Kende Tamás

Nyomtatóbarát változat

Az alábbi dokumentumok egy fordulatos életpálya meghatározó drámai eseményeit tárják fel. Hősömre, Pálházi Ferencre az MKP–MDP társadalmi történetére vonatkozó kutatás során találtam rá. Először mint a Magyar Kommunista Párt mádi alapszervezetének vezető figurája került elém a miskolci (volt párt-) levéltárban. Szerepe a felszabadulást követő zaklatott politikai viszonyok közepette is jellegzetesnek tűnt. Az iratokból egy erőszakos szélhámos köpönyegforgató képe bontakozott ki, de mivel a jelenség nem volt egyedülálló a korszakban, nem fordítottam rá különösebb figyelmet. Pálházi mádi kommunista pártszervező, pártépítő és pártleépítő tevékenységére vonatkozó iratokat kicéduláztam, majd a jegyzeteket elraktam. Később kezembe került Nógrádi Sándor kommunista pártvezető – 1945-ben a Magyar Kommunista Párt Észak-magyarországi Területi Titkárságát irányította, az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon a vidéken kampányolt (vezette a borsodi MKP-listát), s a későbbiekben is „kézi vezérelte” hajdani területét – két memoárja is, melyekben megemlékezett „hősöm” életének sorsfordító eseményéről. Ezt követően a Politikatörténeti Intézet levéltárában, Nógrádi Sándor személyi fondjában rábukkantam egy 1970-es olvasói levélre, mely alapvetően más megvilágításba helyezte „hősöm” nagy napjait és egész jellemrajzát. Ezt követően igyekeztem összegyűjteni az eseményre vonatkozó korabeli forrásokat, valamint a „hősömre vonatkozó”, 1956 után íródott publikált emlékeket.

A kalandos életút határhelyzetei meglehetősen jól dokumentáltak. Tekintettel arra, hogy 1957. május 10-én – 1956-os szereplése miatt – felakasztották, a Történeti Hivatalban is jelentős dokumentáció áll rendelkezésre az 1945-öt követő életútjára vonatkozóan.[1] Miskolci, sátoraljaújhelyi és budapesti levéltárakból jelentős mennyiségű forrást sikerült összegyűjtenem Pálházi (Pajger) Ferencre vonatkozóan. Most azt az eseményt elevenítem fel források alapján, amelyik az 1944 végén új identitást szerzett Pálházi életét nem először, de véglegesen új pályára állította. E pálya az akasztófán végződött.

A mádi zavargásra, melyben hősöm a főszerepet játszotta, az 1945-ös nemzetgyűlési választásokat követő napon került sor. Pálházi ekkor a mádi MKP-szervezetben töltött be vezető tisztséget.[2] Fontos körülmény, hogy az életét megváltoztató erőszakos eseményekre a választásokat követően került sor.[3] Mint a levéltári forrásokból kiderült, az 1945-ös esztendőben Pálházi, rokonaival és „üzletfeleivel”, a helyi MKP-szervezet leple alatt terrorizálta a falu népét. A megszállás Mádon – feltehető módon – kettős volt 1945-ben. A feljelentő és panaszos levelek alapján könnyen elképzelhető, hogy a ’45-ös nemzetgyűlési választásokat a mádiak többsége egyfajta fel- és megszabadulásként élte meg: az MKP Mádon különösen rosszul szerepelt. A helyi kommunista pártszervezetet családi alapon privatizáló Pálházi–Pajger-família elleni érzelmek az MKP-ra vetültek ki.

Ezt az események lefolyása mellett a választási eredmények is alátámasztják. Mád község a Zempléni vármegye Szerencsi járásához tartozott. A megyében az országos átlagnál rosszabbul szereplő MKP a szavazatok 12,88%-át kapta, az FKP 66,90%-ával szemben. A Szerencsi járásban még rosszabbul szerepeltek a kommunisták, itt csak a szavazatok 10,07%-át gyűjtötték be, szemben a kisgazdák 68,75%-ával.[4] Mádon viszont még ennél is rosszabbul szerepelt az MKP. Az érvényes szavazatoknak mindössze 8,77%-át kapták, szemben a kisgazdák 77,24%-ával.[5] Ahogy a frissen felvett rendőrségi jegyzőkönyvekből kitűnik, a „mádi zavargás” kirobbanásában a „felszabadult”, választások utáni hangulat mellett a választási jegyzőkönyvek körüli lokális konfliktus is szerepet játszott.

A „mádi zavargás” jellegzetesen helyi konfliktus. Ellentétben a korabeli kommunista sajtó állításaival és a későbbi publikációkkal, nem a kommunisták és a „helyi reakció” közötti konfliktus eredője volt a „mádi zavargás”. Egy családi alapon szerveződött klikk erőszakoskodása és visszaélései vezettek a véres eseményekhez. A Szabad Nép korabeli vezércikke és a későbbi párttörténet a klerikális reakció által szervezett merényletként tálalta az eseményeket. Ezekben az interpretációkban hősöm és rokonsága becsületes kommunistaként és áldozatként szerepelt (érdekes módon ma is áldozatként ismert, csak épp 1956-os tevékenysége miatt). Viszont tény, hogy a „mádi zavargás” miatt négy hónap fogházbüntetésre ítélték 1946-ban,[6] és ezzel kommunista pártkarrierjének, 1944 végén felvett új identitásának vége lett. Ha tetszik: deklasszálódott. Élete önmagában is érdekes mikrotörténeti adalék. Az alábbiakban életének egy napjáról szóló forrásokat olvashatnak, illetve az események előzményeit is megvilágító dokumentumokat.

A mádi zavargás a korabeli kommunista sajtó tükrében


A Zempléni Népújság 1945. november 8-án adott hírt a falubeli incidensről Nyugtalanság Mádon címmel. „Mád községben napok óta nyugtalanság van. A Nyugatról visszatért nyilasok géppisztolyokkal és kézigránátokkal felszerelve lövöldöztek éjszakánként a község utcáin. A választás utáni napon megkótyagosodott banditák a nyilas időkről visszamaradt jelszavakkal vonultak ki az utcára, és merészségükben odáig mentek, hogy a Mádon tartózkodó vármegyei titkár elvtársunknak, Csathó Józsefnek lakásába az ablakon át több lövést adtak le.” A cikk követeli a szerencsi rendőrkapitány, Hajdú Mihály felelősségre vonását: „Ez a reakciós rendőrtiszt nem teljesítette kötelességét, és az előzetes nyomozást olyan útra terelte, hogy ettől vérszemet kaptak a mádi Kalot-legények, kik támogatást nyertek a hegyek között bujkáló volt csendőröktől. (…) Hajdú Mihály rendőrkapitánynak ha más része nem is volt a zavarok előidézésében, csak a hozzá nem értés és a tudatlanság, akkor el kell hogy hagyja helyét. De a tudatlanságon kívül kommunistaellenes és demokráciaellenes rosszakaratot és szabotázst lehet a kapitány úrnak tulajdonítani.”[7]

A Szabadmagyarország ugyanaznapi számában bombasztikus szalagcímekkel jelent meg részletes tudósítást az esetről: Kalot-legények, bujkáló fasiszták fegyveres terrorakciója Mádon. Kézigránáttámadás, tűzharc, elvakult támadás a Magyar Kommunista Párt vezetői ellen – A Zempléni rendőrség a fasiszták helyett a kommunisták ellen fordult. Erélyes felelősségre vonást!


„Alig hangzott el Mindszenthy József hercegprímásnak a demokrácia ellen lázító pásztorlevele az ország templomaiban – így a cikk –, az a gyűlöletvetés, amely a pásztorlevél minden sorából kisugárzik, Zemplén megyében már meg is érlelődött. Véres termést hozott. (…) A helybeli fasiszta szellemmel fertőzött egyházi vezetők felbujtására a Kalot-ifjúság, az igazságszolgáltatás elől bujkáló fasiszta csendőrpribékek bandába verődve támadtak rá a választásokat követő órákban a Magyar Kommunista Párt mádi vezetőire azzal a jelszóval, hogy »Győztek a kisgazdák, megszűnt a Kommunista Párt!« Ezt a jelszót azután a banda tagjai úgy értelmezték, hogy fizikai létükben is meg kell semmisíteni a kommunistákat. Támadásra indultak, a község egyházi vezetői és az ott bujkáló fasiszták utasításai alapján véres eseményeket provokáltak ki.”

A cikkből a „klerikális reakció” kommunista párt elleni szervezett akciójának képe bontakozik ki: „A plébános és a kispap a terrorcsapat mögött”. Majd: „Kalot-legények tüzelőállásban lőnek a rendőrökre”. (…) „Természetesen mádi elvtársaink nem nézték ölbe tett kézzel a reakciós rendőri intézkedéseket, hanem értesítették az MKP zemplénmegyei titkárságát, ahonnan Csathó József ref. lelkész elvtársunk, pártunk megyei vezetője sietett le autón Mádra. Az ő erélyes fellépésére a letartóztatott MKP-vezetőket szabadon engedték. Minthogy Csathó elvtárs autója elromlott, kénytelen volt éjszakára is Mádon maradni, és az egyik elvtársunk házában szállott meg. Vasárnapról hétfőre virradó hajnalon azután megindult a fegyveres támadás a kisgazdapárti választási győzelemtől megittasodott és Ölveczky József plébános, valamint Malinóczky József segédlelkész által a Kalot-ifjúság körében uszított reakciós banda részéről a kommunisták ellen. (…) Hétfőn este azután a részben lőfegyverrel, részben baltákkal felfegyverkezett Kalot-ifjak és a környéken bujkáló volt fasiszta csendőrök megindították az általános támadást. Még a Kalot-leányokat is felvonultatták, és baltát adtak a kezükbe azzal, hogy üssenek agyon minden kommunistát, akit csak találnak. A támadás elsősorban az ellen a ház ellen irányult, amelyben Csathó József megyei titkár elvtárs megszállt.”

A cikk szintén követelte a zempléni rendőrség vezetőinek felelősségre vonását. „Általános a felháborodás a zemplénmegyei rendőrség vezetői ellen is, akiket – elsősorban Tarján Endre kisgazdapárti főkapitányt – súlyos felelősség terhel azért, mert a már hosszabb ideje megismétlődő szervezett rendzavarásokról tudomásuk volt, annak meggátlására nem tettek semmit, sőt még inkább feltüzelték a kedélyeket a kommunisták ellen foganatosított érthetetlen rendszabályokkal.”[8]

A mádi incidenst a Szabad Nép beszámolója emelte országos üggyé: „KALOT-legények és bujkáló csendőrök sorozatos durva támadásai Mád községben a kommunista párttagok ellen. Kézigránátos és fegyveres támadás az MKP párthelyisége ellen – Nem a támadókat, hanem a megtámadottakat tartóztatják le – Ki szervezi a támadásokat?” Az írás híven követi a Szabadmagyarország két nappal korábbi beszámolóját. „Itt már nincs »szabadság«, most már »kitartás«-t kell mondani. A kommunizmus megszűnt” – idézi a választási győzelemtől megrészegült KALOT-os ifjak állítólagos jelszavát a lap.[9]

Az eset általánosabb politikai tanulságait a lap másnapi vezércikke világította meg: A mádi eset – és ami belőle következik című írás nyilvánvalóvá tette, hogy az eset kapcsán a kommunista párt nemcsak a klerikális reakción akart ütni még egyet, és nemcsak a választási vereség tényét akarta homályba borítani, hanem ürügyet keresett arra is, miért tart igényt domináns pozíciókra az állami és rendőri apparátusban. „A mádi eset nem elszigetelt eset. Az, ami Zemplénben történt, a Dunántúlon mindennapos. A választások előtt folyt az uszítás a kommunisták ellen, folyt a választások alatt és folytatódik a választások után. (…) A Kommunista Párt egymaga 800 000 szavazatot kapott és 70 mandátumot. Ránk szavazott a nagyüzemek munkásságának jelentős része, a bányászok többsége, az alföld szegény parasztságának nagy tömege. Ezt az eredményt a reakciós uszítás, a gazdasági bajok, az élelmezési nehézségek, a Mindszenty-féle pásztorlevél ellenére értük el. Ez az eredmény azt jelenti, hogy erő és hatalom vagyunk ebben az országban. Hogy joggal mondjuk: nélkülünk és ellenünkre nem történhetik itt semmi. (…) 800 000 kommunista szavazó nevében, Budapest, Ózd, Diósgyőr munkásai, Salgótarján, Tatabánya, Pécs bányászai, Békés, Csongrád-Csanád, Jásznagykunszolnok szegény parasztsága nevében jelentjük ki nyugodtan, de határozottan: ha a reakció azt hiszi, hogy a választások az ő javára dőltek el, akkor meg fogjuk tanítani, hogy alaposan téved!

Az új kormány megalakításánál egyik döntő szempont: intézményes biztosítékok teremtése arra nézve, hogy a reakció minden formáját csírájában elfojtsuk. (…) A reakciós támadási kísérletek elfojtására a legjobb biztosíték a kommunista párt kellő súllyal latba eső képviselete azokban az állami szervekben, melyeknek elsősorban feladata a reakció elleni harc végigvitele. Csak így lehet biztosítani, hogy a mádi, győrvári, mohácsi stb. provokációk ne bontsák fel a rendet az országban…”[10]

Ezek után érdemes szemügyre venni, hogy a kommunista párt és a rendőrség korabeli iratai szerint mi is történt Mádon. Az események előzményei a felszabadulást követő zűrzavaros időszakra nyúlnak vissza. A jelentések, beszámolók és vallomások szerint 1945 kora tavaszán a nyilas időkben is zűrös szerepet játszó Pajger Sándor és rokonsága, miután bensőséges kapcsolatba kerültek a bevonuló szovjet hadsereg helyi erőivel, lényegében megszállták a kommunista párt mádi alapszervezetét. 1945 nyarán úgy látszott, sikerül tőlük megszabadulni, azonban 1945 őszén ismét átvették a hatalmat a helyi szervezetben. Pajger Sándor ekkor fordult segítségért öccséhez, (Pálházi) Ferenchez, akit elhívott Budapestről, hogy csatlakozzon a „családi vállalkozáshoz”. Együttes erővel módszeresen kiszorították a helyi szervezetből a „régi kommunistákat”. A részletekről beszéljenek a források.

Az előzmények



„A Magyar Kommunista Párt Mádi Szervezetétől


A Magyar Kommunista Párt Központi Párttitkársága

Jelentjük, hogy a tegnapi napon egy orosz kapitány kíséretében megjelent községünkben, – egy magát a miskolci szervezetünk kiküldöttjeként valló, – elvtárs és Pajger Sándor, valamint H. A. nevü mádi egyén vádjai alapján szervezetünk több tagját letartóztatta, és a vádak megdülése után két óra mulva szabadlábra lettek helyezve. A vád az volt ellenük, hogy nyilas, reakciósok és ugyanez az egész mádi szervezetünk vezetősége is.

A legerélyesebben tiltakozunk az ilyen eljárás ellen, mert ez az egész pártéletet megbénitja, a községben állandó rettegést és pánikot kelt, ha ez mégegyszer előfordul, mert a fentemlitett 2. egyén állandóan hátbatámad, sorainkat megbontani igyekszik, igy tovább nem lehet müködni, községi épitőmunkát nem lehet folytatni.

Kérjük haladéktalanul kivizsgálni az egész ügyet, kérjük megállapitani, kinek a megbizásából tett ilyet a fentemlitett miskolci elvtárs, kérjük lefolytatni az egész vezetőségünk ellen a fegyelmit és oly kiküldöttek eszközöljék ezt, akik nem a fentemlitett két ember rágalmazásainak egyoldaluan bedől, hanem pártatlanul, kommunista öntudattal végzi ezt és amennyiben a kivizsgálás megtörténik, a két rágalmazó egyén, akinek más célja nincs, mint a szépen müködő és éppen ezen két egyén miatt nehezen megalakult Pártunkat szétzülleszteni, nyerje el a méltó büntetést, mert ezek kizárólag a reakció emberei, akik a Pártunkat szét akarják robbantani és a vezetőséget az állandó hátbatámadás miatt elkedvetleniteni és lemondatni. Ez pedig az egész Párt felbomlását jelentené. Egyetemes kommunista érdek, hogy itt rend legyen és zavartalanul tudjunk müködni. Kérünk azonnali erélyes intézkedést, igy tovább nem mehet!

Mád, 1945. augusztus 15.”[11]

„Jegyzőkönyv


Felvétetett a Mád-i községházán 1945. évi augusztus hó 31-én.

Jelen vannak alulirottak.

Megjelent Sz. J.-né. Cs. M., Mád, 1918 év férjezett egy gyermek anyja, büntetlen előéletü, foglalkozása háztartásbeli. A következőket adja elő:

1945 február közepe tályán több orosz katona kiséretében megjelent lakásomon Pajger Sándor mádi lakos, aki mint tolmács müködött, arra kértek, hogy a majorban lévő orosz katonáknak fözek. Én a fözést elválaltam, csak arra kértem, hogy ne bántsanak. Az orosz katonákkal soha semmi bajom nem is volt, azonban Pajger Sándor gyakran megjelent a lakásomon, s arra akart kényszeriteni, hogy adjam oda magam neki. Ezen követelésének egy izben Sz. I. is tanuja volt, aki ugyancsak tolmács volt.

Hogy minden igérete ellenére kivánságának nem tettem eleget, azóta minden találkozásnál becstelen szavakkal illet.

Egyéb előadni valóm nincs.

Jegyzőkönyv helyesen van felvéve, előttem felolvastatott, az aláirásommal igazolom.

Szűcs Jánosné
Panasztevő”

„Jegyzőkönyv



Felvétetett Mádon a községházán 1945. évi augusztus hó 31-én.

Jelen vannak alulirottak: Sz. I.-né (szül.: Cs. E. 1910.), mádi születésü, férjezett, két gyermek anyja, büntetlen előéletü, Mádi lakos a következőket adja elő: 1945. január vége felé amikor a Szovjet csapatok szedték össze a községben a német ajku lakosságot a férjemet is elvitték a gyüjtőhelyre, s attól féltem, hogy el fogják vinni. Az utcán találkoztam Pajger Sándor mádi lakossal, aki akkor tolmács és községi albiró volt. Kértem őt, hogy szabaditsa ki az uramat, adok neki ezért egy hordó bort. Pajger azt válaszolta, hogy kiszabaditom az uradat, ha nekem adod magadat. Ha velem ezt megcsinálod, tiz perc mulva otthon van az urad. Erre én leszidtam őt, nekem már hat gyermekem volt, mindig tisztességes asszony voltam ezután is az maradok. Ezután hazamentem. Éjjel fél 12-kor Pajger ismét megjelent a lakásomon, s azzal fenyegetett, hogy ha nem adom oda neki magam, akkor hat románt hoz, és azokkal szétbaszat engem, mert most már ő parancsol.
Megjegyezni kivánom még, hogy Pajger egész családja, kiváltképpen a felesége, ha vele találkozom fenyeget és állandóan kurvának nevez.

Egyéb előadni valóm nincs.

Jegyzőkönyv helyesen van felvéve és azt aláirásommal igazolom.

Sz. I.-né
Panasztevő”

„Készült Mád községben 1945. évi október hó 16-án a mádi Nemzeti Bizottság és Képviselőtestület együttes közgyülésében.



Tárgy: V. F. és társai igazoltatása.

Ölvetzky János előadó megdöbbenéssel hozza a Nemzeti Bizottság és a Képviselőtestület tudomására, hogy Mád község egyik legbecsületesebb, politikai szempontból legmegbizhatóbb tagját akinek ugy az összeomlás kezdetén mint a felszabaditást követő időkben a község érdekében hozott áldozatait, önzetlen munkásságát a község soha eléggé meghálálni nem tudja, a mádi Kommunista Párt törvénytelen vezetőinek alaptalan feljelentésére, a mentőtanuk meghallgatása nélkül a szerencsi Rendőrkapitányság letartóztatta. (…) Ugyancsak ezen egyének a község főjegyzője Somogyi Gyula kommunista párttag, és a Kommunista Párt törvényesen megválasztott és megerősitett titkára S. J. ellen is megkezdik az alaptalan hajszát. Fenyegetik a község köztiszteletben álló vezető embereit, akiknek pedig legnagyobb része a mádi Kommunista Párt tagja a főjegyzővel az élen. Ez mutatja, hogy az eszmei harc a személyi harc területére lépett s egyesek gyanus multjukat azzal igyekeznek feledtetni és takargatni, hogy minden utjukban állót alaptalan vádakkal félre akarnak állitani, hogy azután ők egyéni érdekeik kielégitésével önmaguk javára garázdálkodhassanak. Minthogy a nyomozó hatóságok felülnek nekik, ezen másképpen segiteni nem lehet, csak ugy, ha tényszerüen mind ezt a vármegye főispánja, Rákosi Mátyás a Magyar Kommunista Párt országos titkárának jegyzőkönyvben tudomására hozzuk. Előterjesztését azzal indokolja, hogy a határozatban részletesen megnevezett törvénytelen pártvezérek a község nyugalmát teljesen feldulták, a lakosságot állandó rettegésben tartják, annyira, hogy sokan már szántóföldjeikre sem mernek kimenni, mert soha sem tudhatják, mikor, melyiket tartóztatják le, sőt nagyon sokan a nemzetgyülési választáshoz szükséges számlálólapokat sem merték kitölteni.

A mádi Kommunista Párt egyik tagja beszédében megjegyzi, hogy mig a legerősebb politikai párt sem engedheti meg magának azt, hogy ártatlan embereket koholt vádak alapján meghurcoltathasson és letartóztathasson, különösen azért sem, amikor az illetők éppen a Kommunista Pártnak legagilisebb tagja. Elmondja még, hogy hallotta Rákosi elvtárs egyik beszédét, mely élesen elitéli a vidéki kommunista kiskirály basáskodását. Ezért ő is oly intézkedés megtételét kéri, ami ezeknek az állapotoknak véglegesen véget vet.

A Nemzeti Bizottság és a Képviselőtestület együttesen és egyhangulag meghozza a következő véghatározatot.

V. F., Somogyi Gyula főjegyző és S. J. Kommunista Párt tagok, és ez utóbbi a Kommunista Párt törvényes titkárát politikai szempontból egyhangulag és feltétel nélkül igazoljuk.

Egyben megvetéssel és egyhangulag itéli el mind a két bizottság pártállásra tekintet nélkül – annak megjegyzésével és különös kihangsulyozásával, hogy a Nemzeti Bizottság mind a 15 tagja Kommunista Párt tag – azt a minősithetetlen és eléggé el nem itélhető eljárást, melyet a helybeli Kommunista Párt önmagukat kinevezett törvénytelen vezetőjük a község nyugalma ellen elkövetnek és a közösség épitő munkájának rossz akaratulag utjában állnak. (…)

Jegyzőkönyvileg soroljuk fel azokat, akik állandó izgalomban és rettegésben tartják a község lakosságát és zaklatják alaptalan feljelentéseikkel a hatóságokat. Ezek a következők:

1. Pajger Sándor a helyi Kommunista Párt önmaga által kinevezett törvénytelen titkára, aki az elmult szomoru időszakban németbarátságával, német nemességével kérkedett, német segitséggel szállta meg a zsidólakásokat, azzal kérkedett, hogy a fia az oroszok elleni keresztes hadjáratban mint továbbszolgáló szakaszvezető esett el, akit az Igazoló Bizottság nem igazolt, a Népbiróság elé utalta, amely itéletet szabott rá. Egyébként lopásért, sulyos testi sértésért és verekedésért több évet ült a miskolci és sátoraljaujhelyi törvényszék fogházaiban régebben (két esztendőt ült).

2. Pajger (Pálházi) Ferenc, fenti egyén testvéröccse, országosan körözött szélhámos, a helybeli Kommunista Párt ugyancsak törvénytelen jegyzője, aki mint a budapesti MOVE Lövész Osztály vezetője, mint a Nemzeti Munkaközpont agitátora és terroristája,[12] másrészt mint kisemberek pénzének elsikkasztója, háborus és népellenes bünös. Egyébként volt csendőr, a BESZKÁRT-nál a Gömbös-féle ellenforradalmi klikkjének bizalmija, aki az igazoltatása és köröztetése elől ide szökött, Kisgazda Párti fényképes igazolvánnyal és ismeretlen pénzekből 26. kat. hold szőlőt bérel.

3. H. A. helyettes törvénytelen kommunista párttitkár, mádi kisemberek pénzeinek elsikkasztásáért (temetkezési egyleti volt pénzbeszedő) elitéltetett.

4. K. A. törvénytelen vezetőségi tag állitólag nyilas nyomozó volt, éspedig saját bevallása szerint a kékesi Detektiv Csoport besugója. A harcok alatt a baloldali érzelmüeket állandóan a németek visszatérésével rémitgette és a földigénylőket még folyó év március havában is a német ágyuszók hangjára figyelmeztette. Ezek párttagok sem lehetnek, még kevésbé vezetők, ahogy törvényesen nem is azok, és csak azért véresszájuskodnak, terrorizálják, vérfürdőket emlegetnek, besugnak és jelentgetnek, hogy a saját sötét multjukat takargassák. Fontos közérdek, hogy ezek minél előbb elhallgattassanak, s méltó helyükre, az internáló táborba biróság elé kerüljenek. Másként a közmegnyugvás a községben vissza nem térhet, de a Kommunista Párt érdeke is, mert rajtuk keresztül itélik meg a Pártot.”

A novemberi „zavargások” a nyomozati anyagok tükrében

„Magyar Állami Rendőrség Kapitánysága, Szerencs

Alul is írott Laborczi József jegyző mádi lakos ezennel feljelentést teszek Pálházi (Pájger) Ferenc jelenleg mádi lakos ellen könnyű testi sértésért, valamint unokaöccse Pájger János mádi lakos ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett szándékos emberölés kísérletének bűntettéért, ez utóbbinál mint tettestárs Pálházi (Pájger) Ferenc ellen és H. A. mádi lakos ellen mint ugyancsak tettestárs, illetve bűnrészes ellen, melyet nevezettek az által követtek el, hogy 1945. november hó 5-én reggel 9 órakkor, amidőn nevezettek Somogyi Gyula községi főjegyző és Malinóczki József teológus ellen elkövették a külön feljelentés tárgyát képező bűncselekményt, melyet én hivatalosan telefonon az illetékes felettes hatóságunknak jelenteni akartam és elindultam a postára, az utcán Pálházi (Pájger) Ferenc minden előzmény nélkül gumibottal a fejemre sulytott, melyet karommal kivédtem és ekkor a szekéren ülő Pájger János egy baltával sulytott felém, mely elöl elugrottam és így csak a lélekjelenlétem óvott meg attól, hogy a fejsze nem a fejemet, hanem csak az oldalamat találta. Ekkor nevezettek az előre elkészített szekéren levő köveket ragadták meg és utánam dobálták. Ekkor én futásnak eredtem és fennt nevezettek a fejszével üldözni kezdtek, de én a postára menekültem be. Ekkor Pálházi bekiabálta a posta udvarra, hogy »megdöglesz még ma«. Tanuk fenti cselekményekre G. I.-né, G. I. és vitéz B. A.-né.

A további kifejlődést a község lakosságának ellenük való fellépése akadályozta meg.

A feljelentést megteszem és kérem az ügyészséghez való áttételt.

Mád, 1945. nov. 5.

Laborczi József jegyző”[13]

„Magyar Államrendőrség szerencsi járási kapitánysága
Mádi Rendőrbiztosság



Jegyzőkönyv


Készült Mádon, 1945. évi november hó 6.-án a mádi rendőrbiztosság hivatalos helyiségében.

Jelen vannak alulírottak.

Ölveczky János szül. 1893. évben Csuzon, édes anyja neve K. B., vallása róm. kath. foglalkozása plébános, lakása Mád Róm. kath. plébánia a következőket adja elő:

(…) November 5.-én délelőtt a községi főjegyző, a községi jegyző és Malinóczky teológus megverése után a mádi kommunisták közül Pálházi Pajger Sándor és Pajger Sándorné, harmadik irányból pedig H. A. a plébánia felé tartottak. Nagy tömeg sikítozó asszony szaladt a plébánia felé és felkértek, hogy meneküljek, mert végezni akarnak velem és H. A. azt ordítja, hogy »Ma pap vért akarok inni«. Ezt a kijelentést a Salzer borház előtt meghallották T. J., K. I., T. G. mádi lakosok, akik azonnal abbahagyták a munkát és H. A. után futottak, hogy elfogják, illetve megakadályozzák a kijelentéseinek a keresztülvitelét. Minthogy már hetek óta beharangozott nagy vérfürdőnek indult nevezetteknek a támadása, kénytelen voltam saját megvédésem és a község nyugalma szempontjából az elhatározott bűntények megakadályozására a harangokat félreveretni. A lakásom kapuit pedig azonnal bezárattam. A nagy tömeg meglátására megtorpantak, ez a tömeg volt az, amelyik engem figyelmeztetett és a támadók ellen védelmemre felsorakozott, hogy a népítélet szerencsétlen eseményeket ne okozzon, ablakomból – honnan a nép iparkodott visszatartani – kikiáltottam, hogy a támadókat fogják le, kötözzék meg és vigyék a rendőrségre. (…) Megjegyzem még, hogy a község nyugalma és az építés érdeke sürgetően követeli, hogy Pálházi (Pajger) Ferenc és tsai minél előbb a községből lehetetlenné tétessenek. Különösen ennek a társaságnak szellemi mozgatója Pálházi (Pajger) Ferenc, akinek oly sötét múltja van, hogy a vármegye főkapitányság politikai főosztályának vezetője Hámori Ernő is belátta ezt és ígéretet tett, az általam átadott jegyzőkönyv alapján is, hogy azonnal letartóztattja. Ez nem történt meg.

Vallomásom jól van felvéve.

Más előadni valóm ezzel az üggyel kapcsolatban nincs.

A jegyzőkönyv elolvasás után. h. h. aláíratott.

Kelecsényi Ottó
r. ny. alhdgy.
kihallgatás vezető”[14]

„Magyar Államrendőrség Kapitánysága
Szerencs


Alul írott Somogyi Gyula községi főjegyző mádi lakos ezennel feljelentést teszek Pálházi (Pajger) Ferenc jelenleg mádi lakos ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett szándékos emberölés kísérletének bűntettéért, amelyet az által követett el, hogy 1945. november hó 5-én reggel 8 órakor H. A. mádi lakos kíséretében megjelent a mádi postahivatal hivatalos helyiségében és hollétem után érdeklődött. Itt nem találván Gy. M. kifőzdéjében, ahol reggelizni szoktam, keresett, de ott sem találván a hivatali helyiségembe ment. Ott sem találván, le mentek a községháza földszintén levő helyiségbe, ahol újságot voltam vásárolni és ott minden előzmény nélkül nekem támadt és gumibottal több ütleget mért fejemre, melyek közül többet a karommal kivédtem, majd nyitott késsel hasba szúrt, azonban kés átvágva a nadrágot, egy gombban megakadt, majd revolvert vett balkezébe, és várva azt, hogy vissza üssem hogy akkor önvédelmet színlelve a revolvert rám süthesse. H. A. mellette állt ezen idő alatt és kezét jelentőségteljesen a nadrág zsebében tartotta, hogy volt-e azonban benne revolver azt csak a nadrág zseb kidudorodásából egész bizonyossággal nem lehetett megállapítani.

Hogy előre megfontolt szándék volt az egész kísérletnek bizonyítja, hogy mikor kifőzdébe keresett, H. A. kísérője Gy. M. előtt a következő szavakat mondotta: »Ennek a gazembernek meg kell még ma dögleni«. Mikor pedig a községházán keresett, az ott szolgálatot teljesítő B. I. kisegítő munkaerőnek Pálházi Ferenc mondotta, »hol van a főjegyző, mert lelövöm.«

Feljelentést teszek mint tettes társ ellen, H. A. mádi lakos ellen, továbbá nevezett Pálházi (Pájger) Ferenc unokaöccse Pajger János ellen, amely utóbbi az ajtóban baltával és gumibottal felszerelve állott, hogy esetleg szobából való kimenekülés esetén elintézhessen.

Ugyancsak mint tettestárs ellen feljelentést teszek Pájger Sándor és neje szül: B. M. mádi lakosok ellen akik az utcán álltak őrt, nehogy megtudjak szökni, és mikor a postára menekültem, hogy telefonon kérjek intézkedést ugyanezen Pájger Sándor és neje szül: B. M., valamint H. A. mádi lakosok a postabejáratát tartották megszállva, hogy el nem menekülhessek innen is, mert Pálházi (Pájger) Ferenc mikor kezeik közül kimenekültem utánam kiáltotta, »hogy még ma elintézünk«.

Itt említem még meg, hogy mikor Pálházi (Pajger) Ferenc H. A.-val együtt nekem esett, Pálházi kijelentette »most megdögölsz kutya« a postán levő úgynevezett őriztetésemből úgy tudtam megmenekülni, hogy az események hírére felbőszült lakosság kövekkel zavarta el a Pájger családot és a lakosság fogta el az egész társaságot Pálházi kivételével, aki a nép dühe elől a saját előre elkészített szekerükön elmenekült.

El kellett menekülnie és a nép harag jogosan fordulhatott ellenük, mert az én velem történtek után közvetlenül Pálházi (Pajger) Ferenc és az unokaöccse Pájger János Malinóczki József teológust, aki éppen a községházára jött fel, minden előzmény nélkül gumibottal agyba-főbe verték, majd ezután közvetlen a nyílt utcán ugyancsak fent nevezett két egyén Laborczi József jegyzőt gumibottal megütötte (Pálházi) és Pájger János egy fejszével sulytott feléje, amely elugrás után csak az oldalát érte. Ezután nevezettek fejszével nevezett Laborczi Józsefet üldözőbe vették és csak gyors futással tudott elmenekülni előlük. Ekkor nevezettek az egész Pajger család kíséretében azon szavakkal, melyet Pálházi (Pajger) Ferenc használt, hogy »most pap vért fogunk inni« felfegyverkezve Ölvetzky János r. kat. plébános lakásához vonultak, azonban a kapu zárva volt és a nép a harangot félre verette, mire az egész község lakossága a fenyegető fellépésére a parókijára már nem hatolhattak be, mert Pálházi megszökött és a felháborodott lakosság a család többi tagját H. A.sal együtt elfogták és a rendőrségre vitték, ahol a megkövezés és meglincselés elől nagynehezen tudták őket megmenteni közben Szerencsről kivonult rendőri erősítés elfogta a még a család leány tagját is Pájger Máriát, mivel ezen események közepette a lány az anyja kísérete mellett egy öt hónapos terhes nőt N. K.-nét tettleg akként bántalmazta, hogy hajából egy marokra való csomót kitépett.

Amidőn a feljelentést megteszem, kérem a nyomozás lefolytatását és a feljelentést az állam ügyészséghez az eljárás lefolytatása végett áttenni.

Mád, 1945. évi november hó 5-én.

Somogyi Gyula főjegyző”[15]

„Magyar Államrendőrség szerencsi járási kapitánysága, politikai osztálya


Jegyzőkönyv

Készült Mád, 1945. év november hó 6-án a Magyar Államrendőrség mádi rendőrbiztonságán illetve hivatalos helyiségében.


Jelen vannak alulírottak.

Nagy Andor[16] szül. 1919. év június 21-én Szerencs, jelenleg Szerencs Hivatal köz 1. szám alatti lakos és Pajger Sándor valamint társainak verekedése ügyében, miután figyelmeztetve lett a helyszín vád, valamint a hamis eskü törvényes következményeire, elmondja az alábbiakat:
Pajger Sándort kb. ez év március havában, mint a közalkalmazottak igazoló bizottságának közvádlója ismertem meg. Nevezettet abban az időben az igazoló bizottság a sátoraljaújhelyi népbíróság elé ítélte, különböző népellenes cselekedetek miatt. Mielőtt a kommunista párt járási titkársága a kommunista pártban viselt tisztségéről is lemondatta.

Pajger Sándor letartóztatásával kapcsolatosan Mád községben egy széles körű személyi hajsza kezdődött meg.

Az egyik oldalon állottak azok az egyének, akiket Pajger Sándor megkárosított, a másikoldalon pedig a Pajger hozzátartozói és ezek kölcsönösen rövid időközönként legtöbbször koholt vádakkal följelentették egymást.

Kb. 3 hónap múlva ezután még elsem csittultak a községbeli zavarok, amikor a Népbíróság Pajger Sándort hazaengedte, úgytudom azzal az indoklással, hogy a büntetését a vizsgálati fogsággal kitöltötte. Pajger Sándor hazaérkezése után a személyi bosszú ismét fellángolt a községben, ha lehet még erősödött is. Végül is az ő hozzátartozóival ismét vissza vették a pártba, ahol mint titkár működött és ebben az időben jött haza Budapestről egyik öcse Pálházi Ferenc, aki ugyancsak ebben a vezetőségben mint jegyző működött. Most amikor a pártvezetést ismét megkapták, úgytudom ez olyan formán sikerült nekik, hogy folytonosan följelentgették a másik addigi pártvezetőséget a miskolci kerületi bizottság utasítást adott a kerület egyik vezetőségi tagjának szálljon ki Mád községben vizsgálja ki az állapotokat. Az így összehívott taggyűlésen megválasztották Pajgert ismét párttitkárnak, Pálházi Ferencet pedig aki Budapestről jött haza előéletét nem ismerve a párt jegyzőjének. Kétségtelen az, hogy az egész klikkben Pálházi Ferenc volt a legokosabb és így természetszerűleg rövidesen ő lett a szellemi irányító a Mád-i párt vezetőségnél.

Pálházi Ferenc azután erőszakosabb eszközökhöz folyamodva súlyos szabálytalanságokat követett el a község közigazgatási életében is. A község főjegyzőjétől tudom, hogy a malom zárolt készletét is erőszakosan kiosztatta.

Ezek után tekintettel, hogy a Pajger család teljesen népszerűtlen volt a községben, folytonosan támadták maguk a párttagok is az elmúlt regim alatt pedig azok akik a nyilas rendszer kiszolgálói voltak, most összefogva azon a címen, hogy Pajgerékat akarják elmozdítani a helyükből odáig merészkedtek, hogy nyíltan izgatak a kommunista párt ellen is.

Mint magánember a párt legfelsőbb vezetőségének rendelkezése folytán a szerencsi járási kommunista párt titkárságánál is aktív munkásságot vitt, ahol állandóan jöttek a panaszok az izgatásról, valamint több esetben jelentették, hogy a párt tagjainkat tetlegesen is bántalmazták, a párt elé kézigránátot dobtak, nem egy esetben pedig lövöldözéssel rémesztgették őket. Folyó hó 5-én azután telefoni értesítést vettünk át a községtől: a telefonüzenet a következő volt: azonnal lépjünk érintkezésbe a szerencsi, valamint a sátoraljaújhelyi rendőrséggel és kérjünk erős készültséget a készültség megérkezése után pedig magam is szálljak ki Mád községbe, mert a községben valóságos forradalom van a katolikus templom harangját félreverik, a község jegyzőjét segédjegyzőjét összeverték, most pedig a katholikus parókián van nagy tömeg és a kommunista párt jelenlegi vezetőségét, tehát Pajgerékat ütik kint a nyílt utcán.

A hallottak után, mivel éppen náluk tartózkodott Csathó József vármegyei titkár, valamint felesége továbbá Strobek Gyula szerencsi titkár kocsin kijöttünk Mádra.

Tegnap óta Mád községben részint a következőkben vettem részt, részint a következő megfigyeléseket tettem. Tegnap este megjelentünk Csathóékkal együttesen a mádi rendőrbiztosságon fölvilágosítást kérve a napi eseményekről. Hajdu járási rendőrkapitány azt a felvilágosítást kapta, hogy Pajger Sándort és azt hiszem 7 vagy 8 társát őrizetbe vett verekedés miatt. Mi beszélve Pajger és társaival megállapítottuk, hogy a verekedést tulajdonképpen nem Pajgerék, hanem egyesegyedül Pálházi kezdte és ennek a hatása alatt a feldühödött hatalmas tömeg tetlegesen bántalmazta az egész Pajger családott a 8 éves gyerektől a 70 éves öregasszonyig.

A tetleges bántalmazás részint a letartóztatottak előadásából részint a külső sérülések által megállapítva odaben(?) a rendőrség épületében is megismétlődött. Tehát a rendőrség már akkor bántalmazta a párt vezetőségi tagjait, amikor még a tényállást nem is állapította meg. Erre val az is, hogy akkor amikor ezeket már is őrizetbe vették és tetlegesen bántalmazták, a másik oldalhoz tartozó egyénekből, akik szintén részvettek a verekedésben azokat meg csak kihalgatásra sem rendelték be. Jegyzőkönyvi vallomásommal kapcsolatosan kérem tisztázni azt is, hogy milyen alapon bántalmazták a párt tagjait a rendőrség emberei, valamint azt is, hogy annak a bizonyos másik oldalnak a kihallgatása akik Pajgerékat tetlegesen bántalmazta, azok mért nem lettek kihalgatva. A járási rendőrkapitány, amikor ez erélyesen követelték tőle, úgylátszik hatalmának tudatában magával a megyei titkárral is csak félvállról beszélgetett és csak arra engedte ki a párt vezetőségi tagjait, hogy Csathó József vármegyei titkár kijelentette, hogy jelentését haladéktalanul megfogja tenni a Szövetsége ellenőrző bizottság elnökének.

Hajdu rendőrkapitány erre kiengedte őket, de alláíratott egy nyilatkozatot Csathó Józseffel, hogy nevezettek bármikor rendelkezésére fognak állni. A párt vezetőségi tagjaival azután együttesen elhagytuk a rendőrséget. Útközben azután amint mentünk az egyik vezetőségi tag lakása felé 20-24 éves fiatal suhancokat láttunk; akik szőlőkarókkal haladtak el mellettünk.

Arra a kérdésre, hogy hova mennek ezek T.-ék válaszolták, hogy valószínű verekedni akarnak. Bemenve a T.-né lakására Csathó Józseffel együtt fölszólítittuk az egész vezetőséget mondják el, hogy tulajdonképen hogy történt az egész verekedés. Az elbeszélés során megerősítették azt valamennyien, hogy a verekedést tényleg Pálházi kezdte, de az adott rá okot, hogy folytonosan izgattak a kommunista párt ellen. Elmondották, hogy a pártházba betört tömeg ott Sztalin képét széttörve az egész pártházat szétrombolták (illetve berendezését.) Arra a kérdésre, hogy ki izgassa föl a tömeget a párt ellen azt mondották, hogy Malinoszki rom. kat. theologus, aki megalakította a KALOT. ifjúságot és Ölveczky plébánossal együtt folytonosan izgat a kommunista párt ellen elmondották még az is, hogy verekedések keletkezésekor Ölveczky plébános kinyitva ablakát azon kikiáltott, hogy fogjátok meg ezeket a kommunistákat még a magjukat is kikéne irtani.

A beszélgetés közben figyelmesek lettünk, hogy odakint nagy lárma kezdődött. Én kimenve a lárma okát megtudni kb. 6-8 fiatal suhancot találtam néhány méternyire a kaputól. Odamenve közéjük kérdést intézve hozzájuk, hogy mit kerestek itt tekintettel, hogy már későre jár az idő mért nem mennek haza. Azok az illetők egyben hangzóan mondták a nevüket nem tudom, de megismerem őket, hogy »jöttünk őrizni a katholikus papot, mert ezek a bitang kommunisták összeakarják verni, már pedig ők ezt nem engedik«. Én ismételten figyelmeztettem őket, hogy »menjenek haza, kijelentve, hogy a kommunisták nem fogják bántani a papot és legyen szemük előtt, hogy a község nyugalma mindennél fontosabb és ne akarják, hogy valami felsőbb vezetőség beavatkozzon az itteni ügyekbe, mert akkor baj lesz«. A nagy vitatkozásra láttam, hogy a sötétből egyre többen és többen jönnek elő és a vitatkozás is egyre erősebb volt. Fölfigyelve odabent is az erősbödő zsinatra, Csathó József megyei titkár kijött megnézni az okát és látva, hogy én egy tömeg által vagyok körülfogva odajött segítségemre. Alig hogy odajött, a sötétből egy újabb alak tűnt fel »szabadságot« köszönve. A kb. 25 főnyi tömegből többen közbekiáltottak. »Mit akarsz? Nem tudod hogy már nem lehet úgy köszönni, hogy szabadság, most már úgy kell köszönni, hogy ’kitartás’«. Mi Csathó Józseffel figyelmeztettük ismételten őket, hogy »menjenek haza, mert ha más megoldás nem lesz kénytelenek vagyunk tekintettel, hogy kommunista ellenes izgatásról van szó a GPU.-nak is jelenteni«. Erre föl többet hangosan kezdtek kiabálni és ma tudtam meg, hogy H. J.-nak hívják az illetőt 3-4 társával egészen közeljöve hozzám válamra tette a kezét és a következőket mondotta: »Idefigyeljen uram mit gondol maga! megijedünk mi a GPU.-tól most már rövid időn belül úgy is átveszük a hatalmat, mert a rendőrségre sem lehet [olvashatatlan] …, visszamentünk a lakásba. Kb. 10 perc múlva lépteket és suttogó beszédett hallottunk az ablak alatt. A beszélgetésre, tekintettel, hogy már láttuk odakint, hogy karókkal felfegyverkezve vannak sürgős megoldást kellett találni. Én egy kislánnyal a nevét nem tudom a hátsó kapun megkerülve a házat elszaladtunk a rendőrségre sürgős segítséget kérni. Futásközben a ház felől lövöldözést hallottunk a rendőrség épülete elé érve 3 tagú járőrrel találkoztunk, akiket magammal vive futásban mentünk a ház felé. A háztól kb. 200 méterre két futó alakot láttunk. A rendőrség fölszólítás után rájuk tüzelt, majd elfogta őket.

Közvetlen a ház elé érve kb. 25-30 főnyi tömeget láttunk és a magammal hozott készültség nem lévén tisztában a helyzettel rájuktüzelt. Egész közel érve azután megállapítottuk, hogy a nagylövöldözésre már irányból is odaért ekkora egy készültség és egyesülve valóságos tűzharcban elfogták az éppen a házba betörni készülő társaságot.

A helyszínen láttam azután, hogy amíg mi odavoltunk segítségért, addig ezek belőve kétszer az ablakon Csathó Józsefet valamint a helyi párt egyik vezető tagját majdnem agyonlőtte és már-már Csathóék között is majdnem közelharcra került a sor, amikor a rendőrség tűzharc közben elfogta ezeket H. B. mádi lakost ki belőtt a házba meg is sebesítette. A puskát a rendőrség megtalálta nála. H. B.-t és B. J.-t azután a rendőrség be is kísérte, de a rendőrség épületéből B. J. hanyagság folytán megszökött. Előttem érthetetlen, hogy a rendőrség mért nem kísérte be az egész társaságot, holott valószínű, sőt biztosra vehető, hogy majdnem valamennyinél volt fegyver.

Utána az éj folyamán semmi különös esemény nem történt. Ma reggel azután visszajőve a rendőrséghez azt tapasztaltuk, hogy kora reggeli órákban a szerencsi kapitányság vezetője a párt vezetőjét ismét letartóztatta de ezzel szemben sem a KALOT. tagjait nem vonta felelőségre, valamint a többi verekedőt sem. Mi amikor a kapitányság vezetője ismét félválról beszélt velünk kénytelenek voltunk jelentésünket megtenni az Észak-Magyarországi Titkárságnak és mert a közállapotok erőssen zavarosak voltak, úgyhogy újabb lövöldözésektől lehetett tartani a kapitányság vezetője pedig tehetetlennek bizonyult az Észak-Magyarországi Titkárságon keresztül segítséget kértünk a miskolci rendőrségtől és jelentettük az esetet az vármegyei politikai osztálynak is. A miskolci rendőrségtől délután erős készültség vonult ki és kijött továbbá Nógrádi, Észak-Magyarországi titkár.

Az eddigi észrevételeim Mád községben a kommunista párt részéről föltétlenül hiba történt akkor, amikor Pálházi Ferenc erőszakoskodott, a többiek azonban mint egyszerű emberek jóhiszeműleg követték. Pálházi Ferenc őrizetbe vétele a lakosság nyugalmának érdekében ajánlatos, de amint az egész napi beszélgetések folyamán megállapítottam, hogy az KALOT. ifjúsági vezetője, valamint a szélsőjobboldal és a reakció helyi szellemiirányítója Marinovszki József róm. kat. theológus, aki ma a bemutatkozásnál jutott eszembe, amikor nevezett nekem bemutattkozott 1943 az »Új Hegyalja« című heti lapban erős fasiszta és németbarát cikkeket írt. Megállapításra szorul még az is a helyi emberekkel való beszélgetés után, hogy Ölveczky János és Somogyi Gyula mennyire részesek a reakció eme túlkapásaiban.

Vallomásomra hajlandó vagyok esküt tenni. Vallomásom helyesen van felvéve, több előadni valóm nincs.

Fölvette:
Galbács István rendőrfőhadnagy.”[17]

„Magyar Államrendőrség tállyai örse


Tárgy: 1945. évi nov. hó 5-én történt mádi zavargással kapcsolatos lövöldözés helyszíni megállapítás... [olvashatatlan]


Jelentés


Magyar Államrendőrség szerencsi járási kapitányságnak


Tállya. 1946. év október hó


A 2396/346 szám alatt érkezett rendelkezésre jelentem az 1945. évi nov. hó 5-én történt mádi zavargással, a lövöldözéssel kapcsolatosan a helyszínen megállapítottuk, hogy a lövést az udvarról irányították a lakásba melyben megállapításunk szerint kb. 10 személy tartózkodott. E lövedék a szoba ablakon a földtől kb. 120 cm. magasan hatolt be a szobába. A szobába a lövedék becsapódása rézsutosan a szobából nyíló kamra ajtó mellé kb. 160 cm. magasan fúródott be a falba. A helyszínt pontosan megállapítani nem tudtuk mert a lövedék becsapódása már el volt tüntetve. A bent lévő személyektől megállapítani nem tudtuk a lövés kinek a személye ellen irányult a szobában tartózkodó mindannyiaknak a személye ellen.

Pálházi Pajger Ferenc által alkalmazott gumibot emberi élet kioltására nem alkalmas, ellenben ha a gumibot az ember nemes, érzékeny szervét sérti, például [olvashatatlan] halánték stb., akkor alkalmas az emberi élet kioltására.

Pálházi Pajger Ferenc gyanúsítottat és Malinóczky József sértettet kikérdezni nem tudtuk mert ismeretlen helyen tartózkodnak.

Domokos Vilmos
őrs. pk.”[18]

A mádi zavargás utóélete

Bár a dokumentumok nem igazolják a kommunista sajtó korabeli állításait a „reakció” átfogó és szervezett támadásáról 1945-ben Mádon, a mádi események a kommunista legendáriumban később sem merültek feledésbe. Az alábbiakban olvasható Nógrádi Sándor visszaemlékezése, valamint Pintér István, az 1956 utáni ellenforradalmi propaganda egyik prominens újságírójának 1969-ben született írása. Utóbbi érdekessége az, hogy Pintér egyike volt azoknak, akik még 1957-ben tudósítottak Pálházi Ferenc, „volt horthysta tiszt, hírhedett ellenforradalmár fejvadász” bűnperéről. Könnyen lehet, hogy a szerzőnek nem tűnt föl, hogy 1957-ben, illetve 1969-ben ugyanarról az emberről írt. Erre az összefüggésre Malinócki József levele próbálta fölhívni a szerző figyelmét. Nincs tudomásunk arról, hogy Pintér reagált-e az egykori szemtanú, a levél írásának idején községi plébános „helyreigazítására”.

Részlet Nógrádi Sándor visszaemlékezéséből:

„Az egyik októberi reggelen, úgy fél 8 óra tájban telefonhívást kaptam Mádról. A Zemplén megyei pártbizottság titkára, Csató elvtárs, volt református pap értesített, hogy az azt megelőző este feleségével együtt Mádon rekedtek, s a helyi párttitkárnál háltak volna meg, a házat azonban egész éjjel puskatűz alatt tartották. Az ablakon át lövöldöztek a lakásba. Reggelre teljesen megszűnt a tüzelés, így most már kijöhetett a házból és telefonálni tud. Védelmet és segítséget kért a helyi párttitkár és családja számára. A szóban forgó párttitkárnak – akit úgy emlékszem Pádernek hívtak – hét gyermeke volt. A gyerekek, a szülők és Csatóék rettegésben töltötték az egész éjszakát. (…) A mádi »hőstettet« a kalotisták hajtották végre. Még az eseményt megelőző éj beállta előtt ellátogattak a Kommunista Párt helyiségébe és mindent pozdorjává zúztak. A kalotisták vandalizmusáról elsőnek a szerencsi járási rendőrfőkapitány, egy Hajdú nevű horthysta tiszt szerzett tudomást. Rögtön ki is ment két rendőrrel a tett színhelyére. »Megállapította a tényállást« és azzal kezdte, hogy Pádert feleségével és összes gyerekével együtt a falu fogdájába záratta. A két rendőrt a fogda elé állított, vigyázni. Azután nem tett semmit. Hajdúval a mádi községházán találkoztam. Ajánlottam neki, hogy engedje azonnal szabadon a Páder-családot. Ez megtörtént. A Miskolcról velem jött rendőrtiszt azonnal megindította a nyomozást. A rendőrök átkutatták a szőlőket és behoztak néhány bujkáló kalotistát. Egyiknél-másiknál vágott csövű karabélyt találtak. A kihallgatásukon kiderült, hogy fő felbujtólyuk a kispap volt, aki már elszelelt valahová a községből. Megkérdeztem az egyik kalotistát:

– Te is lőttél?

– Igen.

– Kire lőttél?

– A párttitkár házára?

– Meg akartad ölni?

Nem válaszolt. Mi tagadás, kapott két nagy pofont.

– Az egyiket a lövöldözésért kaptad, a másikat a párthelyiség feldúlásáért.

Kérésemre a rendőrség nem tartóztatta le őket, csak a fegyvereiket szedte el, és bíróság elé sem kerültek. Így hát olcsón megúszták. 18-20 éves legények voltak. Figyelembe kellett venni, hogy egy ravasz fasiszta érzelmű pap az összes szentségekre hivatkozva, felbujtotta őket, azonkívül, hogy október lévén, mádon és az egész Hegyalján éppen forrt a bor. Evvel a községgel és a környékbeli többivel sem volt többé baj. A mádi provokáció is azt mutatta, hogy az ellenség mozgósít, érzi az erejét és elszemtelenedik. A mádi eset is hozzátartozott a választási előkészületekhez.”[19]

Pintér István szinte szó szerint veszi át Nógrádi visszaemlékezését Diadalmas esztendők című cikksorozatában:

„…A mádi merénylet

Októberben egyre hevesebbé, egyre erőteljesebbé váltak a választási harcok. (…)

Nem egyszer a reakció által felbérelt huligánok, vagy ahogy akkor nevezték őket, jampecek, megtámadták a kommunista párt agitátorait. Természetesen a munkások sem maradtak adósak a ficsúroknak. Nehezebb volt a helyzet a falvakban, ahol az Esztergomból irányított papok, felhasználva a főként nagygazdák gyermekeit tömörítő KALOT-ot, helyenként valóságos terroruralmat teremtettek.

Nógrádi Sándor emlékirataiban feleleveníti a mádi esetet. Egy 1945. októberi reggelen Mádról, a Zemplén megyei pártbizottság titkára, Csató elvtárs volt református pap értesítette, hogy megelőző este feleségével együtt Mádon rekedt, s a helyi párttitkárnál aludtak volna, a házat azonban egész éjjel puskatűz alatt tartották. Az ablakon át lövöldöztek be a lakásba. Napkeltekor a támadók elmenekültek, s így jöhetett ki a házból telefonálni.

Nógrádi elvtárs jól ismerte a helyi párttitkárt, akinek hét gyermeke volt. Azonnal érintkezésbe lépett Fodor borsodi rendőr-főkapitánnyal, s kérte, hogy adjon egy teherautónyi rendőrt, ő azonnal Mádra utazik. A főkapitány arra hivatkozott, hogy miskolci rendőröket nem adhat, mert az eset Mádon történt, Zemplén megyében, s a sátoraljaújhelyi főkapitány az illetékes. Végül mégiscsak hajlandó volt egy teherautón 25 rendőrt és egy rendőrtisztet Nógrádi Sándor kíséretéül adni.

Az észak-magyarországi kommunista párttitkár mádi elvtársát feleségével és összes gyermekeivel együtt a község fogdájában találta. Kiderült, hogy a támadásról először a szerencsi járási rendőrkapitány, egy Hajdú nevű horthysta tiszt szerzett tudomást. Két rendőrrel kiment a helyszínre, a párttitkárt »védőőrizetbe« vette, s aztán nem csinált semmit.

A Miskolcról érkezett rendőrök azonban kinyomozták a támadók kilétét. A rendőrök meg is találtak néhány legényt a szőlőkben bujkálók közül. Némelyiküknél vágott csövű karabélyt is leltek. Kihallgatásuk során arra hivatkoztak, hogy a helyi kispap bujtogatta őket. A kispap már elmenekült a faluból.

Nógrádi Sándor megkérdezte az egyik KALOT-istát:

– Te is lőttél?

– Igen.

– Kire?

– A párttitkár házára.

– Meg akartad ölni?

Nem válaszolt, erre kapott két nagy pofont.

– Az egyiket a lövöldözésért kaptad, a másikat a párthelyiség feldúlásáért.

A kommunista vezető azonban arra kérte a rendőrök parancsnokát, hogy csak a fegyvereiket szedje el, a fiatalokat ne tartóztassák le. Úgy vélte, a tizennyolc-húszéves legények, akiket egy ravasz fasiszta pap bujtogatott, tulajdonképpen nem felelősek tettükért. Annál is inkább, mert Mádon és környékén akkoriban forrt a bor…”[20]

Erre a cikkre reagált a „zavargások” egykori szereplője, Malinócki József:

„Pintér István újságíró Úrnak, Budapest.

Kedves Szerkesztő Úr!

Véletlenül került kezembe az Ország Világban megjelenő dokumentumsorozatának az a cikke, mely »A mádi merénylet« alcímet viseli. E cikkhez szeretnék hozzászólni. (…)

A mádi pártszervezet titkára nem a hétgyermekes Pajger Sándor volt /ő azt hiszem pártelnöknek nevezte magát/, hanem a testvéröccse, a volt csendőr Pálházy Pajger Ferenc, minden hájjal megkent szélhámos és ahogy a későbbiekből kiderül, egy gyilkos, fosztogató, gazember.

Tehát Pajger Sándor és Pálházy Pajger Ferenc voltak a pártszervezet vezető egyéniségei, akik garázdaságaik és furcsa üzelmeik palástolására használták fel a Pártot. A 19-es, becsületes, veterán kommunisták /pl. S. J./ el is határolták magukat tőlük és semmi közösséget nem vállaltak velük.

Hogy mennyire csak családi intézménynek használták a pártszervezetet, bizonyos rá, hogy a választások előtt felvonult a községben a pártszervezet /értsd: a Pajger család/ és egyetlen jelszavuk ez volt: »éljen apa, meg bátya!« … Ennek a felvonulásnak szem- és fültanúja voltam.

A mádi merénylet hiteles története pedig a következő:

Egyik novemberi délelőtt a községháza előtt mentem el, amikor asszonyok rohantak ki a községházáról jajgatva, kiabálva: Pálházy megöli Somogyi főjegyzőt. /Somogyi Gyula kommunista párttag volt élete végéig./ Erre én beszaladtam a községházára védeni a főjegyzőt, mert ismertem Pálházy múltját és gátlástalan jelenét. Valóban egyik kezében gumibot volt, azzal verte a főjegyzőt, a másik kezében bicska lehetett, mert azzal felhasította a főjegyző nadrágját a hasánál. Mikor meglátott, hogy a megtámadott segítségére sietek, akkor nekem fordult és a gumibottal végigvágott a fejemen. Én aztán reflexszerűen szájonvágtam a »párttitkár urat«. Megdöbbent, arra nem számított, hogy valaki vissza meri őt ütni, ő aztán nem mert többet ütni, hanem az unokaöccsének intett és az karóval kezdett verni. Szerencsére a segédjegyző /Laborczi József, szintén kommunista párttag, ma is Mádon él, nyugdíjas/ a postára szaladt telefonálni Szerencsre a rendőrségnek, mert akkor még csak a postán volt telefon. Így Pálházyék utána eredtek és őt is megverték. Én kevés ütleggel megúsztam. De akkorra a községet fellármázták az asszonyok, akik szemtanúi voltak az esetnek. Mire én a községházából kimentem, akkorra már közrefogták a mádiak a Pajger családot és cibálták, verték őket. Pálházy lóháton a szerencsi járási pártbizottságra menekült és onnan telefonált Nógrádi Sándornak is. Természetesen ott azt mondta, hogy Mádon verik a kommunistákat.

Az öreg Pajger Sándor mikor meglátott, azt mondta nekem: Józsikám, ha Istent ismersz, védj meg bennünket, mert látod agyonvernek!... Én mindjárt rákiabáltam azokra, akik bántották őket, akkor már vagy 500 ember volt a községháza körül és azt kiabálták: Halál a gyilkosokra!

Közben a főjegyzőnek mondtam, hogy mi a helyzet, az ő utasítására a Pajger családot a községháza pincéjébe zártam be, hogy megmentsem őket az ütlegektől. Eddig ők tartották félelemben és terror alatt a községet s most az elfojtott keserűség felszabadult s nagyon véres események lettek volna Mádon, ha be nem zárom őket. Így tehát valóban »védőőrizet«-ben voltak és vigyáztam rájuk, amíg meg nem érkezett Szerencsről Hajdú Mihály járási rendőrkapitány nem két, hanem egy teherautónyi rendőrrel.

A rendőrkapitány kihallgatta Pajgerékat és a szemtanúkat. Jegyzőkönyvet vett fel az esetről és megállapította, hogy Pálházy Pajger Ferenc párttitkár kezdte és provokálta a verekedést és zendülést. ő azonban elmenekült.

Tehát nem a »kispap«, - aki én voltam, - menekült el, hanem Pálházy. Én a következő év szeptemberéig, amíg is a budapesti egyetemre kerültem, a lábamat ki nem tettem Mádról és mindig a rendelkezésére álltam a kihallgató hatóságoknak.

Este aztán visszajött Pálházy sátoraljaújhelyi, vagy miskolci rendőrök kíséretében, akik a szerencsi rendőröket leváltották. Akkor este történt, hogy két legény valóban leadott egy lövést. A rendőrök elfogták, sőt meg is sebesítették őket. De az tévedés volt, hogy KALOT legények lettek volna, mert Mádon nem is volt KALOT szervezet. És hogy én bujtattam volna fel őket a lövésre, ez egészen új vád ellenem. Ez soha a kihallgatások során nem merült fel, mert valóban én a két legénnyel nem is beszéltem, nem is találkoztam.

Sajnos, hogy akkor Nógrádi Sándor nem volt hajlandó szóba állni velem, mert akkor hasznos információt adhattam volna neki Pálházyról. De ő mindent elhitt ennek a jósvádájú szélhámos gazembernek. S így került Nógrádi Sándor könyvébe tévesen, a Pálházy-féle hamis információ nyomán a mádi esemény. Pedig, ha Nógrádi Sándor inkább hitt volna a járási rendőrkapitány által felvett jegyzőkönyveknek és megkérdezett volna engem, vagy figyelemmel kísérte volna azóta a Pálházy-klikk viselt dolgait, akkor bizonyára belátta volna, hogy »kígyót melengetett a keblén«.

Mert természetesen, azóta régen kizárták őket a pártból, sőt Pálházy Pajger Ferenc 1956-ban fegyvert fogott és kommunistákat gyilkolt és fel is akasztották.

Szabad legyen hivatkoznom az »Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben« c. négykötetes kiadványra. Tessék utánanézni, hogy hűen idézek-e belőle?... Íme:

a III. kötet 75. oldalán látható Pálházy fényképe a következő szöveggel:

»Dudás egyik alvezére: Pálházy Pajger Ferenc, aki csendőr, majd horthysta főhadnagy volt. Pálházy 1945 után közönséges bűncselekményekért négyszer volt büntetve. Október végén Dudás alparancsnoka és annak a csoportnak volt a vezetője, amely a kommunisták elhurcolását és megkínzását végezte. De vezető szerepe volt a Corvin Áruház kirablásában is, ahonnan 7 millió forint értékű árut vittek el. Az ellenforradalom leverése után titkos ellenforradalmi szervezkedés miatt tartóztatták le.«[21]

Viselt dolgai bőven megtalálhatóak a II. kötetben. Íme:

»Fejvadászok« a Szabad Nép székházában cím alatt.

… Ezek egyike volt az úgynevezett »Feri bácsi« csoportja. Ez a »Feri bácsi«, rendes nevén Pálházy Ferenc, régi horthysta tiszt volt… »Feri bácsi« csoportját »fejvadászok«-nak hívták, mivel a speciális feladatuk az volt, hogy államvédelmistákat, vezető állami és pártfunkcionáriusokat vegyenek őrizetbe, és az elfogott személyek kivégzését is ők hajtották végre. ők gyilkolták meg november 4-én este Sarkadi István főügyészt, Fodor Pál főhadnagyot és egy elfogott szovjet katonát. Előzőleg »Feri bácsi« és a csoport többi tagja kihallgatták, majd éjjel a Corvin Áruház mögötti utcába vitték ki őket. Ott a három elfogottat falhoz állították és agyonlőtték. (71. oldal.)[22]

Ugyancsak további részletek olvashatók gaztetteikről a II. kötet 133-6. oldalakon.[23]

Kedves Szerkesztő Úr! Csak ezt akartam hozzáfűzni »a mádi merénylethez«. Én, a »ravasz, fasiszta pap« egy abaújmegyei kis faluban szolgálom népemet és hazámat szerényen. Pálházy Pajger Ferenc pedig elnyerte méltó büntetését. Ha erre jár Szerkesztő Úr, okvetlenül keressen fel Hejcén és még további részletekkel gazdagíthatom Pálházy Ferenc jellemére vonatkozólag ismereteit.(…)

Hejce, 1970. jan. 13.

Malinócki József
/rk. plébános/”[24]

Epilógus

Részlet a „Nagy Imre, mártírhalált halt magyar miniszterelnök és mártírtársai emlékének törvénybe iktatásáról” szóló törvényjavaslat általános vitájából. Parlamenti Napló, 1996. június 3.

Sándorffy Ottó (Független Kisgazdapárt): „(…) Nagy Imre miniszterelnök úr legendás októberi napokban vált, a szabadságharcos mártírtársaival együtt, a nemzet nagy fiaivá. (…) Nagy Imre miniszter úr valószínűleg tisztában volt további sorsával. Hiszen okos, elkötelezett ember volt. Ismerte elvtársait, és tudta, hogy sosem bocsátják meg, hogy magyar mert és magyar akart maradni. Miniszterelnöke és szimbóluma lett a magyar szabadságharcnak. (…) Nem valószínű, hogy a miniszterelnök úr, aki küzdött a személyi kultusz és annak minden megnyilvánulása ellen, valaha is el akart volna különülni mártírtársaitól. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) Ugyanazt az igazságtalanságot szenvedték el értünk mindnyájan. Ezért úgy méltó és igazságos, hogy neveiket együtt olvassam fel a tisztelt Ház előtt.

A 301-esben nyugvó kommunista diktatúra és az 1956-os forradalmat követő megtorlás kivégzett áldozatainak névsora:

Adamsky Géza (A képviselők felállnak.) Alapi László, … [A képviselő ábécé sorrendben olvassa az 1956 után kivégzettek nevét]…, Patkó István, Pálházi Ferenc, Pálinkás Antal, … Weintráger László, Zsigmond Imre.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Képviselők leültek. Taps.)”

Jegyzetek

[1] Történeti Hivatal (TH) V-141595; V-31665; V-41723. Pálházi életrajza röviden az 1956-os forradalom kézikönyve: „Pálházi Ferenc Hernádnémeti, 1903. 07. 24. – Budapest, 1957. 05. 10.” A kézikönyv tanúsága szerint 1957. január 18-án tartóztatták le, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével szervezkedés vezetése, gyilkosság és egyéb vádak alapján 1957. május 7-én halálra ítélte. 10-én kivégezték. „Tizenkilenc éves korában jelentkezett csendőrnek. Öt év szolgálat után leszerelt, és két év múlva Miskolcon megszerezte a gimnáziumi érettségit. Saját földjén gazdálkodott, majd a harmincas évek közepén Budapesten dolgozott autóbuszkalauzként. Megnősült, örökbe fogadott egy kislányt. 1942-ben a X. Népfelkelő Gyalogezredhez hívták be szolgálatra; 1944-ben főhadnagyként szerelt le. Mádra költözött a nővéréhez, ott gazdálkodott. 1946-ban megverte a helyi katolikus papot és a jegyzőt, ezért négy hónap fogházbüntetésre ítélték. Szabadulás után Budapestre költözött, ahol szobafestőként dolgozott. A következő években többször indítottak ellene bírósági eljárást. Elvált feleségétől, majd 1954-ben újra megnősült, fia született, de hamarosan különköltöztek.

[19] 56. október 30-a körül csatlakozott a Szabad Nép-székház felkelőihez. Az ÁVH-s tisztek és más vezető személyek után nyomozó egység parancsnoka lett. Az általuk elfogott személyek közül legalább két főt bizonyítottan kivégeztek.” Hegedűs B. András (szerk.): 1956 kézikönyve. III. Megtorlás és emlékezés. Budapest, 1956-os Intézet, 1996. 40.

Az életrajz nem említi, hogy Pálházi 1945 novemberében a Magyar Kommunista Párt mádi szervezetének önjelölt vezetőjeként keveredett abba a konfliktusba, melynek következtében rövid időre börtönbe került. A „Pálházi és társai” ügyében nyomozó rendőr százados 1957. februári jelentése szerint Pálházi „agrárproletár családból származik, apja béres volt. 1922-től 5 évig csendőr volt és szkv. rendfokozattal szerelt le. Közben magánúton leérettségizett. 1936-ban Mád községben 18 és fél hold szőlőt bérelt. 1942-ben bevonult és mint fhdgy. szerelt le, majd Mádra költözött. 1946-ban Budapestre jött és különböző helyeken dolgozott mint fűtő, szobafestő és alkalmi munkás. Négy alkalommal volt büntetve: magánosok elleni erőszak, csalás és orgazdaság miatt.” TH V-141595. 281–2. Pálházi pályafutásáról l. még Eörsi László a Corvin-köziekről 2002-ben megjelent monográfiáját. 1956. október 30-án lett „forradalmár”, amikor különösebb tétje (éppen) nem volt. Mindig a győztesekhez állt: csendőr, MOVE, MKP stb.

[2] Ennek jogosságát ekkor már 1945. február eleje óta vitatta a helyi kommunisták egy, a Pálházi családdal szembenálló csoportja más, nem kommunista helyi tényezőkkel együtt és egyszerre. TH V-41723. 3–7.

[3] Mint azt a szerencsi rendőrkapitánynak címzett, Pálháziékat „feljelentő” levelében a mádi katolikus plébános alig egy hónappal korábban (október 6-án) írta, régóta kérlelte a rendőrséget és az MKP járási illetékeseit, hogy „teremtsenek végre rendet, hogy senki ne állhasson a közönség megnyugvásának útjába, senki ne rémítgethessen alaptalanul följelentésekkel, orosz katonák kihozatalával (…), hogy szűnjön meg az a rettegés, melyet legjobban az a tény jellemezhet, hogy a választók összeírását szolgáló blankettát se kitölteni, se aláírni nem merik.” TH V-41723. 9–10.

[4] Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza I–III. Budapest, Napvilág, 2001. II. 158., 167.

[5] Hubai: i. m.: III. 313. Az MKP-ra Mádon 1945 novemberében 116-an szavaztak.

[6] Az ítéletet nem sikerült eddig fellelni. Arra csak utalásokat találtam. A Történeti Hivatalban őrzött egyik dossziéja tanúsága szerint 1946. május 22-én Pálházi megszökött a szerencsi rendőrkapitányság fogdájából. Érdekes adalék, hogy a hivatalos felvételt az a Fogarasi Artur rendőrfőhadnagy szignálta az Államrendőrség miskolci politikai osztályán, aki néhány héttel később (augusztus 1-jén) a nevezetes miskolci „népítélet” második felvonásának lett az áldozata. Május 22-ét megelőzően Pálházi a sátoraljaújhelyi internálótáborból szökött meg, ahol „népellenes cselekménye miatt” tartották fogva. TH V-31665. 5., 9. A körözött Pálházinak nem lelték a nyomát az őt üldöző miskolci rendőrök.

[7] Zempléni Népújság, 1945. november 8.

[8] Szabadmagyarország, 1945. november 8.

[9] Szabad Nép, 1945. november 10.

[10] Vezércikk. Szabad Nép, 1945. november 11.

[11] Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, 274. f. 16. cs. 120. ő. e. 45. Ugyanaz a jelentés rövidebben a Kivizsgálandó ügyek között uo. 60.

[12] A BSzKRT főtanácsosa 1945. november 14-én a Bp., VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra írt bejelentésében is ezt támasztja alá: „valóban tagja volt a MOVE lövészosztályának, agitátora, erőszakos szervezője a Nemzeti Munkaközpontnak.” T. H. V-41723. 10.

[13] Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Levéltára (BAZ M. Lt.), Zemplén Megye Levéltára. VII-2/b. Sátoraljaújhelyi Törvényszék iratai. Büntetőügyek. BII. 679/1947.

[14] Uo.

[15] Uo.

[16] 1945 májusában a Területi Bizottság jelentésében külön szóltak a közigazgatásban dolgozó kommunistákról. A szerencsi főszolgabíróval, Nagy Andorral szemben a jelentés megalapozottnak tartotta a megvesztegetés és a korrupció vádját. A jelentés javasolta Nagy Andor eltávolítását és a pártból való kizárását. BAZ M. Lt. 66. 2. 2. ő. e. Az MKP szervezési osztályán 1945. július elején azt is tudni vélték Nagy Andorról, hogy „izgat a szegény hazatérő zsidók ellen, nem ad lehetőséget nekik, hogy letelepedjenek stb. De a nyilasoknak mindent a kezükre játszik.” PIL, 274. f. 16. cs. 120. ő. e. 7.

[17] BAZ. M. Lt., Zemplén Megye Levéltára. VII-2/b. Sátoraljaújhelyi Törvényszék iratai. Büntetőügyek. BII. 679/1947.

[18] Uo. (19/12-946.)

[19] Nógrádi Sándor: Új történet kezdődött. Budapest, Kossuth, 1966. 54–6.; Uő: Történelmi lecke. Budapest, Kossuth, 1970. 300–2.

[20] Pintér István: Diadalmas esztendők. 15. 4-es lista – kommunista. Ország Világ (53), 1969. december 31.

[21] Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala, Budapest, 1957. III. 75.; Pálházira, 1956-os tevékenységére Malinócki levelének megírásakor adatot lehetett (volna) még találni Hollós Ervinnél: Kik voltak, mit akartak? Budapest, Kossuth, 1967. 71–2. „Dudásék is megszervezték a maguk – ahogy ők nevezték – »fejvadász« csoportját. A csoportot Pálházi Ferenc vezette, aki e tisztséghez kellő képesítéssel rendelkezett: csendőr szakaszvezető volt, majd a régi hadseregben főhadnagy. Pálházi négyszer volt büntetve. (…) Többszörösen huligán volt a fejvadász csoport valamennyi tagja. A volt csendőr, Pálházi gyilkolta meg társaival együtt Sarkadi Ferenc (sic!) ügyészt és Fodor Pál főhadnagyot. Hollós az általa (is) írt »Fehér könyvre« hivatkozott.” Pálházi és csoportja tevékenységéről részletesen beszámolt a Népszabadság (1957. március 29.) és a Népakarat (1957. március 31., április 7., 10.) is. Pálházi és társai másodfokú tárgyalásáról (1957. május 2–7.) szintén tudósított a „központi” sajtó. Különös pikantériája az ügynek, hogy az 1957. március 29-ei cikket a „Dudás-féle fejvadászok rémtetteiről”, azaz Pálházi Ferenc ténykedéséről maga Pintér István írta.

[22] Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala, Budapest, 1957. II. 71.

[23] A hivatkozott oldalakon Pálházi „gaztetteiről részletek” nem olvashatók.

[24] PIL 784. f. 8. ő. e. 9–11.

• Zseb-történelem