Skip to main content

Nagyszünet

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Húsz perc az már valami. Lehet enni vagy valamit kitalálni. Sétálgatni az udvaron. Az én udvarom nem volt lebetonozva, és az iskola is egyszintes, a második szint az már a padlás. Ott soha nem jártam. Most visszaidézem ezt az emléket, mert az enyém, a kép hívta elő.

Hatalmas fák álltak az udvaron, és rózsakert húzódott a falnál. Nem tudom, mire emlékeznék, ha ezt lebetonozzák. Lebetonozzák a hátsó kertet is. Volt egy nagy hátsó kert, azon át vezetett az út a sportpályás részhez. Hatalmas udvarok, mindenütt más növények, sokat közülük édesapám ültetett, aki jó darabig ott tanított. Engem csak helyettesítésen tanított, nagyon ritkán szólított föl. Azt mondta ilyenkor: Szilárd. Így máshol soha nem szólított. Az iskolában nem lehetett hozzám az apám, nem lehetett kedves, és jegyet se adott soha. Milyen lehet az, ha az embert a saját apja buktatja meg az iskolában? Otthon meg kedves vele, jó apa, emitt meg bekeményít. Nem hiszem, hogy ilyen van, két apa egyben. Az iskolához tartozott egy gyakorlati kert, ahol a kerti munkákat tanították, egészen messze, a falu és a tanyavilág között, úgyhogy gyakorlati órát csak kettesével lehetett tartani. Az egyik ráment az oda- és visszaútra, gyalog. Apám tartotta a gyakorlati órákat, meg még valaki. Almafák, akácok, salátás parcellák, ribizli-, piszke-, eper-, krumpli- és hagymasorok, az iskola konyhája biztosan kapott belőlük. Meg ott volt a nagy málnaföld. Szerintem tíz sor, de lehet, hogy hét. Ez már olyankor ért, amikor vége lett a tanításnak, és csak mi jártunk ki gondozni a kertet. Nekem az volt a dolgom, hogy leegyem az érett málnaszemeket a madarak elől. Elég jól végeztem a munkámat, ezt rám lehetett bízni. A kert mellett állt a szomszédos kert, komoly szőlővel, hatalmas cseresznyefával, ami ilyenkorra már leérett. A szomszéd maszkban, szemüvegben permetezett, így széllel szemben is csak a füleit kellett lemosnia. Aztán ősszel kezdődött elölről minden, mustszag és érett paradicsomé. Tele van növénnyel az emlékezetem, úgyhogy nem tudom, mi lett volna, ha valamit is lebetonoznak. Mi maradt volna meg az emlékezetemben? Valószínűleg nagy szünet.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon