Skip to main content

[Olvasói levél, szerkesztőségi kommentár]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Nyílt levél Csoóri Sándornak – megjelent a Beszélő 1990. április 28-i számában)


Kedves Vánky Farkas,

a Beszélő 16. számában közölt nyílt levelében azt írja: „nem egységesen vélekedünk”, s hogy „meg kell hallgatnunk egymást”. Egyetértünk. Abban is, hogy „vizsgáljuk felül saját álláspontunkat más véleményének tükrében”. S ha úgy látjuk, hogy a más véleménye félreértésen alapul – ugye, rámutathatunk arra? Merthogy ott voltam én is azon az improvizált beszélgetőesten, amiről most Vánky Farkas leveléből egészen más képet kaptam, mint ahogyan azt én átéltem. „Érzelmi torzulás” ez is? Azt írja: „a tények és az érzelmek különböző kategóriák”. Tehát a TÉNYEK: Csoóri NEM az ismeretlennel szembeni ellenszenvből és NEM a „dollár begurulásától” félt. Hiszen azt mondta, MINDENFÉLE valuta guruljon, és ne CSAK dollár. Miért hagyta ki Csoórinak ezt az alaptézisét? Félreértés volt-e ez, vagy „érzelmi kategória”? Kivesz egy részt az összefüggéséből, és az egészen más értelmet kap!

Igaza van, hogy félni kell a manipulációktól. Éppen ezért furcsa, hogy a Soros alapítvánnyal kapcsolatban „példaként” felhozott (helyesebben: kikényszerített, hisz a Csoóri-beszélgetésnek ez a része provokált volt!) újságvásárlási tervet és ösztöndíjakat érzelmileg fogja fel. Hiszen a hazai sajtót, híreket ismerők akkor már tapasztalhatták, hogy ugyanazok, akik a Soros újságmegvétele (=dollár) mellett voltak, igencsak nem akarták, hogy újságot MÁS (=Springer, német márka) megvegyen, hisz „manipulálhatják a véleményeket”…

Az ösztöndíjakért hálásnak kell lennünk minden mellékgondolat nélkül, ha az a haza segítésére, honfitársaknak szól.

(Ugye, egyetért velem, hogy felesleges majdnem hibaként felróni, ha Csoóri nem tudja Soros vagyonának pontos összegét…)

De nem fogadhatja-e el az ember, hogy némi alapja lehet Csoóri félelmének, hogy itt másról is lehet szó, ha tudjuk, hogy Soros nemcsak Magyarországon, hanem a hírek szerint Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Szovjetunióban és még Kínában is segíti a „honfitársakat”? Ez már nem egészen tisztán fér bele a hazájukon segítők általunk feltételezett gyanúsíthatatlan önzetlenségébe. Nincs bizonyíték, hogy a gyanú alapos, de az ellenkezőjéről sincs. Ez is TÉNY. Érzelmi rész az, hogy akkor bizalmatlan is lehet az ember, amíg ez nincs tisztázva. Nem kell mindenben EGYETérteni, de MEGérteni lehet!

Szintén „érzelmi”, hogy én nem éreztem a „bizalmatlansági” légkört, amit az ösztöndíjasok körüli „kijelentés” keltett. Pedig érzékeny lehettem volna, hiszen családomban is van Soros-ösztöndíjas.

Azt írja, hogy „egy költő tárgyilagosságát százszorosan megterhelheti érzelmi világának gazdagsága”. Ezt úgy mondanám én, hogy éppen érzelmi és értelmi világának gazdagsága teszi lehetővé azt is, hogy előre érezzen, veszélyeket meglásson… Amikor azt írja, hogy „aggodalomra az ad okot, hogy mennyire tárgyilagos az az információ, amihez az ország népe jut”, akkor attól félek, „bumerángot” írt, hisz levelét olvasván „az ország népe” nem tárgyilagos képet kap a Csoóri-beszélgetés tartalmáról.

Mint Vánky Farkas is bizonyára emlékszik: a Soros-alapítványról, dollárokról akkor jött elő a szó, amikor egy szimpatikus fiatalember kevésbé szimpatikus provokációjára válaszolt Csoóri. Félek, hogy e fiatalember – akit egyébként azelőtt nem láttak ebben a közösségben – érzelmi hevében, vádaskodásával éppen annak az összefogásnak, együttműködésnek az alapjait, feltételeit rombolja, amiért Vánky Farkas aggódik. Vele együtt féltem én is „nemzeti kultúránkat, értékeinket”, s azt hiszem, egyetért velem, hogy éppen ezeknek az értékeknek kimagasló képviselője és élenjáró védője Csoóri Sándor.

Akkor hát fogjunk össze, Kedves Vánky Farkas, és próbáljuk elhárítani a félreértés adta félremagyarázások lehetőségeit.

1990. május 9.

Szíves üdvözlettel:

Fürst Magda
Stockholm

Szerkesztőségünkhöz írott levelében tisztelt levélírónk „újságírói etikánkra” hivatkozva kéri levele közlését. Számunkra természetes bármely tisztességes szándékú és közérdeklődésre számot tartó levél közlése; ez nem etikai, inkább terjedelmi kérdés. Vánky Farkas levelének megjelentetését értelmezhetjük úgy, hogy eleget tettünk az újságírói etika követelményeinek, hiszen mulasztást pótoltunk vele. Vánky Farkas március 16-án kelt levelének másolatát a Magyar Fórum szerkesztőségének küldte el. Csak miután több mint egy hónapig nem kapott választ, kérte lapunktól a levél megjelentetését.

Soros Györgyöt a levélíróval szemben aligha kell megvédenünk; indítékára talán utal New York-i alapítványának neve (ott is van neki!): Nyílt Társadalom. Mi a magunk részéről hazafias felbuzdulás és gyanús üzleti számítás között el tudunk képzelni más indíttatást is, például a kultúra és a tudomány szabadságának őszinte támogatását, Magyarországon és Lengyelországban, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, sőt Kínában is.































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon