Skip to main content

Rendőr-civilkurázsi

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A miniszter feljelentése


Pintér Sándor vezérőrnagy úrnak
Országos rendőrfőkapitány
Budapest

Tisztelt Pintér Úr!

Feljelentést teszek Nagy László, az MTV gazdasági főigazgatója ellen a Btk. 39. § (2) bekezdés c) pontja szerint minősülő, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt az alábbi tényállás alapján:

Az MTV vezetése – mint eladó – 1991.








–g [Kőszeg Ferenc]: Tanúk százával


A Magyar Televízió több száz, egyesek szerint összesen ezerötszáz dolgozója és külső munkatársa járta meg és fogja megjárni az Országos Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya zegzugos Gyorskocsi utcai épületét. A médiaháborúba beleunt közvélemény fásultan veszi tudomásul, hogy a közszolgálati televízió teljes mértékben a kormány irányítása alá kerül.


Behívó a Parlamentbe

December 10-én délután dr. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitányt behívták a Parlamentbe. Pintér vezérőrnagy – nyilván a kapott meghívásnak (utasításnak?, parancsnak?) megfelelően Margitai Domokossal, az ORFK Vizsgálati Főosztályának vezetőjével érkezett az Országgyűlés épületébe. Előzetesen utasította beosztottját, hogy hozza magával a nyomozást elrendelő határozat elkészítéséhez szükséges bélyegzőt.

A két rendőrtisztet Balsai István igazságügy-miniszter fogadta. Közölte velük, feljelentést tesz a tévé két vezetője, Bányai Gábor intendáns és Nagy László gazdasági főigazgató ellen. Azt kívánta, azonnal rendeljék el a nyomozást, és folytassák le a házkutatást. A beszélgetésnek legalább egy részénél jelen volt Katona Tamás államtitkár és Juhász Judit kormányszóvivő is.

Margitai haladékot kért. Mielőtt nyomozati cselekményre kerül sor, előbb a kormány tájékoztassa a közvéleményt, javasolta. Így is történt. A kormány szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Juhász Judit bejelentette, a pénzügyminiszter által elrendelt könyvszakértői vizsgálatról készült jelentés és más adatok alapján az igazságügy-miniszter feljelentést tett a két vezető ellen. Aznap este a Miniszterelnöki Sajtóiroda már azt közölte, „különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt Hankiss Elemér két közvetlen vezető munkatársa ellen büntetőeljárás indult”.

Ténylegesen akkor késő délután, este, nem történt, nem is történhetett semmi. A  közlemény csak annyit jelentett, hogy a két rendőri vezető elkötelezte magát: elrendelik a nyomozást. Márpedig ezt felelős rendőr csak akkor határozhatja el, ha előtte alaposan mérlegelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat. Erre azonban Pintérnek, Margitainak ott a Parlamentben nemigen lehetett módja. Még akkor sem, ha a helyszínen a kezükbe kapták a könyvszakértői jelentést. (Valószínűbb, hogy erre csak másnap került sor.) A gazdaságvédelem egyiküknek sem szakterülete. Nehéz tehát feltételezni, hogy meggyőződtek róla: a gyanú alapos. Nehéz feltételezni, hogy nem politikai nyomás alatt cselekedtek.

Így látták ezt Margitai beosztottai is, akik utasítására megvárták főnöküket a Gyorskocsi utcában. A hangulat feszült, ideges volt, néhányan arról suttogtak, hogy meg kellene tagadni a nyomozást. Margitai Bozlék Mihály századost bízta meg a vizsgálat vezetésével. A házkutatási határozatot azonban nem készíttette el, nem írta alá.

Másnap reggel is csak annyi történt, hogy elrendelték, mindenki maradjon a helyén, senki sem hagyhatja el az épületet.

Parancsra várva

A főnökökre ez természetesen nem vonatkozott. Margitai az ORFK-ra ment, dr. Dormán Tivadar, a Központi Vizsgálati Osztály vezetője pedig – korábbi megbeszélésre hivatkozva – az ügyészségre, más ügyben.

Akkor sem voltak még a helyükön, amikor 11-kor megjöttek az Igazságügyi Minisztériumból a bizonyítékok, (?) a Hankiss elleni fegyelmi eljárás miniszteri vizsgálóbizottságának anyagai. Egyesek szerint az írásos feljelentés (lásd a mellékelt dokumentumot) is csak ezzel a csomaggal együtt érkezett. Egy kellemetlen sajtóhiba is van benne. A feljelentő kétszer is a büntető törvénykönyv 319. szakasz (2) bekezdésének c) pontjára hivatkozik, holott c) pontja csak a (3) bekezdésnek van.

A főnökök telefonon sürgették a házkutatások megkezdését. Csakhogy érvényes házkutatási határozatok nem voltak. A formanyomtatványokra rágépelték ugyan Dormán Tivadar nevét, aláírás azonban nem szerepelt rajtuk. Bozlék Mihály közölte: kényszercselekményre utasítást telefonon nem fogad el. Kollégái helyeseltek: a házkutatási parancsot az osztályvezetőnek kell kiadnia.

Fél egykor Margitai ismét érdeklődött. Jelentették, hogy Dormán még mindig nem érkezett vissza. Egyig várjatok, addig megjövök, mondta a főosztályvezető.

Alighogy megérkezett, maga Boross Péter hívatta a telefonhoz. Tombol a kormány, mondta a miniszter, hogy még mindig nem történt semmi. Azonnal kezdődjön meg a házkutatás.

Csurka tervébe beleillett, és talán a kormány se bánta volna, ha a médiatörvény szavazása előtt házkutatást tartanak a televízióban. A Gyorskocsi utcában azonban úgy vélték, talán mégiscsak túlzás néhány dokumentumért „meghipiselni” az irdatlan épületet.

Margitai – akármit akart is a kormány – úgy döntött, egyszerűbb, ha levelet ír Nahlik Gábornak, hogy adja ki a szerződéseket, amelyek bizonyítanák, hogy Nagy és Bányai vagyoni hátrányt okozott a televíziónak.

Időközben visszaérkezett az ügyészségről Dormán Tivadar. Látva, hogy Margitai már aláírta a házkutatást elrendelő határozatokat, szóvá tette, miért kellett géppel odaírni az ő nevét is.

Fél kettőkor megindultak a rendőrautók a Gyorskocsi utcából a Szabadság térre. Bozlék és egy kollégája bevitte Nahliknak a levelet, a szerződéseket kérték. Kint az autókban a rendőrök várakoztak a házkutatási paranccsal.

Előkerültek a szerződések, a további kutatás fölöslegessé vált, hiszen Nagy Lászlónak és Bányainak nem volt mit rejtegetniük a lakásukon. Náluk mégis meg kellett tartani a házkutatást; a kormány bizonyítani akarta, hogy úgy lép fel, ahogy Csurka elvárja. Az MDF országos gyűléséig alig egy hónap volt hátra.

Elnyomozgatunk

A házkutatás eredménytelennek bizonyult, semmiféle „bűnjel” nem került elő. Az ügyészség helyt adott a két gyanúsított panaszának. Ez meglehetősen ritkán fordul elő, hiszen ha a gyanú alapos, többnyire a házkutatás is indokolt, még ha eredménytelen is. Ezúttal azonban az ügyészség azt mondta ki: a rendőrségnek tudnia kellett volna, hogy a házkutatásnak nincs alapja, értelme.

Hétfőn az ORFK vezetői, Pintér Sándor, Kacziba Antal állománygyűlést tartottak a Gyorskocsi utcában. Némi férfiasságot próbáltak verni az elbizonytalanodott csapatba. Margitai ekkor már kijelentette, az iratokból megállapítható, hogy bűncselekmény történt. Arra is célzott, ha jelen lett volna, nem kerül sor a péntek délelőtti tétovázásra. Bizalmas körben azonban azzal nyugtatta beosztottait: másfél évig elnyomozgatunk, utána megszüntetjük az eljárást.

Pintér Sándor szilárdan, lojálisan kitartott amellett, hogy a gyanú alapos, a nyomozás elrendelése indokolt volt. A sajtónak többször kijelentette: az ő személye a garancia rá, hogy minden törvényesen zajlik. E magabiztos véleményekre hamarosan rácáfolt az ügyészség, amely Bányai Gábor ügyében megszüntette az eljárást.

Be. 126. §

Bozlék Mihály nem értett egyet a heveskedőkkel, akik a nyomozás megtagadásán morfondíroztak, de nem értett egyet a nyomozás azonnali elrendelésével sem.

A bűncselekmény gyanúját nem lehet kizárni, vélte. A gyanú azonban nem elég a nyomozás elrendeléséhez, ahhoz alapos gyanúra van szükség. A büntetőeljárásról szóló törvény 126. szakasza értelmében ilyen esetben – s ez a rendőri munka egyik alapesete – feljelentéskiegészítést kell elrendelni. Ilyenkor a rendőrség felszólíthatja a feljelentőt, hogy újabb adatokkal támassza alá a feljelentést, de maga is gyűjthet adatokat, nem ki-, hanem meghallgatja  az ügyben érdekelteket – kivéve magukat a feljelentett személyeket. Ez persze nem csattan akkorát, mint a nyomozás azonnali elrendelése, nem olyan látványos, mintha a gyanúsítottakat rendőr kíséri a házkutatásra, de ez az egyetlen korrekt eljárás. Felettesei is bizonyára így jártak volna el, ha nem a miniszteri késztetés hatására döntenek. Ebben a politikai színezetű ügyben Bozlék Mihály nem akart részt venni. Komolyan vette, amit az elmúlt három évben elöljárói a politikamentes rendőrségről mondtak. Péntek este közölte közvetlen főnökével, Dormán Tivadarral, hogy a parancsot végrehajtotta, de benyújtja leszerelési kérelmét. Máskor egy leszerelési eljárás hetekig eltart. Bozlék kedden, december 15-én már nem volt rendőr.

Akiknek múltjuk van

Dormán, Margitai persze rendőr maradt, hisz hosszú pálya áll mögöttük. Dormán korábban is a Gyorskocsi utcában dolgozott, a III/1. tisztje volt. Az arab szám itt nem elírás. Az elmúlt rendszer bűnbakja a III/III-as lett, azaz a III-as (állambiztonsági) főcsoportfőnökség III-as (a „belső reakció” elhárításával foglalkozó) csoportfőnöksége. Az arab számmal jelölt osztály ugyanennek a szervezetnek a vizsgálati osztályát jelölte. A III/III-as megfigyelte azokat, akiket a rendszer gyanúsaknak ítélt, és jelentéseket készített róluk. A III/1. kihallgatta őket. A III/III-asoknak menniük kellett, a III/1-esekről a közvélemény tudomást sem vett.

Margitai Domokos az V. kerületi rendőrkapitányságot vezette. Az ő irányítása alatt álló rendőrök adták a karhatalmat az ellenzék tüntetésein, az ő kapitányságán hallgatták ki a legtöbb ellenzékit. A Szalay utcai épületbe kísérték be 1988. június 16-án Tamás Gáspár Miklóst, Orbán Viktort és – megbilincselve – Demszky Gábort. A belvárosi rendőrök voltak a lánchídi csata bajnokai is, róluk állítják ma, hogy akkor, 1986. március 15-én voltaképpen túllépték a hatáskörüket: a pártvezetés csak a tüntetés szétoszlatását kívánta a tömeg bekerítése, a gumibotozás, a személyi igazolványok begyűjtése nem is volt benne a párt utasításában. Ahogy bizonnyal hatásköri túllépés lehetett 1988-ban a november 7-i munkaszünet ellen a Vörösmarty téren söprögetéssel tüntető Fidesz Munkáscsoport tagjainak bántalmazása ugyancsak az V. kerületi kapitányságon.

A közvélemény mindezt lassanként elfelejti, és ez jól van így. De a Belügyminisztérium őrzi a szolgálati dossziékat. Margitai, Dormán sosem tudhatják, mikor lesz elég ok, hogy elővegyék azt a kartotékot, amelyről kiderül, hogy bezzeg a pártállam idején nem vigyáztak olyan kényesen a jogszerűségre. Nem kockáztathatnak. Nap, mint nap bizonyítaniuk kell a lojalitásukat, akár azzal, hogy a jogszerűségre ma sem ügyelnek olyan kényesen…

Bozlék Mihály a harmincas évei közepén jár. Kockáztatni persze ő is kockáztatott. Nem a múltja miatt a jelenét, hanem a múltja ellenére a jövőjét tette kockára. Korábban főkapitányi, miniszteri dicséretben részesült, a legbonyolultabb ügyeket bízták rá, és őt szemelték ki a megalakítandó gazdaságvédelmi csoport vezetőjének. Volt tehát mit veszítenie. Ez a történet – dacolva a dramaturgia és a politikatudomány szabályaival – happy enddel végződik. Bozlék Mihály a pályán maradt. Néhány héttel leszerelése után szakmájában kapott állást, az Országos Vám- és Pénzügyőrség vizsgálati osztályának vezetője lett.

Úgy látszik tehát, mégis van jövője.

Lehet, hogy a civilkurázsinak is van?
































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon