Gábor György, Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Egy évvel ezelőtt Bence Györggyel együtt interjút adtál a Mozgó Világnak. Akkor már érezhető volt, hogy a Fidesz, bizonyos értelmiségi körök és a sajtó jelentős részének kedvence, veszített népszerűségéből. A Fidesz mint liberális párt – mondtátok –, abban különbözik az SZDSZ-től, hogy nem terheli a népi-urbánus civakodás, s így a vidéki vállalkozói rétegek a Fidesztől inkább elfogadják a liberális alternatívát, mint az SZDSZ-től. A választási eredmények ismeretében nem gondolod, hogy tavalyi véleményetek ma már revízióra szorul?

Nem emlékszem, hogy közvetlen ok-okozati kapcsolatot állítottam volna fel az urbánus-népies vitában elfoglalt pozíció és választói csoportok elérésének lehetősége között. A Fidesz valóban olyan liberális pártnak indult, amelynek politizáló magja generációs okok miatt nem vett részt ebben a kulturális konfliktusban. De ez a konfliktus – úgy vélem – egy bizonyos körön kívül nem foglalkoztatja a választókat. Az, hogy a Fidesz ezen a konfliktuson fölül állt, esélyt adott arra, hogy ez az ellentét ne legyen mérvadó a politikai eliten belüli konfliktusokban.

Ez nyilvánult volna meg abban, hogy a Fidesz egyszerre nemzeti liberális pártnak kezdte el önmagát nevezni?

Én ennek más jelentést tulajdonítok. Egy országban élünk, amelyben létezik nemzeti érzület, amit sokféle politikai célra lehet mozgósítani. Nem jól politizál az a párt, amely erről nem vesz tudomást, vagy a nemzet „helyes” definícióját megadva megpróbálja ezt „kidefiniálni” a magyar társadalomból. Ha egy liberális párt a nemzeti érdekekről beszél, akkor ennek racionálisan kifejthető és intézményesen is megjeleníthető tartalmat kell adnia. A politikusoknak pedig arra kell törekedniük, hogy a diffúz érzelmeket ezekre a célokra irányítsák. Például ebben a konfliktusokkal teli és biztonságpolitikai űrben lebegő régióban nemzeti érdek a nyugati integrációhoz való csatlakozás, mind a magyar kisebbségek, mind az ország biztonsága – tehát kétféle érzelemmel is telített probléma – szempontjából. És pl. nemzeti érdek a magyar szempontok érvényre juttatása az integrációról folytatott tárgyalásokon.

Azok a pártok, pl. a Köztársaság Párt és a Fidesz, melyek határozott gazdasági növekedést hirdettek, nem bizonyultak sikereseknek a választásokon. Ugyanakkor – paradox módon – éppen a baloldal nevében fellépő szocialisták voltak azok, akik a legkeményebb monetáris és fiskális restrikciós politikának voltak a szószólói…

Egyfelől. A szakszervezetek pedig egy másfajta gazdaságpolitikának, másfelől. Ez pl. nagy előnye volt az MSZP-nek, hogy retorikájában mindenki megtalálhatta, ami neki tetszik. Nem hiszem, hogy a pártprogramok döntő szerepet játszottak volna a választási orientációban. Több felmérés is azt bizonyítja, hogy a választók nem jól ismerik a pártok programjait. Az a gyanúm, hogy a választók nagy része egyfelől pártot választ, másfelől megfogalmazza magának a megoldandó fontos kérdéseket, majd nyilvánvalónak tekinti, hogy ezek megoldására az általa választott párt a legalkalmasabb. Ez egyébként egyik magyarázata a gyors kiábrándulásoknak.

Mivel magyarázod a társadalom határozott balratolódását?

Azzal, hogy ez a kormánykoalíció úgy vizsgázott, ahogy. Voltak persze ezzel a koalícióval szemben megalapozatlan várakozások. Rendkívül érdekes és elemzendő dolognak tartom, hogy az MDF 1990 májusában, amikor megalakította kormányát, népszerűségének a tetőpontján volt, és öt hónap múlva októberben vastagon elvesztette az önkormányzati választásokat. Ezalatt a pár hónap alatt semmi drámai dolog nem történt, és a közvéleményben mégis teljes fordulat ment végbe. Mi lett volna akkor, ha ez a kormány nemcsak, hogy nem csinál semmit, hanem még meg is hozza a népszerűtlen intézkedéseket? A magyar társadalom nagy várakozásokkal ment bele a ’90-es választásokba. Ezek diffúz várakozások voltak: a hétköznapi választó valami olyasmit várt, hogy ha megdől a kommunizmus, akkor minden olyan lesz, mint Ausztriában. Amikor pedig ez nem következett be, akkor második opcióként úgy vélte, hogy mégiscsak jobb volt egy kicsit az a pár év, ami előtte volt! Eközben pedig a kormányon lévők elhitték önmaguknak, hogy csinálhatnak bármit, ha ők az egyetlenek, akik a magyarságot képviselik, akkor csak őket választhatja minden jó magyar…

Mi az oka annak, hogy a kormány népszerűségvesztéséből nem a liberális pártok profitálnak, hanem a szocialisták?

Elsősorban a közvélemény polarizáltsága, amely egyébként mind az MDF-nek, mind az MSZP-nek jól jött. A kormány és az ellenzék közötti választás az MDF és az MSZP közötti választásra redukálódott, miközben a Fidesz túlságosan az MDF, az SZDSZ pedig túlságosan az MSZP közelségében tűnt fel. Ehhez jön még a sokszor elemzett nosztalgia az utolsó kádári évek iránt. Szerepe lehet az eredményben annak is, hogy a társadalomnak van már tapasztalata arról, milyen is volt akkor, amikor a szocialisták kormányoztak, ez kiszámítható, nem valami bizonytalan dolog. A liberális választás sokak szemében megint ugrás lett volna valamibe, amit még nem ismernek. A szocialisták emellett sok mindent ígértek, ügyes retorikával. Programjukban mindenféle bonyolult dolog is olvasható, de az emberek mégis inkább az egyoldalas újsághirdetéseket olvasták el, amiben benne volt, hogy mi minden jó lesz, ha ők következnek. A következő időszak azzal fenyeget, hogy amennyiben szocialista kormányzás lesz – nyilvánvalón föl fog erősödni a demagóg jobboldali retorika a „liberálbolsevizmus”-ról. Amit eddig is hallottunk, az most még hangosabb lesz. Ebben a helyzetben sok fog azon múlni, hogy a liberális pártok tudnak-e egy olyan pozíciót elfoglalni, amely világossá teszi, hogy még mindig van harmadik alternatíva, tudnak-e esélyt teremteni arra, hogy azok, akik most a szocialista kormányban fognak csalódni, ne a szélsőjobboldalhoz forduljanak.

Miként vélekedsz azokról a politikai előrejelzésekről, amelyek szerint, ha létrejön egy szociálliberális koalíció, amelyben a Fidesz nem vesz részt, s az SZDSZ felmorzsolódik a túlsúlyos szocialista tömbben, akkor négy év múlva a Fidesz, mint egyetlen létező liberális párt, nevető harmadikként s akár győzelmi eséllyel indulhat a ’98-as választásokon?

Minderről csak spekulálgatni lehet. A Szocialista Pártnak jó esélye van, hogy egyedül is többséget kap. Ha van parlamenti többség, ha lehetséges a kormányalakítás, semmi sem szól amellett, hogy az SZDSZ viszonylag kicsi és kiszolgáltatott partnerként részt vegyen a kormányzásban. Ennek nagyon nagy rizikója lenne, hiszen nem lesz itt olyan jó világ az elkövetkezendő pár évben sem. Nagyon könnyen bekövetkezhet ugyanaz a hangulatváltás, ami négy évvel ezelőtt megtörtént az akkori kormánnyal szemben, s ennek áldozatává válni nem biztos, hogy érdemes. Nem tudom a Fidesz mit fog ilyen helyzetben csinálni. A közép mindkét pártját nagyon komoly veszély fenyegeti. Az SZDSZ-t az, amiről ti beszéltetek, a Fideszt meg az, hogy nem fogja tudni magát határozottan megkülönböztetni az ellenzékben a jobboldaltól, s arra a Fidesz is rámegy: kétpólusú politikai rendszer alakul ki Magyarországon, és a közép esélyei évtizedekre megsemmisülnek.

Volt esélye ennek, hogy egy liberális harmadik erő tényleges kormányzati többséggel kecsegtető alternatívát tud nyújtani a jobb- és baloldal között ingadozó szavazóknak?

Volt erre esély, de arra is volt esély, hogy ha ez nem sikerül, akkor a liberális közép olyan erős ellenzéki pozíciót foglaljon el, hogy amikor a közvélemény várhatóan szembefordul majd a szocialista kormánnyal, akkor ne kelljen a jobboldalra menekülnie, hanem legyen harmadik választása is.

A Fidesz másfél éve rendre kitér azon kérdés elől, hogy jobbra, vagy balra akar-e nyitni.

A fideszesek úgy vélték, hogy a magyar politikai rendszer megosztottsága nem végleges, hanem alakulni fog például a választási eredmények függvényében. Úgy látták, hogy a politikai közép nemcsak a liberális pártokat jelenti, hanem vannak ide sorolható csoportosulások a kormánypártokban és a szocialista pártban is. Abban bíztak, hogy ezek az erők még közeledhetnek egymáshoz, és ezt a lehetőséget nem szabad kizárni egyoldalú politikai deklarációkkal. Ez a közeledés a választásokig nem ment végbe, és hogy később végbemehet-e, az elsősorban attól függ, hogy a liberális pártok meggyőző alternatívát tudnak-e kínálni az elkövetkező években.

• Belföld