Skip to main content

Shame of Errors

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Beszélő ez évi január 5-i és január 12-i számaiban megjelent „Tomy Horror Picture Show” és „Comedy of Errors” című vitacikkekhez kívánunk megjegyzéseket fűzni. Tesszük ezt egyrészt azért, mert helyreigazítást kérünk lapunktól, de – másrészt – azért is, mert következtetéseket szeretnénk levonni az egész ügyből.

Sorainkat – kissé szokatlan módon – ketten írtuk alá. Egyikünk a szóban forgó tévedésben személy szerint érintett (azonos a vitacikkekben név nélkül említett országgyűlési képviselőjelölttel, jelenleg egyébként Pécs önkormányzati testületének tagja), másikunk viszont e tekintetben „kívülálló”. Mivel egyikünk („a sértett fél”) aktív gyermekgyógyász főorvos, többet van kezében az injekciós fecskendő, mint a toll. Másikunk viszont a közelmúltban nyugdíjassá serdülve jobban ráér közös gondolataink írásba foglalására.

Mindkét cikk közös – helyreigazítandó – tévedése a következőkből adódik:

Dr. Orbán Viktor említett írása szerint „Andrásfalvyt közismert ellenzéki múltja miatt támogatták a fídeszesek Pécsett… az SZDSZ-jelölt személye – bár valóban MSZMP-tag volt korábban – ebben a kérdésben nem osztott, nem szorzott”.

Bauer Tamás válaszának idevágó sorai szerint: „…Én úgy értesültem Pécsről, hogy ebben Andrásfalvy múltja és az SZDSZ-es jelölt MSZMP-s múltja egyaránt szerepet játszott.”

Mármost mindkét, tollat egymásnak szegező vitapartner téved, mert az Andrásfalvy miniszter úr ellenében annak idején az SZDSZ részéről állított országgyűlési képviselőjelölt (e sorok egyik aláírója) soha életében nem volt az MSZMP-nek tagja, még az MSZP-nek sem.

Mindezt – mindenekelőtt – az igazság kedvéért kellett előrebocsátanunk, no meg azért is, mert ebből a tévedésből többféle „szégyenérzet” fakadhatott vagy fakadhatna. Hát – szó ami szó – alaposabban is utánanézhettek volna eme hízelgő állításuknak a Beszélő vitapartnerei. Groteszk, hogy miközben egymás tévedéseit pellengérezik ki lapunk hasábjain, mindketten tévedtek.

Második „szégyenként” – éppen e vitacikkek nyomán – baráti érdeklődések hangzanak el: „Mondd csak, orvos létedre miért volt szükséged MSZMP-tagságra?” „Most bezzeg az ellenkezőjét hirdeted!” stb. Ezeket a kis fricskákat a Beszélőben közzétett két cikk idézte elő, más kérdés, hogy nyilvánvalóan valakik érdekében állt az 1990-es országgyűlési képviselőjelöltek állításának időszakában hamis személyi információ nyújtása, az ellenfél „lejáratása”.

Harmadszor – úgy gondoljuk – az itteni SZDSZ-szervezetet sem dicsérné, ha nem találtak volna Pécsett tavaly tavasszal három olyan képviselőjelöltet, akik mentesek MSZMP-s múlttól.

Tágabb értelemben azonban további, sokkal nagyobb „szégyeneket” is felfedezni vélünk az egész kérdésben, mint amilyen a személyeskedés, az ellenfél lejáratásának ügye. Dr. Orbán képviselő úr ugyanis azt írta a Beszélő hivatkozott számában, hogy a Fidesz számára – amikor Andrásfalvy támogatásáról és a körzetben „saját” képviselőjelölt indításának mellőzéséről döntött – az SZDSZ-jelölt személye „…nem osztott, nem szorzott”.

A negyedikféle szégyent (pontosabban szólva: elszomorító tényt) éppen az idézett szavakban látjuk. Az SZDSZ és a Fidesz eszmerendszere, hirdetett céljai közt nem is olyan nagy a különbség. Ennek figyelembevételével csak akkor tarthatnánk indokoltnak dr. Orbán Viktor idevágó kemény szavait, ha pl. Andrásfalvy miniszter úr hosszú évekig börtönben senyvedett volna eszméiért, írásaiért, ha neve e nehéz évtizedekben fogalommá, netán eszményképpé vált volna a diktatúrával szembehelyezkedők körében, márpedig ez nem így történt. Persze nem érdemeit akarjuk ezzel kisebbíteni, hisz e sorok írói is kétségtelen örömmel és elismeréssel hallgatták Andrásfalvy miniszter úr merész és felemelő ünnepi beszédét 1989. március 14-én este a pécsi 48-as téren, ám – ennek ellenére – úgy gondoljuk, eszmei okok miatt „saját” jelölt állításának mellőzése esetén kellett volna, hogy „osszon és szorozzon” az SZDSZ-jelölt személye a Fidesznek. Nemcsak sértőnek, de elvtelennek is véljük e szavakat.

Érvelésünket támasztja alá – szerintünk –, hogy a választások első fordulójában (amikor még pl. kisgazdapárti jelölt is fellépett az érintett kerületben) Andrásfalvy miniszter úr 29,7%-os, az SZDSZ jelöltje viszont 26,6%-os szavazati arányt mondhatott magáénak, tehát 3,1%-os különbséggel maradt el az SZDSZ-jelölt, noha a Fidesz-támogatás elmaradt! Tehát korántsem volt a tömegek előtt annyira egyértelműen támogatott és ismert az egyik, és – ugyanakkor – annyira ismeretlen és közömbös a másik személy. A választók – úgy tűnik – inkább a képviselőjelölt által képviselt párt politikáját mérlegelték elhatározásaik során, és kevésbé gondolkodtak személyekben.

Ötödik és legfájóbb tévedésnek, szégyennek (pontosabban szólva: a leginkább sajnálatosnak) azonban azt tartjuk, hogy a két párt egyes vezetői ennyire nem értik meg egymást. Mivel a két párt által hirdetett eszmék közt nem látunk markáns különbséget, és mivel az ország jelenlegi állapotával nem lehetünk elégedettek, szívesebben olvasnánk a Beszélő vitarovatában (de másutt is) arról, hogy az egymáshoz hasonlóan gondolkodók, bár különböző pártok soraiba tartozók hogyan tudnak felülemelkedni apró-cseprő személyi érdekeken, hogyan tudnák jobban szolgálni az általuk hirdetett elveket és a magyarság érdekeit, mit tudnának még hozzáadni a vitatárs javaslataihoz. Mellesleg az sem lenne baj (hatodik „szégyen”), ha e vitáknak civilizáltabb lenne a hangvétele, mivel közéletünkben egynéhányan magabiztos megnyilatkozásaikban összetévesztik az őszinteséget a gorombasággal, talán még ironikusnak is véve bárdolatlanságukat.

A le nem becsülendő mérvű kiábrándultság, elkeseredettség, elszegényedés időszakában taktikai okokból is (persze nem csupán ezért!) figyelmet érdemel a kétezer esztendős bölcsesség: Inter duos litigantes tertius gaudet – kettő veszekedésének a harmadik örül! Valóban ezt akarjuk, egymáshoz közeli elveket vallva? Bizonyos, hogy a „bűnlajstrom” típusú és stílusú vitacikkek előreviszik a mai ellenzék (a holnap potenciális kormányzó pártjainak) ügyét?




























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon