Skip to main content

Szabad sajtó, jó éjszakát!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Drazsé az alelnöknek


Március tizenötödike előtt szép ajándékkal kedveskedett kormányunk (és az ő kormánykoalíciójuk) a sajtószabadság barátainak. Gyönyörű rejtvényszövegünk most elsősorban csak vigaszul és kontrasztul szolgál. Hogy lássuk, mivé lett „férfikorában” a csecsemő. Ez lesz aztán az ünnep! Még a nyuszit is előrehozták egy kicsit, mert fontos az időzítés. (Kohl majd a kampány finisében jön!) Tojtak nekünk egy keveset.

Ha ugyanis a kormánylapokat olvassuk, akkor világos, hogy a múlt heti botrányt mi okozta. A legeslegközelibb szalagcímben hozta: „A sértett rádiósok »megtrágyázták« Csúcs László alelnök székét.” Igaz, mellékelnek egy képet a vigyorgó teljhatalmúval. Az aláírás: „az alelnök a helyén van”. No, ez nem akármilyen fejtörő. Kérdés: Csúcs úr bele is ült a „trágyába”, vagy csak nejlonzacskóba söpörte és beszolgáltatta a rendőrségnek mint „tárgyi bizonyítékot”. És egyáltalán: hol a helye az alelnöknek? Azt sem olyan egyszerű persze eldönteni, hogy mi az, amibe beleült vagy nem ült bele. Mert a legobjektívebb rádiós, aki közszolgálatát a MIÉP szóvivőjeként űzi, arról beszélt, hogy fekáliával kentek be széket, asztalt. Csúcs úrnak nem lehet jó a szaglása, mert ő csak arról beszélt, hogy „trágyázott virágföldet” talált a székén. Őcsurkasága meg kombinált, mint amikor a hebroni merényletet és a hazai liberálbolsevikokat hozza össze: emberi ürülékkel kevert virágföldet emlegetett a parlamentben, ezzel is emelve a Ház méltóságát. Nos, jó lenne, ha eldöntenék és megbeszélnék az urak, hogy mit akarnak a széken látni.

Egyébként is, Csúcs félreérti a helyzetet. Bizonyára nem tudja, hogy hajdanában mit jelentett a trágya szó. (Földjét a nyúl trágyázza, mondja a szólás arról, aki – finoman szólva – műveletlen.) A „Bárczi” szerint a trágya eredeti jelentése (a görög eredetű latin tragea szóból) cukor, fűszeres édesség, amellyel az ételt meghintik, ízesítik. (Lásd pl. francia drazsé kifejezést is!) Innen fejlődik ki a „csemege, ékesség” jelentése.

Ha valóban volt az alelnök székén trágya, azt – ahelyett, hogy a rendőrséghez fordul – meg kellett volna köszönnie, hiszen valójában szimbolikus ajándékot, édességet kapott, ami még csak doppingszernek sem minősül, úgyhogy súlyzózás közben is nyugodtan szopogathatja.

Mindezt persze biztosan tudta volna nagy műveltségű Rapcsányi László is. Ám őneki ekkor anti-168 órát kellett volna kreálni. Kevert is aztán egy jó kis „szívküldit”! Az azonban gyönyörű, amit még pénteken nyilatkozott. „– A 168 óra mindig tartogatott valami »durranást« szombatra a hallgatóknak. Most mi lesz ez?” – tette fel a kérdést az Újmao a 168 óra új szerkesztőjének. „– A durranás? – az most én leszek” – hangzott a szerény válasz. Nos, kedves Rapcsányi úr, hogy egy szép régi s stílusában a sajtószabadság ilyetén vitájához illő mondást idézzünk ismét: „a bakfing nem ágyú”. Ebben is bízhatunk, na meg abban is, hogy „rút a trágya, de szép cipót ád”.

Addig is arra kérném a kedves rejtvényfejtőket, hogy mindezt feledjék el, s inkább olvassák el az eredeti helyesírást követő szöveget. A megoldás nem lesz nehéz!

Szabad sajtó, jó éjszakát!


„Pest, marczius 15. 1848.

Szabad a sajtó!…

Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s ügy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugárai.

Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs… vagy van olyan együgyü, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármelly nemzetnek szabadsága?

Üdvez légy, születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek olly magas örömmel, a millyen mély volt fájdalmam, mikor még nélkülöztelek tégedet!

Oh szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt… s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség!

Ezzel köszöntelek, ez legyed utravalód az életben. Élj boldogul! …nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet fél halál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni!

Késő éj van. Jó éjszakát szép csecsemő… szebb minden országbeli testvéreidnél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szivek. Jó éjszakát! …ha elalszom, jelenj meg álmamban ugy, a millyen majd leszesz férfikorodban, a millyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek!”

???

 

































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon