Skip to main content

Nagy Imre levele Donáth Ferenchez

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat





Münnichnek adott válaszával egyetértek. Tegnap késő este felkeresett engem Roman Walter Bukarestből. Tegnap repült Budapestre. Hozzám Gheorghiu Dej és Kádár János együttes megbízásából jött. Mintegy 1 1/2-2 órás heves vita volt köztünk a magyarországi események értékeléséről, amelynek során tájékoztattam az utóbbi napok eseményeiről, többek között a jugoszláv–magyar megegyezésről, amiről nem volt tudomása.

Jövetelének a célja röviden a következő volt: a helyzet Magyarországon rendkívül súlyos. Nekem messzemenően segítenem kellene a kibontakozásban. A román és a magyar párt vezetői, Dej és Kádár ezt a segítséget abban látnák, ha én 3-4 hónapra kikapcsolódnék a magyarországi politikai és társadalmi életből, és erre az időre elhagynám az országot. G. Dej felajánlotta, hogy menjek Romániába, ahol mindent megtesznek, hogy jól érezzem magamat. Részletes válaszomban kijelentettem, amit G. Dej és Kádár tudomására kívántam hozni, hogy én Magyarországot önként el nem hagyom, legfeljebb elhurcolhatnak, és semmiféle nyilatkozatot nem vagyok hajlandó adni. Élesen tiltakoztam a tegnap történtek miatt és kijelentettem, hogy politikai magatartásomról csak mint szabad és független ember fogok nyilatkozni.

(:közölje ezt más elvtársakkal is!!!:)

Jegyzet a levélhez

Nagy Imre levele a mátyásföldi szovjet katonai parancsnokság épületében íródott, ahová társaival együtt szállították a volt miniszterelnököt, miután 1956. november 22-én du. 6 óra tájban kiléptek a jugoszláv nagykövetség területéről. Az egymástól elkülönített foglyok között kiskorú családtagjaik hozták-vitték a postát. Az időpont – jóllehet az írásos üzenet keltezetlen – teljes biztonsággal megállapítható: november 23-a. „Tegnap késő este felkeresett engem Roman Walter Bukarestből. Tegnap repült Budapestre” – írja Nagy Imre. Nos, a Népszabadság november 25-i számából tudjuk, hogy 22-én és 23-án – Gheorghiu Dej akkori első titkár vezetésével – román párt- és kormányküldöttség tárgyalt Budapesten. A vendégek névsorában a lap megemlíti „Walter Roman egyetemi tanár”-t. Az újságolvasó – ha nem volt fontosabb dolga – eltűnődhetett: mit keres ez a tanárember a magas delegációban. Dokumentumunkból kiderül, hogy mit keresett. Azért hozták, hogy üzenetet közvetítsen Nagy Imréhez. A hírvivő szerepére az tette alkalmassá, hogy jól ismerte a fogságba ejtett politikust, még abból az időből, amikor mindketten moszkvai emigrációban éltek. – „…tájékoztattam… a jugoszláv–magyar megegyezésről”: 22-én a két kormány megállapodott, hogy Nagy Imréék bántatlanul hazatérnek otthonukba.

Megjelent a Beszélő 2. számában, 1982. január[SZJ]






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon