Skip to main content

Szabad tévé – magyar tévé

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés a médiatörvényről


Balázsi Tibor: Mielőtt bármit is kérdeznél, azt szeretném elmondani, hogy sok hónappal a vita elkezdése után most már r agyon fontos lenne, hogy megszülessen a médiatörvény.

Két okot mondanék. Az egyik ok az könnyen belátható mindenki számára: egy csomó cél csak úgy érhető el, ha ezen a területen is rendezettek a viszonyok. Politikai, gazdasági, kereskedelmi szempontból is fontos, hogy legyen egy szabályozott kritériumrendszer, amely rendszeren belül például a kereskedelmi televíziók és rádiók működhetnek ebben az országban. A másik megfontolás politikai jellegű. Az én véleményem szerint ezen a területen annyira túlpolitizált légkörben leledzünk, mindannyiunkat beleértve természetesen ebbe a többes szám első személybe, amelyik már most is destabilizáló tényező, de még sokkal inkább az lehet akár már két vagy három hét múlva is. Tehát ez egy időzített bomba szerintem, hogy a média területén ilyen rendezetlenek a viszonyok, és ennek a rendezetlenségnek a felszámolása nekünk, politikusféléknek elemi kötelességünk, hogy az a tehertétel, ami most az úgymond közszolgálati televízióra és rádióra hárul, kisebb legyen, hogy kialakulhasson egy olyan verseny, amely automatikusan csökkenti ezeket a terheket. Ezt én fontosnak tartottam az elején elmondani.

Haraszti Miklós: Én egyetértek annak a két területnek a megjelölésével, amit Tibor megemlített. Valóban a közrádió és a köztelevízió helyzetének a rendezése és a szabad rádiózás és a szabad televíziózás elindítása, másfelől a fő tétje ennek a médiatörvénynek. De azt hiszem, hogy az igazi kérdés az, hogy mi a célja ennek a rendezésnek. Mert ha kizárólag a most meglévő politikai egyenetlenségek, aknamezők felszámolása, akkor tulajdonképpen már korábban el lehetett volna fogadni, mondjuk, Kulin Ferenc javaslatát, hogy osztozkodjanak a közszolgálati csatornákon a politikai erők vagy politikai stílusok, és akkor a politikai feszültségek pillanatnyilag felszámolódtak volna ugyan, de nagyon messze kerültünk volna attól, ami egy liberális rendezés célja lehet. A mi célunk, és úgy látom, hogy az ellenzék egészének a célja az, hogy egy hosszú távú alapvetéssel, a demokrácia minőségét jelentősen javítva egy olyan közszolgálatiságnak az alapját vesse meg, amely ki tudja szolgálni a demokrácia egészét, a közélet egészét, a jövendő váltógazdálkodást, a mindenkori kormány és mindenkori ellenzék érdekeit. Olyan közszolgálati médiát szeretnénk, amelyhez minden kormány mellett biztonsággal fordulhatnak az állampolgárok, ha objektív információkhoz akarnak jutni. Tehát ezért nem lehetett elfogadni például a központi csatornák felosztását, mert azt az átkos paritásos rendszert hozta volna be, amelyben részünk volt ’45-től ’48-ig, és ami a demokrácia lejáratódásához, és könnyű zsákmánnyá válásához vezetett, mert lerombolta a közszolgálatiság objektivitásába vetett hitet.

Ha volna egy A csatorna meg egy B csatorna, akkor az csak azt jelentené az állampolgár számára, hogy nincs objektív hír, minden csak propaganda, még rosszabb volna tulajdonképpen, mint egy átláthatóan kormánypárti televízió, amelyhez azért már hozzáedződtek az emberek, és nem veszítették még el a sorközolvasó szemüvegüket. Na most ami a szabad rádiózás, televíziózás területét illeti, itt a liberális fő cél az, hogy ez is egyfajta önkormányzó és társadalmi felügyelet alatt álló közszolgálatiságként működjék, ne a klientúráknak, a kormány általi osztogatásnak egy újabb területe legyen, hanem mindenképpen megbízható, fair versenyszabályok érvényesüljenek különböző garanciák mellett.

B. T.: Nem szeretnék felújítani egy olyan vitát, amelyen hál’ istennek már túlvagyunk, és amelyre Haraszti Miklós az előbb egy gondolat erejéig utalt, amikor a Kulin-féle javaslatot említette, de itt egy nagyon fontos szemléleti különbözőség rejtőzik. Szerencsésebb országokban, most éppen Ausztria jut eszembe, mondjuk tíz vagy tizenöt év alatt alakulhatott ki ez a fajta pártsemleges média. Természetesen az MDF-nek és nekem is célom, hogy ez itt is kialakuljon. Mi nem vagyunk ilyen szerencsés ország, nekünk egyszerre és viszonylag nagyon rövid idő alatt kell mindent megcsinálni. Kulin Ferenc javaslata nagyon bonyolult viszonyok között született, amikor egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a médiaviszonyok akár csak megközelítenék azt az állapotot, amelyet mindketten ideálisnak tartunk. Ehhez képest azért egy kicsit igazságtalannak tartom a megjegyzésedet, mert Kulin nyilván nem azért javasolt bizonyos dolgokat, mert ő ezzel akart…

H. M.: Jóindulatú tűzoltómunkát akart, ami hosszú távon a közszolgálat lejáratódásához vezet, de ez csak egy zárójel volt, én nem vonom kétségbe Kulin Ferenc jóindulatát…

B. T.: Én viszont azért tartottam szükségesnek, hogy reagáljak erre, mert a fokozatosság szempontjának, illetve a jelenlegi viszonyoknak a figyelmen kívül hagyása azzal járhat, hogy a legtávolabbi és a legszentebb cél sem lesz megvalósítható.

H. M.: Ezt praktikusan sem szerették volna a nézők, nem szerették volna az újságírók, és végül a pártok sem. Csak mellesleg mondom, hogy képzeld magad annak az újságírónak a helyébe, akinek most választania kell, hogy melyik párthoz…

B. T.: Jó, te meg képzeld el azt az MDF-et, amelyikben azt mondja a tagság, hogy… a rádióban nincsenek jelen, és nyilvánvaló, hogy ez a tagság politikaformáló tényezővé akar válni.

Beszélő: Ha szóhoz jutok, akkor először is a közszolgálati rádió és tévé irányítási és finanszírozási rendszeréről faggatnálak benneteket. A probléma ugye az, hogy ha évről évre a költségvetés mondja meg, hogy ezek a médiák mennyi pénzből működjenek, akkor a többséget befolyásolhatja azzal, hogy a televíziót mennyire szeretik vagy nem szeretik…

H. M.: Befolyásolhatják, hogy mit nyújtson…

Beszélő: A műsorvételi vagy készülékhasználati díjra alapozott finanszírozással pedig, úgy tudom, az lehet a baj, hogy annak nagyon magasnak kéne lennie, és ezt nemigen viselné el az állampolgár. Van-e erre a dilemmára valamiféle megoldás?

H. M.: Azt szeretnénk, ha a mindenkori többségi pártdiktátum alatt levő költségvetés zsarolási lehetőségétől megszabadulna a mindenkori közrádió és köztelevízió, és egy olyan automatizált módon valósulna meg a finanszírozás, amelyben a pártdiktátumok, kormány vagy bárki nem szólhatna bele. Úgy tűnik, talán a közjogi alapítvány formája áll ehhez a legközelebbi, de más módon is meg lehet oldani.

B. T.: Mi is megpróbáltunk figyelembe venni olyan megoldásokat, amelyek képesek megalapozni gazdaságilag a közszolgálati média valódi pártatlanságát, de egynéhány kísérlet után, és itt az ellenzéki pártok kísérleteit is figyelemmel követtük, az a sanyarú vélekedés kezdett bennünk megerősödni, hogy nem találunk olyan rendszert, amelyik ebben a helyzetben ki tudná elégíteni ezt a fajta igényt. De ettől függetlenül az MDF teljesen nyitott minden olyan javaslatra, ami megvalósítható.

H. M.: Véleményem szerint a közjogi alapítvány megoldja ezt a problémát. Ez alapjában véve a készülékhasználati díjra alapoz. Az Országgyűlés kiszabja ezt a készülékhasználati díjat, ami az adóalapból levonható. Javaslatunk szerint ezt három évre előre görgetve állapítja meg az Országgyűlés, tehát nem módosíthatja évente, nem oszthatja el különböző rubrikákba, nem szabhatja meg a fölhasználás és az ellenőrzés módját. A készülékhasználati díjat pedig bizonyos szociális kategóriákban részben vagy teljesen el lehetne engedni. Ehhez jön még a vagyonfeltöltés, az alapítvány tulajdonába kerülne egy sor épület, ingatlan stb. Azután ott van még a kereskedelmi tevékenység, a szponzorálás, a reklám. A kereskedelmi televíziók hasznából is egy rész a közszolgálati médiát illeti, így összességében a közhasználati díj nem lenne túlságosan magas.

B. T.: Itt ismét van közöttünk egy szemléletbeli különbség. Amikor a Haraszti Miklós függetlenségről beszél, akkor mindig parlamenttől vagy a parlamenti többségtől való függetlenségről beszél. A nyugati médiatörvényeket olvasva viszont mégiscsak elgondolkodtató, hogy máshol, amikor függetlenségről beszélnek, akkor mindig a parlamentről beszélnek, és az esetek túlnyomó részében mindig parlamenti többségről beszélnek, akár felügyelőbizottságok összehívásáról, akár – Spanyolországban – igazgatótanács összeállításáról van szó. Miért van ez így. Szerintem azért, mert a függetlenség kategóriájával azonos értékű szempont az, hogy ezeknek a dolgoknak működniük kell. És ha működniük kell a dolgoknak, azt mindenekelőtt úgy lehet elérni, hogy a dolgok működtetéséért felelőseket számon lehet kérni. Valahol mindig meg kell találni azt a grémiumot, amely ilyen értelemben felelős az ügyekért, és mi egyéb lehetne ez egy parlamenti demokráciában, mint a parlamenti többség vagy éppen a kormányzat. Ezzel nem azt mondom, hogy annak kell uralnia ezt a szférát, de azt mondom, hogy az ilyesféle légtelenítése a dolgoknak minden egyes kérdésben előbb-utóbb odavezet, hogy egy vegytiszta struktúrát kapunk, amely nem működőképes. Ezt onnét gondolom, mert sehol sem látszik ilyen struktúra, amit ti tulajdonképpen minden egyes kérdés kapcsán mint minimális célt megjelöltök. A most hallott javaslattal kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy megvizsgáljuk a dolgot.

Beszélő: Térjünk át a televízió és a rádió irányításának a kérdésére. Két variáció van terítéken. Az első variációban úgy nevezik ki az elnököt, meg esetleg az alelnököket, ahogy eddig, a miniszterelnök javasol, a köztársasági elnök aláír vagy sem, azonkívül alakul egy igazgatótanács, az a dologban az újdonság. A másik variációban pedig az elnöknek teljhatalma van, és ő dönti el, hogy kell-e néki alelnök vagy nem kell, viszont az Országgyűlés kétharmados többséggel választja az elnököt. Nektek melyik változat a szimpatikusabb?

B. T.: Valamikor 1991 márciusában kaptuk Gombár Csabától azt a levelet, amelyben ő megpróbálta leírni a Magyar Rádió helyzetét. Többek között arról írt, hogy tulajdonképpen minden felelősség az ő vállain nyugszik, és nincs egy olyan legitim grémium, amely adott esetben osztozhatna ebben a felelősségben, amelyet ő egy ilyen hisztérikus légkörben egyre kevésbé tud felvállalni. Ez a levél azt mutatta nekem, hogy nem lehet még egyszer olyan helyzetet teremteni, amelyben a felelősség ennyire ráterhelődik egyetlen emberre. És azért jött tulajdonképpen az az elképzelés, amely szerint megvalósul ugyan az egyszemélyi felelősség, de ott van egy csapat, amely stratégiai kérdésekben segít a döntésben.

Ez tehát az egyik dolog. A másik pedig, hogy maradjon-e a jelenlegi kinevezési rendszer, vagy sem, ez nem aktuális kérdés, hiszen a köztársasági elnök még mindig nem válaszolta meg a miniszterelnök úr kérését az alelnökök kinevezésére vonatkozóan.

H. M.: Az MDF tehát attól teszi függővé az álláspontját, hogy…

B. T.: Nem, egyszerűen kíváncsiak vagyunk, hogy ez a dolog hogy működik, tehát addig egyszerűen erre a kérdésre nem lehet választ adni…

H. M.: Attól függően, hogy mit válaszol az elnök, esetleg megfontolná az MDF…

B. T.: Nem attól függően. Szerintünk az Alkotmánybíróság döntése után nem kell hozzá túlságosan gazdag fantázia, hogy elképzeljük, hogy mit dönt az elnök.

H. M.: Én ezt nem tudom másként értékelni, mint hogy nincs álláspontja ebben… hiszen ezek szerint lehetséges az, hogy… kétharmados…

B. T.: Már hogyne lenne álláspontunk. Ezzel én azt mondtam, hogy ebben a helyzetben már a kérdés feltevése sem aktuális, mert erre a helyzetre nekünk megvan a válaszunk, illetve úgy tudom, hogy ti is megszavaztátok azt a törvényt, amelyik alapján ennek a jelenlegi kinevezési procedúrának működnie kellene. Tehát az MDF-nek van álláspontja, az SZDSZ-nek pedig egy másik álláspontja van.

H. M.: Mi azt gondoljuk, hogy a jelenlegi kinevezési rendszer egy sajátos politikai kohabitációnak a terméke, erre lett rászabva, ami most nyilvánvalóan működik, de előállhatnak olyan körülmények, amikor egészségesebb a kétharmados országgyűlési döntés. Beszéljünk tisztán, amíg ez a politikai kohabitáció fennáll, nekünk jó ez a rendszer is, meg a másik is az igazgatótanáccsal kapcsolatban:

Nekünk ezzel kapcsolatban a fő kifogásunk az, hogy ez belemarna az egyszemélyi felelős vezetésbe, belemar a felügyelőbizottság jogkörébe is, és valójában úgy tűnik, hogy fő célja az volna, hogy megállapodásainkkal és elveinkkel ellentétben mégiscsak lehetővé tenné politikai megbízottaknak a bevarázslását a köztelevízióba és közrádióba.

Beszélő: Ki nevezi ki az igazgatótanácsot?

B. T.: Ez vitakérdés.

H. M.: Vitakérdés, de teljesen mindegy, hogy ki nevezi ki, mindenképpen lehetővé tenné a hoci-neszét, hogy egyet küldök, egyet te, és ezzel megjelennének a politikai biztosok a televízióban.

B. T.: Haraszti Miklós mindig azt mondja, hogy megjelenik a politika, és politikai biztosok lesznek itt meg ott, Én azt mondom, jelenjen már meg végre a politika, politikai biztosok ne legyenek, de még mindig jobb, hogyha a politikai erő megmutatkozik, mintha nem jelenik meg, hanem a felszín alatt végzi az aknamunkáját, és teljesen összevissza zagyválja a viszonyokat, a háttérben munkálva alakítja az erőviszonyokat a saját maga képére és arcmására. És most ezeket a napokat, illetve heteket vagy hónapokat éltük, és olyan hisztérikus viszonyokat teremt a felszínen, amilyeneket az elmúlt hetekben, hónapokban megtapasztaltunk.

H. M.: Akkor igazad volna, ha a jelenlegi rossz helyzetet annak tulajdonítanád, hogy nem volt felügyelőbizottság. A törvénytervezetben benne van a politika fair megjelenésének a módja. Egyszer megállapodni az elnök személyében, azt a politika fogja csinálni, másrészt bevonulnak a politika képviselői a felügyelő bizottságba, és az az a grémium, ahol ők szigorúan utólag és nem előre, nem döntéshozó szerepben megjelennek, s szigorúan utólag ellenőrzik, hogy vajon együttes bölcsességük szerint a pártatlanságnak megfelel-e a média. Ennek az utólagos ellenőrző szerepnek persze csak akkor tud megfelelni, ha egyenlő arányban és nem erőarányos alapon vannak jelen a pártok képviselői.

B. T.: Ismét visszautalnék arra a tapasztalatra, hogy egy ember nem biztos, hogy el tudja viselni ezt a politikai felelősséget.

Akkor nézzük meg ezt a felügyelőbizottságot, lenne ennek egy politikai fele, ebben a kormánynak egy embere, a hat parlamenti pártnak kettő-kettő.

Lenne azután a felügyelőbizottságnak egy másik fele, amelybe különböző társadalmi érdekkörök, környezetvédők, szakszervezetek, nőmozgalmak, kisebbségek stb. képviselői kerülnek bele, s ezeket ráadásul rotálják is. Nem egyszerű elképzelni, hogy fogják ezeket megválasztani.

H. M.: Törvényolvasási rejtvénynek szánjuk ezt.

B. T.: Azt szeretném itt is megerősíteni, hogy ahhoz, hogy ez a közszolgálati tévé vagy rádió pártatlanul tudjon működni, az kell, hogy a politika megnyugodjon afelől, hogy a garanciák a pártatlanságot illetően be vannak építve. Hogyha a politika nincs megnyugodva, akkor itt sose lesz béke, mindig előjönnek az elégedetlenségek, bármelyik oldalon. Tehát azért gondolom azt, hogy a köztelevízió politikátlanítása ebben a helyzetben reálisan a politika segítségével történhet meg.

Beszélő: Van itt még egy hivatal, amit a médiatörvényben létre kell hozni. Ez a Rádió és Televízió Hivatal, az RTH. Ez dönti el, ki kap frekvenciát, kinek az igényét elégítik ki a szűkös keretből, ki működtethet kereskedelmi vagy profit rádiót és televíziót.

B. T.: Az RTH esetében is megmutatkoznak a tipikus különbségek az ellenzék, illetve a kormánypárt megközelítésében. Az én véleményem szerint az RTH, mint hivatal mindenekelőtt a dolgok működtetéséért felelős, és… bármikor számon kérhető kell, hogy legyen, ellenzék részéről. De hát kit kérjenek számon, amikor egy hivatalról van szó. Szerintem csakis a dolgok menetéért felelős csapatot lehet számon kérni, és ez csak a kormány lehet. Hát ezért van az, hogy mi azt mondjuk, hogy ennek a hivatalnak a vezetőjét a kormányfő nevezze ki, mert a dolgoknak működni kell, de hogy valójában működjenek a dolgok, a lehető legplurálisabb, legnyilvánosabb, legszámonkérhetőbb rendszert kívánjuk felállítani az ellenzékkel vállvetve. Tehát bármilyen javaslat, amelyik a dolgok, tehát az ügyek elbírálására vonatkozik, hogy az még demokratikusabb legyen, még jobban biztosítsa az esélyegyenlőséget, és ez az esélyegyenlőség ez kontrollálható legyen, mindenki számára hozzáférhetőek legyenek a döntések, ebben minden javaslatot, mint ahogy eddig is, ezután is szívesen várunk. Egyébként nincs egy olyan ország a világon, ahol ne a kormányzat lenne a felelős egy ilyen típusú hivatalért.

H. M.: Viszont nálunk itt és most nem egészen olyan a helyzet, mint máshol. Abban az országban, ahol élünk, ahhoz szoktak fordulni a javakért, aki kinevezi a javak osztogatóját, és nem a javak osztogatójához. Röviden ennyit mondanék erről. Ez egy korrupcióra csábító helyzet, ezt a kormány féltése mondatja velem.

B. T.: Bocsáss meg, megegyeztünk, hogy az a testület, amelyik a hivatal elnökét ellenőrzi, az paritásos.

H. M.: Az a helyzet, hogy mi a magunk részéről, egy a vagyonügynökséghez hasonló kommunikációs szuperminisztérium létrejöttébe nem tudunk beleegyezni. Valójában ez a hivatal Magyarország jövendő kulturális térképéről dönt. Valójában az a bizonyos működtetés, amiről valamennyien beszélünk, az nem más, mint az a döntés, hogy ki kapja a rádióengedélyeket és a tévéengedélyeket, és kitől veszik el. Ezért mi ragaszkodunk ahhoz, hogy a hivatal vezetőjét az Országgyűlés válassza kétharmados többséggel.

B. T.: Nem az elnök dönt egy személyben, ezt te is tudod.

Fontos, hogy ez független személyiség legyen. De önmagában ez nem teljesen önkényes tartalmi vizsgálódást jelent, hanem törvény által megszabottat.

A kérdező itt még nem akarta megköszönni a beszélgetést, hanem a közszolgálati és a kereskedelmi televíziózást és rádiózást érintő tartalmi és formai előírások labirintusában szerette volna eligazíttatni magát. Az interjúalanyok azonban teljes egyetértésben úgy nyilatkoztak, hogy halaszthatatlan ügyben távozniuk kell, s a kérdezőt faképnél hagyták.


























































































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon