Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Hetedik születésnapi kongresszusán a Fidesz botladozva próbált menekülni saját múltja elől. A pártelnök a záró sajtótájékoztatón kérlelte a sajtó gyér számban megjelent munkatársait, ne szekírozzák tovább azzal, hogy mi a különbség az alternatív radikális és az ökoszociális konzervatív fideszes önkép között. A programnyilatkozat elfogadásával lényegében lemondtak a kontinuitás látszatáról, mondván, filológiai kérdéssé vált, hogy mennyit változott a párt a hősidők óta. „Nem akarunk tovább magyarázkodni” – magyarázkodott Orbán Viktor.

Milliméternyit mozdul a világ, és a hősökből ripacsok lesznek. A Fidesz vesztét nem színeváltozása okozza, hanem az, hogy ez ma már a világon senkit nem érdekel. Egy húsz mandátummal bíró párt tartott politikai hétvégét az Elektromos sportcsarnokában; az egyetlen, amelyik a megkocsonyásodott parlamentáris hatpártrendszerben korábban is, most is ellenzéki szerepre kényszerült. Új szövetségeseit megudvarolva nem elsősorban avult eszméit kell kicserélnie, hanem korábbi négyéves parlamenti diskurzusának lenyomatát, a képviselőházi naplót kell visszamenőleg átírnia. A Fidesz névváltoztató összejövetelének jelentősége pontosan annyi, amilyen mértékben képes ennek a műveletnek a komolyságát elhitetni.

Show a díszpáholynak

A(z egykor még alternatívpukkasztó) mellényes öltönyeikben feszengő szónokok görcsösen bizonygatták, hogy az Antall–Boross-kabinetnek csupán egynémely hibás gazdasági döntését olvasták volt a fejére a parlamenti patkó másik oldaláról. Az előadásnak mindössze háromtagú igazi közönsége volt. A meghívottak széksoraiban helyet foglaló Gémesi György, az MDF alelnöke, Isépy Tamás kereszténydemokrata frakcióvezető és Surján László – akit bizonyára Orbán Viktor iránti személyes rokonszenve hozott ide – kedvtelve szemlélték a Fidesz-vezetők igyekezetét. A megjátszott tét, a Polgári Szövetség jövője mindazonáltal fölöttébb bizonytalan – a KDNP egyelőre Torgyánban bízik –, ennélfogva a Fidesz-show-nak két üzenete volt a díszpáholy felé. Kategorikusan visszautasította a perifériára szorított Wachlser Tamás jó taktikai érzékkel benyújtott – a Polgári Szövetséget legérzékenyebb pontján támadó – javaslatát, miszerint az elfogadandó dokumentum mondja ki, hogy a jobboldali kormányzás csődje nagymértékben felelős a tavalyi MSZP-s földcsuszamlásért. Másodszor akkor szisszentek fel, amikor szóba került a Fidesz esetleges vezető szerepe egy leendő jobbközép szövetségben. „Ez a téma mindenki számára legyen tabu!” – dörögte Kövér László.

A többi 300-400 néző nem feszélyezte a nagyszínpad szereplőit. A kongresszusi küldöttek fáradt claqueurökként ütögették össze tenyerüket. Egyhangúan szavazták meg az eléjük tett ügyrendet, miszerint az elnökjelöltek – ha lettek volna –, illetve az elnökségi tagra pályázók ötpercnyi kortesbeszédet tarthattak –, míg az elnök időkorlát nélküli beszélhetett. Szemük se rebbent, mikor a programnyilatkozat „részletes vitájának” kezdetén Kövér László széket hozott a szónoki emelvény mellé, és helyet foglalt. A „módosító indítványt” benyújtók néhány bátortalan mondatban indokolhatták javaslatukat, amit a felpattanó Kövér minden esetben jó tízperces tirádával söpört le, a levezető elnök pedig a „látható többség” megállapításával intézte el a szavazatszámlálást a részletekről – igaz, legfeljebb csak 15-20 rebellis szavazatot számolhattak volna.

Az Áder János, Elek István és Kövér László által írt szövegtervezetet egy szőke lány bírálta a legélesebben, rámutatva, hogy az alárendelő mondatok modalitását a főmondatrész határozza meg, kijelentő mondat végére pedig nem illik kérdőjelet tenni. Ez volt az egyetlen módosító indítvány, amelyet Kövér – némi habozást követően – elfogadott, és intésére a kongresszus is jóváhagyott. Kiszedték a kérdőjeleket a „Magyarországnak választ kell adni arra, hogy képes lesz-e” kezdetű mondatok végéről. Egyebekben a szöveg lényegében nem változott. „Vigyázzunk, ez történelmi szöveg, minden szónak súlya van” – intettek a szerzők. 1994-ben új időszámítás kezdődött, ami korábban érvényes volt, ma már nem az. „1990 ősze, a mindössze fél éve hivatalban lévő első demokratikus kormány hatalmát megrengető taxisblokád óta – az alkotmányos intézményrendszer stabilitását is veszélyeztető demagógiával – az SZDSZ és az MSZP együtt ásta azt a vermet, amelybe az egész ország esett bele.” Valaki javasolta ennek a szövegrésznek az elhagyását, mivel nem a Fideszre vonatkozik, és a taxisblokádot ki-ki a maga emlékei szerint ítéli meg. „Ez a kedvenc mondatom az egész szövegben” – vallotta be Kövér. Az új eredőt megfogalmazó program aktuálpolitikai megállapításait elolvasni sem érdemes. A Fidesz nem hisz a társadalom többségének akarata ellenére zajló modernizációs kísérlet és a demokrácia összeegyeztethetőségében, ugyanakkor elkötelezett az állam újraelosztó szerepének csökkentése mellett. Szabadelvű párt, de az erős állam híve. A szociális felelősség pártja, de senkit nem áltat felelőtlen ígéretekkel. Védi a családokat, a természeti környezetet, a közösségi értékeket, a nemzeti közösséget. Polgári Magyarországot akar nemzeti polgársággal „Kit zavar az, hogy nemzeti?” – sikított Kövér… És a pártelnök vállalkozott is a párt számára fontos polgári értékek meghatározására: becsület, szorgalom, jogkövetés, kötelességteljesítés, mértéktartás – mindezek együtt inkább egy könyökvédős kontírozó könyvelő ismérvei, mintsem egy vállalkozó kedvű citoyené. Felületes szemlélőnek az lehetett a benyomása, ezt a programot olyanok fogalmazták, akik biztosak abban, hogy pártjuk soha az életben nem kerül kormányzati (tehát vizsga-) helyzetbe.

A küldöttek dobozos kólát szopogatva hallgatták a szónoklatokat a zöld értékek fontosságáról, majd mindössze két ellenszavazattal és hét tartózkodással fogadták el a programnyilatkozatot.

Malteros Trombi

Trombitás Zoltán felszólalásáig az „általános” politikai vitát az indulat-visszafojtottság jellemezte. A komolyabb pozíció által nem béklyózott Trombitás azonban pergő ritmusban, hatásszünetek nélkül, kíméletlenül kimondta azt, ami a hallgatóság szívét nyomja. „Felszólalása a két évvel ezelőtti debreceni malteros Trombira emlékeztetett” – csóválta fejét rosszallóan Deutsch Tamás arra utalva, hogy a fideszes jobboldal szókimondó fenegyereke a párt történetében vízválasztó debreceni kongresszuson falat kívánt emelni a liberális közép és a baloldal közé. Trombi szerint „ma már a baloldal hétfejű nemzetpusztító sárkányával szemben kevés a fal. Ezek nem kisstílűek, az utolsó szál bőrt is lenyúzzák, ha hagyjuk. A baloldalt és kaméleon szövetségeseit végleg el kell felejteni Magyarországon, legalábbis ami a kormányzást illeti.” A kongresszus higgadtságát féltő PR-felelős Deutsch aggodalma igazolódott, Trombitás felszabadította a gátakat, hatása alól senki sem tudta magát kivonni. Kövér mérsékelt vitaindítót tartott, de a vitazáró beszédre benne is felébredt a szunnyadó Trombi. Eredeti beszédét, jegyzeteit és aktuális taktikai megfontolásait feledve patakzott belőle a szó. „Azzal vádolnak minket, hogy ki akarjuk szorítani az SZDSZ-t a politikai életből. Na és…? Mért lenne baj ez” – mondta remegő magas fejhangon. De nem bírt megállni. „El ne feledjük, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége Kamcsatkától Los Angelesig azzal áztatta ellenfelét, hogy ódivatú, premodern, mucsai, antiszemita párt. Ma már Mucsa széles mezején ott áll az a párt is, amelynek ti a tagjai vagytok. Vegyétek már észre, hogy útban vagyunk.” Énerősítő gyűlés volt ez, asszertivitás-tréning. Hisztérikus kitörésekkel „ventillálták” a tavalyi választási katasztrófa sokkját, csak azért is elszántsággal bizonygatták, hogy az egyetemisták megint a Fideszre figyelnek, hogy 1989-re emlékeztető szellemi pezsgés indult el a jobboldal körül, hogy a párt népszerűtlensége kimozdult a mélypontról. Az új programot eljuttatják a legkisebb faluba is, ősszel fizetett hirdetésekben teszik közzé, majd a párt régi-új vezetői nyakukba veszik az országot és eget-földet rázó pártépítő kampányba kezdenek.

Belső békepipa

Vasárnapra a szereplők kialudták indulataikat, arcuk kisimult és vidám lett. Cselovszki Zoltán szerint a párt visszanyerte belső békéjét. „A tegnap elfogadott programnyilatkozat nemcsak belső társadalmi szerződés, de belső békepipa is, és ez a legnagyobb lépés.” A leköszönő elnökség által újra(ön)jelölt – és újraválasztott – régi-új elnökség tagjai „kortesbeszédeikben” az egekig magasztalták egymást. Még viccelődtek is: Deutsch Áder polgári bajuszán, Áder Kövér népies bajuszán tréfálódzott. („Ne legyünk már olyan sótlanok!”) A küldöttek fapofával derültek.

Meg vannak győződve arról, hogy új polgári centrumként előbb-utóbb a maguk képére formálják a megszelídített MDF-t, elnyerik a kereszténydemokraták kezét, a második fordulóban besöprik a szélsőjobboldali szavazatokat, és aztán… Közben lassan mindent feladnak, ami megkülönbözteti őket az MDF-től.

• Belföld