Skip to main content

Lakat-lak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Lakáspolitika Hollandiában
Máshol is/se laknak


Hollandia azok közé a nyugati országok közé tartozik, ahol a bérlakások és ezek közül is a nonprofit (közösségi tulajdonú) bérlakások aránya magas.

A fő lakásszektorok aránya néhány európai országban a 80-as években (%)


<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> 

magántulajdonú

közösségi (nonprofit)

magánbérleti

egyéb lakásformák

Hollandia

43

38

19

0

Nyugat-Németország

38

17

43

3

Franciaország

48

14

27

11

Nagy-Britannia

57

33

10

0

Svédország

41

23

20

16

Ausztria

45

8

33

14

Magyarország (becslés)

80

19

1

0

              


Forrás: P. Boelhouwer–H. Priemus: Dutch Housing Policy Realigned. In: Netherlands Journal of Housing and Environment, 1990/1.

Ez a magas arány Hollandiában viszonylag új jelenség. A II. világháború előtt Hollandiában is a magánbérlet dominált, azóta ez folyamatosan fogy, a magántulajdonú és a nonprofit bérlakások aránya pedig növekszik. A legtöbb nyugati országban hasonló folyamatok zajlottak le a 60-as évek végéig. Ami a holland példát különlegessé teszi, az az, ami a 70-es évek óta történt, s ami ma zajlik. Röviden összefoglalva: a piacgazdasági ideológia és a konzervatív politikai gondolkodás európai térnyerése ellenére sem a jobbközép, sem az azóta hatalomra került balközép kabinetek nem látták és látják szükségesnek a lakásellátásban betöltött központi kormányzati felelősség hirtelen és drasztikus csökkentését, sem pedig a bérlakások magántulajdonba adásának jelentős felgyorsítását.

Bérben az igazság

A század eleje óta léteznek Hollandiában lakástársaságok, és ezek mára a nonprofit bérlakásszektor fő tulajdonosaivá váltak (minden hat nonprofit bérlakás közül öt lakástársasági, egy pedig helyhatósági tulajdonban van). A lakástársaságokat a helyi hatóságok felügyelik és részben finanszírozzák is, de ezek lényegében mégis magánszervezetek, amelyek alapítványi vagy szövetségi formában működnek, és politikailag függetlenek a helyi szervektől. A lakástársaságok saját várakozási listákat állítanak fel, s a törvény alapján lakásra rászoruló családok jelentkezését nem utasíthatják vissza. Külön állami támogatási rendszer biztosítja azt, hogy a társaságok a bérlakásszektort megfelelő színvonalon képesek üzemeltetni a viszonylag alacsony lakbérek mellett is.

A legtöbb lakástársaságnak jól képzett szakemberekből álló management-szervezete van. Stratégiai kérdésekben azonban nem ez dönt, hanem a lakástársaság legfőbb irányító szerve, a felügyelő bizottság. Ennek tagjai általában az adott település prominens tagjai közül kerülnek ki (természetesen bérlők is vannak köztük), tevékenységükért fizetést nem kapnak. A bizottság feladata az igazgató figyelmeztetése vagy leváltása is, ha a lakástársaság nem működik megfelelő színvonalon.

Hollandiában erős a lakbérrendszer központi szabályozása. A parlament minden évben meghatározza a lakbéremelés lehetséges mértékét. Ennek betartása kötelező a szubvenciókkal épített vagy felújított lakások esetében az első öt évben és a többi lakásra is, amennyiben azok bére megfelel a lakás minőségének. (Ezt részletes pontszámrendszerrel állapítják meg.) A bérbeadók és a bérlők azonban közös megegyezéssel eltérhetnek a parlamenti határozattól.

A lakbérek erős központi kontrollja nem jelent alacsony lakbéreket: az 1977-es átlagos 100 USD lakbérszint 1986-ra közel 200 USD szintre emelkedett. Az emelkedés fő oka a kezdeti (1977) magas központi lakbéremelési szint (7%). A 80-as évek végére évi 2% körülire esett vissza a lakbérszint emelésének központilag meghatározott trendje.

A lakbértámogatások szintén központilag szabályozottak a nonprofit- és a magánbérlakás-szektor bérlőinek egyaránt járnak. A megadott jövedelemhatár alatti bérlők a nettó családi jövedelmük 20%-a feletti lakbérrészt kapják meg támogatásként a központi költségvetésből. A támogatható lakások lakbérének egy megadott határ alatt kell lenniük, a magasabb bérű (luxus-) lakásokhoz nem jár támogatás. A lakbértámogatás rendszerét 1970-ben vezették be, s a 3 millió bérlő közül 800 ezer részesül ezekből. (A támogatottak 2/3-ának a jövedelme a minimumbér alatt van.)

Piackomfort

Hollandiában lehetőség van a lakásépítésre felvett kölcsön törlesztésének korlátlan levonására az adóalapból. Ugyanakkor a lakástulajdonosoknak éves adóalapjukhoz hozzá kell adniuk magántulajdonú ingatlanuk „imputált lakbérértékét” (ez az ingatlan értékének 1,8 százaléka), hiszen előnyben vannak a lakásbérlőkkel szemben, amennyiben az általuk használt ingatlanért nem kell bért fizetniük, sőt azt bérbe is adhatnák. Az adóengedmények még az imputált lakbér figyelembevételével is jóval nagyobb mértékűek a lakbértámogatásoknál, azok 3–4-szeresét is elérik.

A holland lakásügyi költségvetés legjelentősebb kiadási tétele az új lakásépítés szubvencionálása. Az új, piaci irányultságú lakáspolitika egyik fontos eleme ennek a kiadási tételnek a csökkentése: a szubvencionált lakások arányát az 1989-es 75%-ról 1995-re 50%-ra akarják csökkenteni. Kevesebb szubvenciót adnak a nonprofit bérlakások építéséhez, s lehetővé teszik a bérlakások eladását. Szó sincs azonban a bérlők vételi jogának deklarálásáról (mint ahogyan az Nagy-Britanniával történt, s ahogy azt a magyar lakástörvény tervezete is tartalmazza); a lakáseladásokról a bérbeadók, legtöbb esetben tehát a lakástársaságok maguk döntenek. További cél a magasabb jövedelmű bérlőket a kontrollált lakbérű szektor elhagyására ösztönözni, és a szociális lakástámogatásokat jobban az alacsony jövedelműekre koncentrálni.

A holland példa legfontosabb tanulsága talán az, hogy a gazdasági recesszió időszakában a lakáspolitika piaci elemeinek erősítését meg lehet célozni, de a lakás-magántulajdon arányának drasztikus emelését nem. (Különösen nem nálunk, ahol ez az arány amúgy is magas.) A nemzetközi tapasztalatok szerint ugyanis a gazdasági problémák súlyosbodása a bérlakások iránti igények relatív növekedéséhez vezet.





























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon