Skip to main content

Ötvenhat: prímek szorzata

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Miközben az emberfia kifejlett, huszonhét éves példánnyá cseperedett, egy s mást hallhatott ötvenhatról. Például egy román határ melletti falusi iskola diákjaként és az 1956-os számú Mező Imre Úttörőcsapat pionyírjaként megtanulhatta, hogy bármely természetes egész szám felbontható prímszámok szorzatára. Tehát ötvenhat egyenlő kettő a harmadikon szor hét.

„Kíméletlen, embert és eszményt nem kímélő harc folyik ’56 tulajdonlásáért” –jelentette ki vészjóslóan 1992-ben a BM ünnepségén Morvay államtitkár. Ez a harc mindmáig egyszerre historikus és praktikusan politikai: ki vitte a prímet a forradalomban, ki a jogos örökös. Mert több összetevő volt, ezt még a legelfogultabbak sem vitatják. Pedig 1989 óta, amikortól szabadon ünnepelhető a „kis októberi forradalom”, a megemlékezések unalomig ismételt fordulata lett, hogy ’56-ban a nemzet egységes volt. De – sajnos – ma nagy a megosztottság, egyesek ki akarják sajátítani a forradalmat és ezen keresztül a nemzet képviseletét. Ez annál keserűbben hangsúlyos része a szónoklatoknak, minél kevesebben hallgatják azokat. A múlt vasárnapi megemlékezéseken az újságírókon, protokollvendégeken és az ilyen-olyan okból elszántak kicsiny csapatán kívül alig-alig volt hallgatóságuk.

Pedig az idő gyönyörű volt. A rendőrség is készségesen megállította a Rákoskeresztúri köztemető piros kis Disney-vonatát, ami kikerülve a temető forgalmi dugóját, a későn jövőt az állami koszorúzáshoz repítette. A járművön vidám, nyírt bajuszú, tartásos öregurak, halszálkás kabátban, jó hangosan – hátha valakit érint – zsidóznak. – Legalább ma hagyják abba – zavarom meg durván az ünnepi hangulatot. Szó szót követ, ők a szólásszabadságra, a múltjukra, magam a hallásszabadságra s a jómodorra hivatkozom. Az út szerencsére rövid.

Az állami pompával körített rendezvény fő szónoka Gál Zoltán: „bár 1956-ban a legtöbben azonos célokért, vagyis emberségesebb, igazságosabb, egyenlőbb, szolidárisabb világért mentek ki az utcára, sokszor jó szándékú emberek kerültek mégis szembe egymással.” (…)

Ha a házelnök úr mögöttem ült volna a temetői járaton, vele is szívesen vitába szálltam volna. Akik a forradalom 13 napja alatt a felsorolt szép célokért mentek az utcára, vagy egyszerűen azért, hogy az oroszok és Rákosiék véglegesen eltakarodjanak, nem fordultak egymással szembe. Akikkel viszont szembekerültek, azok Rákosiékat és a szovjet megszállást támogatták. Kőszeg Ferenc úgy fogalmaz, hogy ’57-ben a Gyűjtőben még nyilas érzelmű rabtársaival is közösséget érzett: „a cellatársaim voltak közelebb hozzám, egyszerűen azért, mert mi voltunk összezárva, és náluk volt a kulcs”.

Ezen a hétvégén a mi korszerű jelenünk egyértelműen leírta a korszerűtlen múlt korszerűtlen figuráit, az egyszerű ’56-osokat. Éppoly kellemetlenek, mint voltak a talajvesztett ’48-asok a kiegyezés után viharosan „korszerűsödő” országban. Túl könnyen mondtunk le róluk, kezelhetetlen-kellemetlenkedő figurák: nem komfortosak. A volt kádári állam kaméleonjai kétségkívül gyorsabban alkalmazkodtak, együtt fejlődtek a rendszerrel. A forradalmároknak épp a leginkább megnyomorított része megrekedt ötvenhatnál. De – és ezt nem árt megjegyezni – nem jószántából.

Ma a forradalmat mindenki méltatja, a meggyilkolt hősöket szintén. A túlélőit viszont saját ünneplésükön sem szívesen látott vendégek. Nem baj, ha ötvenhatot prímjeire bontjuk, de ha újra összerakjuk a részeket, a forradalom legyen azonos önmagával. És a forradalmárok se maradjanak ki belőle.

Ha lehet.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon