Skip to main content

Merre vezet az út a „Balkánra”?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mostanában gyakori a jogos aggódás az Európába vezető igyekezetünk útvesztői miatt. Megdöbbentő azonban, hogy ezt a féltést számosan úgy fejezik ki, hogy amennyiben nem jutunk Európába, a Balkán szintjére süllyedünk. Nemrég ennek adott hangot két neves művészünk is: Kocsis Zoltán és Darvas Iván, utóbbi a Beszélő 31. számában, Merre vezet az út Európába? cím alatt.

Meggyőződésem, hogy az így kifejezett gondolat nem vezet Európába. Inkább arra a sok szörnyűséget elindító eszmekörre emlékeztet, amely származás, nemzetiség vagy a térképre rajzolt határvonalak szerint különíti el és minősíti alacsonyabb rendűnek az emberiség egy részét.

Nemes gondolkodású és szeretett művészeink bizonyára akaratlanul használtak egy nem szerencsés, belénk rögződött, régi nyelvi fordulatot. Azonban az ilyesmire is jobban kellene vigyázni a nyilvánosság előtt, mert rohamosan terjed napjainkban az indokolatlan nemzeti gőg és a szomszéd népeket sértő magatartás. Utalok például a televíziónak a román egészségügyet gúnyoló Fanyar kanyar című adására.

A Balkánon talán a mienkénél is mostohább volt a történelem, és lassúbb a fejlődés, de ez a földrész is sok pótolhatatlan értéket adott az emberiségnek. Miközben Budapest kellős közepén, a belvárosi bérházunk bejárójában lépkedve, arra kell figyelnem, hogy hogyan tudom kikerülni a szétszórt szemetet, az undorító hányadékot és a húgybűzös pocsolyákat, arra gondolok, hogy a Balkán egyes falvaiban a járdákat is fehérre festik, és reggelente tisztára mossák a házak előtt.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon