Skip to main content

Drága Barátaim!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Lapunk kiváló hagyományai közé tartozik, hogy nemcsak a liberális ellenzék véleményét jeleníti meg, hanem a másokét is, nem törődve az időnkénti értetlenséggel. A még illegális Beszélő is közölt pol. nacionalista olvasói leveleket, mert nem akarta eltitkolni, hogy a közvéleményben ez is van; akkoriban kötelessége volt erről tudósítani, ma már szerencsére rendelkezésre áll a Hunnia, a Szent Korona stb., zöldesbarna ízetlenkedéseket ott lehet publikálni.

Az is hagyományunk, hogy vezető szerzőinket lehet bírálni. Lám, engem is hogy kiosztott Elek István olvasónk – nem azonos a neves kritikussal és MDF-képviselővel Elek Istvánnal –, brutális őszinteséggel, izzó felháborodással. (Beszélő, szept. 29.) Maradéktalanul helyeslem, hogy levele megjelent, noha persze nem nagyon örülök, hogy megírta. De a humorérzék hiánya nem lehet kizáró ok, arról pedig nem Elek István tehet, hogy a Kádár-korszak sajtószürkesége leszoktatta a csípős paszkvillusok élvezetéről. A többi: véleménykülönbség.

Ámde dr. – miben dr.? – Gémesy Sándor levelének (Beszélő, okt. 6.) közlésével szemben hadd jelentsem be különvéleményemet. A levélíró rasszista. A levélíró rágalmaz. A levélíró – hadd alkalmazzak itt egy brit eufemizmust – takarékosan bánik az igazsággal. A levélíró fenyegetőzik. Mi több, a levélíró adekvát. A levélíró kétségtelenül mindent elkövet, amit nem illik elkövetni a nyilvánosság előtt, és én nagyon jól értem, miért akartátok az utókor számára ezt a magatartásformát dokumentálni. A náci falfirkák és a mocsok egyéb alvilági böffenetei hamar elenyésznek, valamit meg kell őrizni a kénes bűzű korhangulatból.

Ámde.

Gémesy dr. – a magyar tudományos minősítési rendszer ezen élő momentuma, már ha csakugyan dr., amit nem könnyű elhinni – „tettekre kész”, és nagyon is kézzelfoghatóan fenyegetőzik. Ez bizony bűncselekmény. A Beszélő nem lehet úrias iróniából bűnsegéde dr. Gémesynek akkor sem, ha lapunk olvasóinak meglesz a véleményük az efféle rendpárti hisztériáról, és jót derülnek majd Gémesy dr. sajátos magyar nyelvhasználatán. Elek István esetében keveselltem, a Ti esetetekben sokallom a humorérzéket. Ez már egy kissé weimari humorérzék. „Próbáljanak meg lefékeződni, faragni a gőgből, mert ennek jó vége biztosan nem lesz” – írja ezen Szittya Attila Bendegúz a levélírók között, és csakugyan: nem lehetünk annyira gőgösek, hogy kinevessük dr. Gémesyt, akinek megbízottai hamarosan fölkereshetnek bennünket a Hanák Katin már kipróbált szíjjal. Dr. Gémesy levelét az általa hőn szeretett rendőrség figyelmébe ajánlom. A földerítéshez nem kell dr. Gémesyt lehallgatni, nem kell nyomozni: csak a Beszélőt kell olvasni. De kár, hogy a Beszélő nemcsak cikkeket, hanem bűnjeleket is kinyomtat. No de sebaj…










Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon