Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Rémálomvilág

Ebben az esztendőben többet bűnöztünk, mint valaha, de mégsem annyit, amennyit a belügyérek elvártak tőlünk. Az év elején naponta átlagosan két-három nyilatkozatban tájékoztatták a közvéleményt arról, hogy az idén öt-, de inkább hatszázezer bűncselekményünk válik ismertté, s kb. 50-70 százalékkal leszünk bűnösebbek, mint tavaly. Ehhez képest kisangyalok voltunk, alig 35-40 százalékkal lopkodtunk és gyilkolásztunk többet.

Január elején azt csipogták a Belügyminisztériumhoz közel ugrándozó verebek, hogy az Öböl-háborúra tekintettel arab kommandósok settenkedtek át a határon, hogy kiolvasszák a Kárpát-medence mélyhűtőjében tárolt terroristákat. Kiolvasztott terrorista ugyan hál’ Istennek nem mutatkozott, de mindenesetre megalakult a terrorelhárító bizottság.

Január 22-én az SZDSZ kezdeményezi, hogy hozzák nyilvánosságra a parlament 1990. december 18-án, zárt ülésen hozott határozatait, miután a nemzetbiztonságért felelős miniszter már úgyis elkezdte kifecsegni azokat. Január 28-án az ügyészség megállapította, hogy a szabaddemokrata-rémolvasattal ellentétben Gálszécsy miniszter úr nem fecsegett.

Április eleje és december közepe között számos alkalommal ránk hápogott a bősi rémkacsa: a szlovákok záros határidőn belül elhordják a Dunát, és kiszárítják Csallóközt. Egyelőre nem szárították ki, csak egy kicsit.

Április 27-én okunk támadt némi utólagos borzongásra, miután kiderült, hogy egykoron atomtölteteket tároltak hazánk területén.

Májusban megtudtuk, hogy joglyuk tátong a Hungaroring közepén, s egy ambiciózus hölgy enklávévállalkozást óhajt működtetni Ecclestone úr birodalmának belsejében. A hazai versenyszervezők egy kicsit megrémültek, aztán egyszerűen elszigetelték egymástól az ambiciózus hölgyet és a joglyukat, s az élet ment tovább.

Május 16-án gépesített szakértők megcáfolták azt a rémhallomást, hogy az Ország Házában nem a szónok, hanem valami rémesebb kategória alá kívántak hordót a türelmetlen honatyák.

Június 12-én Bereczki honatya beismerő vallomást tett a saját ártatlanságáról. Nyilvánosságra hozta, hogy ő az a Palotás nevű III/III-as, aki soha nem volt besúgó, csak utazgatott egy kicsit a Cég számlájára, hogy kevesebb pénzünk maradjon rosszabb célokra.

Július 23-án az MDF népnemzeti köre zászlót bontott Gödöllőn, s a belügyminiszter a frissen bontott zászló alatt megjegyezte, hogy rajta tartják álomlátó szemüket az ellenük álmodok álmán. Később Boross miniszter úr azt is elhíresztelte, hogy bizonyos határokon túli körök bizonyos határokon belüli körök segítségével más célokkal leplezett politikai indíttatású demonstrációkba akarják bevonni a mit sem sejtő elégedetleneket. A bizonyos körök azonban bizonyára megrettentek az árgus szemű belügyminisztertől, mert semmi ilyesmit nem csináltak.

Augusztusban a pápa biztonsága érdekében igyekeztek látótávolságon kívül tartani a kurvákat, az elmebetegeket és a parlament előtt demonstráló öreg házaspárt. A pápának hál’ Istennek nem is történt semmi baja, noha utólag kiderült, hogy merényletet akartak elkövetni ellene. Igaz, még utóbb az derült ki, hogy nem is akartak, félreértés volt az egész.

Augusztus végén a nagykörúti szalondrámák avatott mestere rántja fel a lecsukódó szemhéjakat a Fővárosi Levéltár üzelmei előtt. Miközben ugyanis a kárpótlandó magyarokat kizárják a levéltárból, a Jad Vasem ügynökeinek mutogatják jó pénzért a magyarok titkait. A mester találó észrevételében ezúttal volt némi túlzás, hiszen a Jad Vasem egyelőre nem kutat, másrészt nem pénzért, harmadrészt pedig a levéltár éppen arra való.

Szeptember 27-én bejelentik, hogy megalakult Budapesten az „erdélyi emigránskormány”. Románok alapították, nyilván azzal a céllal, hogy két Romániából hármat csináljanak, de mire kiderült, hogy kik is ők, már fel is oszlottak, mert látták, hogy nincs olyan vicces lépés, amelyet odaát ne próbálnának komolyan venni.

Magyar ugar – magyar gaz

Január 7-én egy gaz villamos kiszimatolta, hogy a tűzoltóság nem rendelkezik hozzáillő emelődaruval, és felborult. Később értesültünk arról, hogy azért van ilyen alkalmatos daru a magyar ugaron, csak nem tudták, hogy kinél. Most már tudják, ezért január óta nem is borulnak fel a villamosok.

Január 19-én a középső kormánypárt a polgári engedetlenség eszközével élve igyekezett nyomást gyakorolni a kormányra, és földfoglalásra vezényelte békétlen híveit.

A főváros vezetői először január végén, másodszor pedig éppen karácsony előtt hirdették meg, hogy kikapálják a sok gazt az aluljárókból. Azután kiderült, hogy egyrészt nem mind gaz, ami kopott, másrészt a gazok és a haszonnövények szimbiózisát nem lehet csak úgy mirnix-dirnix szétkapálni, harmadszor pedig egyébként is csak a statikus gaz kapálható, a mozgó gaz visszajár.

Kivéve azokat, akiket az állami gaztárakban szállásolnak el, mint például azt a motorizált gazbandát, amelyet január 28-án Esztergomban fogtak el egy bravúros rendőri akcióval.

Február elsején egy felelőtlen főcső az Astoriánál engedett a víz nyomásának, a víz pedig a maga megnövekedett mozgásterét a metróállomás elöntésére használta fel. Csak Boross miniszter úr tudná megmondani, hogy mi volt a víz hátsó szándéka, de az edzett utasok mindenesetre őt is megúszták, mint Lajta vizét a Murza.

Január második és február első felét a Kalasnyikov-ügy árnyékolta be. A kormány azt hazudta, hogy ebben az ügyben nem hazudott, az ellenlábasai pedig azt hazudtak, hogy hazudott. Ezúttal is a kormány járt el fair módon, hiszen hazudni csak valótlan dolgokat szabad. Egy fideszes képviselő még azt is felvetette, hogy nem minősült-e Horvátország a fegyverszállítások idején olyan övezetnek, ahol fennáll a fegyveres konfliktus kirobbanásának a veszélye, akkor ugyanis eleve törvénytelen lett volna lövőszerszámokat odaszállítani. A fegyverszállítások miatt mindenesetre senkit nem intettek meg (az ellenzéken kívül).

Éppen egy hónappal a középső kormánypárt polgári engedetlenségi akciója után a kormánytöbbség harsány dorgatórium kíséretében közkegyelemben részesítette a taxisblokád résztvevőit azzal, hogy ha bárki közülük az elkövetkező esztendőkben valami rossz fát tesz a tűzre, akkor a blokádért is felelnie kell. Az állampárttól örökölt igazságszolgáltatás azóta is szabotálja ezt a döntést, miután rendszeresen úgy ítélkeznek büntetőügyekben, hogy meg sem kérdik a vádlottat, mit csinált a blokád idején.

Március 28-án eljárás indul Klapka György ellen.

Április 5-én sajtótájékoztatót tart a Szálasi-kormány államtitkára Andrásfalvy miniszter úr társaságában, s felkaroltatja vele a humanista eszmék istápolására irányuló elképzeléseit. Nincs kizárva, hogy a sötét múltú államférfit bizonyos destruktív körök küldték ide direkt azzal a céllal, hogy a gyanútlan néprajztudóst blamálják.

Április 8-án Törökbálinton valami kitört. Először úgy volt, hogy katonai zendülés, azután úgy lett, hogy csak parancsmegtagadás. Az elviselhetetlen szolgálati körülmények miatt tiltakozó katonák példás büntetést kaptak, és még az elviselhetetlen körülményeket fenntartó parancsnokot is megszidták egy kicsit.

Április elején a kotnyeles újságírók fölfedezték, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalban pofoszos komisszárok vannak (nota bene: még Antall doktor legjobb minisztere, Boross úr helyezte el ott őket tárca nélküli korában), s a felfedezett komisszárokat kénytelen-kelletlen kivezették a hivatalból. Ettől Fónay úrnak, a Pofosz elnökének is kinevezhetnékje támadt, Békéscsabán annak a reményének adott hangot, hogy „június 30-a után majd mi fogunk dirigálni, azok, akiket az első napokban mindjárt kirekesztettek az új parlamentből”, s figyelmeztette a taknyos orrúakat és a svájcisapkázókat, hogy „ha megengedtük nekik, hogy bekerüljenek a parlamentbe, ki is tudjuk vezetni őket”.

Április végén lezárult a III/III-as ügyosztályt irányító főtisztek pere. Az ügyésznek az utolsó pillanatban megvilágosodása támadt, és rájött, hogy nem helytállóak azok a vádak, amelyekkel a főtiszteket eladdig vádolta. A bíróságra azonban nem terjedt át ez a megvilágosodás, és valami enyhe büntetést azért kiszabott. Azért enyhét, mert nem látta bizonyítottnak, hogy Pallagi úr avégett semmisítette meg a dokumentumokat, hogy ne találják meg azokat. Lehet, hogy csak kitört rajta a nagytakarítási düh.

Május 15-én a Szent Korona c. lap ügyében tartott tárgyaláson az ügyvéd megkifogásolta a bíró elfogult származását. A tárgyalást erre való tekintettel elnapolták. A következő alkalommal egy másik bíró alkotmánybírósági állásfoglalást kért a szólásszabadság terjedelmére vonatkozólag. A rajzszabadság kérdése nem olyan bonyolult, mint a szólásszabadságé, ezért az Új Hölgyfutár címlapját, melyre Romhányi úr hívta fel Torgyán úr figyelmét, s Torgyán úr a Tisztelt Ház s a Legfelsőbb Ügyészség figyelmét, az ügyészség saját hatáskörben, a bírósági és alkotmánybírósági bonyodalmakat elkerülve, betiltotta.

Május 31-én a miniszterelnök kiosztotta az igazolócédulákat a kisgazdavezetőknek. Azóta tudni lehet, hogy Torgyán József más, mint a többi, csak azt nem lehet tudni, hogyan más. Az ellenségei szerint ő a gaz, azért kapott spicliflepnit, saját maga szerint viszont ő az igaz, és ezt az is bizonyítja, hogy az ármánykodók őt akarják lejáratni, s a gazokat tisztára mosni. Torgyán úr először azt akarta, hogy a miniszterelnök tisztázza őt, aztán nem akarta, hogy tisztázza ót, aztán azt akarta, hogy három másik miniszterrel együtt tisztázza őt, aztán azt akarta, hogy inkább magukat tisztázzák, és feljelentette őket, majd azt akarta, hogy magukat se tisztázzák, és visszavonta a feljelentéseket.

A cédulaosztogatás után egy héttel egy másik kisgazda beperelte az Alkotmánybíróságot, mert az nem ott ül, ahová a parlament ültette őt, s így nem is érvényes, amit mond, hiszen nem az a genius loci hatja át, amit néki kijelöltek.

Romhányi úr és baráti társasága magát a Tisztelt Házat szerette volna nemzetközi bíróság elé citálni a teljes reprivatizáció elszabotálása miatt, s azért kezdett éhségsztrájkolni augusztus 26-án a parlament előtt, hogy az Országgyűlés iktassa törvénybe azt a nemzetközi egyezményt, amelynek alapján majd fel lehet őt jelenteni. Az Országgyűlés azonban nem hagyta magát befolyásolni Romhányi úr gyomrának korgásától, s Romhányi úr nem is kor-gatta sokáig feleslegesen a gyomrát.

Miközben Romhányi úr a Kossuth téren fogyókúrázott, a Playboy (és a Hócipő és a 168 óra és a Magyar Hírlap és a többi) olvasóközönsége két ártatlan csaló naiv idomain legeltethette a szemét. Eme világra tárt idomok miatt detronizálták a magyar szépségkirálynőt, kivel első udvarhölgye is együtt bukott. A szépségverseny gaz magyar rendezői olyan szerződést fogalmaztak, amelyből nem derült ki, hogy a nemzetközi szabályok szerint a nevezés előtt megjelent aktfotók is kizáró okot jelentenek.

Júliusban és augusztusban kiderült, hogy a magyar tenger kiveti magától a kozmopolita, tengerjáró, idegen vizeken nevelkedő fajtát, ha túlszaporodik. Az angolnák maguknak köszönhetik a sorsukat, nem tudtak alkalmazkodni a honi viszonyokhoz, nem tudtak a lápi pocok lelkével összeforrni.

Az iskolaév elején lecsaptak a masszázsszalonokra, Győrött begyűjtöttek egy egész kuplejárt.

Szeptemberben lezárult Foltányi Árpád pere. Az ittas vezetésért, a balesetokozásért, a cserbenhagyásért az MDF szépreményű aktivistája keményen megfizetett, belekerült neki annyiba, mint egy csinos kerékpár. Arról viszont nem tudtunk, hogy bárkit is felelősségre vontak volna azért, mert egy kormányhivatal gépkocsiját sofőröstül egy pártaktivista rendelkezésére bocsátotta.

Október 3-ától egy hét alatt százezer külföldit fordítottak vissza a határról, vagy azért, mert kevés volt a pénzük, vagy azért, mert nem hazudtak elég nagyot, amikor azt kérdezték tőlük, hány napra jönnek; vagy azért, mert sok volt a holmijuk; vagy csak azért, mert gyanús volt a képük.

Október 7-én lezárult a kommandósok pere.

Október 12-én Salgótarjánban rendőrkordon mögé bújva kongresszusoztak a gazok, az igazak meg az esőben kurjongattak. Megint kirekesztették őket, megint elmaradt a gazvezetési gyakorlatuk, s ráadásul tizedannyian voltak, mint amennyien lenni szerettek volna.

Ugyanebben a hónapban Kávássy Sándor kisgazda-képviselő elérkezettnek látta az időt arra, hogy parlamentáris eszközökkel nyúljon hozzá peres ügyéhez, mely baljós kilátásokkal vesztegel a kádárista bírók kezében, s képviselői minőségében országházas levélpapíron dorgálta meg a bíróságot.

Október 28-án bombázzák Barcsot. Belgrád közli, hogy nekik olyan bombájuk nincs is, mint amilyen Barcsra hullott, csak hát néhány évvel ezelőtt még belgrádi katonai parádén is mutogattak és le is fényképeztettek ilyeneket. Ezek a szerb háborúcsinálók talán tényleg meg sem érdemelték volna, hogy a magyar kormány igazat mondjon nekik Kalasnyikov-ügyben.

Október végén megrázta az országot a hír, hogy Végh Antal itthagy bennünket, más országban próbál szerencsét, mert itt már annyit bántották. Nem hagyták, hogy Szolzsenyicin könyvét, amit engedély nélkül, a szerző tiltakozása ellenére adott ki, terjessze, nem engedték, hogy sóval fizessen forint helyett, hogy elspórolja az Új Idők rejtvénypályázatának fődíjaként szolgáló kisautót, egyszóval: nem hagyták élni szegényt.

A főváros közlekedésbiztonsági rendőrtisztjei is megélhetési problémákkal küszködnek, ezért informális szponzori kapcsolatokat építettek ki az autószállítással foglalkozó cégekkel. Két és fél tucat rendőrtiszt alkotta a kedvezményezettek körét. A kemény, férfias, határozott, feddhetetlen rendőrséget igénylő új belügyi szellem drákói ítéletekkel igyekszik visszaszorítani a közlekedésbiztonsági körökben meglehetősen elterjedtnek mutatkozó korrupciót. A nyugdíjas korú bűnösök nyugdíjba mentek, a többiek pedig visszaléptek egyet-egyet a szamárlétrán.

Borgulya őrnagy úr a Pesti Hírlap október 30–31-i számában a vele készült hétrőfös interjúban felszabadultan tobzódott a fajgyűlölet örömeiben, s kifejtette azt a hatályos magyar alkotmánnyal nem egészen kompatibilis véleményét, hogy a rendőrség tehetetlen, ha a cigányt úgy kell kezelnie, mint a többi embert. Ő is megkapta a magáét, fegyelmit adtak neki, mert túlnyilatkozta magát a hatáskörén. Tekintve, hogy a fővárosi férfiak sokkal nagyobb mértékben reprezentálják túl magukat a bűnelkövetők között, mint bármely más szociális vagy etnikai kategória, lapunk fővárosi férfi szerkesztői csak abban bízhatnak, hogy ennek a fegyelminek meglesz a kellő elrettentő ereje.

November 13-án Dénes János képviselő úr egy történelmi jelentőségű gaz, Marosán György felakasztásának időszerűségére figyelmeztette képviselőtársait. Ahhoz, hogy Dénes úr álmai valóra váljanak, nemcsak a független bíróságnak lenne szüksége egy kis politikai biztatásra, de törvénybe kellene iktatni azt is, hogy a halálbüntetés eltörlése a nyolcvanharmadik életévüket betöltött sütőipari szakmunkásokra nem vonatkozik.

(Mellesleg a lex Zétényi–Takács is átfutott a Házon, de erről nem írunk semmit, mert már minden leírhatót elírtak előlünk.)

Nem hiába féltünk egész évben a terroristáktól, karácsonyra megérkeztek. December 20-án az örmény nép felszabadítása érdekében letesztelték a török nagykövet autójának páncélzatát. Allahnak hála, a páncélzat olyan volt, mintha az Orion gyártotta volna: nearly the best in the hardest test.

Az Oroszországból kivándorló zsidók elleni merényletnek súlyosabb következményei voltak. A kivándorlók megúszták a robbanást, de az őket kísérő rendőrök sajnos nem. Az ünnep előtti, talán éppen utolsó szolgálatuk a kórházban végződött.

Hogy kerül a csizma az ülepre?

Úgy, hogy egy pillanatra a rúgásra szakosodott, lendületes testrész és a politikai célpont közé szorul. Az elmúlt esztendőben a magyar politikai életben nem volt ritka az ilyen szorulás.

Andrásfalvy miniszter úr az év közepéig pihentette rámás csizmáját. Beke Kata január közepén még önként lépett ki a kötelékéből, s a miniszter úrról adott, kevéssé hízelgő nyilatkozataival el is indult a Fórumból kivezető úton.

Február 16-án az SZDSZ vezetői bejelentik, hogy a kormánynak mennie kell, de hiába a jó szándék, ha kicsi hozzá a láb, és túl magasan van az ülep.

Február 21-én a veszprémi önkormányzat színigazgatót választ. A megbízott igazgatót, aki a színészeknek éppen megfelelt, felváltják egy másikkal, aki a színészeknek éppen nem kellett.

Március 6-án kinevezik a megyei rendőrfőkapitányokat. Az esetek többségében éppen nem azokat, akik se a pályázatot nem nyerték meg, se a megyei önkormányzatok tetszését.

Február 27-e és március 17-e között enyhe lefolyású belviszály dúl az MDF-frakcióban. A frakcióvezetőt megtartják, a frakcióvezetést kicserélik.

Március 18-án a kisgazdák kicserélik nagy hírű frakcióvezetőjüket egy kis hírű frakcióvezetőre, miközben a nagy hírű, nagy hangú hívei a Duna partján „Magyarokat a parlamentbe!” csataüvöltéssel készülnek Oláh és társai elszámoltatására.

Április második felében kisgazdáéknál kirobban a pénzügyi botrány a Pohánkovics államtitkár úr családi érdekeltségébe tartozó cégnek nyújtott párt-kölcsön miatt. Az elcsapott frakcióvezető ettől kezdve lapzártáig azon mesterkedik, hogy a kisgazda-kormánytagokat kirúgassa a kormányból, de mindhiába, mert a szuverén miniszterelnöki csizma vonzáskörzetében elhelyezkedő ülepekig nem ér el a lába, bárhogy is lengeti.

Április 4-én bejelentik, hogy Zwack Pétert a nyáron visszahívják a washingtoni nagykövetség éléről. A likőrgyáros kontrázik, leszamarazza a külügyminisztert, és a lemondását követeli. A miniszterelnök rekontrázik, és azonnali hatállyal visszahívják Zwackot. A locsi-fecsi skiblerek azt rebesgetik, hogy Zwack esetleg Jeszenszkyt is magával rántja a kormány alatt tátongó szakadékba. Az MDF-frakció egyik élvonalbeli külügyese kifejti a sajtó nyilvánossága előtt, hogy nem a Zwack Péteré az egyetlen csizmahegyre méltó külügyi ülep. Király B. Izabella viszont úgy véli, hogy inkább annak pantallóját (tudniillik a Csapody Miklósét) kellene célba venni, aki ilyeneket mond.

Áprilisban az erzsébetvárosi pótválasztások mezőnyében feltűnik egy korábban kirúgott államtitkár, Illés Zoltán, aki a környezetvédő mozgalmak kísérteteként járta be a környezetvédelmi minisztériumot, míg felvilágosult főnöke ki nem seprűzte onnét. A választópolgárok azonban nem őt lökték vissza a politikai életbe, hanem az előző ciklusban szolgált képviselőt, Filló Pált, aki egy évvel azelőtt még messze a két nagy párt jelöltje mögött végzett.

Ugyanebben a bolond hónapban járta végig a Vagyonügynökség elnöke az állam többségi részvénypakettjével a bankok közgyűléseit, és mindenhol keresztülhúzta a zajongó kisrészvényesek önös számításait. A Budapest Banknál kirúgta a bankvezért, aki rajta kívül úgyszólván mindenkinek megfelelt.

Ekkortájt tiltották ki a római katolikus templomokból a neves orgonaművészt, Lehotka Gábort, mivel az ő Bach-interpretációja elévülhetetlen pártállami bűnöktől hamis.

Április 18-án gyors igazgatóváltással visszatért a nemzeti kultúra kebelébe a Nemzeti Színház, melynek repertoárját addigra már felerészben idegen nemzetiségű szerzők uralták. A visszatérés örömére a jövő évi – állítólag kultúranyomorító – költségvetés 60 százalékos bérfejlesztést biztosít a nemzet első színháza számára.

Május 31-én Feledy Péter egy munkaértekezleten jól lehordja a főnökét, és nyomatékosan javasolja neki, hogy mondjon le. Hankiss azonban inkább Feledy szerepeltetéséről mond le három hónapra.

Gombár Csabát és Hankiss Elemért folyamatosan le akarják mondatni, de hát őket ugyanaz a paktum ragasztotta rá a trónusukra, mint a kormányfőt, ezért az ő távozásukat csak közvetett eszközökkel lehetett megkísérelni.

Ilyen közvetett eszközök lettek volna az alelnökök, akiket úgy válogattak össze, hogy a főnökük semmiképp se tudja őket elviselni. Az alelnököket azonban nem sikerült a köztársasági elnökkel kineveztetni, s a kormányfő kitartóan keresi azt az alkotmányos utat, amelyen az államfő aláíró kezére rátehetné a kezét.

Nyáron kitakarítják a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumot, megválnak az oktatási törvény többé-kevésbé liberális tervezetét kidolgozó Gazsó-bizottságtól, és utánuk lökik a tervezet kidolgozásában aktív szerepet vállaló államtitkárt és főosztályvezetőt.

Augusztus 25-én leváltják az MDF-frakció békétlenkedő titkárát, Balás Istvánt.

Szeptember 29-én Tatán a szabad demokraták elnöke bejelenti, hogy visszahúzódásának a folyamata befejezéséhez közeledik, s elnöki széke novemberre megürül. Az elnök hűlt helyének szívóereje kissé szétborzolta a pártot. Akit a frakció tavaly elbocsátott mint frakcióvezetőt, azt most a tagság visszavette mint pártelnököt.

Akárcsak a kisgazdáknál, csak őnáluk gyorsabban zajlanak az események. A márciusban kirúgott frakcióvezetőből áprilisra társelnök, júliusra társtalan elnök lett.

November végén kiszivárog a hír, hogy Jeszenszky kirúgja maga mellől minisztériuma két tartóoszlopát. A harmadik bánatában utánuk dől.

Antall doktornak a jegybankról szóló törvény elfogadásáig nem jutott ideje arra, hogy áttekintse a szeptember 26-án kiadott Demokratikus Charta aláíróinak listáját, ezért csak november végén jött rá, hogy két hónapja egy politikai semlegességét félrevető, elalkalmatlanodott személy vezeti a Nemzeti Bankot. Egyelőre fel sem tudjuk mérni, hogy ez a két hónap mibe került az országnak.

Ebben az esztendőben az utolsó célba rúgás lapzárta előtt egy nappal a szocialista frakció egyik meghatározó egyéniségét, Vitányi Ivánt, a halálra ítélt Országos Közművelődési Központ igazgatóját érte, akit, mielőtt még kutatóival együtt átáramlott volna a nékik kijelölt intézménybe, fegyelmi úton azonnali hatállyal fölfüggesztettek a beosztásából.

Volt, ami volt, s lesz, ami lesz:

Boldog új esztendőt!

• Beszélő