Köves Tibor

Nyomtatóbarát változat

A politikai párt fogalmát nem ismeri a brit alkotmány, illetve alkotmányos szokásjog. A parlamenti demokrácia őshazájában nem sikerült megtalálni a politikai pártok népképviseleti szerepének jogi definícióját.

Az alsóházban pártok hivatalosan nem léteznek. Csak a hatalmat gyakorolják. Pontosabban: a hatalmat csaknem mindig az alsóházi mandátumok többségét birtokló egypárti kormány gyakorolja két választás között.

Ez az íratlan szabály érvényes a ház alapfunkciójára, a törvényhozásra is. Még az ügyrendi szóhasználat is erre utal. A T. Ház ugyanis nem ismeri a „szavazás” fogalmát. A ház „megoszlik” két ellentábor között, amikor a vita befejeztével törvényjavaslatról, illetve módosító indítványokról döntenek. Az eredmény ritkán okoz meglepetést. Többséggel rendelkező kormányt még nem buktatott meg alsóházi szavazás ebben az évszázadban.

Törvényjavaslatot vagy törvénymódosítást sem fogadtak még el alsóházi többséggel rendelkező kormány akarata ellenére. A kormány törvényjavaslatai vagy az általa támogatott magánindítványok és módosítások elfogadása csaknem mindig biztosított. Ezt az alsóházi párterőviszonyok eleve meghatározzák.

Az alsóház a hét öt napján „üzemel”. A múlt század elején a kormány még csak a T. Ház munkahetének egy napjával rendelkezett szabadon. A kormány parlamenti idejét 1837-ben heti két napra, 1892-ben háromra, 1902-ben négyre emelték.

Azóta is ez az időbeosztás van érvényben. A kormánypárt miniszteri beosztással nem rendelkező, „hátsópadbeli” képviselőinek, illetve az ellenzékieknek a péntek délelőtt áll rendelkezésre magánindítványok benyújtására és megvitatására. Ezek száma több száz lehet egy-egy ülésszakon, de közülük legfeljebb hét-nyolc emelkedik törvényerőre. Ezek általában helyi jelentőségű vagy pártutasítás nélkül szavazásra bocsátott lelkiismereti kérdésekben intézkednek.

A parlament munkaidejéből ülésszakonként 20 napot biztosítanak az ellenzéknek. Saját idejében a maga választotta témát vagy indítványt tűzheti a ház napirendjére. Rendszerint a legégetőbb – és a kormánynak a legkínosabb – problémák megvitatását kezdeményezi. Törvényjavaslat beterjesztésére az ellenzék ritkán használja az idejét, mivel a szavazás kimenetelét amúgy is eleve a párterőviszonyok döntik el.

Mindez nem akadályozza az ellenzéket abban, hogy tetszőleges számú módosító indítványt ne nyújtson be a kormány törvényjavaslataihoz. Törvényalkotói esélyeit egy alkotmányjogi tanulmány statisztikai kimutatással így jellemezte: az 1970–71-es parlamenti ülésszakon az illetékes alsóházi bizottságok vitái folyamán maguk az érdekelt miniszterek összesen 974 módosító indítványt nyújtottak be saját kormányuk törvényjavaslataihoz. Ezeket kivétel nélkül elfogadták. Az ellenzék, illetve a kormánypárt „hátsópadbeli” képviselői összesen 1008 módosító indítványt terjesztettek elő. Ezek közül mindössze 74 került elfogadásra.

Az ellenzék törvényalkotói hatáshányadosa azóta sem változott. Ez azonban nem jelenti azt, mintha az ellenzék részéről teljesen elpazarolt idő lenne módosító indítványok benyújtása és megvitatása. Kiváltképpen nem az – a megvitatásuk. A parlamentben elhangzó szónak még mindig nagy súlya van Nagy-Britanniában. A közvélemény odafigyel, amikor a nemzet legtekintélyesebb vitafórumán a nép választottjai szólnak az ország legfontosabb dolgairól. Különösen megnövekedett az érdeklődés a Westminster palotában zajló szócsaták iránt azóta, hogy tavaly ősszel – negyedszázados vita után – beengedték az alsóházba és a bizottsági üléstermekbe a televízió kameráit is.

A törvényekről a kormánytöbbség dönt, de az ellenzék bírálata sem marad hatástalan. Ha előbb nem, hát a következő általános választásokon.

Beszélni, vitatkozni az ország dolgairól a nagy nyilvánosság előtt – ez napjainkban a brit parlament működésmódjának a lényege. Az ellenzék így gyakorolhat érdemi befolyást a mindenkori kormány kezében összpontosuló törvényalkotói tevékenységre.

• Belföld