Skip to main content

Beszélő folyóirat, 2010. május–június, Évfolyam 15, Szám 5

Vers

Térey János: Fauna

Folyamatos jelen

Neményi László: Korszakvég

Vajda Mihály: Amália vendégkönyvébe

Játéktér

Fenyő D. György: Az iskola humanizálása

(Történetek és következtetések) – II. rész

Kopper Ákos: Állampolgárság határon innen és túl

Pál Attila: Niger: túlélni a mát, megérni a holnapot

Papp László Tamás: Adatbitorló Szkülla és adatvédelmi Kharübdisz

Varsányi Erika: Mit tudnak az ideológusok?

Kultúra

Ács Pál: Megvan-e még minden?

A hetvenéves Bojtár Endrének

Szilasi László: A hajnali szarvas

(Utólagos előtanulmány egy regényhez)

Magyar Csaba: Panoptikum

Terdik Roland: Tangó

K. Kabai Lóránt: Versek

Deczki Sarolta: Szól a fűmuzsika

Darvasi László Virágzabálók című regényéről

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon