hogy ez a konvertibilitás a gazdaság megfelelő átalakítása nélkül nem lehet sikeres. Veszelinov kárhoztatja, hogy ez a konvertibilitás nem az ipar exportján, hanem a turistáktól befolyt devizán és a külföldön dolgozó jugoszlávok hazautalt valutáján alapul. Ezért jelentős privatizációt tart szükségesnek, amely új gazdálkodó szervezetek születését eredményezné.

A közgazdászok rámutatnak arra, hogy a növekvő jövedelemkülönbségek jelentős társadalmi feszültségek forrásai lehetnek, Bektic azonban azt is hangsúlyozza, hogy a bérbefagyasztás csökkenti a termelők érdekeltségét. Ugyancsak ő mutat rá, hogy ha a jelenlegi társadalmi feszültségek közepette nem alakul ki a szükséges társadalmi bizalom, veszélybe kerülhetnek a devizatartalékok, s esetleg szükségintézkedéseket kell bevezetni.

Veszelinov komoly eredménynek tartja, hogy az állami és a magánszektor végre azonos jogokkal rendelkezhet, s hogy az állami vállalatokat dolgozói döntés alapján, magánszemélyeknek eladhatják. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a privatizálást az állam közreműködésével kell megvalósítani, mert ha e folyamatban szabadon érvényesülhet a dolgozók akarata, az nem a legmegfelelőbb gazdasági megoldást segíti elő. Veszelinov a fejletlen területek politikai vezetőitől a lakosság támogatását megnyerve, elvenné a politikai hatalmat, s megerősítené a központi kormányzást. Ilyen állam létrehozása, bár ettől sokan félnek Jugoszláviában, szerinte az első lépés lenne a belső integrációhoz és egyúttal az Európához való csatlakozás felé.

Bektic véleménye szerint a program gyengéje, hogy még a szakmai nyilvánossággal sem ismertették előre. Ugyancsak ő az, aki szerint a külföldi adósságok visszafizetése olyan hatalmas terheket ró a jugoszláv gazdaságra, hogy el kellene érni az IMF nagyobb támogatását, az adósságszolgálat többéves szüneteltetése formájában.

Az antiinflációs politika terhei

Az alapvetően a program ellen állást foglaló szlovén J. Mencinger a programot nem tartja konzisztensnek. Szerinte a dinár túlértékelt, ennek következtében növekedni fognak az árak és a személyi jövedelmek, a kivitel pedig nem növekszik a Markovic által várt mértékben. Mivel a túlértékelt dinárral nem lehet elérni az egyik fő célt, a kivitel növelését, ezért a dinárt szubvencionálni kell, ezzel pedig a jugoszláv gazdaság ismét visszatér a régi adminisztratív beavatkozáshoz. Véleménye szerint a következetes restriktív politika vállalatok bezárását jelenti majd, ami viszont a szociális feszültségeket növeli. Mencinger egyetért a bérbefagyasztással, mert szerinte ez az egyetlen módja annak, hogy megállítsák az inflációt. A bérbefagyasztás káros következményeit pedig szociális intézkedésekkel kell ellensúlyozni. Mencinger, akárcsak az újvidéki Z. Popov, nem látja érvekkel alátámasztva azt a fejletlen köztársaságokból érkező vádat, hogy az antiinflációs politika terheit a fejletlen területek lakossága kénytelen viselni.

Mencinger úgy véli, hogy ha a program nem sikerül – s ez a program következetlensége és a szociális feszültségek miatt igen valószínű –, a nemzetek közötti türelmetlenség Jugoszlávia létét veszélyeztetheti.

Az egységes pénz hiánya

A leghatározottabban a titográdi B. Gluscevic bírálta a programot. Véleménye szerint ez a gazdaságot érintő reformprogram hibás intézkedési sorrendet tükröz. Szerinte első lépésként a politikai rendszer megváltoztatására van szükség, majd társadalmi reformot kell bevezetni, és csak ezután kerülhet sor a gazdaság reformjára. Ilyen körülmények között nem lehet hatékony a vállalati törvény sem, hiszen helyükön maradnak a politikai élet szereplői, akik a felmerülő problémákat mind a mai napig sztálinista alapon oldják meg. Így az erősebbek átháríthatják a gyengékre a program kivitelezésének terheit, nem jön létre tehát a végrehajtáshoz szükséges akcióegység. A fejletlen területeken jelentkező komoly problémákat ugyancsak azért nem lehet megoldani, mert Jugoszláviában nincs piacgazdaság. Gluscevic szerint Markovic terve nem sikerülhet, a változtatásokat teljesen új alapokról kell indítani.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon