Skip to main content

Száll a kakukk… / Kárpótlás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A legjobb persze az lenne, ha egész Jugoszlávia gyorsan azonnal, ha kell, forradalmi úton demokráciává alakulna. Ez talán még visszafordulásra késztetné a délszláv népeket, megérné nekik, hogy lefelé fordítsák a fegyverek csövét. De még a megoldást nem hozó, taktikai fegyvernyugvás is jobb, mintha a belgrádi generálisok veszik kezükbe a kezdeményezést. Nekünk, magyaroknak, mindenképpen a demokráciáért küzdők mellett kell kiállnunk, ha az események tömeges vérengzéssé, népirtássá fajulnának, akár a jelenlegitől eltérő eszközökkel is.




Bízzunk azonban benne, hogy odaát jobbra fordulnak a dolgok, és mi magunk is forduljunk közelebbi, derűsebb tájak felé. Például itt, a Beszélőnél épp most leckéztettük meg saját kakukkfiókánkat. Mint kedves Olvasóink megbotránkozva tapasztalhatták, az elmúlt héten, pillanatnyi távollétünket kihasználva, egy szerkesztőségi kakukkfi, név szerint Könyves – valójában Könyves G. – László kísérletet tett rá, hogy kitúrjon bennünket rovatunkból. Megjárta azonban, mert visszatérvén lelepleztük és mi távolítottuk el Könyves G.-t.

Száll a kakukk…


E jelentéktelennek látszó szerkesztőségi incidenst csak azért említjük, mert hasonló eljárást szeretnénk kisgazda barátainktól is látni. Rendkívül lehangoló , hovatovább az egész magyar demokrácia jó hírét fenyegető fejleményekhez szolgáltatják a pártkereteket. Pallagi és Horváth József urak a nyugalmazott „harihármas” főnökök ugyancsak büszkék lehetnek ügynökükre, Szatmárira. A legjobb úton van, hogy egyszál magában teljesen dezorganizálja, szétzüllessze a legpatinásabb parlamenti pártalakzatunkat.

Helyesen nézve nem is perdöntő, mekkora a tényleges személyi átfedés dr. Torgyán és Szatmári között. A kisgazda elnökválasztás atmoszférájából, a kiszivárgott megnyilvánulásokból arra lehet következtetni, a pártküldöttek eljutottak oda, mindegy nekik dr. Torgyán avagy Szatmári áll eléjük. Csak ordítson jó nagyot a jussról, szidjon egy jó sort a kormányon meg a pártfőnökön, akik a semmiért veszik fel a nagy pénzeket.

A kisgazdáknál kialakult helyzet még Pallagi és Horváth uraknál is jobban mulattatná Marx Károlyt. Tőle tanultuk, hogy az emberek eszmékről, erkölcsökről, istenről, hazáról, családról papolnak, miközben a legbrutálisabb anyagi igények és érdekek mozgatják őket. Az egylövetű, reprivatizációs kisgazdapárt eddig nem is igen foglalkozott mással, mint a marxi tétel igazolásával. S az anyagi szükségletek szempontjából valóban mindegy is, vajon dr. Torgyán avagy Szatmári teljesíti-e „tudati visszatükrözésüket”.

A magyar demokrácia szempontjából azonban nem mindegy. Ha nem lehet e két személyt elválasztani, akkor talán az lenne a legjobb, ha mind a kettő levonulna a színről. A jóérzésű kisgazdák túl későn ébredtek. Kikelt a kakukktojás, a fióka túlnőtte társait, és immár magasba repülne. De még nem késő hátrakötni a szárnyait.

Kárpótlás

Amennyiben a kormány és vezető pártja politikájának középpontjában a gazdasági krízisből való minél gyorsabb kilábalás, nem pedig saját, kárpótlás által kialakítandó politikai bázisa állna, akkor a Torgyán-féle személyeknek jóval kisebb mozgástere nyílna a jelenleginél. Szép és helyes, hogy az MDF fintorog és úgy-ahogy el is határolja magát szövetségesének új vezérétől, de kétségtelen részfelelősség terheli a bőbeszédű rózsadombi parasztvezér felfuttatásában. Persze ahogy múlik az idő, a héten megszavazott – bár talán még újabb alkotmánybírósági vizsgára kényszerülő – kárpótlási törvény gyakorlati végrehajtása jobb belátásra téríti és az MDF felé közelíti majd a most Torgyán mögött sorakozókat. Ám még az is lehet, hogy ennél is tovább lendül majd az inga. Például az új kis- és középtulajdonosok – a keresztény nemzeti középosztály, ugyebár – akár még arra is rájöhetnek, hogy a liberálisok, a Fidesz és az SZDSZ által hirdetett gazdaságpolitika jobban megfelel nekik, mint párjótevőjüké, az MDF-é. S a titkos választás jótékony leple alatt rájuk szavaznak. Akkor majd Pozsgay Imre nyomán dr. Antall és dr. Kónya urak is megtanulják, hogy nálunk a hála nem politikai kategória.




A parlament végül is nem tűzte napirendjére társadalombiztosítási törvénycsomag egyetlen darabkáját sem a nyári rendkívüli ülésszakon. Bizony sokkal fontosabb a kárpótlás, az egyházi ingatlanok, az a sok szép beszéd, melyet a kormánypárti honatyáknak alkalma volt e kérdésekben elmondani, mint a nyugdíjak, szociális jövedelmek és az egészségügyi ellátás közeli jövője. A társadalombiztosítási alap tervezett bevételéből ugyan eddig az év minden hónapjában egy milliárd forinttal több maradt el, s ha nem más, ez a hiány figyelmeztetheti a kormányt, hogy hozzá kellene fogni a három éve halogatott TB-csomaghoz. De nem! Legalább őszig ismét elhalasztva.

Persze minden mindennel összefügg. A társadalombiztosítás reformjának késlekedése például a szakszervezeti, munkásérdekvédelmi bajokkal. Az egyik legfontosabb lépés ugyanis a társadalombiztosítás önkormányzata – a kormánytól és a parlamenti pártoktól való függetlensége – lenne. Ebben azonban döntő szerepet vinnének a munkavállalók szervezetei s azok csak nem tudnak igazán lábra kapni a nagy MSZOSZ terpeszkedő árnyékában. Most Palkovics Imre, az elgyötört és csalódott Munkástanács-vezér újította fel a szabad demokraták tavaly május végi parlamenti javaslatát a SZOT-vagyonról, amivel jelenlegi kezelőjének el kellene számolnia. Hiába akarták ezt a vagyont, érintetlenül egyben tartani, az új szakszervezetek is hiába hitték, ki tudják csiklandozni Nagy Sándorékból a saját működésükhöz szükséges részt, mindeddig nem sikerült. A legutóbbi vagyoni tárgyalások megint zátonyra futottak, az MSZOSZ továbbra is maga kívánja adagolni kistestvérek jussát. A pohár betelt, most a munkástanácsok szövetségének elnöke és a Liga fordultak a parlamenti pártokhoz. Az MSZP-nek nagyon nem tetszik ez a fordulat. Palkovics Imre tervezetét először „ismeretlen forrásból származónak” nevezte, utóbb pedig hevesen tiltakozott a csendben ötpártira apadó hatpárti tárgyalók támogató gesztusa ellen. Úgy tűnik, jó helyen tudják ezt a vagyont Nagy Sándor avatott kezében.




Hogy el ne felejtsük: közben feloszlott a Varsói Szerződés, a KGST, kivonult hazánkból a Vörös Hadsereg. Ezt azonban épp csak említjük. Megszoktuk már, hogy a nagy hírekből idő közben kis hírek lesznek.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon