Skip to main content

Ki kapta az ötven fontot?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A 168 óra e heti száma interjút közöl Grósz Károllyal a rendszerváltás korszakáról. A beszélgetést a közeljövőben a televízió is sugározni fogja.

Az egykori pártfőtitkár elárulja például, hogy a szovjet csapatokat Kádár János marasztalta az országban – maguktól már 1958-ban kimentek volna. Lehet, hogy így igaz. Az sem kizárt, hogy Gorbacsovval Grósz Károly kezdett tárgyalni a csapatkivonásról.

A riporter – Juszt László – emlékezteti riportalanyát, hogy az 1988. június 16-i Nagy Imre-megemlékezés résztvevőit az egykori miniszterelnök amerikai útja során fasisztáknak nevezte. „Honnan volt önnek ilyen információja” – kérdezi a riporter.

Az exfőtitkár helyesbít: korszerűsíti a rágalmat. „Nem tudom, hogy azt a szót használtam-e, hogy fasiszták, de azt igen, hogy felbéreltek voltak. És igenis voltak információink, hogy egy nagyon tekintélyes televízió forgatócsoportja ötven fontért megvette az urakat, csináljanak egy kis balhét, hogy ezt le tudják forgatni.”

Juszt László szó nélkül hagyja a megjegyzést, a néző-olvasó akár el is hiheti, hogy a tüntetés résztvevőit, akik az akkor harminc éve kivégzett Nagy Imrére emlékezve néhány szál virágot akartak elhelyezni a Batthyány-mécses talapzatán – felbérelték.

Csakhogy a balhét nem a néhány száz tüntető csinálta, hanem a rendőrség, amely rátámadt a békés sokaságra, belefojtotta a szót Kis Jánosba és Mécs Imrébe, gumibottal ütötte Demszky Gábort, megbilincselte Tamás Gáspár Miklóst és Orbán Viktort. Az ötven font tehát a rendőrséget illette. Lehet, hogy Ladvánszky tábornok, a rendőrség legfőbb vezetője vette át, vagy akár maga Horváth István belügyminiszter?

Nem, nem. Az utasítást, hogy a megemlékezést mindenképpen, akár erőszakkal is meg kell akadályozni, Grósz Károly adta ki. Az ötven fontot egyedül ő szolgálta meg. S ha megszolgálta, nyilván meg is kapta.

Vajon mire költötte?
















Megjelent: Beszélő hetilap, 39. szám, Évfolyam 6, Szám 40


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon