(f. t.) [Fényi Tibor]

Nyomtatóbarát változat

Horvátország és Szlovénia egy napon jelentette be kiválását Jugoszláviából, a szövetségi hadsereg azonban fegyveres támadást csak Szlovénia ellen indított. Az elmúlt napokban egyértelművé vált az a szerepmegosztás, hogy Ljubljana ellen a Jugoszláv Néphadsereg reguláris egységei támadnak, míg Horvátország egyes részei ellen a szerb nacionalista fegyveres egységek lépnek fel. Hogy miért? Bizonyára szerepet játszik ebben a két ország mérete, de elsősorban nemzetiségi összetétele. Szlovéniában a szerbek száma elenyésző, Horvátországot viszont 17 százalék szerb kisebbség lakja, akik között igen jelentős az autonomisták, illetve a felfegyverzettek aránya. Mindez azt is jelenti, hogy Szlovéniában nincs más erő, csak a hadsereg, amelyik felléphet az egységes Jugoszlávia érdekében, Horvátországban viszont ott vannak a szerb nacionalisták is.

Szlovéniában végül is két reguláris hadsereg harcol egymással, s így bizonyos keretek között nem kell tartani a totális eszkalációtól. Teljesen más viszont a helyzet Horvátországban: ott a különböző nemzetiségű falvak lakosai felfegyverezték magukat (illetve támogatóik látták el őket elképesztő mennyiségű haditechnikával), s egyik oldalon sincs olyan politikus, akinek az egyezkedését mindenki elfogadná. Ha tehát ott a szövetségi hadsereg támadást indít, akkor szinte minden falu megtámadja a szomszédját, s ezután már csupán a vérbosszú törvényei fogják motiválni az embereket.

A szövetségi tábornokok úgy gondolják, hogy az ilyesmire oly finnyás Nyugat ezt nem tűrné s arra hivatkozva, hogy a jugoszlávok nem képesek megfékezni a vérontást, bevetnék a titokzatos Gyorshadtestet. A Jugoszláv Néphadsereg számára ez egyszerre három csapást jelentene: elsősorban mindörökre elvesznék a hadsereg mítosza, de vele együtt a kommunizmus restaurációjának nem is csupán titkon dédelgetett reményei, és korlátozódnék az ország szuverenitása is.

Hogy a Nyugat valóban így tenne-e, az most teljesen mellékes abból a szempontból, hogy mit gondolnak a tábornokok, akik véleménye szerint egyébként Magyarország máris a Bundeswehrnek van alárendelve, s ha parancsot kap, akkor azonnal támad Dél felé, miként egy nyilvánosságra jutott katonai elemzésben olvasható…

A Jugoszláv Néphadsereg vezetői bizonyára úgy gondolták, hogy Szlovéniával könnyen és gyorsan elbánnak, s ez majd tárgyalási alap lesz Horvátországgal. Ám valószínűleg volt egy másik érv is: a horvátok engedékenyebbek voltak. Ők mindig is egy vagy két lépéssel követték az úttörő szlovénokat, s így tettek most is. Szlovénia kinyilvánította, hogy teljesen független, szuverén államnak tekinti magát, s hogy határai nem Jugoszlávia, hanem Szlovénia határai, így a határvédelmet sem engedték át a szövetségi csapatoknak, míg Horvátország ez ügyben (legalábbis egyelőre) kompromisszumot kötött. Tudjman elnök a minap kijelentette, hogy ő soha ki nem ejtette a száján a kiszakadás szót, mindig csupán kiválásról beszélt, s most megérthetjük, hogy mi a különbség a kettő között…

Mindez azonban csak kedd délutánig magyarázza a helyzetet, amikor is a tűzszünet ellenére a Jugoszláv Néphadsereg újabb támadást intézett Szlovénia ellen. Ez már kétséget kizáróan a hadsereg önállósulását mutatja. Azt, hogy a tábornokok nem voltak képesek elfogadni a vereségszámba menő tűzszünetet. A szlovén honvédelmi miniszter ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy a bekerített és kiéheztetett egységek fegyvereiket hátrahagyva vonuljanak el, nem csupán laktanyáikba, de lehetőleg Szlovénia határain túlra. Mindez már sok volt, s egy elsöprő erejű páncélosroham volt rá a válasz (korábban bombázásokkal fenyegetőztek; de attól nyugati nyomásra el kellett állniuk). A békeközvetítő Genschert (aki két hete még határozottan a függetlenség ellen foglalt állást többi nyugati kollégájával egyetemben) most úgy kellett kimenekíteni a Jugoszláv Néphadsereg elől. Bizonyára ez is hozzá fog járulni ahhoz, hogy a nyugati (és keleti) politikusok napokon belül be fogják látni, súlyos hibát követtek el akkor, amikor Jugoszlávia változatlan egysége mellett foglaltak állást. Ez ugyanis nem jelenthet mást, mint egy katonai diktatúrát. Ilyen tábornokokkal.

• Külföld