Lator László

Nyomtatóbarát változat

mert szomjúhozva mert kétségbeesve
mert minden áldott este minden este
mielőtt a tisztátlan ritka álom
goromba szőrzsákjába durva
szövésű semmijébe hullna
szétzüllő napom szomjúhozva várom
hogy mégis az innenső partra vesse
az esztelen remény hogy mégse mégse
egy nyüzsgő óceán hullámverése
hogy itt álljon hogy itt előttem álljon
ki testemben testeden tévedezve
mert szomjúhozva mert kétségbeesve
hogy szóljon hogy mi ez mit kell csinálnom
amíg még itt még innen a halálon
végre megjött de rám felém se nézett
pedig a lélek testté lett egész lett
szemem szám bőröm tudta még de rajta
felismerhető nem volt semmi részlet
meztelen volt csak altestét takarta
keskeny vászonpólyába volt csavarva
úgy haladt ahogy kedvük ellenére
megidézett közönyös jelenések
térnek hányattatásuk színhelyére
külön időmbe mily isten vetette
oda ahol gyermekkorom folyója
mohos hegyek közül kilép a síkra
jön keletről lefordul délre szirma
alatt sásvár felé nagy ívet írva
a vízbe bukott és látszott a vízben
valószínűtlenül fehér mezítlen
teste körül hogy hullámzik a pólya
iszonyúnak tűnt mégis gyönyörűnek
ahogy lélegzettelenül lebegve
túl súlyos fejével előre süllyedt
és fogtam és magamhoz szorítottam
és érzett a kis testben rohamokban
lágy rándulások sorozata robban
és szomjúhozva és kétségbeesve
akartam hogy kiszakadjon a testem
kötéséből még gyönge gyönge teste

• Kultúra