Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Magyarországon mintegy 25 ezer gyermek él állami gondozásban – megközelítően annyi, mint az Egyesült Királyságban. A gyermekvédelem felett szinte nyomtalanul múltak el az évek. Még ma sem bíróság, hanem a területileg illetékes gyámhatóság dönthet államigazgatási eljárás keretén belül a kiskorú családjából történő kiemeléséről, az állami gondozott gyerekek többsége ma is nevelőotthonokban él. A nevelőszülői hálózat kiépülését akadályozza, hogy a nevelőszülő családok 5-10 gyermek befogadására kötelezhetőek, munkájukat sem tanácsadó, sem szupervíziós szolgálat nem segíti. A szülők felügyeleti jogát egy gyámügyi előadó államigazgatási eljárás keretén belül véglegesen megszüntetheti, igaz, a döntést az érintettek bíróság előtt megtámadhatják. A határozatoknak azonban elenyésző hányadát támadják meg bíróság előtt, börtönben lévő szülők számára például a jogorvoslat lehetősége végképp elméleti marad.

Az állami gondozás rendszerébe nagyon „könnyű” bekerülni. Megfelelő szakellátó hálózat, illetve elégséges és jogszerű segélyezési rendszer hiányában a gyámhatóságok számára többnyire a „végső érv” kínálja a „megoldást”. Ha a veszélyeztetett gyermeket kiemelik családjából, a szakigazgatási szerv úgy érezheti, megszabadult a problémától. A későbbiek során senki semmilyen erőfeszítést nem tesz annak érdekében, hogy a családot ismét alkalmassá tegyék gyerekük visszafogadására. Az intézeti elhelyezés azonban nemcsak a legrosszabb, hanem egyben a legdrágább forma is. Egy intézeti nevelt ellátása legkevesebb háromszor annyiba kerül, mint ha a gyereket nevelőszülőnél helyeznék el, a családok számára folyósított nevelési segélyről már nem is beszélve.

A magyarországi gyakorlat felértékeli az örökbefogadások jelentőségét, hiszen az állami gondozottak kétharmada számára ez kínálja az intézeti lét egyedüli alternatíváját. Az állami és intézeti neveltek közül körülbelül 5 ezren örökbeadhatóak, mivel szüleik lemondtak róluk, vagy felügyeleti jogukat véglegesen megszüntették.

Gyerekexport

1991-ben 907 gyereket adtak örökbe, közülük 144-en külföldi családokhoz kerültek. A külföldiek évről évre növekvő „érdeklődését” aggodalommal szemlélők szerint a tendencia elvi és gyakorlati okokból egyaránt veszélyes. Az ENSZ-egyezmények és a nemzetközi gyakorlat csak megkötésekkel engedik a külföldre történő örökbeadást. Miközben több mint 3000 magyar család szeretne állami gondozott gyereket örökbe fogadni, és sokan közülük évek óta várakoznak, külföldiek általában gyorsan, ún. nyílt örökbefogadás keretében „jutnak” gyerekhez: a gyerekéről nyilatkozatban lemondó anya és az örökbe fogadó külföldi állampolgár együtt keresik fel az illetékes gyámhatóságot, amely bizonyos alapvető feltételek megléte esetén nem gördít akadályt az adoptálás elé. Az anya, illetve a „partnerközvetítésben” szerepet játszó GYIVI vagy éppen kórházi szülészeti osztály anyagi érdekeltségét lehetetlen bizonyítani, becslések szerint az árfolyam gyerekenként 3000-9000 dollár között mozog.

Több gyermekvédelmis szakember rámutat azonban arra, hogy a külföldre került gyerekek zöme idehaza senkinek nem kell, mivel magyarországi családok a legritkább esetekben fogadnak el háromévesnél idősebb, értelmi fogyatékos vagy cigány gyerekeket. Meglehet, a gyerekkereskedelem nem tartozik a rokonszenves üzletágak közé, a külföldre jutott gyerekek sorsa azonban vélhetően kedvezőbben alakul, mint ha itthon maradtak volna.

Féloldalas szabályozás

A családjogi törvény mostani módosítása csak abban az esetben engedélyezné gyermekek külföldiek általi örökbefogadását, ha erre belföldön nem kerülhetett sor. A jogalkotó szerint mindez összhangban van a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel, amit a Magyar Köztársaság 1990. március 14-én írt alá, és az Országgyűlés az 1991. LXIV. törvénnyel hirdetett ki.

A Népjóléti Minisztérium álláspontja szerint a jogszabály-módosítás régóta esedékes, progresszív lépés. Hatálybalépését követően például házassági bontóper, illetve gyermekelhelyezési per esetén a bíró a gyermek érdekeit képviselő ügygondnokot rendelhet ki. A 14. életévét betöltött gyermek nyilatkozata ügydöntő lesz, sőt a kiskorú később maga is indíthat pert az elhelyezés megváltoztatását kérve, még akkor is, ha a körülmények a kérdéses időszakban nem változtak meg.

A minisztérium szerint az örökbefogadás feltételeinek általános szigorítását is a gyermeki jogok kiterjesztése indokolja, a 14 évesnél idősebb gyermek törvényes képviselőjének közreműködése nélkül önállóan nyilatkozhat arról, beleegyezik-e adoptálásába. A hazai és a külföldre történő örökbeadás feltételei még így is „hézagosak” maradnak. Nyugat-Európában az örökbe fogadó szülőket szakemberek készítik fel a leendő gyermek befogadására, több országban féléves adaptációs periódus előzi meg a végleges döntést.

A módosítandó családjogi törvény azonban a részletszabályozást a leendő gyermekvédelmi törvényre bízza, illetve alapkoncepciója a tarthatatlan hazai gyermekvédelmi rendszer gyökeres megváltoztatását feltételezi. Az azonban kizártnak tekinthető, hogy az évek óta vajúdó gyermekvédelmi/gyermekjóléti törvény még ebben a parlamenti ciklusban a törvényhozás elé kerül.

A Népjóléti Minisztérium legsúlyosabb mulasztása, hogy az elmúlt négy évben a gyermekvédelmi kodifikáció nem jutott túl az általános koncepciók megfogalmazásán. A minisztérium koncepciója nem egyezett sem a Miniszterelnöki Hivatal deregulációs bizottságának elképzeléseivel, sem pedig a többi érintett szakminisztérium érdekével. A népjóléti tárca képtelen volt tárcaközi egyeztetés alapjául szolgáló jogszabálytervezetbe foglalni azt az elvet, hogy elsősorban a veszélyeztetett gyerekek családban tartására kell törekedni, és ennek érdekében szét kell választani a „védő-óvó”, szolgáltató, illetve a hatósági tevékenységet és jogköröket. A jelenleg „érvényes” koncepció az önkormányzatok és a köztársasági megbízottak között megosztott gyámügyi feladatokat egy felállítandó dekoncentrált szervezet hatáskörébe utalná. Erről azonban a belügyi tárca hallani sem akar, és vélhetően a dekoncentrált szervezetek számát csökkenteni kívánó önkormányzatok sem fogadnák lelkesen egy újabb országos hivatal felállítását. A bírói hatáskör szélesítése ellen pedig a bíróságok túlterheltségére hivatkozó Igazságügyi Minisztérium berzenkedik. Nem sikerült megtörni a GYIVI-k fenntartásában érdekeltek ellenállását sem.

A családjogi törvényt, illetve az örökbefogadás szabályait úgy fogják módosítani, hogy közben a gyermekvédelem gyakorlata jottányit sem változik. A komplementer jogszabály hiányában minden progresszív jogalkotói szándék ellenére az lesz az eredmény, hogy még kevesebb gyereknek lesz esélye arra, hogy kikerüljön az állami gondozásból.

• Gazdaság és társadalom