Skip to main content

Kié lesz az Akadémiai Kiadó?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az előzményekhez tartozik, hogy 1988-ban a vállalat vezetésének nemtetszésétől kísérve megalakult a TDDSZ helyi csoportja. Ez szóvá tette, hogy a nem túl rózsás helyzetben lévő vállalat főigazgatója 400 ezer forint prémiumot vett föl, ami az alkalmazottak 2500 forintos prémiumának százhatvanszorosa. Az új szakszervezet igényelte, hogy információt kaphasson a vállalat helyzetéről, s beleszólhasson a legfontosabb vállalati ügyek alakításába. A vezetőség e kívánságokat nem méltatta érdemi válaszra.

1988 második felétől a kiadó kénytelen volt szembenézni a gazdaságosság követelményeivel. A vezetés ebben a helyzetben elkezdte hangsúlyozni az Akadémiához fűződő kapcsolat hátrányos vonásait (az Akadémia által biztosított összegek állítólag nem fedezik azoknak a kiadványoknak a költségeit, amelyeket a kiadó az Akadémiával szemben fennálló kötelezettségei miatt kénytelen megjelentetni), s tervezetet dolgozott ki a szerkesztőségek átszervezésére.

A Grósz-féle centralisztikus piacgazdasági eszményt híven tükröző tervezet, azon kívül, hogy az általában magasan képzett, de rosszul fizetett szerkesztők kemény kizsákmányolását és kiszolgáltatottságát irányozta elő, burkoltan tartalmazta az elbocsátások szándékát is. A dolgozók hevesen ellenálltak, a szakszervezet vétózott, de a Németh-kormány 1989 elején kialakított várakozó magatartása is akadályozta kivitelezését. Az év során aztán a vállalat a tervezetben foglaltakkal ellentétben újabb dolgozókat vett fel. A racionális gazdálkodást enyhén szólva szerencsétlenül megcélzó tervezet, a vezetőség ellentmondásos magatartása és kapkodása feszültté tette az alkalmazottak és a vezetés viszonyát. Tovább rontotta a helyzetet, hogy egyre érzékelhetőbbé vált itt is a törekvés, hogy a vezetők tulajdonosi jogosítványra váltsák igazgatói jogosítványukat.

A szakadást végül a vállalat ingatlancsere-ügylete tette teljessé. A kiadó két belvárosi ingatlant 265 millió forintért eladott, és 145 millióért vett egy külvárosi, gyárudvarok között fekvő, tatarozásra szoruló munkásszállást. A vállalatvezetés szerint roppant előnyös a szétszórt irodák összeköltöztetése, s az is, hogy az új „irodaháznak” valamivel nagyobb az alapterülete. Az alkalmazottak viszont úgy vélték, hogy a környezet méltatlan a nagy múltú kiadó hagyományaihoz; szerintük a vezetés a 120 milliós különbözet egy részéből a mérleghiányt, azaz a hibás gazdálkodás következményeit akarta eltüntetni. Az is zavarta őket, hogy „magas közvetítői díjat kaptak olyan vállalkozások, amelyekben a vállalattal régebben vagy jelenleg munkaviszonyban álló személyek vannak érdekelve”. A nyár, majd az ősz folyamán az alkalmazottak képviselői a sajtóhoz fordultak, és tiltakoztak az Akadémia illetékeseinél a fenti jelenségek miatt. A panaszokat ugyan nem orvosolták, de hozzáláttak az Akadémiai Kiadó és Nyomda részvénytársasággá alakításának előkészítéséhez, s ennek során az Akadémia megbeszéléseket kezdeményezett a vállalati szakszervezetekkel.

A kiadói dolgozók ekkor hozták létre a Dolgozói Tanácsot, ezt a nevében és gyakorlatában új, de teljes mértékben törvényes, demokratikus, s az alkalmazottak széles rétegeit tömörítő képviseleti formát.

A DT közölte megalakulását az Akadémiával, s közölte, hogy megbízatása értelmében a dolgozók tulajdonosi érdekeit képviseli. Felkérte az MTA-t, hogy jelöljön ki független szakértőket, akik felmérik a vállalat gazdasági helyzetét, javaslatokat tesznek a részvénytársasággá alakulás módjára, a tulajdonlás arányaira s a tulajdonosi jogok gyakorlásának mikéntjére. Arra is felkérte az MTA-t, hogy írjon ki pályázatot az átalakuló vállalat vezetésére.

A DT december 20-án találkozott az MTA és a kiadó képviselőivel. Az MTA elismerte a DT megalakulásának jogosságát.

Megállapodás született egy, a kiadó gazdasági helyzetét és a részvénytársasággá alakulást vizsgáló 12 tagú szakértői testület létrehozásáról is.

Itt tartunk. A DT-nek még el kell érnie, hogy az Akadémia írásban is elismerje jogait, amelyek a vállalat vezetését is kötelezik. Ha ez meglesz, van rá talán némi esély, hogy az átalakulás megfelelő módon menjen végbe, s a vállalat új stratégiával, új módszerekkel s alkalmazotti érdekeltséggel álljon helyt a kiadók számára különösen nehéz körülmények között.


















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon