Gyurovszky S. László

Nyomtatóbarát változat

A kölcsönös vádaskodásba torkolló tárgyalások akkor jutottak el forrpontjukra, amikor Meciar azt állította: Cernák egymillió korona csúszópénzt akart kicsikarni az állami költségvetésből a koalíció megkötése fejében. A zajos szóváltás után néhány pillanatig még záporoztak a vádak, majd a Szlovák Nemzeti Párt választmánya – váratlan fordulattal – negédes hangú üzenetet intézett a DSZM vezetéséhez: borítsanak fátylat a múltra, üljenek le újra tárgyalni. A SZNP-nek csupán egy apró feltétele van: a DSZM hivatalosan kérje fel őket a koalíciós megbeszéléseken való részvételre.

Meciar válasza rövid volt: mivel a Szlovák Nemzeti Párt egyet sem szüntetett meg azon okok közül, melyek a DSZM szerint a tárgyalások kurdarcához vezettek, nincs értelme, hogy felújítsák a megbeszéléseket.

A Meciar-taktika

Mindeközben hivatalosan semmi hír nem jutott ki a szigorúan zártkörű megbeszélésekről, s az újságírók csak kiszivárgott, ellenőrizhetetlen információk alapján próbálják elemezni a történteket.

Annyi bizonyos, hogy Szlovákiának immár több mint két hónapja (Milan Knazko és hét társa távozása óta) matematikai értelemben véve kisebbségi kormánya van. Vladimír Meciar ugyanis a 150 tagú szlovák parlamentben csupán 66 biztos szavazattal rendelkezik. Ennek ellenére mind a mai napig az történik, amit a kormányfő elhatároz, s ez két dologról tanúskodik: a miniszterelnök sajátos politikai kvalitásairól, valamint az „ellenzék” megosztottságáról.

Egy időben úgy tűnt, hogy a konzervatív jellegű Kereszténydemokrata Mozgalom, a baloldali Demokratikus Baloldal Pártja, a kisebbségi Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés, az önmagát függetlennek nevező Knazko-féle csoportosulás és a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt homlokegyenest ellenkező programjuk ellenére képesek megegyezni, s rá tudják kényszeríteni akaratukat a Meciar vezette DSZM-re.

Ez azonban csupán illúziónak bizonyult. A miniszterelnök ügyesen kihasználta, hogy a látszólagos ellenzéki pozíció ellenére a Demokratikus Baloldal Pártja (a volt kommunista utódpárt) és a Szlovák Nemzeti Párt egyaránt a hatalomban való részvételre vágyik. Meciar megfelelő taktikai manőverekkel szétverte az oppozíció születőfélben lévő egységét, tárgyalóasztalhoz ültette a Cernák vezette nemzetieket, és sikeresen húzta az időt. Világos volt ugyanis, hogy a koalíciós megbeszélések alatt senki sem tudja megbuktatni a kormányt, s mire kudarcba fulladnak a tárgyalások, itt a nyári parlamenti szünet.

„Nemzeti” gátlástalanság

A taktika bavált, s Meciar kormánya zavartalanul végezheti tovább munkáját – a legfrissebb információk szerint ugyanis a parlament első őszi ülését szeptember elejéről szeptember végére halasztották. A DSZM tehát időt nyert, s a bizonytalanság ellenére is van esélye a nyerésre. A titkosnak minősített koalíciós tárgyalások alatt Meciar annyira kompromittálta a rendkívül hataloméhes Szlovák Nemzeti Pártot, hogy az aligha térhet vissza az ellenzéki pártok táborába – hacsak morális megfontolásokból vissza nem lépnek. (Szlovákiában persze nem szabad nagy reményeket fűzni holmi erkölcsi gátlásokhoz: nemrég például Kovac köztársasági elnök és egy volt StB-ügynök közösen elmélkedett a tévékamerák előtt az erkölcs léleknemesítő voltáról.) Valószínűleg tehát a nemzetiek újra megpróbálkoznak majd a koalíció megkötésével, legföljebb gyengébb pozícióból indulnak, mint a mostani tárgyalások alatt.

A kiszivárgott információk szerint a megbeszélések kudarcának egyik oka a Cernák-féle nemzeti párt privatizációs gátlástalansága volt. Ez alatt természetesen nem azt kell érteni, hogy a Szlovák Nemzeti Párt piszkos eszközökkel kívánt volna beleavatkozni a DSZM „kristálytiszta” privatizációs politikájába, hanem azt, hogy a két párt érdekei összeütközésbe kerültek egymással a még működő állami vállalatok „célzott magánkézbe adása” terén. Mindkét párt abból indult ki ugyanis, hogy a gazdasági hatalom lehetőséget ad a politikai hatalom megőrzésére is. Mindeközben a miniszterelnök a privatizációs tárca államtitkári posztjába ültette leghűségesebb híveinek egyikét, Ivan Lexát (akit korábban a szlovák titkosszolgálat élére kívánt kineveztetni), s a menesztett Dolgos miniszter munkáját maga látja el.

A parlament szeptember végi üléséig tehát mindenféle ellenőrzés nélkül folyhat az állami vagyon magánkézbe adása, s ennek menetét az esetleges koalíciós tárgyalások sem befolyásolják majd. Mire a DSZM és az SZNP újra tárgyalóasztalhoz kényszerül, nem lesznek ütközési pontok, hiszen addig minden jól működő vállalat a jelenlegi kormánypárthoz közel álló vállalkozó kezébe kerül. Többek szerint Szlovákiában dél-amerikai típusú klientúrarendszer van kialakulóban – kölcsönös függőségek hálózatával, kiterjedt korrupcióval.

Szabadság megszüntetve!

A politikai pártok között ugyanakkor totális bizalmatlanság dühöng, Vladimír Meciar és partnerei sorozatosan szegik meg a korábbi egyezményeket, ami szinte teljesen lehetetlenné teszi a hosszú távú koalíciókat.

Egyre kisebb az esélye annak is, hogy a Meciar-féle DSZM visszaédesgeti a Knazko-féle szakadárokat, arra pedig, hogy a kormánypárt a Carnogursky-féle Kereszténydemokrata Mozgalommal, netán a kisebbségi pártokkal együtt alkosson többséget, végképp semmi kilátás nincs. A Demokratikus Baloldal Pártja, okulva Meciar 1989 óta kifejlesztett „együttműködési készségéből”, kizárólag csak komoly garanciákhoz kötött, vagyoni következményekkel is járó írásbeli koalíciós szerződés árán lépne be a kormányba – ám ilyesmire Meciar politikai karrierje során eddig sohasem volt hajlandó.

Marad tehát a Szlovák Nemzeti Párt, melynek politizálási stílusa leginkább megközelíti a miniszterelnökét. Valószínűleg a Szlovák Nemzeti Párt lesz az egyetlen, amelyik némi hatalmi pozícióért s egy kis gazdasági befolyásért cserébe hajlandó lesz támogatni a mai kisebbségi kormányt.

A Meciar-kabinet egyetlen területen folytat igazán hatékony tevékenységet: a gazdaság újraelosztásában és a működő vállalatok privatizálásában való személyes részvétel terén. Ami leginkább a személyi összefonódásokban nyilvánul meg: abban, hogy a privatizációs államtitkár, Ivan Lexa nem más, mint az egyik legnagyobb szlovák befektetési társaság vezérigazgatójának fia. Nem ritka a „funkcióhalmozás” sem, melyben maga Meciar jár az élen: miután miniszterelnöki posztjához „csatolta” a titkosszolgálat vezetői tisztét, mint említettük, vállára vette a privatizációs miniszter teendőit is. Ebbéli hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint legfrissebb, múlt pénteki intézkedése: miután átvette a privatizációs minisztérium vezetését, nyilvánosan kijelentette, hogy a laza munkafegyelemre való tekintettel megszünteti a nyári szabadságokat és a hétvégi pihenőnapokat. Az alkalmazottaknak szüntelenül a munkahelyükön kell tartózkodniuk. A lakosság megelégedéssel nyugtázta az energikus lépéseket.

Nos, ezek után szombaton újságírók lepték el a privatizációs minisztérium előcsarnokát, ám az épületben a portáson és egy betévedt osztályvezető-helyettesen kívül – senki sem tartózkodott.

(Pozsony)

• Külföld