Skip to main content

Orson Welles tükrei

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az Örökmozgó érdekes filmösszeállítást szentel 1968-nak; érdemes lesz ezekkel a filmekkel foglalkoznunk, meg is tesszük csakhamar, nem sokkal a dicsőséges prágai bevonulás huszonötödik évfordulója után. Addig sem feledkezhetünk azonban meg az Örökmozgó egy másik programjáról. Orson Welles Sangháji asszony című filmje ugyanis másfajta, s szintén nem megvetendő izgalmakkal szolgál.

Elsősorban azzal a rejtélyes kérdéssel, hogy mitől is remekmű ez a bűnügyi klisékre épülő, harsány és külsődleges fordulatoktól sem mentes 1946-os film. A remekművek titkait nehéz megfejteni, most is inkább csak kísérletet teszünk rá, vázlatosan.

A film különös varázsát elsősorban Orson Welles, a színész adja. Ormótlan, lenyűgöző figura. Itt éppen ír matróz: ha akarom, ugyanolyan hiteles, mint multimilliomos sajtócézárként az Aranypolgárban, vagy Shakespeare-hősként az Othellóban vagy a Falstaffban. Ennek az ellenkezője is igaz: se nem ír matróz, se nem sajtócézár, se nem Falstaff, még csak nem is igyekszik, hogy azzá váljon: önmaga sajátos stilizációját teremti meg. Átalakul, de mássá, többé, bizonytalanul körülírható, igazából meghatározhatatlan figurává: érdekesebbé, többé, mint a forgatókönyv előírná.

A történet harsány és külsődleges is. A filmre azonban rátelepszik valami lebegő titokzatosság, s ennek lassan-lassan alig van köze a rendkívül bonyolulttá váló históriához. A Góliát-termetű matróz megment egy démoni szőkeséget (a Marilyn Monroe előtti kor egyik szexszimbóluma, Rita Hayworth játssza, Welles tragikus sorsú akkori felesége). És a Góliát-termetű matróz ezzel elindul a poklok felé: gazdag és cinikus gazfickók egymás ellen acsarkodó csapata használja fel gyilkos eszközként. A Góliát naiv és ügyefogyott: csak szent becsületessége és szent együgyűsége védi… Védi vagy védtelenné teszi? Dühös és minden gazfickót széttipró Góliát, vagy nagyra nőtt, pufók arcú hátulgombolós? Természetesen mindkettő egyszerre, s kiszámíthatatlan, mikor mit tesz? A film – a hőst megtestesítő zseniális színész jóvoltából – ettől egyszeriben bonyolult és többrétegű. A bűnügyi alkotásoknak egyáltalán nem tesz jót a „lélektani elmélyültség”, itt sincs ilyesmiről szó, de hát mindenfajta lélekábrázolási igyekezetnél súlyosan többet nyújt egy premier plán Orson Welles arcáról. A filmet ilyesmiért találták fel.

Meg olyasmiért, amit előtte senki sem tudott. Itt már a rendezőről beszélünk. Másképpen lát, másképpen láttat, mint a korabeli s a mai néző megszokta. A beállításoknál legtöbbször a nyakunkat kell tekergetnünk, valahogy nem ott van a kép centruma, ahol megszoktuk, ahol várjuk. Ezzel persze minden kép titkot, feszültséget sugall. A film jó része hajó fedélzetén játszódik: nemcsak a tenger síkja és a hajó van más szögben, de a kamera mintha alulról-oldalról, mindenféle nyugtalanító szemszögből venné fel a főhős arcát. Ez a dühös és becsapott arc állandóan mintha fölöttünk bolyongana. A követhetetlenül bonyolult históriához tökéletesen illenek ezek a köznapok és lidércálmok határán készült képek. „Minden másként van” – döbben rá lassan a butaságig naiv matróz, miközben magához szorítja a végzet szőke asszonyát. De az sem megvetendő felismerés, amikor a dörzsölt néző ébred rá, hogy minden másképp van. Akkor már nem is látjuk olyan butának a morcos óriást. A film egyik jelenetében tengeri akváriumot látogatnak meg hőseink. A híres befejező képsorban aztán a gazfickók egy tükörteremben akarnak óriásunkkal leszámolni. Több tucat torzító és nem torzító tükörben látjuk Orson Wellest. Dörögnek a fegyverek, törnek szét a tükörképek, csak ő diadalmas és legyőzhetetlen. A gyilkosok is ugyanazt nem tudták kideríteni, amit a megbűvölt néző: hogy ugyanis melyik tükörképe az igazi?










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon