Skip to main content

Nem tudnak megfélemlíteni – és a humorérzékemet se veszítettem el

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A „vádlottal”, aki tagja a Román Képzőművészeti Szövetségnek, grafikáit, festményeit, karikatúráit nemzetközi díjakkal jutalmazták Amszterdamtól Tokióig, most első magyarországi kiállításának színhelyén, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola Galériájában (Óváros tér 10.) beszélgetünk, ahol december 25-ig tekinthetőek meg eladásra szánt művei.

Egy éve annak, hogy feketelistára kerültél. De úgy tudom, nem adtad fel. Hányadik bírósági tárgyalásod is lesz a marosvásárhelyi törvényszéken?

– A tizenharmadik.

– Akkor nem végeztek valami profi munkát. Márpedig a „beavatottak” jól tudják, hogy kálváriád azon karikatúráknak köszönhető, melyeket a megyei lapban jelentettél meg a Securitátéról.

– Ezek valóban nem secusok. Ők ugyanis, már csak a látszat kedvéért is, végigjátszottak volna az összes jogi procedúrát.

– Ha nem a Securitate osztja a lapokat, akkor ki?

– A Tanügyi és Tudományügyi Minisztérium, ami csak úgy hemzseg az „aranykor” vasgárdájától. S így a hierarchia minden szintjén, vagyis az egész tanügyben ott vannak De nekem éppen ez a szerencsém, hogy ezek ilyen csordaszellemű, szolgalelkű emberek. Ugyanis a törvények szerint minden munkajogi viszony megszüntetésénél el kell végezni a szükséges kivizsgálást. Engem viszont senki meg sem kérdezett, egyszerűen a kezembe nyomták a kirúgásomat szentesítő végzést. Gondold csak el: hamis vádak alapján, törvénysértő eljárással egy rajzóráért annyit kaptam volna, mint egy rendes rablógyilkos. De a morbid ötlet kiagyalói ezúttal melléfogtak: nem tudnak megfélemlíteni. Horribile dictu: a humorérzékemet sem veszítettem el. Most szervezem a XIV. marosvásárhelyi humorszalont, s ezúttal más országokból is meghívtunk karikaturistákat.

– De én itt nem látom egyetlen karikatúrádat sem. Grafikák és festmények vannak a paravánokon. Miért?

– Megalázó nekem erről beszélni…

– Azért csak próbáld meg.

– Nem is tudom, hogy mondjam el, amit érzek… Nem szeretném, ha félreértenének vagy esetleg megsértődnének azért, amit mondok… Engem a fél világon ismernek és elismernek. S most mégis itt kell kunyerálnom. Nekem ez nagyon megalázó. De egyszerűen nincs miből éljek… Már egy éve vagyok munka nélkül, s így a családomat nem tudom eltartani. Ezért megható az a szolidaritás, amit ettől a kisvárostól kaptam. Mert azzal a szándékkal menedzselték össze nekem ezt a kiállítási lehetőséget – ami Magyarországon az első kiállításom –, hogy vásároljanak tőlem. Ezért is határoztam úgy, hogy az elmúlt tíz év legjobb grafikáit és festményeit hozom el.

– Úgy tudom, hogy végigjártad Erdély és a Székelyföld műemlék templomait, melyekről fametszetsorozatot készítettél. Ezeknek mi a sorsa?

– Valóban elkészült az erdélyi műemlék templomok, várak „panteonja”. Ezekből az ex libris-sorozatokból is hoztam, s szeretném, ha ebből is vásárolnának Mert nekem a grafika, a fametszés nem csupán végső menedékem, hanem önmagam keresésének egyik fogódzója is. Megszállottként járom a völgyeket, a falvakat, a rejtőzködő tanyabokrokat. Ha jól belegondolok, végre csak a művészetnek élhetek. De állás nélkül ebből megélni nem tudok. Sajnos.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon