Nyomtatóbarát változat

1989. október 1-jétől követtük nyomon a három újság összes közleményét a népszavazás körüli eseményekről és a politikai harcokról, beleértve a háromoldalú megállapodás aláírásáról szóló tájékoztatást. Az utóbbiban a Magyar Nemzet bizonyult a legtárgyilagosabbnak azzal, hogy nemcsak a megállapodás szövegét és az aláírók névsorát közölte, de az SZDSZ és a Fidesz állásfoglalását is az aláírás megtagadásának indokával. A Magyar Hírlap terjedelmes leírást közöl a megállapodás megszületésének körülményeiről és közli annak szövegét, majd egy-egy rövid interjút Nyers Rezsővel (MSZMP) és Antall Józseffel (MDF), de – akárcsak a Népszabadság – nem ismerteti az SZDSZ állásfoglalását.

„Az ellenzék néhány képviselője”

Igen beszédesek a címek, amelyekkel a lapok a megállapodás létrejöttét tálalják. Már az ezekben rejlő „üzenetek” előrevetítik az egyes lapok későbbi attitűdjét. A Magyar Nemzet arról ír, hogy létrejött a „Konszenzus a háromoldalú tárgyalásokon a sarkalatos törvényekről”, de az alcímből az is kiderül, hogy „Változatlanul ellentétek (vannak) az államfő megválasztásáról”. Másként interpretálja a tárgyalások kimenetelét a Magyar Hírlap, amely szerint „Megállapodás (született) a köztársasági elnöki intézményről”, az alcím pedig így pontosítja ezt: „Négy ellenzéki szervezet tartózkodott az aláírástól”. Egészen másként összegzi a megállapodást a Népszabadság főcíme: „Megállapodás a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon”, majd az alcímben ez áll: „Az ellenzék néhány képviselője nem írta alá a záróokmányt”. Mindhárom lap tudósításában szerepel Tölgyessy Péter javaslata: tartsanak népszavazást arról a négy kérdésről, amelyben az EKA nem tudott megegyezni. A Népszabadság az aláírásgyűjtési akcióról először október 2-án ad tájékoztatást a Fidesz és az SZDSZ nagygyűlése kapcsán, amikor is „támogatókat igyekeztek toborozni maguknak a népszavazást követelő beadványaikhoz, a munkásőrség feloszlatásáért és a köztársasági elnök intézményének bevezetése ellen”. A két közlemény között eltelt időszakban – a Népszabadság szerint – a Fidesz és az SZDSZ „magyarázkodott, panaszkodott, riogatta hallgatóságát és elégedetlenkedett”.

A Magyar Nemzet először október 6-án közöl számszerű eredményt az aláírásgyűjtő akcióról; ekkor a lap 20 000 aláírás összegyűjtéséről számol be. Először ugyanezen a napon közöl számot a Népszabadság is, amely szerint „Budapesten több mint tízezer aláírást gyűjtöttek össze, s vidéken is majdnem ennyit”. Közvetlenül ez alatt egy másik írás első mondata a következőképpen hangzik: „Az SZDSZ 100 000 aláírás összegyűjtésével népszavazást akar kikényszeríteni azoknak a kérdéseknek az eldöntésére, amelyekben nem tudott megegyezni a kerekasztal-tárgyalásokon”. Október 14-én „Szavazással a szavazás ellen” címmel adja az olvasók tudtára a Népszabadság, hogy 67 300 aláírás gyűlt össze „egyszerűen arról, hogy döntsön a nép arról, hogy ne döntsön a nép”.

Ugyanezen a napon a Magyar Nemzet ,,A jövő hétre várhatóan összegyűjti a százezer aláírást az SZDSZ” címmel arról tudósít, hogy 67 603 aláírást adtak át a T. Ház alelnökének. A Magyar Hírlap szintén 14-én „Folytatódik SZDSZ aláírásgyűjtési kampánya” cím alatt arról ír, hogy „ez ideig több mint 67 ezer aláírást gyűjtöttek az SZDSZ aktivistái annak érdekében, hogy az állampolgárok népszavazással nyilváníthassanak véleményt a munkásőrségről, a munkahelyi pártszerveződésekről, az MSZMP, ill. annak jogutódja vagyonával való nyilvános elszámoltatásáról, valamint a köztársasági elnök megválasztásának időpontjáról”.

„Az elnökválasztással célszerű várni”


Az Országgyűlés október 17-én kezdődő és a népszavazás szempontjából kulcsontosságú ülésszaka előtt a Népszabadság több olyan interjút közöl, amely ezt a kérdéskört is érinti.

Fábry Béla: „…az aláírásgyűjtés az elfogadott megállapodás megtorpedózása, ez a módszer idegen a demokráciától, … egy hangulati hullám meglovagolása”. Kukorelli István az SZDSZ akciója „nagyon tisztességtelen”, és „politikai erőtlenségről” tesz bizonyságot. Vígh Károly: az SZDSZ „torzít, csak kortesfogásként nem írta alá a háromoldalú megállapodást”, és egyébként is „a népszavazás nem részletkérdések eldöntésére való”. Közvetlenül az Országgyűlés előtt a lap felteszi a kérdést: „Lefoghatja-e az SZDSZ a képviselők szavazásra emelt kezét?” Ugyanezekben a napokban a Magyar Nemzetben Kulcsár Kálmán, a Magyar Hírlapban pedig Baranyai Tibor szólal meg.

Október 17-én a Magyar Nemzet „Túl a százezres határon – Szűrös Mátyás átvette a népszavazást követelő aláírásokat”, a Magyar Hírlap pedig „Több mint százezer aláírás – az elnökválasztással célszerű várni” címmel tájékoztat arról, hogy az SZDSZ immár 140 068 népszavazást követelő aláírást adott át Szűrös Mátyásnak.

Ezzel szemben a Népszabadság „Dr. Borsos szerint elkésett a tiltakozó lista” címmel számol be újabb hetvenkétezer aláírásról, és ezután interjút közöl az Országgyűlési Iroda Szervezési Osztályának vezetőjével, s ez a következő párbeszéddel végződik: „Igaz az, hogy ha még hiteles és elegendő is a népszavazást kérők aláírása, akkor is elkésett ez a lista? Az Országgyűlés megbízhatja az ideiglenes köztársasági elnököt és kitűzheti az elnökválasztás közeli időpontját is?” Dr. Borsos: „Igen. Ez így van. Ezt az aláírásgyűjtés szervezőinek is tudniuk kellett már szeptember 18-án is, amikor az akciót indították.” Az Országgyűlés október 17-én kezdődő ülésszakán parázs vita alakult ki Balla Éva (SZDSZ) és néhány másik képviselő között. A vitát mindhárom lap ismerteti, a Népszabadság azonban saját gyakorlatától is eltérve a második napja tartó vitához a tudósításon belül hosszú kommentárt fűz, amelyben kifejti saját álláspontját. Ebben a napilapban mindvégig sajátos terjedelmi arányok és interpretációs szempontok érvényesülnek az Országgyűlésről szóló tudósításokban. Míg Balla Éva hozzászólásait ettől kezdve mindig csak egy-két mondatban összegzi a beszámoló, és egyetlenegyszer sem fordul elő, hogy idéznének a képviselőnő szavaiból, addig terjedelmesen ismertetnek minden olyan hozzászólást, amely az SZDSZ akciója ellen irányul. Ugyanakkor – szintén szokatlan módon – magában a tudósításban is többször pejoratív megjegyzést tesznek Balla Éváról, például: „ismét vesszőparipájával hozakodott elő”. A másik két napilap következetesen igyekszik a hozzászólásokat azonos súllyal bemutatni: ahol tehát szó szerint idézik az egyik vitatkozó felet, ott ezt teszik a másikkal is.

„Az önhitt szakács”


Az országgyűlési ülésszak első napjától az aláírások hitelesítése került az érdeklődés homlokterébe. A cikkek címéből ezúttal is következtethetünk szemléletükre és hangvételükre. A Magyar Nemzet „Megkezdik az aláírások hitelesítését”, a Magyar Hírlap pedig „Hozzákezdtek a hitelesség megállapításához” cím alatt ismerteti a hitelesítési eljárás menetét. Ezzel szemben a Népszabadság „Ellenőrzik az SZDSZ-aláírások hitelességét” címmel vezeti be cikkét, amelyben ismét elmondja, hogy a szabad demokraták így akarták „kikényszeríteni a népszavazást”, majd leíró stílusban tárgyalja, hogy „már az első lapok kézbevételekor kiderült itt-ott hiányzik az aláírás, máshol az aláíró nem adta meg a lakcímét vagy éppen a személyi számát”.

A továbbiakban a Népszabadságban megjelenő glosszák egyre elfogultabbak. Már a címek is beszédesek: „Az önhitt szakács – avagy miért félek a Fidesztől”; „Ki kit csal meg?”; „Szereti ön az anyósát?” (Sajátos módon visszatérő momentum, hogy a helyzet állítólagos képtelenségét a szerzők „anyósviccekkel” próbálják illusztrálni.) És néhány idézet:

„Történelmi tapasztalat, hogy nincs veszedelmesebb az önhitt szakácsnál, aki nem bírja elviselni, ha valakinek nem ízlik a főztje. Hajlamos erőszakkal elfojtani a bírálatot, esetleg megfojtani a bírálót.” (október 17.)

„De ha bebizonyosodik, hogy az SZDSZ-esek csaltak az aláírásgyűjtésnél, az csupán apró szégyenfolt egy egészében véve szégyenletesnek – még inkább felelőtlennek – minősíthető akción. Mi más lenne, mint politikai kalandorság fölhasználni a népet önmaga ellen? (október 20.)

A Magyar Nemzet már október 27-én hírül adta, hogy „Csütörtök estére meglesz a százezer hitelesített aláírás”, a Magyar Hírlap pedig 28-án „Száztizennégyezer hitelesített aláírás” címmel ismerteti a tényt. A Népszabadság ugyanaznap „Az SZDSZ elérte a célját – 204 152-ből 114 470 aláírás hiteles” címmel aposztrofálja az eseményeket. Ez a „megközelítés” a továbbiakban végigkíséri a lap interpretációját. Naponta jelennek meg személyes élménybeszámolók arról, hogy az SZDSZ aktivistái miként manipuláltak az aláírásgyűjtésnél, hogyan alázták meg azokat, akik nem írtak alá, és hogy miféle képtelenségek derültek ki a hitelesítés során. Az is többször elhangzik, hogy ma Magyarországon bármilyen kisebbségi cél elérése érdekében könnyűszerrel össze lehet gyűjteni ennyi aláírást.

Az egész vizsgált periódusban igen éles különbségeket találhatunk aszerint, hogy melyik napilapban hányszor fejthetik ki véleményüket a népszavazás mellett, illetve az ellen érvelők táborának képviselői. E műfajban vezet a Magyar Hírlap, amely több mint húsz interjút készített szeptember vége és november 25. között, s szinte kicentizve jutott szóhoz mindkét oldal. A beszélgetések célja általában az olvasó árnyalt tájékoztatása, a különböző álláspontok ismertetése volt. A Magyar Nemzetben tucatnyi hosszabb-rövidebb interjú, illetve nyílt levél (Mécs Imre, Csoóri Sándor) kapott teret, s itt is fele-fele arányban oszlott meg az ellenfelek megnyilvánulási lehetősége. A Népszabadságban mások az arányok. Hat alkalommal választották az interjú formát, de Deutsch Tamás révén csak egy ízben jutottak szóhoz a „négyek”. Ráadásul őt is elsősorban a Fidesz belső ellentéteiről faggatták. Más interjúk már a címmel érzékeltetik a beszélgetések célját, hangvételét. „Az aláírásgyűjtés obstrukciós eljárás volt!” címen. „Tényleg döntsön a nép” felcím alatt nyilatkozik november 6-án Forgács Imre MSZP-osztályvezető. „Rekontra! A DEMISZ (is) készül a népszavazásra” – így tálalja a lap azt a beszélgetést, amelyben Kracsun Csaba, a DEMISZ alelnöke ekképp fejezi be mondandóját: „Ha az SZDSZ és a Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy megkontrázza az egyeztető tárgyalásokon kiizzadt megállapodást, mi sem leszünk csendes szemlélői az eseményeknek!” (Érdemes megfigyelni, milyen sok felkiáltójelet használnak a Népszabadság újságírói.) A népszavazás előzményeivel foglalkozó közlemények sorát november 25-én – a kampány törvényes előírásait sértő módon – egy Csurka Istvánnal készült hosszú interjú zárja. Csurka – miközben élesen támadja a szabad demokratákat – egy utolsó aggódó felhívást intéz az olvasóhoz a magyarság jövője érdekében, a népszavazás ellen: „…nem akarjuk, hogy az ország első népszavazását hamisság jellemezze… A kérdések felvetői nem árulják el igazi céljukat.”

„Egy Pozsgayra van szükségünk”


Változott-e az egyes lapok hangvétele, fakult-e vagy színesedett tájékoztatásuk az utolsó héten, november 20. és 26. között? A legfeltűnőbb hangváltást a Magyar Nemzetben tapasztaltuk: ritkultak az információk, és jóval kevesebb megnyilvánulási lehetőséget kaptak az igen-pártiak. Felerősödött viszont a lapgazda Hazafias Népfront népszavazás-ellenes vonala. Kukorelli István „Kell-e nekünk népszavazás?” című cikkében (november 23.) többek között így ír: „A kerekasztal »békeszerződése után« robbantgatni a polgárháború veszélyének fenntartását, a történelemből jól ismert mély társadalmi ellentmondások felélesztését jelenti.” Hasonlóan baljós hangú Diurnus aznapi jegyzete is, amely kurzív szedéssel figyelmeztet: „...Híve vagyok a köztársasági elnök közvetlen, nép általi, mihamarabbi megválasztásának, mert ez a katasztrófa-elhárítás egyik össznemzeti, politikai gesztusa lehet”, majd a zárómondat: „Magyarországnak most egy Pozsgayra van szüksége, ha magára akar találni; magára és új helyére a világban”.

A Magyar Nemzettel ellentétben a Népszabadság ebben az időszakban megduplázza – a népszavazás ellen írott – cikkeit. A lapban egymást követik a mind élesebb hangú glosszák a „négyek” ellen. „Bizánci szín” cím alatt például ezt írja Fehér Gyula: „Itt az utca embere tanácstalan, kapkodja a fejét, nem igazodik el”, majd: „Azt sem értjük sokszor, hogy áll össze a megtévesztés receptje: keverj nagy adag hazugsághoz csipetnyi igazságot, s frissítőként issza majd a mérget a tiszta törvényre szomjazó.” Még egyértelműbb Géczi József november 24-én megjelent, „Hagyjuk a trükköket!” című írása, .feladat tehát van elég, mégis néhány új politikai párt már hónapok óta azzal foglalkozik, hogy a népszavazásról szóló népszavazást állítsa az egyre inkább cirkusszá váló politikai harcok középpontjába. Kihasználva, hogy a mi erőinket lefoglalta az állampárt szétverése, s nem az általuk, hanem a sztálinizmus által eltemetett baloldal újrafeltámasztása” – folytatja némi szerénytelenséggel. Ezekben a napokban a Népszabadságban a tájékoztatás is politikai propagandává válik.

„A négyek mondják a magukét, SZDSZ-csomagolásban a kopogtatócédulák” címmel számol be a lap a „négyek” utolsó sajtótájékoztatójáról november 24-én, majd másnap (!) visszatérve ugyanerre a sajtótájékoztatóra, „Tisztességtelen agitáció is volt” alcímmel jelzi a tudósító, hogy állítólag az SZDSZ Pozsgayt a fején koronával ábrázoló plakátokat ragasztott ki valahol. (Érdemes megjegyezni, hogy – legalábbis az utólagos védekezés szerint – a lap az esélyegyenlőség elvére hivatkozva jelentette meg ezt a kis beszámolót a tervezett, majd 25-ére áttett Csurka-interjú helyett.) A fentieken kívül csak a népszavazást ellenzők jutnak szóhoz, de ők gyakran, s közöttük is egyre többet szerepel az MDF. A záróakkord a már említett Csurka-interjú. A legkiegyensúlyozottabb cikkek ebben a periódusban a Magyar Hírlapban jelentek meg.

Egyaránt közölt írásokat az MDF, az SZDSZ, a Magyar Néppárt, a Független Jogász Fórum és mások álláspontjáról, s több korrekt, részletes tájékoztatás arról, hogyan lehet 26-án szavazni.

„Célfotós igen”


Végül arra voltunk kíváncsiak, mit írt a három napilap az első magyarországi népszavazásról. November 27-én a Magyar Nemzet kiemelt nagybetűkkel adta hírül, hogy „Sok bizonytalansággal zajlott le a népszavazás”, s többoldalas beszámolót, országos körképet adott. A Magyar Hírlap főcíme így hangzott: „A többség elment szavazni”, majd ebben a lapban is – közvélemény-kutatási eredmények mellett – budapesti és vidéki beszámolókat közöltek a népszavazásról. „Több mint négymillió voksoló – Nyugodt légkörben” – írta a másik két lapénál jóval kisebb betűkkel a Népszabadság. Az elkövetkező napokban mindhárom újság hangsúlyozta, hogy – a Magyar Hírlap szavaival élve – „a végeredmény: célfotós igen”. A kedélyek némileg lecsillapultak, furcsa mód senki sem érezte magát vesztesnek. A Népszabadság azonban két glosszában is értésére adja olvasóinak, győztes nincs, sőt. Döntött a nép? – kérdi Tanács István (november 28.), majd másnap a „Magányos elit” című íras szerzője azt kérdőjelezi meg, hogy az SZDSZ-nek valóban sikerült-e megnyernie a szavazókat, a népet.

• Belföld