Skip to main content

Panoptikum

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az új jövevény

– Jó napot, asszonyom! Segíthetek?

– Á, csak nézegetek – válaszolta földre szegezett pillantással a jólöltözött negyvenes hölgy, és zavarában átviharzott a gyerekrészlegre. Ott aztán a polcok látszólagos takarásában alaposan szemügyre vette a modelleket.

Az eladó egy darabig a pult mögül figyelte látogatója elérzékenyült arckifejezését, majd, mint aki biztos a dolgában, odasétált hozzá.

– Ezek a hároméves modellek – mutatott az egyikre. – Teljesen élethűek, és kifogástalanul működnek. Mindegyiket tesztelték, garantáltan nem lehet megkülönböztetni őket a valódiaktól.

– Igen? – kérdezte a bundás hölgy kissé bizonytalanul, és megérintette az egyik demó modell kezét. Beleborzongott, amikor a puha ujjacskák az övé köré fonódtak.

– Mégis, mi az elképzelése? Ezt a szériát például nagyon viszik.

– Igen, én is ilyen két-három éves formára gondolok. Tudja – nézett az eladóra párás szemmel –, minden vágyam egy kicsi.

– Asszonyom, ezt a jogszabály miatt meg kell kérdeznem, nem akarna inkább egy igazit?

– Elváltam – válaszolta a nő –, és amúgy is túl vagyok már a babázós koron. Az éjszakai felkelések pedig a munkám rovására mennének. Hosszúak a napjaim, így nem jutna időm az óvodába loholni a gyerekért, vagy külön foglalkozásra járatni. Felelős beosztásban dolgozom – keményedett meg a hangja egy pillanatra.

– Értem – mondta az eladó békülékenyen. – Csak még egy aláírást kérek. Akkor a formaságokkal megvolnánk.

– Fiút vagy kislányt óhajt?

– Egy olyan két és fél éves körüli kisfiút, mint ez itt – mutatott az egyik modellre a második polcon. A rövidnadrágos kisfiú aranyszőke tincsei és a kis gödröcske az állán egészen megbabonázták.

– A hatos széria – nyugtázta az eladó. – Ez most a csúcsmodell. Pszichológusok egész hada dolgozott a megjelenésén, és ami még fontosabb, a személyiségén. Azt hiszem, sok öröme lesz benne. De az eggyel korábbi változat is kitűnően sikerült.

– Nekem ez kell! – mondta határozottan a bundás hölgy. Megigazította a vállán lógó retikült.

– Hozom is a raktárból – buzgólkodott az eladó. – Hacsak nem kér hozzá egy-két extrát.

– Ha hajlandó megvárni – folytatta a kérdő tekintetre –, olyan példány is legyártható, amelyik hasonlít magára. Elég, ha elküld néhány fényképet. Kívánságra vállaljuk a modell inicializálását is, a rendelkezésünkre bocsátott információ alapján feltöltjük a memóriáját közös emlékekkel. Két hét múlva maga csak bejön hozzánk, majd hazasétál a fiával.

A nő töprengett egy kicsit, majd az eladó felé fordult.

– Inkább magam csinálnám a dolgot, mégiscsak a fiamról van szó. – Csillogó szemmel nézte a polcon mosolygó modellt. – Most elviszem.

– Rendben van, asszonyom. Máris jövök.

– Csak még valami – tette le nyögve a tizenvalahány kilós dobozt. – Nagyon fontos, hogy az első bekapcsoláskor a szemébe nézzen. Segít kialakítani a kötődést. Egyébként az akkumulátora 42 óráig üzemképes. Itt a garancialevél, és azt is érdemes tudnia, ha netán egy idő után ráunna, és egy másikat szeretne, beszámítjuk a régit.

– Köszönöm – mondta a bundás hölgy. Alig várta, hogy hazaérjen, de előtte még útba ejtett egy gyermekruhaüzletet.

Egész délután a kézikönyvet tanulmányozta, aztán jó félóráig csak ült a kicsomagolt modell előtt. Olyan elragadó volt, mint az álmaiban. Aztán bedugta a drótot, és a számítógépen megnyomta az indítás gombot.

A kisfiú egyenesen ránézett.

– Tengerkék a szeme – motyogta a nő. Másra nem is tudott gondolni.

– Mama – szólalt meg a gyermek.

– Kisfiam! – akarta magához ölelni az anyja, de szerencsére még idejében eszébe jutott a használati utasítás.

Emberből birka

Jámbor József terelő juhász különös kéréssel fordult az MTA orvosbiológiai szekciójához. Mint azt az 52 éves férfi egyszerű szavakkal megfogalmazta, négy évtizedes szolgálata csaknem felét juhai között töltötte a hegyekben, s ezen időszak alatt alapos és részletekbe menő megfigyelésre nyílt alkalma.

Mindennek eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a birka rendkívül toleráns, békés népség, egyedei rideg körülmények között is összetartanak, hidegben vagy akár szűk területen is veszekedés nélkül megférnek egymással, tisztelve a másik legeléshez való jogait. Mi több, még a fekete bárányt sem közösítik ki maguk közül.

Mivel embertársaiban hasonló tulajdonságokat 40 év alatt sem tudott felfedezni, a terelő juhász úgy döntött, egy rendkívüli génsebészeti beavatkozás után szelíd birkaként kívánja folytatni életét. Jámbor József hozzáfűzte, elhatározását egy Móricz nevű szerzőtől származó, nemrégiben a kezébe került, a szakmájába vágó írás csak tovább erősítette.

Dr. Juhász Kálmán genetikus professzor szerint a beavatkozás számos veszéllyel jár, hiszen a műtéttel létrehozott kiméra emberi géneket is hordoz majd magában, így potenciális utódainak átadva azokat, félő, hogy végül az emberekhez hasonlatosan agresszívvá változtatja a juhokat. Emiatt a kívánt műtétet nem javasolja.

Jámbor József kijelentette, amennyiben nem tesznek eleget kérésének, az Emberi Jogi Bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Panelkapcsolás

Amióta kormányunk bevezette és általánosan kötelező érvényűvé tette a Kétszáz gondolat programját, soha nem tapasztalt mértékű nyugalom és boldogság köszöntött népünkre.

A béke és az egyetértés aranykorát éljük, nincs többé engedetlenség, nincsenek többé romboló viták, váratlan, az egyetemes fejlődést megakasztó ötletek. Eltűntek az egyénieskedők, a világmegváltás hamis illúziójával házaló kóklerek.

Civakodás helyett a munkahelyekről és az otthonokból mindenfelől egyetértő diskurzus hallatszik, hiszen mára minden főben ugyanaz a kétszáz gondolatpanel lakozik. Az iránymutatás nehéz terhe teljes mértékben gazdasági és politikai vezetőinkre hárul. És ez így van jól.

A kérdés legfeljebb az, melyik sémára melyikkel a legcélszerűbb válaszolni, mintha csak valamiféle furcsa sakkot játszanánk. Ám előrelátó módon ehhez is felbecsülhetetlen szolgálatot nyújt a könyvesboltokban és a közkönyvtárakban bárki rendelkezésére álló Panelkapcsolás című kitűnő segédkönyv.

Mint kiderült, egy csekélyke veszélyt csupán a 17-es és a 73-as sémák egymás utáni alkalmazása hordoz, némi szabad társításra adva lehetőséget. Azonban, amíg szakértőink kidolgozzák az új megoldást, vezetőink messzemenőkig megbíznak az önként vállalt állampolgári fegyelem visszafogó erejében.

A Kétszáz gondolat programja nemcsak népünk zavartalan nyugalmát és jólétét biztosítja, de bevezetésével hatalmas lökést kapott a kultúra is. Különösképpen a költői fantázia szárnyal; „5-re 7 vagy 7-re 5? 200, 18 és 35”, Állami Díjjal frissen kitüntetett poétánk ihletett sorait idézve.

Bármilyen hihetetlen, e nagyszerű és korszakos változáshoz, a Kétszáz gondolat programjának megvalósításához, nem kellett egyéb, mint néhány gondosan megválasztott tévésorozat és hírműsor, illetve az ezeket átfogó és hozzájuk szervesen kapcsolódó reklámblokk.

A hatás szinte észrevétlenül, mégis teljes bizonyossággal bekövetkezett, a továbbiakban mindössze a gondolati panelek szabadidős tevékenységként is végezhető, mantraszerű ismételgetése hárul ránk. Ám népünk általános boldogságáért cserébe, semmi kis ár ez.

Én, néhány társammal együtt, komoly áldozatot hozva, azért maradtam ki a programból, hogy külső szemlélőként lejegyezhessem a történelmi változásokat. Kérem, mégse sajnáljanak. Jutalmul egy nagylelkű ígéretet kaptam; az elsők között vehetek részt a következő, még magasabb társadalmi fejlettséget megcélzó Ötven gondolat kísérleti programjában.

A rovar

Érdeklődve néztem, amint az apró, kissé hosszúkás fekete rovar nagy igyekezettel haladt előre. Úgy ítéltem meg, nem kell tartani tőle, nem csípős fajta.

Miközben a lábait szedte, elmerengtem, egy ilyen egyszerűnek tetsző kis rovar valójában mennyire bonyolult, tökéletes alkotás. Az oly nagyra tartott mérnöki technológiánkkal sem tudunk hasonló gépezetet létrehozni. Valójában talán nem is az emberi faj áll az evolúciós fejlődés csúcsán, hanem a sokkal primitívebbnek vélt rovarok. Hiszen ezek több száz millió évvel a Homo sapiens előtt jelentek meg, és könnyen lehet, hogy messze túl is fognak élni bennünket. Minden bizonnyal átvészelnének egy atomháborút is. Jól tűrik a szélsőséges körülményeket, és az óceánok kivételével, ahova ember képes betenni a lábát, ott rovar is van bőven. Valójában nagyságrendekkel több, mint belőlünk. Közelebbről szemügyre véve még inkább lenyűgözött az előttem evickélő lény tökéletessége. Nem csupán egy hibátlan mechanizmusról van szó, de az apró test magában hordozza az élet mindmáig megfejthetetlen titkát is. Érzékel és mozog, táplálkozik, és tulajdonságait képes tovább­örökíteni. Szinte hihetetlen, hogy az életnek nevezett megfoghatatlan valami belefér egy ilyen parányi konstruktumba.

Csak néztem a fényes kis rovarkát, amint a sima felületen rendíthetetlenül közelített a perem felé. Vajon mi mozgatja, mi hajtja? Mi készteti arra, hogy nap mint nap táplálékot keressen, utódot nemzzen, a fény felé törjön? Hogy mindennap újra elinduljon? Kétségkívül van valami hasonlóság közöttünk, gondoltam.

Aztán mégiscsak rányitottam a csapvizet.

Eszmélés

Talán a mozdulatától riadtam fel, talán megsejtettem, hogy figyel. Közvetlen közelről, tágra nyílt pupillával, tétován fürkészte vonásaimat, akár egy nyomozó a bűntett színhelyét, véletlenül hátramaradt, árulkodó jelek után kutatva. Mintha attól tartana, a következő pillanatban akaratlanul felfedi valódi arcom, egy idegen ismeretlen arcát.

Úgy forgatott a tekintetében, lassan és tűnődve, akár a polc mélyéről előkotort régi fényképet, mely egy mindörökre kifeszített pillanatba sűrít bizonyosságot és a lehetett volna félelmetes igazságát. Melyen bár minden részlet pontos, mégis érvénytelen.

– Miért pont most? – futott át rajtam. Egyetlen kifakult szóval megnyugtathattam volna, de nem éreztem semmit. Hallgattam, amíg a szégyenteljes csend a csontjaimba mart. Felegyenesedtem az ágyban.

– Alig dereng – mormogtam jobb híján, és elnéztem ferdén az utcalámpák és a tetők között, amerre a távolban az autóutat sejtettem, s egyszerre úgy tűnt, simábban pereg az idő.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon