Donáth Ferenc, Nagy Imre

Nyomtatóbarát változat

Donáth Ferenc levele Molnár Miklóshoz

Kedves Miklós!

A Méray Tibor Nagy Imre élete és halála című könyve alapján összeállított és a Szabad Európa Rádió által tíz részletben sugárzott adások egyike, a június 15-én közölt 9. adás lényegében ezt állította rólam: magamat mentve hamis, Nagy Imrét terhelő vallomást tettem a perben, azt állítván, hogy a Nagy Imre által november 4-én hajnalban beolvasott kormánynyilatkozatot ő fogalmazta, én csak előbb ceruzával majd géppel leírtam. Mindezt az ún. Fehér Könyvben közölt szövegre alapítja.

De először is a Fehér Könyv durván meghamisítja vallomásomat. A vizsgálat során felvett jegyzőkönyvben, amelyet a tárgyaláson kihallgatásomkor megismételtem, a nyilatkozat fogalmazásáról azt vallottam, hogy a négy mondatból álló nyilatkozat első mondatát, amely megállapítja, hogy a szovjet csapatok a főváros ellen támadást indítottak „nyilván azzal a szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes és demokratikus magyar kormányt”, egyedül én fogalmaztam. A nyilatkozat ezt követő, politikailag nem hangsúlyos, tényszerű megállapításokat tartalmazó mondatait („Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”) Nagy Imre fogalmazta olyan módon, hogy a fogalmazásba beleszólt Tildy Zoltán és én is. Ez volt az én vallomásom. Ezt tartalmazza az általam aláírt jegyzőkönyv, szemben a Fehér Könyv szövegével, amely vallomásomat Nagy Imrét és engemet is gyalázó célzattal ilyen módon hamisítja meg: „Valamilyen stiláris vonatkozású megjegyzést tettem, de érdemlegesen nem szóltam bele a szövegbe.” Ám másodszor. A nyilatkozat semmi olyat nem tartalmaz, ami bűncselekménynek minősíthető. A propaganda is tudta ezt, azért terjesztették hazugul, hogy a nyilatkozat a nyugati hatalmak fegyveres beavatkozását kérte. És harmadszor. Egyáltalán mi jelentősége volt Nagy Imre sorsa szempontjából egy ilyen nyilatkozat szövegezésének, különösen pedig, mivel Nagy Imre személyesen olvasta be a rádióba, tehát nyilvánvalóan egyetértett azzal.

Mi célt szolgál tehát e – Nagy Imre halála szempontjából teljesen jelentőség nélküli – mozzanat kiemelése, miként a Haraszti Sándor vallomására való hivatkozás is, hogy Nagy Imre terjesztette-e a Rákosiék politikáját bíráló marxista szellemű írásait vagy sem?

Lehetséges, hibáztam, hogy szabadulásom után nem fordultam szembe azokkal a torzításokkal és koholmányokkal, amelyeknek az volt a célja, hogy kedvezőtlen színben tüntessék fel a vádlottakat, és igazolják a perben hozott ítéleteket. De ezt a munkát már magamnál, a tárgyaláson elhangzott első szavaim eltorzításánál kellett volna kezdenem – nevezetesen, a népünk tragédiájában való felelősségemet elismerve, a vizsgálat során felvett jegyzőkönyvben is, a tárgyaláson is elutasítottam szubjektív bűnösségemet –, egészen odáig, hogy állítólag olyan cselekményeket ismertem be, amelyek a tárgyaláson kérdésként nem is szerepeltek, vagy amelyek elkövetését egyenesen tagadtam. De nem is azért nem foglalkoztam a Fehér Könyv állításaival, mert sok munkát adott volna. Hanem mindenekelőtt azért, mert barátaim, ismerőseim közölték velem, Magyarországon úgyszólván alig olvasta valaki a kiadványt, és hitelt azok sem adtak neki. A rektifikációt – úgy gondoltam – nyugodtan az utókor történészeire hagyhatom. Nem gondoltam arra, hogy húsz év múlva Méray Tibor és a Szabad Európa Rádió fogja a hitelesség fényébe vonni ezt a kiadványt, amelyre itthon sem a hivatalos szervek, sem az újságok soha nem hivatkoznak.

Nagy Imre egyébként úgy járt el, mint régi kommunista forradalmár. Ahogyan az illegális párt nevelte és utasította tagjait a vizsgálat során és a bíróság előtt tanúsítandó magatartásra. Semmilyen vádat nem be-, illetve elismerni, ami nincs megfelelően bizonyítva. Nyilván nem gondolt arra, hogy ezt kihasználják ellene és társai ellen. De mit számít ez Nagy Imre életének, politikai pályafutásának, történelmi szerepének és nagyságának megítélésében! Valóban azt hiszi Méray Tibor, hogy Nagy Imre az ő vagy bárki más védelmére szorul?

Nem Nagy Imre „védelmét”, hanem Haraszti Sándor és az én személyem diszkreditálását célozta az általam egyébként nem ismert könyv alapján összeállított, június 15-i adás. Közvetve pedig, nevek említése nélkül, az ún. Nagy Imre-csoport minden életben maradt tagjának diszkreditálását. Mert az adás egészének az a beállítása, hogy a vezető szerepet játszó kommunisták közül a tisztességeseket kivégezték; akik tehát életben maradtak, azok megalkudtak, megtagadták Nagy Imrét, feladták eszméiket. Ez az álláspont nem új az emigráció bizonyos köreiben: kifejezetten és neveket sorolva így fogalmaz könyvében Ignotus Pál (aki mellesleg 1951 decemberében, titkos bírósági tárgyalásunkon, mint a vád koronatanúja, nevek, helyek, időpontok részletes felsorolásával vallotta, hogy az angol titkosszolgálat utasítására oszlattuk fel 1943-ban Kádár Jánossal a kommunista pártot és hoztuk létre a Békepártot). A pestiek ilyen esetre mondják: kibicnek semmi se drága. Én azonban kevéssé ismert tényeket sorolok fel.

1956. november 24-én Mátyásföldön, már a szovjet hadsereg őrizetében, egymástól elkülönítve voltunk, amikor engem is, másokat is külön-külön Münnich Ferenc elé vezettek őreink. Münnich az új vezetés második embere, a szovjet kormány első számú bizalmasa volt. Arra hívott fel, hogy ne legyek Nagy Imrével szolidáris, támogassam az új kormányt, vegyek részt a vezetésben. Az ún. Nagy Imre-csoport tagjai, akiket utóbb bíróság elé állítottak, elutasították Münnich ajánlatát, holott nemcsak a maguk, hanem az őrizetben tartott feleségek, apró gyermekek akkor még teljesen bizonytalan sorsáról kellett dönteniök.

Romániában a magyar vezetés megbízásából többször felkeresett Malnaseanu (Románia volt budapesti nagykövete), aki arra hívott fel, hogy térjek vissza a magyar közéletbe. Nyilván így járt el másokkal is. Senki, akit utóbb bíróság elé állítottak, nem engedett a felhívásnak, jóllehet kétségük sem lehetett, hogy pert készítenek elő ellenük.

Mivel magyarázható, Miklós, hogy Méray Tibor és a Szabad Európa Haraszti Sándort és engemet elvtelen megalkuvónak állít oda, akiket minden rendszer börtönbe vetett politikai magatartásunkért, Horthyék éppúgy, mint Rákosiék és Kádárék; és rólam azt is tudják – hiszen a Szabad Európa és az Irodalmi Újság hírt adott róla –, hogy a 34-ek egyike voltam, akik tiltakoztak a cseh Charta ’77 aláíróinak üldözése ellen, azonosítottam és azonosítom magamat felfogásukkal. Miért marasztalják el az emigráció bizonyos körei az ún. Nagy Imre-csoport „csak” börtönbe vetett volt tagjait pálfordulásban és megalkuvásban? Valóban azt akarják elhitetni, hogy a nemzeti önállóságért és a demokráciáért folyó küzdelem magyar hagyományait az antikommunista emigráció képviseli, és aki nem járja az antikommunizmus útját, az nem képviseli ezeket az elveket?

Te jártas vagy ebben az emigráns világban, szívesen venném véleményedet. Egyébként felhatalmazlak, hogy levelemet megmutassad, akinek szükségesnek tartod.

Szívélyesen üdvözöl:
Donáth Ferenc


Nagy Imre levele Donáth Ferenchez

Münnichnek adott válaszával egyetértek. Tegnap késő este felkeresett engem Roman Walter Bukarestből. Tegnap repült Budapestre. Hozzám Gheorghiu Dej és Kádár János együttes megbízásából jött. Mintegy másfél-két órás heves vita volt köztünk a magyarországi események értékeléséről, amelynek során tájékoztattam az utóbbi napok eseményeiről, többek között a jugoszláv–magyar megegyezésről, amiről nem volt tudomása.

Jövetelének a célja röviden a következő volt: a helyzet Magyarországon rendkívül súlyos. Nekem messzemenően segítenem kellene a kibontakozásban. A román és a magyar párt vezetői, Dej és Kádár ezt a segítséget abban látnák, ha én 3-4 hónapra kikapcsolódnék a magyarországi politikai és társadalmi életből, és erre az időre elhagynám az országot. G. Dej felajánlotta, hogy menjek Romániába, ahol mindent megtesznek, hogy jól érezzem magamat. Részletes válaszomban kijelentettem, amit G. Dej és Kádár tudomására kívántam hozni, hogy én Magyarországot önként el nem hagyom, legfeljebb elhurcolhatnak, és semmiféle nyilatkozatot nem vagyok hajlandó adni. Élesen tiltakoztam a tegnap történtek miatt, és kijelentettem, hogy politikai magatartásomról csak mint szabad és független ember fogok nyilatkozni.

(közölje ezt más elvtársakkal is!)

• Dokumentum