Skip to main content

Nincs apparátusom, csak írógépem

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Vannak kiutak?


Kedves Török Viola!

Az SZDSZ jövőjéről folytatott, Beszélő-vitában közölt hozzászólásod mélységesen elszomorított. Ez az egész Tölgyessy-ügy nekem is terhemre van (mi több, untat is), de ami belőle kerekedett, sajnos ismét megszólalásra késztet. Szilágyi Sándor a Magyar Hírlapban, Tóth Gy. László és Siposhegyi Péter a Magyar Nemzetben, Vargha Márton a Beszélőben, Lévay Béla az SZDSZ négyoldalas belső tájékoztatójában egyaránt azt állítja, hogy a Szabad Demokraták Szövetségét vezető, az egykori demokratikus ellenzék ún. „kemény mag”-jához (figyelem, ez a „kemény mag” az ÁVO és bértollnokai jellegzetes szitka volt!) tartozó elitje valaminő negatív kampányt indított Tölgyessy barátunk ellen, holmi rejtélyes konspiráció jegyében.

Ez az állítás hamis.

Az SZDSZ jelenlegi vezetőségéből egyedül Hack Péter foglalt állást Tölgyessy elnökjelöltségével szemben, márpedig Hack Péter már csak ifjú kora miatt sem lehetett a régi demokratikus ellenzék résztvevője. A régi ellenzéki gárdának az a három tagja – Solt Ottilia, Eörsi István és jómagam –, aki hasonlóképpen nyilatkozott Tölgyessy „kihívásáról”, nem tagja a pártvezetőségnek. Solt Ottilia élesen szemben áll evvel a vezetőséggel, magam kritikai távolságban állok tőle, Eörsi István pedig a párt általános politikájától messze balra álló, önálló és független politikai szemleíró, bár az SZDSZ-nek tagja (igen kritikus tagja). Megfigyelhető volt az is, hogy kifogásaink nem voltak azonos természetűek, én pl. Solt Ottilia megjegyzéseinek egy részével nem is értek egyet. Közismert dolog az is, hogy én jó ideig közel álltam Tölgyessy politikai-taktikai nézeteihez, „A Tölgyessy utca” című, soha vissza nem vont cikkemből pedig kitetszik, milyen nagyra tartom Tölgyessy bizonyos politikai képességeit, kivéve a párt vezetéséhez szükséges tulajdonságokat. (Kérlek, lapozd föl azt az írást. Meg fogsz lepődni.) Ráadásul a Népszabadságnak adott ominózus „Tölgyessy-ellenes” nyilatkozatom válasz volt az övére, amelyben eléggé ízléstelenül támadta meg Kis Jánost, a párt távozó elnökét és magát az SZDSZ-t jelenlegi alakjában. (Persze Tölgyessy sok tekintetben indokoltan bírálja az ügyvivőket taktikai ügyekben.) Nem én kezdtem, kedves Viola.

Mihez kezdjünk azonban avval a célzással, amely a Te hozzászólásodból (és még erőteljesebben Lévay Bélának a „4 oldalas”-ban közölt vitacikkéből) olvasható ki, miszerint itt gondosan megtervezett kampányról van szó, amelyben ördögi ügyességgel olyan prominensek szerepelnek, akik hivatali értelemben (esetleg csupán „látszólag”) már nem tagjai a pártvezetőségnek? Kedves Viola, ha Te azt képzeled, hogy Eörsi, Solt vagy én engedelmes gyalogokként fölbérelhetők vagyunk lejárató sajtóhadjáratokban való részvételre, akkor ismereteid a szabad demokratákról gyönge lábakon állhatnák. Számos hibám közül nem a fejbólintójánosság, a pártfegyelem iránti fanatikus Kadavergehorsam (poroszos halotti engedelmesség) és a szapora konformizmus a legföltűnőbb, sőt. Kis János és Pető Iván inkább ellenkező előjelű gyöngeségeim miatt szokott volt olykor panaszkodni. (Mi több, az is bizonyosnak látszott, hogy Tölgyessy vezérlete alatt följebb kerülnék a hierarchiában, bár engem ez kevéssé érdekel.)

Tölgyessy számos híve (szintén nem szervezett kampány részeként) a szokásos kelet-európai összeesküvés-elméletek rémképeinek áldozatául esett, nem utolsósorban Te magad, kedves Viola, bár ez eddig inkább csak a Magyar Fórum enyhén paranoid cikkíróinak sajátossága volt. Ismerős szindróma ez: ha rossz a termés, a kulákok szabotálnak. Ha recseg a pártegység, a „likvidátorok”, az „elhajlók”, a „revizionisták”, a „frakciósok” a ludasok. Ha a közvélemény valamely hatalmi csoportozat ellen fordul, akkor a „zsidó körúti sajtó” vezette félre. Ha a nemzetközi bankvilág némileg bizalmatlan az MDF–kisgazda-kormánnyal szemben, az SZDSZ külföldi ügynökei folytattak aknamunkát, a kormány külpolitikai kudarcaiért T. G. M. nyugati sajtónyilatkozatai és cikkei a felelősek. Satöbbi, satöbbi. Most pedig: ha Tölgyessy Péter menetelése a bomladozó SZDSZ elnöksége felé akadályokba ütközik, akkor a pártvezetőség, a leköszönő elnök, a kommunistaellenes ellenzéki „kemény mag”, „a Társaság” jól egyeztetett sátáni, „destruktív” akcióját kell hibáztatni.

A valóság ennél jóval egyszerűbb, és lehet, hogy kiábrándítalak, de nincsen semmiféle „Nagy Titok” – bár ez az ötlet vonzóan vadregényes. Többen úgy gondoljuk (és hogy többen gondolunk erről hasonlót, azt én is az újságokból tudom – ha olyan roppant ügyesek „volnánk”, akkor megakadályoztuk volna, hogy Tölgyessy hívei kezükbe vegyék a pártszervezői és hivatalos apparátust…), hogy egy olyan ember, aki csak akkor lojális a pártjához, ha ő a vezetője, nem alkalmas vezetőnek, nem alkalmas arra, hogy Magyarország jövendő liberális miniszterelnöke legyen. Ennyi volt az egész, kedves Viola, hozzászólásod megjelenésének pillanatában. (Azaz: „aut Caesar, aut kalaposinas”…)

Tölgyessy – önmagában kifogásolhatatlan és kifogástalan – egyéves korteshadjárata önmaga mellett azonban világra segített olyan konfliktusokat, amelyek fontosabbak Péterünk személyénél, mellesleg bármelyikünk személyénél is. Fény derült arra, hogy az SZDSZ-en belül van egy „mini-MDF”, amely csoport vagy véleményáramlat létét megmutatták Bertha Zoltán képviselő nyilatkozatai az Új Magyarországban, „A Hét” című tévéműsorban és a Beszélőben, Bilecz Endre, Rab Károly, Vass István képviselők cikkei a Népszabadságban, ám a legvilágosabban az a szégyenletes tény, hogy az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja tartózkodni volt kénytelen a Zétényi–Takács-törvényjavaslat fölötti parlamenti szavazáskor, mert olyan sok lett volna az „igen” szavazat (Bertha, Bilecz, Komenczi, Mózs, Vass még így is igennel szavazott), illetve még előbb Balogh János és Horváth Tivadar átülése a kormánykoalíció padsoraiba. Tölgyessy természetesen nem tartozik ehhez a csoporthoz (bár Antall és Kónya szándékosan zavarkeltő nyilatkozatai ezt szeretnék sejtetni), ám mivel minden voks számít, kénytelen gesztusokat tenni a szemérmesen „radikális”-nak nevezett belső „mini-MDF” felé, amely elnökségét számomra immár politikailag is kérdésessé teszi – eddig ugyanis csak Péter jellemhibái, személyes gyöngeségei miatt elleneztem vezérségét. Tölgyessy barátunk taktikázása itt (első ízben) liberális elvi szilárdsága iránt is kételyeket ébreszt. Túl nagy ár ez a pártelnökségért. Két lehetőség van: vagy foglyává válik Tölgyessy az őt ma pajzsukra emelő elégedetlen plebejus „radikálisok” és a „mini-MDF” (a két csoport nem egészen azonos) politikai preferenciáinak, vagy – esetleges megválasztása után –kénytelen lesz jéghideg-keményen ejteni őket. Az első rémületes volna, a második csak gusztustalan.

Azt írod, kedves Viola: „Mi nem hisszük, hogy a negatív kampányban megnyilatkozók az ügyvivők tudta és egyetértése nélkül, nem összehangolt stratégia részeként csöpögtetik szisztematikusan elhatárolódásukat.”

A párt belső helyzetét nézve talán nem is ártott volna ilyen „összehangolt stratégia”, de ilyen nem volt, és még mindig nincs. Mondta is nekem egyszer egy SZDSZ-szimpatizáns újságíró, hogy: „Ti nem vagytok profi politikusok, ha ezt ellenlépés nélkül hagyjátok.” De hát nekem nincs apparátusom, csak az írógépem. Ami pedig a vád rám vonatkozó részét illeti: ha Ti, kedves Viola, nem hiszitek el eddigi működésem alapján, hogy én minden utasítás vagy rábeszélés nélkül, csak a lelkiismeretemre hallgatva nyilatkozom – noha persze tévedhetek is mindabban, amit mondok –, akkor ne Te állj félre. Majd én. Ha én is az összeesküvés-elmélet paranoid híve lennék, azt is gondolhatnám, hogy a Tölgyessy ellen nyilatkozók lejáratására folyik összehangolt kampány. De én ilyen ostobaságot nem gondolok.

Még egy személyes megjegyzés, ha megengeded, kedves Viola: mindeddig azt hittem, hogy csak kádárista ávósok, illetve a kormánypártok legvégletesebben elfogult tagjai számára szégyenbélyeg az, ha valaki a hetvenes-nyolcvanas évek demokratikus ellenzékéhez tartozott. Szégyenlősen bevallom, még az is fölötlött bennem, hogy néhányan az SZDSZ-ben talán még büszkék is rá, hogy ismert politikusaik között számosan következetes ellenfelei voltak a diktatúrának, mint ahogy ma is ellenzik a tekintélyuralmi törekvéseket, ha egyebekben el is térnek a nézeteik. De arra nem számítottam, hogy megérhetjük azt a napot, amikor az SZDSZ-ben az ellenzéki múlt érv lehet valaki ellen. Ez megdöbbent. No jó, röstellje magát Szaharov, szégyellje magát.

Havel, Michnik és Kuron, pironkodjék Konrád, Göncz és Kis, álljak lesújtva előtted én is: nem kedveltük a zsarnokságot, nem kedveljük a mucsai, parlagi demagógiát.

Megsértődtem volna? Nos, meglehetősen kedvemet szegte a dolog. Erről a szerencsétlen Tölgyessy-ügyről – amelyben persze Péter csak részben és közvetve hibás – többet nem óhajtok beszélni. A tét világos számomra. Ha egy őszinte (bár esetleg téves vagy helytelen) kijelentésemért, amely éppen az általad sürgetett nyíltság jegyében keletkezett (akár a riasztó SZDSZ-közvéleménykutatás eredményeinek kíméletlen közzététele), elvesztem számos szabad demokrata bizalmát, mivel megzavartam őket egy személyes-politikai előítéletük háborítatlan élvezetében, akkor szögre akaszthatom politikusi kalapomat. Remélem, még megtalálom a fogason a többi kalapomat, ha be is porosodtak. De bármiféle tökfödőben barátsággal üdvözöl:


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon