Skip to main content

[Levélváltás]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Béna agy és fürge kéz (Beszélő, 1994. július 28.)


Kedves Révész Sándor,

írásod végét nem értem. Honnan egyszerre ez a biztos defetizmus, hogy a vízlépcsőmeccs már úgyis elveszett? Lányaid, akiket sajnos nem ismerek, vajon mit szólnak ehhez? Ki kényszerítette össze a vegyes párost, s az eszdéesznek mitől bénult meg a keze? Ki tűri tovább ezt a szégyent? A párttagság ma is menlevél volna minden morál alól, még ott is, ahol magáról az Életről van szó, bizony, így, nagybetűvel? Igazából semmi ilyesmi nincs. A Nagy Katasztrófa mélyén mindenki külön felelős önmagáért. Konfuciust idézem ismét: „Egy hadseregtől el lehet venni tábornokát, de az egyszerű embertói nem lehet elvenni a maga akaratát.”

Üdvözlettel

Karátson Gábor

Kedves Karátson Gábor,

úgy látszik, sikerült a képriporthoz mellékelt kis allegóriámat egy flekken belül annyiszor megtekernem, hogy a végén már csak én értettem. Elnézést kérek tőled is meg a többi kedves olvasótól is. Az én elhomályosult szándékaim szerint a vegyes páros két tagja a Duna megrontására szövetkezett két hatalom. Ezek közül a magyart sikerült a pusztításról lebeszélni, a (cseh)szlovákot nem. Eszembe se jutott a magyar kormánykoalíció vegyes párosára utalni. Miután nem tudom, hogy a magyar kormánynak mit kellene tenni a jelenlegi helyzetben, azt sem tudom, hogy a szabad demokrata része mit tegyen. Én boldogan egyetértek Veled, csak azt mondd meg, hogy miben.



Révész

Kedves Sándor,


Nem ott puffan, ahova dobják, így jártunk mind a ketten. Belebonyolódtunk, mint Hontalan Iván a néhai Berliozba. De azért volt abban valami fekete humor, ahogy csak nem akart kiderülni, ki az, aki hol áll. Mert végső soron az élet van itt az élet ellen. A végső Armageddonban Binder úr is egy pohár vízért fog könyörögni.

Persze ne kenjük el a dolgot, holtig neki azért lesz mit innia. Csak mint a vén harci lóban, a régi tüntetések képei láttán fölébredt bennem a düh, hogy ennyi szép életnek megint vesznie kéne. Hogy mit tegyünk? Én mind mostanáig azonosítom magam a Duna Körnek az újságokban – akár ma is – olvasható álláspontjával. Igenis reménykedjünk Hágában és a nemzetközi jogban. Meg szivornyázgassunk minél több vizet.

Karátson Gábor



















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon