Skip to main content

Nyolcvankilencezer-kilencszázötvenből tizenhatezren

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
– az időközi választások –


Az időközi parlamenti választások közeledtekor az SZDSZ ismét elővette indítványát, amit már a helyhatósági választások előtt is tett: csökkentsük a választás érvényességéhez szükséges részvételi arányt! A tavaszi (történelmi súlyú) parlamenti választások második fordulóján ugyanis feltűnően kevesen mentek el szavazni. Az ország már akkor jelezte: a politikai rendszerváltást az MSZP, a Hazafias Választási Koalíció és a Néppárt, valamint az MSZMP látványos leszavazásával befejezettnek nyilvánítja, a további részletkérdések nem érdeklik. A vesztesek – Király Zoltán és az MSZP által kikényszerített nyári második népszavazás (ugye már el is felejtette, Nyájas Olvasó?) – teljes érdektelenségbe fulladtak. Látni való volt tehát a trend: az új politikai elit iránt némiképp bizalmatlan, várakozó álláspontra helyezkedő választópolgárok nem kívánkoznak már az urnák elé. Az SZDSZ komolyan vette liberális elveit: a jó törvénynek az élethez kell alkalmazkodnia. Ha a választó nem nagyon akar szavazni, ne hozzuk kínos helyzetbe azzal, hogy mégsem hagyjuk békén, s a magunk emelte magas küszöb miatt még egyszer, meg még egyszer ösztökéljük. Ha akar, szavazhat akkor is, ha a kötelezően előírt részvétel alacsony.

Az MDF akkor ősszel újabb nagy győzelemre készült. Akkor akarta kezébe venni az egész politikai hatalmat, bebizonyítani, hogy ő a nemzet. Elutasította hát – méghozzá elég fölényes stílusban – a liberálisok javaslatát. Helyette hatalmas propagandát fejtett ki, s folytatott egész nyáron: ősszel következik az igazi rendszerváltás.

Az önkormányzati választáson szinte mindenütt második fordulót kellett tartani a szavazópolgárok érdektelensége miatt, aztán harmadikat. Főképp az ő választóik maradtak otthon, a kormánykoalíció alaposan kikapott.

Az MDF most is ellenszegült a szabaddemokrata-javaslatnak, a kötelező részvételt nem engedte csökkenteni. Parlamenti érvei ugyanazok voltak, mint a nyáron: a Népet nem hagyhatjuk ki a politikából. Megint nem akarta meghallani, hogy a Nép választhat, ha akar, senkinek, a Népnek sem jó, ha erre presszionálják. Csak talán az ismételt érvek mögött már érezte, hogy sok jót nem tartogat számára az időközi választás. S igaza volt. Az erzsébetvárosi és oroszlányi érvénytelen választási forduló legalább kudarc a többieknek is. S legalább néhány héttel késlelteti a kormánypártok számára szomorú valót: a győztes az ellenzéki sorokban ülők táborát gyarapítja. (Első nekifutásra a szocialistáknak, illetve a Fidesznek sikerült táborát valamelyest mozgósítania.) Hiába Grosics Gyula, a legendás kapus, hiába Bessenyei Ferenc, minden idők legzengőbongóbb hangú Bánk bánja.

Vajon hány fiaskó kell ahhoz, hogy a Magyar Demokrata Fórum ne csak saját akaratát fejezze ki? Hogy odafigyeljen a népre – mi, a Beszélő szerkesztői jobban szeretjük a tárgyszerűbb, kevésbé romantikus „társadalom” fogalmat – némi alázattal?

(Persze mi is szerettünk volna egy kicsit kegyelmesebb népítéletet…)












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon