Skip to main content

[Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Nincs apparátusom, csak írógépem (Beszélő, 1991. 46. szám)


Kedves és tényleg nagyon tisztelt TGM!

Mikor meghallottam, hogy nyílt levélben fogsz írásomra reagálni, előre megfogadtam, bármit is írsz, nem válaszolok. Veled és Veletek – a demokratikus ellenzékkel szemben – túlértékelése lenne személyemnek, ha véleményemmel magamat előtérbe tolva, polémiába keverednék. (Én a „kemény mag” kifejezést soha nem használtam.)

Te a Magad nevében megfeleltél a kérdésemre, ez valóban korrekt, egyenes, őszinte TGM-vélemény. Nem sértődök meg még a Magyar Fórum paranoid cikkíróihoz való hasonlításodon sem. Poénnak elmegy… Két dolog miatt nem hagyhatom írásod mégsem válasz nélkül.

Ha minden érv-ellenérv figyelembevételével a serpenyő az én szememben ma mégis Tölgyessy Péter felé billen – remélve, hogy a negatív jóslatok feltételezéseit nem váltja be – azért ugye nem sorolsz az elégedetlen plebejus „radikálisok” közé? Maradhatok, maradhatunk néhányan az átütő erejű, sikerpolitizáló, MDF-ellenes SZDSZ-re vágyó liberális gondolkodású polgár- és párttagtársaid?

Minden döntés magában hordja a tévedés lehetőségét, de hidd el, az elsők között lennék, akik Tölgyessy ellen fordulnának, ha liberális elvi szilárdsága megkérdőjeleződnék a gyakorlatban is, nemcsak feltételezésekben. A belső „Mini MDF” ügyében nem érzem érintettnek magam, nemcsak azért, mert jogászként mi sem áll távolabb tőlem, mint a Zétényi–Takács-féle törvény (bár nem tudom, hogy a frakció tartózkodó szavazásáért miért Tölgyessy a felelős, hiszen nem ő a frakcióvezetés), hanem azért, mert Tölgyessy programjának legvonzóbb része számomra az egyre rémisztőbb MDF-Magyarország megvalósítása megakadályozásának reménye.

Válaszolni azonban leginkább azért vagyok kénytelen, mert nem túlbecsülve írásom értékét vagy irodalmi színvonalát, leveled utolsó előtti, igencsak inszinuáló bekezdése szerint teljesen félreértetted – azt nem feltételezve, hogy félremagyarázod. Bárhogy is forgatom az írásomat, e tekintetben félreérthetetlen. Bocsáss meg e megfogalmazásért, én attól tartottam inkább, hogy az írásomból a hetvenes-nyolcvanas évek ellenzéke iránt érzett „ájult” tiszteletemért fogok esetleg kritikát kapni. Bennem azonban ez a tisztelet őszinte, és ezt próbáltam sokunk nevében megfogalmazni. Nem kellett Benned felötleni annak a gondolatnak, hogy „néhányan az SZDSZ-ben talán még büszkék is rá, hogy ismert politikusaik között számosan következetes ellenfelei voltak a diktatúrának”. Olvasd el még egyszer az írásom – ha szabad szerénytelennek lennem –, az egész erről szól. A gyáva „lapulók” nevében írok arról, hogy számunkra megtiszteltetés, ha már nem mertünk olyanok lenni, mint Ti, legalább közétek tartozhatunk. Én állok lesújtva előtted, engem döbbent meg, ha ennek az ellenkezője olvasható ki az írásból. Valóban soha többé nem vetemedem írásra, ha ennyire nem tudok érthetően fogalmazni.

Ha megbántottalak volna, megkövetlek. A Te politikusi kalapod az én számomra nélkülözhetetlen abban az SZDSZ-ben, amelyre vágyom. Nélkületek, a demokratikus ellenzék nélkül – mint ahogy írásom egész mondanivalója sugallja – hiteltelenné válhat a párt. De nemcsak a múltatok miatt van szükség Rátok, hanem ma is meglévő, pótolhatatlan értékeitek miatt is. Éppen a Ti félreállásotoktól aggódva írtam, amit írtam.

Tölgyessyt esetleg megválasztani a Ti jelenlétetek, a Ti kontrollotok biztonságában szeretném és merném.

Őszinte tisztelettel és barátsággal:
Török Viola


Igazítások: helyre

1. Török Viola barátnőmhöz intézett múlt heti nyílt levelemben azt állítottam, hogy az SZDSZ vezetőségéből csak Hack Péter szólt Tölgyessy elnökségével, elnökjelöltségével szemben. Mint kiderült, tévedtem. Kis János is így nyilatkozott a Magyar Narancs október 9-i számában (éppen neki talán nem kellett volna – de nem vagyok benne biztos). Erről fogalmam sem volt. Ez is mutatja, milyen nagy összebeszélés, fejösszedugás volt itt. Amúgy az SZDSZ leköszönő elnökének kijelentéseivel tartalmilag nagyjából egyetértek.

2. Mécs Imre nyilatkozatában fölemlegeti, hogy az SZDSZ úgymond nem küldött delegációt az RMDSZ kongresszusára. Ez így pontatlan. Az RMDSZ első (kolozsvári) választmányi ülésén informálisan ott voltam – informálisan ott volt Antall József és Csoóri Sándor is –, és én képviseltem az SZDSZ-t az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusán is. A marosvásárhelyi kongresszusra név szerinti meghívást kaptam én külön, továbbá „biankó” az SZDSZ ügyvivői testülete (amelynek Mécs akkor is tagja volt). Én már rögzített nyugati utam miatt nem mehettem – különben is éppen Budapestről (pontosabban: Budáról) inspirált hírlapi polémia folyt körülöttem Erdélyben, ilyen esetben politikus távolmarad, ha van benne tapintat az ellenem kiadott nyilatkozatot a „Vasárnapi Újság” című rádióműsor hallgatói és a Ring olvasói ismerhetik –, az utazásra kijelölt ügyvivővel viszont (adminisztratív hiba folytán) nem egyeztettek. Az SZDSZ-t Törzsök Erika, a kisebbségpolitikai titkárság vezetője képviselte, ez kétségtelenül nem „a megfelelő szint”. Azóta tárgyaltunk a Király Károly szenátusi alelnök vezette küldöttséggel, továbbá a Domokos Géza és Szőcs Géza vezette RMDSZ-küldöttséggel (ezen a találkozón Mécs Imre is jelen volt), minden alkalommal elnézést kértünk ügyetlenségünkért. Ezt politikává fölfújni nem érdemes. (Imre, egyébként gratulálok számításom szerint hetedik gyermekedhez. Végre egy politikus, aki valami kézzelfoghatót is tesz a nemzetért!)

3. Ha már legendáknál tartunk, nézzük a „Kis János és a micisapka” címűt. Kis Jánosnak egy vidéki gyűlésen elejtett, majd az MDF-es koncertben fő témává dúsított-hangszerelt megjegyzése (természetesen) nem a koronás címerre, hanem az Új Ludas egy szellemes karikatúrájára vonatkozott, amelynek csattanója az árvitáknak és az életszínvonal romlásának kontrasztjára célzott. Remélem, az efféle alantas rágalmakat szabad demokraták nem fogják ismételgetni.

4. Eörsi Jánosnak a múlt heti Beszélőben közölt, egyébként kitűnő tudósítása a Zétényi–Takács-törvényjavaslat parlamenti vitájáról azt adja a számba, hogy én justizmordnak neveztem volna a nürnbergi ítéletet. Nyilvánvalóan ilyet nem mondtam és nem mondhattam, mondott azonban az MDF választmányának szóvivője (a pontos idézet, lelőhely az országgyűlési jegyzőkönyvben). Ez a kijelentés avval volna egyenértékű, hogy én ártatlannak tartom Göring birodalmi marsallt és a többi csirkefogót. Ez az MDF jelesének (Varga) véleménye volt: ezt idéztem. Morális és pszichológiai szempontból azonban aggályosnak tartom a kivételes ítélkezést, a győztesek verdiktjét még akkor is, ha igazságos. Erről beszéltem a parlamentben, és evvel vitatkozott a Beszélő számára nyilván nem teljesen ismeretlen Kőszeg Ferenc.

5. Ez nem helyreigazítás, bár annak indult. Múltkori nyílt levelem alatt nyomdafestéket látott egy ügyvivőjelölt-lista. Ezt rossz viccnek vagy provokációnak néztem, és fölvilágosítást szerettem volna kérni, hogyan kerülhetett a Beszélőbe. Ám azóta megkaptam egy magát Budapesti Egyeztető Tanácsnak nevező, számomra eddig ismeretlen SZDSZ-szerv levelét, amely hasonló névsort tartalmaz, olyan ügyvivőjelöltek listáját, akiknek a nevét nemcsak a szélesebb közvélemény nem hallotta, de még én sem. Teljesen elment az eszünk, vagy mi történik? Szeretett pártomon, úgy látszik, erőt vett a mocsárláz.

Mi lesz ebből?

Tamás Gáspár Miklós


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon