Skip to main content

Milyen hát az idegen?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Petri György: 4800 leütés… az identitásról (Beszélő, 1995. február 23.)


„…sőt, az altruisztikus kisebbségvédő többségi megmozdulások is eljuthatnak olyan – igaz, nem életveszélyes – ostobaságokig, amelyeket számomra az »idegen szép« jelszó példáz. Ez körülbelül annyira értelmes állítás, mintha azt mondanók, hogy a hazai csúnya. Szerintem egyszerűbb lenne megállapodni abban, hogy az idegen hol szép, hol nem szép, éppúgy, mint a hazai.”

Olvasom az általam igen tisztelt Petri György Négyezernyolcszáz leütését a Beszélő február 23-i számában – s első pillanatban azt hiszem, hogy káprázik a szemem. Nem, az lehetetlen, hogy ő, éppen ő… így okoskodik. S közben az az érzésem, mintha ezt vagy valami hasonlót olvastam volna már valahol. Bizony, az általam ugyancsak igen tisztelt Beke Kata nyilatkozta a Népszabadságban, hogy „Nem csak az idegen szép”…

Gyerekek, miért nem figyeltek jobban?

Amikor először olvastam e jelszót, szlogent, minek nevezzemet (épp a Beszélőben), azonnal érteni véltem. Ha magyar találmány, ha nem: megpróbál szembeszállni azzal az akkoriban épp erőteljesen szított hangulattal, miszerint az idegen: rút. El kell zárkózni előle, széles ívben ki kell kerülni, össze kell fogni ellene, s – enyhébbik esetben – előbb-utóbb kiakolbólítani. Ámde az nem jelszó, s nem ellenjelszó, hogy: „az idegen nem rút”. Transzparensre írni csak pozitívumot lehet (mint: „A néppel tűzön-vízen át!”). Feltételezem, hogy e gondolat elindítói egyszerűen átfordították, és ekképpen nyomatékosították az eredeti állítást: így lett „az idegen nem csúf, ronda, ocsmány” satöbbiből „Az idegen szép”.

Nem eleve csúf. Jóllehet a tömpe eszkimó orr például nem felel meg az európai szépségideálnak. De nem kell olyan messzire mennünk: akár egy tüskés harisnyától is lehet idegenkedni – hazai nemzetiségi kisebbség népviseletében: a törökkoppányi magyar viseletben (Somogy megye) húznak a lábukra „bubókák”-kal, „böckök”-kel elriasztó harisnyát a fiatal asszonyok. Meglehet, idegen hatásra. A szóban forgó jelszó pedig épp azt kívánja tőlünk, hogy bárkivel, bármivel kerülünk egy égbolt alá, nézzük meg jobban. Ne hárítsuk el látatlanban. Érdeklődjünk iránta. Fedezzük fel magunknak.

S mindjárt nem lesz idegen. Vagy legalábbis nem lesz egyből elutasítandó.

Természetesen nem a megrögzött nyárspolgárhoz beszélek, aki csak önkörében érzi jól magát, és – teszem azt – egy egyiptomi társasutazáson is fel tud háborodni, amiért arrafelé nem esznek disznópörköltet. És nem szólt ez a jelszó a megátalkodott rasszistákhoz sem, akiken talán csak az segíthetne, ha beleszeretnének egy ajaknéger nőbe…

Védekezésből lett ilyen ez a jelszó, amilyen. Távoli rokona, amely az ugyancsak szorongatott – bár korántsem ily komoly – helyzetből kipattant amerikai szlogennel, amely a hollywoodi szépségideál ellenében próbált hatni, mondván: „Fat is beautiful.” Amivel csak arra célzott, hogy a kövérség nem szégyen. És nem biztos, hogy a karcsú titkárnő a jobb titkárnő. Ne utasítsuk hát el a kövéreket eleve. Próbáljuk meglátni bennük is a szépet. Az idegen nem rút. A kövér nem vétkes.

A maga közegében a lapos arcú mongol éppoly szép, mint mi a saját szemünkben. Egy turistabuszból kiömlő japán csoport – felületes odapillantásra – alig megkülönböztethető egyedekből áll. Bizonyára mi is „egy tojás, két tojás” vagyunk őnekik. Nem lenne ideje iskoláztatnunk a látásunkat?

És hozzá kellene edződnünk bizonyos jelenségekhez. Budapesten még mindig feltűnik, ha fekete fiút látunk fehér lánnyal. Párizsban, Londonban ügyet sem vetnénk rá. A nagy európai metropolisok és kikötővárosok, továbbá az egyetemi negyedek és helyőrségek vidékén már a középkor óta megszokott látvány a másmilyen tájakról érkezett idegen. Elfogadásuk, befogadásuk, szépnek látásuk természetesen millió kérdést von maga után. S még tarka turbános, török bugyogós külföldinek sem kell lenni, hogy valaki idegen legyen a számunkra. A szomszéd is idegen. A határainkon túli szomszéd éppúgy, mint az ajtószomszéd. Hogyan neveljük gyermekeinket? Nem elég, ha azt mondjuk nekik: „az idegen szép”, mert ezzel védtelenné tesszük őket. Azt kell mondanunk nekik, hogy ne zárkózzanak el – ám a lakás ajtaját ne nyissák ki. Agyukba kell vésnünk, hogy legyenek bizalommal az idegenek iránt is – de „ne fogadjanak el édességet” idegentől. Vagyis, miközben érdeklődésünket nem tagadjuk meg a másik embertől, legyen hottentotta vagy telekszomszéd, s előítéletek nélkül, józan kíváncsisággal vesszük tudomásul a mi szokásainktól eltérő szokásait, azt az alapigazságot sem felejthetjük el, hogy minden népben van hitvány, a bizalommal visszaélő, sőt bűnöző alkat. A jelszó azonban, amelyet épp a Beszélőben hirdettek meg annak idején, s amelyhez magam is csatlakoztam, számomra azt jelentette, hogy nem akarunk eleve bűnözőt, szélhámost, maffiózót látni mindenkiben, aki idegen. Nem akarunk lezárt határokat, megalázó kitoloncolásokat, belátjuk, hogy mindnyájan jövevények vagyunk ezen a földön – s rászorulunk más jövevények jóindulatára.

Mit mondhatnék még Petri Györgynek, Beke Katának? Nem jut eszembe más, mint amit egykori tanító nénink mondott nekünk az abádszalóki elemi iskolában, amikor valami okból – talán így akartuk megúszni az órát, elodázni a feleltetést – az istennek se akartunk megérteni valamit. Blanka néni ilyenkor így szólt hozzánk: „Gyerekek, mossátok ki a fületeket!”






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon