Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Egyetértesz-e azzal, hogy a Kis János lemondott, és hogy most mondott le?

– Egyetértek azzal, hogy visszavonul. Ott voltunk az Országos Tanács ülésén, még a választások előtt, ahol bejelentette, hogy nem indul országgyűlési képviselő jelöltként. Évtizedekig el volt zárva a saját szakmájától, s most szeretné végre a filozófiát választani. Nem jelent meg a színen olyan személy, aki azt a kiegyenlítő szerepet, amelyet betöltött, el tudta volna vállalni. Ez persze a 22-es csapdája. Mivel betöltötte ezt a szerepet, nem is volt lehetőség arra, hogy ebben a szerepben bárki más kipróbáltassék. Ennek, azt hiszem, legrosszabb esetben két és fél évvel a választás előtt meg kellett volna történnie.

Beszélő: Mit jelent ez a kiegyenlítő szerep? Kik között és mit kellett kiegyenlíteni?

– János volt az, akit a legtöbb egykori nagy név el tudott fogadni.

Beszélő: Tehát a személyes ambíciók közötti kiegyenlítődésről van szó?

– Nem, politikai nézetek közötti kiegyenlítésről. Úgy tűnik, hogy az SZDSZ politikai irányvonalát sokan két irányba is szerették volna elvinni: mind jobb, mind bal felé. Kis János meg tudta tartani a két irányzat közötti egyensúlyt.

Beszélő: Kiegyenlítő személyiségével, vagy meghatározó autoritásával?

– Most sokan úgy tüntetik fel, mintha kizárólagosan János határozta volna meg az SZDSZ politikáját az elmúlt időszakban. Én inkább úgy látom, hogy az SZDSZ legfontosabb politikai lépéseit János inkább csak követte, mintsem meghatározta volna. Három ilyen lépést említenék. Az egyik a paktum volt, melynek fejleményeiről történetesen én előbb értesültem, mint a Kis János. Nekem Tölgyessy véletlenül előbb mondta el, mint a többieknek, hogy mikről tárgyal. Mikor az SZDSZ vezetőit tájékoztatta, a megállapodás összes lényeges eleme le volt már írva. Legalábbis én, mint tanú így érzékeltem. A második a kárpótlási vitánál Soós Károly Attiláék ültek le a gazdasági bizottsággal, és találták ki, hogy mit kellene csinálni, és amikor a János egyáltalán bekapcsolódott a munkába a megállapodás már nagyon jól haladt. A harmadik az Expo-ügy. Az ügyvivők tudatosan kerülték az állásfoglalást, a döntést végül az Országos Tanács hozta meg. Azt hiszem, hogy az elmúlt másfél évben ez volt a három legfontosabb, legmarkánsabb SZDSZ-es döntés, és egyiket sem János diktálta.

Beszélő: Kizártnak tartod a megegyezést a jelenlegi vezetők köre és Tölgyessy között?

– Semmi sem kizárt, de nagyon kevéssé tartom valószínűnek. Az elmúlt egy év alatt lett volna lehetőség arra, hogy közeledjenek az álláspontok. De a vitának soha nem volt színtere. Nem voltak olyan alkalmak, amikor a szemben álló felek ütköztethették volna nézeteiket, amennyire én tudom, soha nem jött össze egy olyan fórum, ahol Tölgyessy elmondhatta volna, hogy mi a politikája. A mai napig sem világos számomra, hogy a Tölgyessy miben képvisel más politikát, mint az SZDSZ vezetése. Ugyanakkor azzal, amit Tölgyessy politikaként megjelenít, sokan nem értünk egyet. Az a benyomásom, hogy Tölgyessy és Antall politikai stílusa között nagyon sok a közös vonás. Mind a ketten szeretik kerülni a tömegkommunikáción keresztül való politizálást, pedig szerintem ez a modern politikának nagyon fontos eleme. Nagyon szeretik azt a politizálási stílust, amely a két háború között, amikor nem volt televízió, nem volt a médiának ekkora szerepe, szükségszerű velejárója volt a magyar politikának. A háttérben való elegáns megállapodásokra gondolok. Ezeknek van helye a modern politikában is, de ők mintha ebben látnák a politikát. Ezeknek a megállapodásoknak a „vonala” nem mindig világos, hiszen bizonytalan keretek között születnek, bizonytalan szempontok alapján, és mint a paktum ügye is mutatja, nagyon sokféleképpen sülhetnek el. A paktum megkötésekor a többiek számára csak ez az utólagos felhatalmazás maradt meg. Még akik az első lépésben értesültek a tárgyalásokról, azok is csak bólinthattak, hiszen nem voltak jelen a megállapodáskor, nem tudták eldönteni azt, hogy a másik fél mit milyen fontosságúnak tart.

Beszélő: Éppen ennek az ellensúlyozására elképzelhető talán valamilyen személyi kompromisszum: Tölgyessy az elnök, ha ennyire ragaszkodik hozzá, a frakcióvezetésben, illetve az ügyvivői testületben lennének olyanok, akik felfogásuk és képességeik alapján ellensúlyt jelentenek. Akik mindig, minden egyes alkalommal számon tudják kérni, ha túlmegy a döntéshozásban vagy a megegyezésben azon, amit helyesnek lehet tartani.

– Ez létrejöhetett volna akkor is, amikor Tölgyessy volt a frakcióvezető és Kis János a pártelnök, de akkor sem működött. A négytagú frakcióvezetőség és Kis János együtt nem tudott ellensúlyt képezni, akkor milyen alapon várjuk azt, hogy most ennél sokkal nehezebb körülmények között, ellensúly teremtődjön?

Beszélő: Tölgyessy az akkori frakcióvezetést úgy fogta fel, mint ellenőröket, akiket Kis János küldött a nyakára. Az ellensúly tehát Kis János volt, a fő rivális. Működött viszont egy „szóvivői”, afféle reszortfelelősi testület: Tölgyessy megpróbált erre a társaságra támaszkodni a „politikai ellenőrökkel” szemben. Ez volt az egyetlen időszak, amikor úgy tűnt, hogy a valamilyen együttműködést keres. Miközben a frakcióvezetőséggel valóban kerülte a kapcsolatot, ezzel a szóvivői körrel viszonylag sűrűn és értelmesen konzultált.

– Ehelyett most minden héten van egy négyórás frakcióülés. Akkoriban egyórás diktátumok voltak, hogy melyik pontnál hogyan kell szavazni. Akkor persze még hétfőn délelőtt is volt plenáris ülés, és nem maradt idő a frakcióvitára. De téves a szembeállítás, hogy azt a feladatot, amelyet Tölgyessy idejében a szóvivői testület látott el, azt most az öttagú frakcióvezetőség. Nem: maga a frakció.

Beszélő: Az SZDSZ-hívek ma úgy látják, hogy nem elég lendületes, nem elég sikeres, nem elég vonzó az SZDSZ politikája. Tekintettel az objektív körülményekre, az ellenzéki helyzetre, elképzelhető-e, hogy kialakuljon egy vonzóbb SZDSZ-politika?

– Egy ember nem teheti vonzóvá az SZDSZ-politikát. Egyebek közt az a baj, hogy mi magunk, akik politizálunk, nem tudjuk elszánni magunkat, hogy a nyilvános megszólalásainkban népszerűek legyünk. Nagyon nehezen tudjuk elfogadtatni magunkkal, hogy hallgatóságunk döntő többsége nem saját szakmai baráti körünk. Az, hogy parlamenti beszédeink a széles közvéleménynek szóljanak (és utána jutassuk el a szakmai körhöz a finomabb észrevételeket), az nem egy vagy két emberen múlik, hanem nagyon sokunkon a frakción belül. A fő problémánk az, hogy nem tudjuk eléggé egyértelművé tenni saját céljainkat. Akcióinkban és javaslatainkban az SZDSZ politikája nagyon egyértelmű. Nagyon egyértelmű volt az is, amit a kárpótlási ügyben képviseltünk, csak nem tudtuk egyértelművé tenni a közönségünk számára. Éppen Tölgyessy valamivel jobban mondta el, mint közgazdász vezérszónokaink, de mégsem tört át. Az SZDSZ belső állapotát politikájához viszonyítva azért tartom rosszabbnak, mint amilyennek szükségképpen lennie kellene, mert ennek a politikának az „überolása” folyt háromnegyed éven át. Én sokszor hibáztattam az SZDSZ vezetőit azért, ami a budapesti rendkívüli küldöttgyűlésen történt, idén februárban. Egyszerre bejelentettük, hogy mostantól készek vagyunk a kormányzásra. Ebbe egy hangulat vitt bele minket, holott a kijelentés nem volt megalapozott, nem volt a helyzettel adekvát, mert nem volt operacionalizálható. A kárpótlásnál is így volt, na most jön a nagy bomba. Ezzel megtévesztettük magunkat is. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az ellenzéki politizálás korlátozott lehetőségek között mozog. De ezek között a korlátozott lehetőségek között elértük, hogy a kárpótlási törvénnyel az MDF nem tudta tömegbázisát olyan mértékben megnövelni, mint ahogy számított rá; hogy hiába próbálják ellenfeleink, sőt barátaink is ránk sütni az egyház-ellenességet, az egyházi törvény vitájának végkicsengése mégsem ez volt. Az önkormányzati vagyontörvénynél óriási összegű vagyonok kerültek önkormányzati tulajdonba – a beépített belterületi földek privatizációs ellenértékének ötven százaléka –, ezek szerintem nagyon komoly eredményei voltak az SZDSZ politikájának az elmúlt időszakban!

Beszélő: A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a tagjaink, meg az ország közvéleménye is úgy érzik, hogy az SZDSZ nem nyújt kormányzati alternatívát. Nincs lehetséges koalíciós partnerünk, tehát bármilyen sikeresek volnánk is a következő választáson, nagy a valószínűsége, hogy megint ellenzékben leszünk.

– Én ezt nem így látom. Az SZDSZ-nek vannak lehetséges koalíciós partnerei. Mindenekelőtt a Fidesz. A Fidesz aktuális politikai megfontolásokból hajlandó annyiszor belénk rúgni, ahányszor kell, de neki is szüksége van koalíciós partnerre, és egyre inkább csak mi vagyunk elfogadható koalíciós partnerek. A Fidesz számára ma az MDF sokkal kevésbé elfogadható, mint egy évvel ezelőtt volt. A másik lehetséges koalíciós partnerünk az MDF. Nem az a vonala, amelyet Kónya és Antall és Csurka úr képvisel, hanem az, amelyiknek a sorsa egyelőre még kiszámíthatatlan: a Beke Kata-féle irányzat. Egyáltalán nem tartom partnerként kizártnak a kereszténydemokratákat. Velük szerintem az SZDSZ képes lenne együttműködni. Nem látom olyan kilátástalannak a helyzetet, mint sokan. Nem biztos, hogy a következő választások a jelenlegi feltételek között fognak lezajlani.

Beszélő: Tölgyessy valóban nem ígért lényegesen más programot, és amit mond, abban kétségtelenül van demagógia. Álláspontjának egy eleme, nevezetesen a tudatos partnerkeresés, mégis bizonyos változást jelenthetne. Elsősorban a kereszténydemokraták felé való nyitásról beszél. Ha ő a politikai vezető, akkor jó kapcsolata Antallal nyilván megjelenne a politikában is. Nem nyújt-e ez valamiféle perspektívát a jelenlegi izoláltságból való kiszabadulásra? Ha egy kicsit békésebb a viszony az MDF-fel, akkor nem nyújt-e ez jobb lehetőségeket a Beke Kata nevével jellemzett csoportnak is?

– Nem hiszem, hogy az MDF-ben azért van Kónya vagy Csurka erős helyzetben, mert mi úgy politizálunk, ahogy politizálunk. A Tölgyessyvel kapcsolatos várakozások azért tűnnek számomra ellentmondásosnak, mert Tölgyessyt látják bajnokuknak azok is, akik az MDF-fel való radikálisabb, határozottabb, sőt, durvább szembenállást szeretnék, akik a mostani vezetést túl puhának tartják, és azok is, akik túlzottan konfrontálónak. Sem a kemény, sem a puha fellépést várók nem lesznek elégedettek a létrejövő helyzettel. Antall többször elmondta, hogy szeretné megalakítani a Kerekasztal Lovagjai rendjét, mert úgy gondolja, ezekkel az emberekkel tud együttműködni. De a modern magyar politika nem működhet úgy, mint egy zárt klub, amelynek tagjai történetesen különböző pártokban foglalnak helyet. Ugyanakkor el kell mondani, hogy az SZDSZ a szociális bizottságban, a költségvetési bizottságban és sok kérdésben az alkotmányügyi bizottságban is nagyon jól tud kommunikálni az MDF-fel. Amikor a Ház egyhangúan fogad el gyakorlatilag konszenzuson alapuló döntéseket, emögött kevéssé látványos, de hosszú, kitartó bizottsági munka rejlik. Persze, ahogy a Kónya-tanulmányban is jól látható, bizonyos területen a törekvések homlokegyenest ellentétesek, és itt szerintem nincs is esélye a megállapodásnak, hacsak az MDF nem adja fel azt a politikáját, hogy megpróbálja bekebelezni a sajtótól kezdve az igazságszolgáltatásig a társadalmi élet minél több területét Ebben szerintem az SZDSZ a jövőben is csak azt teheti, hogy megpróbál ellenállni. Nem tárgyalhat arról, például, hogy az egyik csatorna a tévében MDF-es legyen, a másik csatorna pedig SZDSZ-es.

Beszélő: Tekintettel arra, hogy a jövő évben nem lesz választás, nem érdemes-e esetleg kipróbálni, milyen elnök lenne Tölgyessy?

– Egyszer egy barátommal egy órán át álltunk sorban egy jegypénztár előtt. Ez a pénztárosnő, mondta a barátom, olyan, mint a politikusok: kísérletezik az emberekkel. Nem hiszem, hogy az SZDSZ politikusai megengedhetnék maguknak azt, hogy a tagság rovására kísérletezzenek. Nem tudom, hogy nem veszítenénk-e túl sokat, mire kiderülne, hogy igazunk volt.

Beszélő: De ha Tölgyessyt sikerül legyőzni, nem kell-e attól tartani, hogy akkor is sokakat elveszítünk, és ugyanakkor tovább él a nagy mítosz, hogy Tölgyessyvel minden másképp lenne.

– Ennek is van kockázata. A jelenlegi helyzetben mind a két lehetőség nagyon sok kockázattal jár. Olyan ez, mint az Expo: meg kellene rendezni, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, mekkora katasztrófa. Ha ebbe belemegyünk, azt hiszem, késő lesz igazat mondani.

• Belföld